Szerző
Molnár József Bálint

Molnár József Bálint

Ez a profil egy elhunyt szerzőhöz tartozik.
Népszerűség: 38 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 343 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2014. augusztus 9.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető, átdolgozás készítéséhez azonban a szerző engedélye szükséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (16)

Molnár József Bálint

A pásztorbojtár

A pásztorbojtár királyként él
Zöldellő domb a trónja
Felkél a Nap feje fölött
Koronaként tekint a dombra

Lábainál birkák hevernek
Kedvencei vörössel jelöltek
Kicsinyek peckesen andalognak
Mint szokása a lovagoknak

Körötte madarak, tehenek
Mind-mind kamarazenészek
Színházában az udvari fő okos
Nem lehet más, mint maga a kos

Így lesz csengő-bongó szimfónia
Társul hozzá a vízesés, a fenyőfa
S ebben az idilli hangzavarban
A király elszenderül félálomba

De kormányzás nem szünetelhet
A kutyái miniszterként tevékenyek
A nyájat csaholással terelik
A környék ugatással megtelik

Az ifjú király félálmában motyog
"A kormányzás komoly dolog
Jól lenni már otthon lenni
A királynőm szívből szeretni

A királynőm karjaiban volna helyem
Oda nyugtatnám fejedelmi fejem
És a két szép szemébe találom
Az én mérhetetlen gazdagságom"

Heinrich Heine: Der Hirtenknabe című verse alapján

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


mezeimarianna2014. szeptember 4. 03:46

:))nagyszerűen adtad át,gratulálok!!!

Ametisz2014. augusztus 20. 20:57

Az utolsó versszak megadta a versed csodás végszavát!

Sida2014. augusztus 20. 18:18

Szép ívű vers. Si

Szeker_Gyorgyi2014. augusztus 20. 17:47

...természet, szerelem. Tartalmas vers.
Gratulálok.

Üdvözlettel,
Sz.Györgyi

lukacsleopold2014. augusztus 18. 10:40

Remek, a záróversszak különösen tetszik!

Sida2014. augusztus 18. 03:56

Gratulálok!
Si

jomolnar(szerző)2014. augusztus 14. 17:34

Kedves Alkotótársaim!
Köszönöm, hogy olvastátok, és hozzászoltatok kedvenc költőm (H. Heine ) vers adaptációjához: József

M.Laurens2014. augusztus 12. 00:39

Őszinte elismerésem soraidért! / Miklós /

kistenkes2014. augusztus 11. 03:12

Bár a mese nem a sajátod, de a feldolgozás nagyon jó, szívvel gratulálok Frici

uzelmanjanos9562014. augusztus 10. 13:53

Remek versedhez szívvel gratulálok:János

1957052520122014. augusztus 10. 09:38

Kedves József !
EZ nagyon szép! Gratulálok szívvel , Irén

dvihallyne452014. augusztus 9. 18:47

Nagyon szép versedhez szeretettel és szívvel gratulálok! Sarolta

kterezia2014. augusztus 9. 15:51

Szemléletes, nyugalmat árasztó sorok.

anci-ani2014. augusztus 9. 15:39

Nagyon szép ''pásztorbojtár'' vers,csodálatosan szép mese, elragadó képekkel....remek ''csengő-bongó szimfóniával''...
Élvezetes volt a kamarazene és a mesés természet!
Gratulálok szívvel, szeretettel remek versedhez: Anci

adamne2014. augusztus 9. 15:21

Öröm volt olvasni nagyszerű versedet.
Szívvel, és szeretettel gratulálok kedves József. Üdv. Manyi

Kicsikinga2014. augusztus 9. 14:49

Láttam az Alpokat, a szép zöld füvet, a gyönyörű fenyőket, és az egész ''királyságot'', az udvartartást, azt kicsit ''unalmas'' nyugalmat.

Matyi872014. augusztus 9. 13:21

Remek vers, bölcs gondolatokkal. Örömmel olvastalak!
Üdvözlettel: Mátyás

szalokisanyi12014. augusztus 9. 13:03

Mindenkinek megvan a maga teremtette, vagy megálmodott királysága.

Nagyon szép. Gratulálok! Üdvözletem küldöm: Sanyi

dr.vegha2014. augusztus 9. 12:50

Tetszett a társítás, pásztorbojtár, királyság, szabadság, hűség. Üdvözöl, Attila

roland.v2014. augusztus 9. 12:01

Örömmel olvastam versed,melyhez szívvel gratulálok!!

Roland

Vargazlajos2014. augusztus 9. 11:40

Irigylésre-méltó nagy költőtől ihletet meríteni, irigylésre-méltó a pásztorbojtár aki királya a természetnek.
Szívvel olvastam.
VZL

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom