Szerző
G. Szabó Éva

G. Szabó Éva

Életkor: 68 év
Népszerűség: 47 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 844 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2014. augusztus 31.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers átdolgozásához a szerző engedélye szükséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (27)

G. Szabó Éva

Földi éden

"Előttünk már hamvassá vált az út"
a sötét estében szél fuvolázott,
holdfénnyel világított szökőkút,
arcodra font egy különleges maszkot.
Csodás arcod földöntúli szép lett,
nyitott ajkad fogaid úgy kínálta,
mint fehér gyönggyé vált amulettet,
hogy beleszédült, aki csak láthatta.

Virágok illatoztak a csendben,
de nem tőlük, inkább tőled bódultam.
Én egy lenge selymes öltözetben
reszkettem, s vágyódva karodba bújtam.
Szorosan öleltél, hogy ne fázzak
- tán nem is azért, hanem, mert kívántál -,
néztük egymást, én is kívántalak,
e vágyó nézéssel sokat kínáltál.

A szemeid tükrét nem feledem,
néztem igézve, mosolyoddal együtt,
észre sem vettem, hogy lett melegem,
de forró véred utolért mindenütt.
Rabul ejtettél azon az estén
- lehet, hogy én is boldoggá tehetlek? -
Megidézte a lelkem édenét
"a földi érzés: mennyire szeretlek!"

Az idézett sorok Tóth Árpád: Esti sugárkoszorú c. verséből valók. (2014. április 1.)

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


afrodityka(szerző)2014. szeptember 9. 10:46

@roland.v:

Drága Roland!

Köszönöm, hogy olvastál és köszönöm, az elismerést!
Szeretettel:
Éva

afrodityka(szerző)2014. szeptember 9. 10:45

@1008:

Kedves Zsu!

Köszönöm szépen a kedves szavakat és az olvasást!
Szeretettel:
Éva

afrodityka(szerző)2014. szeptember 9. 10:44

@kistenkes:

Kedves Frici!

Köszönöm szépen az elismerést és az olvasást!
Szeretettel:
Éva

afrodityka(szerző)2014. szeptember 9. 10:43

@csorbimeli:

Drága Melindám! Nagyon köszönöm a szép szavaidat és az elismerést!
Szeretettel:
Éva

roland.v2014. szeptember 5. 19:03

Nagyszerű versedhez szívvel gratulálok!!

Roland

10082014. szeptember 5. 14:46

Meghatóan szép szerelmes líra.

Szeretettel gratulálok! Zsu

kistenkes2014. szeptember 4. 18:33

Csodaszép lírai vallomás, gratulálok Frici

csorbimeli2014. szeptember 4. 00:36

Szerelmes vallomásodhoz szeretettel gratulálok! Melinda

afrodityka(szerző)2014. szeptember 2. 18:44

@Kozakmari:

Drága Marim!
Megtiszteltetés tőled!
Köszönöm, hogy olvastál!
Szeretettel:
Éva

afrodityka(szerző)2014. szeptember 2. 18:43

@pauleve55:

Drága Évám!

Nagyon köszönöm az olvasást és az elismerést!
Szeretettel:
Éva

afrodityka(szerző)2014. szeptember 2. 18:42

@jocker:

Kedves Feri!

Nagyon szépen köszönöm az olvasást és a szép szavakat!
Szeretettel:
Évba

afrodityka(szerző)2014. szeptember 2. 18:41

@Dellamama:

Drága Maria!
Nagyon köszönöm, hogy olvastál! Bizony ha az ember felett elmúlnak az évek, valóban csak a szép emlékek maradnak!
De legalább azok vannak!
Köszönöm az elismerést!
Szeretettel:
Éva

Kozakmari2014. szeptember 2. 18:27

Évám, szeretem!

pauleve552014. szeptember 1. 16:40

Varázslatos!

jocker2014. szeptember 1. 16:30

Szép soraidat élmény volt olvasni.
Gratula: jocker/Kíber/Feri

Dellamama2014. szeptember 1. 14:19

Gyönyörű szép verset írtál Tóth Árpád sorai közé!
A szerelmes időkre emlékezni boldogsággal tölti el idős korban az embert.
Szeretettel olvastalak, gratulálok: Maria

afrodityka(szerző)2014. szeptember 1. 13:20

@Vargazlajos:

Kedves Lajos!
Nagyon köszönöm az olvasást.
Nagyon köszönöm az elismerést külön a szívet!
Szeretettel:
Éva

afrodityka(szerző)2014. szeptember 1. 13:19

@dvihallyne45:

Kedves Sarolta!

Nagyon köszönöm az elismerést és az olvasást!
Szeretettel:
Éva

afrodityka(szerző)2014. szeptember 1. 13:18

@JudyNG:

Kedves Jutka!
Nagyon köszönöm, hogy olvastál és köszönöm az elismerést!
Szeretettel:
Éva

afrodityka(szerző)2014. szeptember 1. 13:17

@Gyongyike67:

Kedves Júlia!
Szeretettel fogadom a szívet és az olvasást!
Nagyon köszönöm mindkettőt!
Szeretettel:
Éva

afrodityka(szerző)2014. szeptember 1. 13:15

@m.agnes:

Kedves Ágnes!

Nagyon szépen köszönöm az elismerő szavakat és köszönöm az olvasást!
Szeretettel:
Éva

afrodityka(szerző)2014. szeptember 1. 13:14

@M.Laurens:

Kedves Miklós!

Köszönöm, hogy nálam jártál és én köszönöm, hogy olvastál!
Köszönöm az elismerő szavakat!
Szeretettel:
Éva

afrodityka(szerző)2014. szeptember 1. 13:13

@cucedli:

Drága Katikám!
Örülök, hogy tetszett a versem és hogy olvastál!
Köszönöm az elismerést!
Szeretettel:
Éva

afrodityka(szerző)2014. szeptember 1. 13:12

@uzelmanjanos956:

Kedves János!
Nagyon köszönöm, hogy olvastál és nagyon köszönöm az elismerést!
Szeretettel:
Éva

afrodityka(szerző)2014. szeptember 1. 13:11

@dr.vegha:

Kedves Attila!
Nagy örömömre szolgált, hogy nálam jártál!
Köszönöm, hogy olvastál és a szívet külön köszönöm!
Szeretettel:
Éva

Vargazlajos2014. szeptember 1. 11:09

Nagyon szép, gyönyörű vers!
Szívvel gratulálok.
VZL

dvihallyne452014. szeptember 1. 10:38

Gyönyörű versedhez szeretettel és szívvel gratulálok! Sarolta

JudyNG2014. szeptember 1. 06:29

Nagyon jó vers lett kedves Éva, Szívet hagyok és gratulálok. Jutka

Gyongyike672014. augusztus 31. 22:11

Mennyei illata versednek, engem is rabul ejtett! Szeretettel, szivvel...Júlia

m.agnes2014. augusztus 31. 21:15

Nagyon magasra tetted a mércét , de sikerült.Nagyon tetszett.
Szívet hagyok versednél.Ágnes

M.Laurens2014. augusztus 31. 20:23

''Rabul ejtettél azon az estén
- lehet, hogy én is boldoggá tehetlek? -
Megidézte a lelkem édenét
a földi érzés: mennyire szeretlek!''
--
Úgy gondolom kedves Éva, hogy sikerült Tóth Árpád soraihoz méltó és remek verset alkotnod. És ez nem puszta hízelgés, hisz az köztudottan nem szokásom.
Köszönöm, hogy olvashattalak, és szívemet hagyom nálad soraidért cserébe!
/ Miklós /

Törölt tag2014. augusztus 31. 20:13

Törölt hozzászólás.

uzelmanjanos9562014. augusztus 31. 20:02

Kedves Éva!
Gyönyörű szerelemmel átitatott soraidat örömmel olvastam,szívvel gratulálok:János

dr.vegha2014. augusztus 31. 19:04

Kedves Éva, szeretettel, szívvel olvastalak! Attila

afrodityka(szerző)2014. augusztus 31. 18:57

@laszloklara:

Kedves Klára!

Köszönöm szépen a szép szavakat és köszönöm, hogy olvastál!
Szeretettel:
Éva

afrodityka(szerző)2014. augusztus 31. 18:56

@Schmidt-Karoly:

Kedves Károly!
Nagyon köszönöm a szép szavakat!
Ha tehetném, mindenkinek édenné változtatnám az életét, na de így, csak egyvalakinek.
Köszönöm, hogy olvastál!
Szeretettel
Éva

laszloklara2014. augusztus 31. 17:49

Nagyon szép, örömmel olvastalak.

Schmidt-Karoly2014. augusztus 31. 16:57

Kedves Éva!
Igen..., az ilyen gondolatiságú versek ''Földi éden''-né varázsol(hat)ják földi létezésünket.
Ily boldogságban megélt napokat kívánok, szeretettel: Schmidt Károly.

afrodityka(szerző)2014. augusztus 31. 15:48

@kterezia:

Kedves Terézia! Nagyon szépen köszönöm, az elismerő szép szavaidat és köszönöm az olvasást is!
Szeretettel:
Éva

afrodityka(szerző)2014. augusztus 31. 15:46

@adamne:

Drága Manyi!
Igazán nagyon meghatóak a szavaid!
Köszönöm szépen, hogy olvastál, és köszönöm, az elismerő kedves szavakat!
Szeretettel:
Éva

afrodityka(szerző)2014. augusztus 31. 15:45

@maxika:

Kedves Albert!
Köszönöm szépen az olvasást és az elismerő kedves szavakat!
Szeretettel:
Éva

afrodityka(szerző)2014. augusztus 31. 15:44

@DJ:

Kedves Jolán!
Nagyon köszönöm, hogy olvastál.
Köszönöm az elismerő szavakat!
Szeretettel:
Éva

afrodityka(szerző)2014. augusztus 31. 15:43

@Torpilla3181:

Drága Pillusom!

Nagyon kedves vagy, hogy olvastál!
Köszönöm szépen!
Köszönöm a szép véleményt is tőled! Igen megtisztelő!
Szeretettel:
Éva

afrodityka(szerző)2014. augusztus 31. 15:41

@szalokisanyi1:

Kedves Sanyi!
Nagyon megtisztelsz a véleményeddel!
Köszönöm, hogy olvastál!
Szeretettel:
Éva

afrodityka(szerző)2014. augusztus 31. 15:41

@gypodor:

Kedves Gyuri!

Nagyon szépen köszönöm az elismerő szavakat!
Köszönöm, hogy olvastál!
A gyönyörű sorok közé, csak szépet lehetett írni!
Szeretettel:
Éva

afrodityka(szerző)2014. augusztus 31. 15:39

@Kicsikinga:

Drága Kicsikinga!
Ilyen sorok közé nem nehéz szép verset írni.
Köszönöm, hogy olvastál és köszönöm az elismerő kedves szavakat!

Szeretettel:
Éva

afrodityka(szerző)2014. augusztus 31. 15:38

@berti54:

Kedves Árpi!

Nagyon szépen köszönöm, hogy olvastál és hogy elismertél!
Szeretettel?
Éva

afrodityka(szerző)2014. augusztus 31. 15:36

@Sida:

Drága Sida!

Nagyon szeretem Tóth Árpádot!
Nem volt nehéz ráhangolódnom!
Köszönöm szépen az elismerést és az olvasást!
Szeretettel:
Éva

kterezia2014. augusztus 31. 15:08

Szép soraid méltóak az ihlető vershez.

adamne2014. augusztus 31. 14:23

Erre a szépségre Tóth Árpád is rábólintana! Gyönyörűen
megírtad kedves Éva, csodálattal olvastam alkotásodat.
Szívvel ölellek: Manyi

maxika2014. augusztus 31. 14:15

Szépséges akotás!
Albert

DJ2014. augusztus 31. 13:17

Nagyon szép!

Torpilla31812014. augusztus 31. 13:09

Gyönyörű!!!!!!

szalokisanyi12014. augusztus 31. 12:30

Nagyon szép. Gratulálok!

Sanyi

gypodor2014. augusztus 31. 12:22

Szép vallomás Tóth Árpád sorok közt egy gyönyörű versbe rejtve! Szívvel gratulálok. Gyuri

Kicsikinga2014. augusztus 31. 11:56

Két gyönyörű, idézett sor között, egy gyönyörű vers!

berti542014. augusztus 31. 11:06

Nagyon szép! Nagyon jó! Tartson örökké! szívvel gratulálok: Árpi

Sida2014. augusztus 31. 11:02

Nagyon szép a vers ívelése Tóth Árpádtól Tóth Árpádig... közben a valóság költőivé formált őszinte vallomásával.
Szeretettel: Si

afrodityka(szerző)2014. augusztus 31. 10:58

@Ibolya.52: Drága Ibi!
Köszönöm szépen az elismerő szavakat!
Szeretettel:
Éva

afrodityka(szerző)2014. augusztus 31. 10:57

@amoreflex:
Nagyon köszönöm az elismerést!
Köszönöm, hogy itthagytad a szíved cserébe! :)

Szeretettel:
Éva

afrodityka(szerző)2014. augusztus 31. 10:55

@Mikijozsa:
Kedves Miklós!

Nagyon szépen köszönöm, az olvasást és a szívet külön, na meg az elismerést!

Szeretettel:
Éva

Ibolya.522014. augusztus 31. 10:42

Nagyon szép! Szeretettel gratulálok. Ibi

Törölt tag2014. augusztus 31. 10:26

Törölt hozzászólás.

Mikijozsa2014. augusztus 31. 10:22

Nagyon szép, Üdv szívvel, mert szerintem, nagyon őszinte minden sora.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom