Weil András

Őrizlek

Elhemperedni szabadon,
csókot olvasztani
izzó ajkadon,
ölelni némán,
hol a világnak sincs szava,
elképzelni a nyugtató csendet,
mit a tolvaj idő
soha el nem csenhet,
játékos és megértő kezed
ha nem is ölel,
de simogatja, hogy szeret,
időzünk akkor is,
ha nem lehet,
éljük, lopjuk,
nem értjük,
de nem hazudjuk,
érezzük, mégse tudjuk.
Ajándékot kaptunk!
Ki sem bontjuk?
Pajzán mosolyban
súg össze életünk,
old meg a masnit,
lehet, hogy létezünk!
Igen, ez karácsony!
Díszként pihenhetsz,
az érted nőtt faágon
ringatózz,
csak ezt adhatom neked!
Őrizlek,
még nem tudom,
de hordozom a neved.
Engedd kimondani,
feloldani és remélni,
karácsony vagy,
hagyd hát megélni!
Őrizlek,
mást nem is tudok,
légy szabad,
majd boldogulok!
Őrizlek még, lehet,
talán nem én,
majd más ad szárnyat
neked.
Őrizlek!
Csak ezt mondhatom.
Hol vagy, hol jársz?
Őrizlek, de nem tudom!
Nem is őrizlek,
csak vigyázlak,
dőlj háttal a világnak,
én ott leszek
veled, velünk, és
neked.