Szerző
Pesti Csaba

Pesti Csaba

Életkor: 30 év
Népszerűség: 2 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 398 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2014. augusztus 12.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers átdolgozásához a szerző engedélye szükséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (3)

Pesti Csaba

Megérdemeltem?

Mint a nap és a hold az égen körbe-körbejár,
Szívemben a fájdalom és a szeretet vív ezernyi csatát.
Kérdem én, de nem merem, mért tetted ezt velem?
Kellettem én akkor, volt-e közben hozzám szerelem?
Puszta gondolat, hogy vársz, vagy vártok, bár rád jobban számítottam,
Mégis te lettél az, akitől az életben a legnagyobb pofonokat kaptam.

Kérdeznék tőled mindent, de a mindenre tudom a választ.
Hiú ábrándokat kergettem, s mentem utánad.
Eltűrtem, mert szerettem, hogy a világra hoztál.
Azzal a mozdulattal sorsom kovácsává váltál,
S megannyi rozsdás vas, mit sebeim mutatnak
Szeretet nélkül, mint a növény is, az ember is hasztalannak
Érzi magát,
Mert elkövetted velem, gyomként kezeltél, s méreggel itattad lelkemet át.

Melletted voltam, és kiálltam mindig érted,
Használtál, mint ember a kést, és megannyi sebet ejtettél bennem...
Beforr talán, de mindig fel-felszakad, szívem viszont örökké a fájdalom rabja marad, értsd meg,
Te nem látsz, hisz csukva van a szemed, ha a valóság eléd tárul, bezárod mindened.

Bizalmam, mely nem létezik számomra feléd,
Bár éreztem, hogy én csak szolga voltam gyermekként.
Ellöktél, nemegyszer bántottál, minden rajtam csattant.
Kellett neked ezt tenned? Bár téged még a fájdalmam csak meg sem hat.
Úgy elvadult gondolatod felém, napról napra érzem.
Néha beszélünk, de álmomban találkozunk, akkor is csak rettegést érzek.

Te tetted ezt, ki szívembe a szomorúságot zártad.
Zárt a szívem, bár így is mindig leomlik körötte a bánat,
Hisz míg élek, nem akarom, hogy lássalak újra téged.
Hazudok önmagamnak, és elhitetem, szeretsz még engem,
Bár elég egy-két szó vagy mondat, hogy lássam,
Érezni nem akaró undor van utánam.
Várnál, de én mennék, s megyek is minél messzibb.
Várhatsz rám míg élek, de nem foglak feledni,
De mindig megkérdem mióta megszülettem, s kérdem
Megérdemeltem? ...Ha nem is válaszolsz, csak hagyj békén... kérlek...

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Sashario(szerző)2014. augusztus 13. 19:59

Valahogy az ember mindig egyre könnyebbnek érzi, ha kiadja azt ami belül nyomassza még is van valami, valami el nem múló, vissza-visszatérő fájdalom... néha könyebb néha nehezebb , másként nem tudok viszont a valóságot látni... elfogadni meg mégnehezebb ...
Nem tudunk minden súlyt egymagunk elbírni...

Mirana2014. augusztus 13. 13:49

Nagyon jó,hogy kiírtad magadból a szenvedést,fájdalmat.Ezáltal segítettél magadnak.Lehet ha majd igazi magad leszel másként látod mindezt s nem ily fájdalommal tölt el.Gratulálok versedhez.Margó

lakovics2014. augusztus 13. 10:12

Nehéz erre bármit is írnom. Talán csak annyit, hogy szerintem nem minden nő alkalmas arra, hogy Anya lehessen, úgy ahogy a férfiak közül sem tud mindenki igazi Apává válni. Ne ítéld el Őt ezért, hisz nem tudhatod, hogy milyen számára feldolgozhatatlan terheket hordozott a lelkében. Próbáld meg minél előbb feldolgozni a rossz emlékekeidet!
Szívvel!
Erzsi

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom