Szerző
Dvihallyné Oszuskó Sarolta

Dvihallyné Oszuskó Sarolta

Életkor: 73 év
Népszerűség: 469 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 769 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2014. augusztus 26.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető, átdolgozás készítéséhez azonban a szerző engedélye szükséges.

Címkék
Kedvencnek jelölték (60)

Dvihallyné Oszuskó Sarolta

A jó vacsora

Rigómezei csatát
meg nem fordíthatták,
ami ott elveszett
vissza nem hozhatták.

Hunyadi Jánosnak is
menekülni kellett,
napokig bolyongott
hatalmas fák mellett.

Egy sűrű rengeteg volt,
mi rejtette őket,
a hosszú vágtától
lova kiszenvedett.

Három napja nem evett,
és italt sem látott,
lova nélkül szegény
aléltan támolygott.

Két rabló rontott reá
aranyláncát látva,
mit kereszttel együtt
viselt a nyakába`.

Két haramia akkor
egymás ellen fordult,
Hunyadi gyorsan az
egyik kardjáért nyúlt.

Levágta az egyiket,
a másik megijedt,
és életét féltve
futásnak is eredt.

A fáradt kormányzó már
öt napja bujdokolt,
reményét vesztetten,
fáradtan vándorolt.

Egy pásztor rátalált és
rögtön látta rajta,
nem akármily` ember,
hanem nagy úr fajta.

- Ugyan miért bujdosik?
Jó vitéznek nézem,
de ahogy látom én,
rögtön meghal éhen.

Hunyadi elmondá, hogy
magyarok vezére,
Rigómezőnél a
török őt legyőzte.

- Adj egy falás kenyeret,
mert itt halok éhen,
vizet is kérek még,
kevéssel beérem.

Kunyhójába hívta a
derék pásztorember,
megvendégelte őt
nagy-nagy tisztelettel.

Kenyér, hagyma és friss víz
volt ott a lakoma.
Később mesélte: oly
jót nem evett soha.

Lengyel Dénes írása alapján.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


955kondoros2014. november 29. 20:34

Szív melengetően szép fabula!Szívvel szeretettel:András

Ametisz2014. szeptember 5. 21:17

Ismét jó volt időzni a soraidon! Mindig annyira szuper lendülettel sodornak a hangjaid hogy a történet ezáltal szárnyal!:)

mezeimarianna2014. szeptember 4. 03:28

nagyon jó!!!:)

dvihallyne45(szerző)2014. szeptember 2. 19:30

@jomolnar:
Köszönöm kedves szavaidat!Üdvözlettel:Sarolta

@JudyNG:
Ennek igazán örülök!Szeretettel:Sarolta

@merleg66:
Köszönöm szépen! Üdvözlettel:Sarolta

@ambrus.magdolna:
Nagyon szépen köszönöm elismerő szavaidat.Jó lenne,ha eljuthatnának a verseim a gyerekekhez.Szeretettel:Sarolta

ambrus.magdolna2014. szeptember 2. 13:11

Ha én állítanám össze a kötelező olvasás-programot az iskolás gyerekeinknek , ez a Fabula első helyen szerepelne.
A történelmünk ismerete a legfontosabb.
Köszönöm, értékes munkádat.
Szeretettel: GRATULÁLOK!
Mahónia

merleg662014. szeptember 2. 07:54

Kedves Sarolta! Lám lám az úri parádéhoz szokott ember is milyen kevéssel beéri szükség esetén. Csodálatosan fogalmaztad meg ezt az érzést. Gratulálok a versedhez!

JudyNG2014. augusztus 31. 06:24

A verseid olvasása után úgy érzem jobban menne a történelem vizsga :) Szeretettel gratulálok és hagyok szívet. Jutka

jomolnar2014. augusztus 30. 19:03

Jó volt olvasni a rigómezei csatáról , és Hunyadi Jánosról szóló történeted. Dícséretes, hogy feleleveníted ezeket a történelmi eseményeket. Szeretettel gratulálok versedhez:
József

dvihallyne45(szerző)2014. augusztus 30. 13:12

@kistenkes:
Köszönöm szépen! Üsvözlettel:Sarolta

@Izabella34:
Köszönöm,hogy olvastál! Szeretettel:Sarolta

@Andicsek:
Örülök,hogy tetszett! Szeretettel: Sarolta

@t.buga:
Köszönöm szépen! Üdvözlettel:Sarolta

@voodoo:
Mátyás halálával most egy kicsit leállok.Ide még sok van hátra.Szeretettel:Saci

voodoo2014. augusztus 30. 10:20

A történelmünk kifogyhatatlan témával szolgál... a szokásosan szórakoztató, gördülékeny stílusban meséltél el megint egy történetet. Örömmel olvastalak Saci. Szeretettel gratulálok! voodoo

t.buga2014. augusztus 29. 19:24

Nagyon élvezem nagyszerű, verses történeteidet! Fenti remekedhez szívvel gratulálok!

Andicsek2014. augusztus 29. 11:25

Öröm volt olvasnom nagyon szép történelmi alkotásod!
Őszinte szívvel gratulálok: andi

Izabella342014. augusztus 29. 07:25

Kedves Sarolta, nagyon tetszett és köszönöm a sorozat újabb versét. Szeretettel, szívből gratulálok! Iza

kistenkes2014. augusztus 28. 23:23

Remek sorozatod újabb remek verséhez (is) szívvel gratulálok Frici

dvihallyne45(szerző)2014. augusztus 28. 18:08

@pauleve55:
Köszönöm drága Éva! Szeretettel:Saci

@Nichi-ya:
Köszönöm gratulációdat! Szeretettel:Sarolta

@asztalos-sly:
Köszönöm kedvességed! Sarolta

dvihallyne45(szerző)2014. augusztus 28. 18:06

@emonye: ; @Mesiko-szan:
Köszönöm szépen! Szeretettel:Sarolta

@palko64: ; @Pista: ; @katagne:
Köszönöm szépen kedves elismeréseteket!! Szeretettel:Saci

dvihallyne45(szerző)2014. augusztus 28. 18:04

@Nicol_C.Davis: ; @Evanna:
Örülök,hogy tetszenek megversesített mondáim! Szeretettel:Sarolta

@Dellamama:
Nagyon örülök,hogy felkeltettem az érdeklődésedet!!
Szeretettel.Sarolta

@francishsmn: ; @Ahita: ; @3:
Köszönöm kedves szavaitokat!! Szeretettel:Sarolta

dvihallyne45(szerző)2014. augusztus 28. 18:00

@remember: ; @noheb: ; @rapista:
Köszönöm a kedves látogatást!! Szeretettel:Sarolta / Saci /

@Doli-Erzsi: ; @Sea_Miller: ; @thuroczy:
Köszönöm kedves szavaitokat!!! Sarolta

dvihallyne45(szerző)2014. augusztus 28. 17:57

@195705252012:
Örülök,hogy tetszett Irénkém!Ölellek:Saci

@donmaci: ; @barnaby: ; @vihar:
Köszönöm szépen kedves gratulációitokat!!Üdvözlettel:Sarolta

asztalos-sly2014. augusztus 28. 09:10

Igen el olvasom még a versed .+Szív:Tomi.

Nichi-ya2014. augusztus 28. 07:51

Nagyon tetszett. Meghatóan szép alkotásodhoz szívből, szívvel gratulálok. :)

pauleve552014. augusztus 27. 19:52

Sacikám, remek sorozatod újabb darabjához szeretettel gratulálok.

katagne2014. augusztus 27. 19:49

Nagyon jol sikerült versedhez szivvel gratulálok. Kata

Pista2014. augusztus 27. 18:58

Kedves Sarolta!
Izgalmasan jó volt olvasni ezt a kis versbe írt történetet.
Nagy szívvel gratulálok !!!

palko642014. augusztus 27. 17:37

Izgalmas, megható és felemelő történet.
Ilyenekből kifogyhatatlan a magyar történelem.:)
Szeretettel olvastalak: Pali

Mesiko-szan2014. augusztus 27. 14:26

Szép versedhez szeretettel gratulálok!

emonye2014. augusztus 27. 13:01

Gratulálok e veres regédhez! :)

32014. augusztus 27. 13:01

Történelmi versed nagyon jól sikerült ! Gratulálok ! Ibolya

Ahita2014. augusztus 27. 12:14

Köszönöm, kedves Sarolta ezt a verset, történetet is.Szívderítő mindahány! Szív szeretettel Éva

francishsmn2014. augusztus 27. 12:02

gratulálok történelmi írásodhoz, jól esett olvasni!

Dellamama2014. augusztus 27. 11:29

Nagyon tetszik ez a szép történelmi meséd! /Lengyel Dénesnek utána nézek, ha ilyen remek vers írására ihletett./
Szeretettel gratulálok: Maria

Evanna2014. augusztus 27. 10:11

Kedvenceim történelmünk nagy alakjairól, eseményeiről alkotott szép verseid!
Szívvel gratulálok!
Evanna

Nicol_C.Davis2014. augusztus 27. 09:56

Igazán üdítő alkotás.
Bea

thuroczy2014. augusztus 27. 09:48

Kedves Sarolta!
Szívvel gratulálok és üdvözöllek, Gyula

Törölt tag2014. augusztus 27. 09:31

Törölt hozzászólás.

Doli-Erzsi2014. augusztus 27. 07:53

Szívből, szeretettel olvastam a szép fabuládat!
Erzsi

rapista2014. augusztus 27. 07:15

történelmi lecke poétáknak...

noheb2014. augusztus 27. 07:10

Kedves Sarolta!

Remek vers!!!
Gratulálok!!!
Mária

remember2014. augusztus 27. 06:55

Bizony, az éhes hasnak királyi lakoma bármilyen étel!
Igaz az utolsó betűig!
Szeretettel, szívvel gratulálok kedves Saci!

Törölt tag2014. augusztus 27. 04:09

Törölt hozzászólás.

barnaby2014. augusztus 27. 01:16

Mar vartam a fabulat,, nagy orommel olvastam e szep tortenetet. Gratulalok versedhez.Udvozollek:B:)

donmaci2014. augusztus 26. 22:15

Lélegzetelállítóan jó a vers! Szívvel gratulálok! Józsi

1957052520122014. augusztus 26. 21:04

Kedves Sacika!
Nagy szeretettel és szívvel olvastam csodálatos költeményedet, Irén

dvihallyne45(szerző)2014. augusztus 26. 20:49

@meszaroslajos60:
Köszönöm szépen.Szeretettel:Sarolta

@cucedli:
Örülök,hogy tetszett!! Köszönöm a szívet! Sarolta

@gypodor:
Köszönöm szépen megtisztelő figyelmedet.Üdvözlettel:Sarolta

@azi-gazi-em:
Nagyon örülök,hogy tetszett!! Szeretettel:Sarolta

@Dram:
Kedves András!
Köszönöm szépen,hogy itt jártál és a szívecskét is!!Szeretettel:Saci

Dram2014. augusztus 26. 20:40

Szívvel, tisztelettel olvastam szép versedet; András.

azi-gazi-em2014. augusztus 26. 20:09

A Tőled megszokott színvonal. Remek lett ez is, élvezettel, érdeklődéssel olvastam. Elismerésem! Szeretettel: Azi

gypodor2014. augusztus 26. 19:54

Nagy figyelemmel olvasom sorozatodat és szívvel gratulálok az élményért! Gyuri

Törölt tag2014. augusztus 26. 19:53

Törölt hozzászólás.

meszaroslajos602014. augusztus 26. 18:43

Remek lenyűgöző írásodhoz szívvel szeretettel gratulálok, Lajos.

dvihallyne45(szerző)2014. augusztus 26. 18:30

@Mikijozsa:
Nagyon örülök,hogy tetszett!Üdvözlettel:Sarolta

@Ibolya.52:
Köszönöm szépen! Szeretettel:Sarolta

@Eddi:
Örülök,hogy tetszenek!! Üdvözlettel:Sarolta

@laszloklara:
Köszönöm szépen és továbbra is várlak! Szeretettel:Sarolta

dvihallyne45(szerző)2014. augusztus 26. 18:27

@molnarne:
Icukám! Köszönöm szépen! SzeretetteL:Saci

@Faramir:
Köszönöm,hogy itt jártál! Szeretettel:Sarolta

@dobosigyorgy:
Köszönöm kedves Gyuri! Szeretettel:Saci

@19580808:
Köszönöm,hogy itt jártál!Üdvözlettel:Sarolta

@adamne:
Manyikám!
Köszönöm megtisztelő figyelmedet! Ölellek:Saci

dvihallyne45(szerző)2014. augusztus 26. 18:24

@Rika52:
Még van bőven,remélem nem unjátok meg!!Szeretettel:Sarolta

@hszilard76:
Köszönöm szépen! Üdvözlettel:Sarolta

@Zsuzsa-Amriswil:
Örülök,hogy itt jártál! Szeretettel:Sarolta

@uzelmanjanos956:
Köszönöm kedves figyelmed!Üdvözlettel:Sarolta

@varkonyi.zsuzsa:
Köszönöm szívedet! Szeretettel:Sarolta

laszloklara2014. augusztus 26. 17:58

Szívesen olvasom mindig írásaid, érdekfeszítőek, s különlegesek.

B.Sanyi2014. augusztus 26. 17:54

Nagyon jók történeteid, tetszenek!

Szívvel gratulálok: B Sanyi

Eddi2014. augusztus 26. 17:50

Lenyűgöznek ezek a történeteid. Nagyon szépen leírod. Szívvel gratulálok. Eddi.

Ibolya.522014. augusztus 26. 17:37

Nagyon szép! Szeretettel gratulálok. Ibi

Mikijozsa2014. augusztus 26. 17:05

Nagyon megfogta a fantáziám, igencsak mozgalmasan, szívvel gratulálok

adamne2014. augusztus 26. 16:33

Nagyon szép történetedet szívvel, szeretettel olvastam
kedves Sacikám. Ölellek: Manyi

195808082014. augusztus 26. 16:27

Szívvel gratulálok történelmi versedhez.
Üdvözlettel Eszter.

dobosigyorgy2014. augusztus 26. 15:28

Remek történetedhez szívvel gratulálok.
Szeretettel:-Gyuri

Faramir2014. augusztus 26. 14:52

Mindig szívesen olvasom történelmi témájú alkotásaid. Szeretettel gratulálok.
Üdv: Feri

molnarne2014. augusztus 26. 14:46

Nagyon szépen megírt legenda, nagy szívet hagyva gratulálok:ICA

varkonyi.zsuzsa2014. augusztus 26. 14:00

Nagyon tetszett történeted. Szívvel olvastam.Zsuzsa

uzelmanjanos9562014. augusztus 26. 13:48

Kedves Sarolta!
Örömmel olvastam újabb remekbe szabott történelmi írásodat,szívvel gratulálok:János

Zsuzsa-Amriswil2014. augusztus 26. 13:44

Kedves Sarolta, ismét örömmel időztem nálad.

Versedhez szeretettel gratulálok:

Zsuzsa

hszilard762014. augusztus 26. 13:38

A tatárjárás idejéből is volt egy hasonló történet, amikor egy nagy úr a tatárok elől napokig menekült, és végül egy paraszt szegényes ebédjére azt mondta, hogy finomabb, mint a királyi lakoma...
Szívet adtam erre a versedre is...
Szilárd

Rika522014. augusztus 26. 13:37

Örömmel olvastam és érdeklődéssel várom e témában íródott verseidet Sarolta! Szívvel szeretettel gratulálok! Marika

dvihallyne45(szerző)2014. augusztus 26. 13:27

@Vargazlajos:
Még jópár követi.Remélem nem unjátok meg!!! Üdvözlettel:Sarolta

@peronkakas:
Örülök,hogy tetszett a versem.Köszönöm a gratulációt!Sarolta

@szalokisanyi1:
Ennek igazán,szívből örülök!! Köszönöm! Üdvözlettel:Sarolta

@kodrane:
Köszönöm szépen! szeretettel:Sarolta

@maxika:
Köszönöm szépen kedves Albert!Üdvözletem:Sarolta

dvihallyne45(szerző)2014. augusztus 26. 13:23

@dr.vegha:
Nagyon köszönöm! Sarolta

@ahegedusa:
Köszönöm szépen! Szeretettel:Sarolta

@Hunnia:
Nagyon örültem a kedves hozzászólásodnak!!! Köszönöm szépen az elismerést!! Szeretettel:Sarolta

@feheryndigo:
Örülök,hogy olvastál! Szeretettel:Sarolta

@anci-ani:
Ancikám!
Köszönöm szépen kedves szavaidat!! Ölellek:Saci

maxika2014. augusztus 26. 13:16

Gyönyörűen megírt legenda!
Albert

kodrane2014. augusztus 26. 12:43

Mindig örülök történelmi verseidnek, olyanok mint a régi legendák! Szeretettel gratulálok!

szalokisanyi12014. augusztus 26. 12:40

Kedves Sarolta! Nagyon szeretem, történelmünkről szóló, szép alkotásaidat. Gratulálok!

Tisztelettel: Sanyi

peronkakas2014. augusztus 26. 12:29

Nagyon szépen leírtad, hogy milyen is a magyar ember valójában. Főleg, ha dolgos pásztor ember. Még az utolsó falatját is odaadná az éhezőnek.
Nagyon tetszik, ahogy végigpörgetted az eseményt és a végén, hogy milyen jól esett az éhező Hunyadi Jánosnak. Szeretettel gratulálok: István

Vargazlajos2014. augusztus 26. 12:14

A magyar történelem bővelkedik történetekben, melyből egyet most szépen elénktártál!
Szívvel olvastam.
VZL

anci-ani2014. augusztus 26. 12:14

Remek vers, csodálatos történet nagyszerű, érdekes sorokba öntve!
Gratulálok kedves Sacikám, szívvel, szeretettel: Anci

feheryndigo2014. augusztus 26. 12:01

Elképesztő,milyen élménydús leírást adtál rímekbe szedve eme történelmi eseménynek. Gratulálok neked szívemből! Krisztina

Hunnia2014. augusztus 26. 11:58

Ismét lenyűgözve olvastam csodaszép Magyar történelmünk egy gyémánt darabját. Nemes női szíved Hazafias versbe szedett kincs.
Gratulálok versedhez szívvel, s örömömre szolgál, megtisztelve érzem, hogy olvashatom verseit, kedves hölgyem.

ahegedusa2014. augusztus 26. 11:56

Szeretettel gratulálok!
Remek alkotás!

dr.vegha2014. augusztus 26. 11:51

Ez a fabula is szépre sikeredett, az első szívet küldöm :) Attila

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom