Szerző
Váradi Krisztina

Váradi Krisztina

Népszerűség: 273 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 735 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2014. október 11.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető, átdolgozás készítéséhez azonban a szerző engedélye szükséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (50)

Váradi Krisztina

Hiszek

Amikor a szó már elfogy
és az emberi ész túl kevés,
amikor lezárulni látszik minden határ
és az értelem elérte börtönét.
Ha ott áll előtted a vég
és nincs már többé akarat,
mert feladta a láb
és elfáradt a kéz,
kiszáradt a szem
és a lélek nem zenél.

Amikor a hang már elszállt
és kihunyt szemedből a fény,
amikor nem szősz már a jövőre terveket
és a súlyos harc is lassan véget ér.
Ha ott áll előtted az űr
és nincs semmire sem erőd,
mert feladta a szív
és minden oly sötét,
süket lett a fül
és az érzés sem elég.

Amikor végleg feladtad,
mert a látható már nem segít,
amikor már elfogytak a biztató szavak
és épp búcsút int az utolsó esély.
Ha ott áll előtted az éj
és nincsen több lehetőség,
akkor emeld fel a fejed
és érezd a lüktetést,
érezd, hogy átölel
téged a mindenség.

Amikor a szó már elfogy,
de némán esedezik a szív,
amikor a hang már elszállt,
de mégis megnyílik fenn az ég.
Ha bent még rezzen a lélek,
ott a láthatatlan világ,
feltárul a csodák kertje,
feléled az élet-virág.
Csak szólj egy szót, csupán egyet,
s új illatot hoz a szél,

Csak szólj egy szót, csupán csak egyet:
HISZEK! - s az élet visszatér!

2014.szeptember

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


LukacsErvin2016. február 9. 15:24

Csak szólj egy szót, csupán csak egyet:
HISZEK! - s az élet visszatér!

HISZEK!! Versed nagyon-nagyon tetszett! Nagy SZÍVET hagyok! Szeretettel, Ervin

feheryndigo(szerző)2016. február 9. 06:51

@Gladstone: Köszönöm szépen Olivia! Örülök, hogy tetszett. Üdvözlettel: Krisztina

Gladstone2016. február 8. 16:54

Nagyon-nagyon tetszett a versed :)

feheryndigo(szerző)2016. február 2. 07:16

@gosivali: @F.I.T..: Igazi öröm számomra, higy olvastátok a versemet és őszinte szavaitokkal szóltatok hozzám! Köszönöm nektek! Baráti Üdvözlettel: Krisztina

F.I.T..2016. február 1. 13:32

Nagyszerű versedhez szívet hagyok! F.I.t.

gosivali2016. január 25. 18:59

Nagyszerű vers!

feheryndigo(szerző)2016. január 18. 14:40

@ellaadorjan: @Eddi: @toth.judit: Őszinte szívvel köszönöm és nagy örömmel fogadtam látogatásotokat és kedves hozzászólásotokat! Üdvözlettel:Krisztina

toth.judit2016. január 18. 13:04

Csodaszép és hittel teli biztatás árad a versedből. Gratulálok neked!

Eddi2016. január 17. 11:57

Kedves Kriszta! Csodálatos gondolataid, egy nagyon szép versebe helyezted. Szívvel gratulálok hozzá. Eddi. Nagyon tetszik az írásaid, ezért a figyelőmbe vettelek.

ellaadorjan2015. október 5. 21:08

Kedves Krisztina,
Csodálattal olvastam újra és újra el ezt a verset. Nagyon tetszik. :)

feheryndigo(szerző)2015. május 30. 20:26

@Cyen: Kedves Enikő! Örülök a látogatásodnak és köszönöm szépen szíves gratulációdat! Üdvözlettel:Krisztina

Cyen2015. május 27. 18:42

''Amikor a szó már elfogy,
de némán esedezik a szív,
amikor a hang már elszállt,
de mégis megnyílik fenn az ég.''

Elképesztő buzdítás arra, hogy igenis élni kell, bármennyire is padlón vagyunk!
Nagy szívvel gratulálok!
Enikő

feheryndigo(szerző)2015. március 10. 15:50

@Delina: Köszönöm szépen a látogatásodat és a kedves szavaidat! Üdvözöllek szeretettel! Krisztina

Delina2015. február 4. 01:20

Kedves Krisztina! Hit nélkül ugyan élni lehet, de nem érdemes! Gyönyörű, remek versedhez, szívvel szeretettel gratulálok! Örülök, hogy olvashattam!

feheryndigo(szerző)2015. január 26. 17:54

@becker: Köszönöm szépen a látogatásodat,nagyon örülök annak, hogy tetszett és nagyra értékelem a rám fordított időt! Üdv:Krisztina

becker2015. január 25. 12:42

Kedves Krisztina!

Nagyon ''szép'' (formailag és tartalmi szempontból is!) verset írtál!

''...szólj egy szót, csupán egyet, s új illatot hoz a szél...'' - mert a ''szél'' ott fúj, ahol akar.

Leszáll hegyre, völgybe,
bűnöket betakar.
A Szentlélek szele
ott fúj, ahol akar!

Szeretettel:

József

cuki2014. december 30. 11:17

Kedves Krisztina ! Nagyon mély gondolatok rejlenek szavaidban.

''HISZEK! - s az élet visszatér!

Egy Szentírási gondolatot juttat eszembe, a Hit meghatározását : Héberek 1: 1 '' A hit a remélt dolgok biztosítékon alapuló várása, a nem látható valóságok nyilvánvaló bizonyítása.''

Kívánom, hogy Hited bizonyítékokon alapuljon, mert szavaid szerint az emberi ész túl kevés, emberi szó elfogy...de Isten szava tud olyan Hitet adni mint amelyről írtál...és ez a HIT életet jelent.

Nagyon tetszik a versed!Kedvenc lett !

Szeretettel:

Rita

feheryndigo(szerző)2014. november 17. 11:17

@Radi: Köszönöm a szép szavakat és az elismerő figyelmet Attila! Üdv:Krisztina

Radi2014. november 16. 20:17

Kedves Krisztina! Nagyon szép biztatás! Szeretettel, szívvel gratulálok, és szemem rajtad! Üdvözlettel: Attila

feheryndigo(szerző)2014. október 31. 19:32

@fazekasagica: Köszönöm szépen,hogy jártál nálam! Üdv:Krisztina

fazekasagica2014. október 31. 19:11

Gratulálok szép versedhez!
Ágica

feheryndigo(szerző)2014. október 31. 07:58

@csillogo: Köszönöm szépen a látogatást és a kedves szavaidat Mária! Üdvözlettel:Krisztina

csillogo2014. október 31. 07:52

Megérintett szép versed!
Szeretettel gratulálok kedves Krisztina!

feheryndigo(szerző)2014. október 22. 07:11

@pipiter: Köszönöm szépen! Krisztina

pipiter2014. október 21. 17:42

Csak gratulálni tudok...
Judit

feheryndigo(szerző)2014. október 20. 12:36

@Varimarici: Köszönöm szépen a szívet Marika, örültem neki! Krisztina

Varimarici2014. október 20. 06:54

Hit, remény, szeretet a versed tartalma. Gyönyörű biztatás a jövőre az esendő embernek. Szívvel szeretettel olvastalak Krisztina.
Marika

feheryndigo(szerző)2014. október 18. 15:22

@flagranti-poeta: Köszi! :)) Mondom!

feheryndigo(szerző)2014. október 18. 15:21

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

flagranti-poeta2014. október 18. 10:00

Mondom hogy szép vers.-Szia Tomi voltam.

feheryndigo(szerző)2014. október 16. 16:54

@kispipe: Kedves Anikó! Köszönöm a megtisztelő szívedet és boldoggá tettek szavaid! Üdvözöllek:Krisztina

kispipe2014. október 16. 11:14

Most erőt meritek versedből.
Szép. Szívvel Gratulálok.
Anikó

feheryndigo(szerző)2014. október 16. 10:38

@sanszi66: Köszönöm szépen a kedves szavakat és a megtisztelő szívet, Sanyi! Krisztina

sanszi662014. október 16. 00:04

Szép versed Szívvel, szeretettel olvastam.
Sanyi

feheryndigo(szerző)2014. október 15. 23:08

@Kicsikinga: Köszönöm szépen ezt a kedves elismerést! Üdv:Krisztina

Kicsikinga2014. október 15. 16:19

Mély tisztelettel olvastam, és köszönöm!

feheryndigo(szerző)2014. október 15. 13:45

@flagranti-poeta: @varkonyi.zsuzsa:

Köszönöm az olvasást és az ajándékba kapott szíveket is! Örömmel elfogadom! Krisztina

varkonyi.zsuzsa2014. október 15. 09:45

Nagyon szép biztató verset írtál kedves Krisztina!Szívvel olvastam.Zsuzsa

flagranti-poeta2014. október 15. 08:50

Tyúúú...az Angyalát ez+Szív.De még elkel olvasnom egypárszor.-Tomi.

feheryndigo(szerző)2014. október 14. 13:13

@jocker: Köszönve eme kedves szavakat és azt, hogy újra és újra erőt merítek belőlük az írásra, köszönettel! Krisztina

jocker2014. október 14. 10:16

Remek, fölséges eszmefuttatás, amit nagyon átéreztem. Igazat szóltál, hogy ilyen az élet, amit és ahogyan megéljük.
Köszönve eme míves remeked olvasását, gratulálok: jocker/Kíber/Feri

feheryndigo(szerző)2014. október 13. 20:05

@Dellamama: @pauleve55:
Köszönöm szépen a kedves szavakat és az elismerő szíveket! Üdv: Krisztina

pauleve552014. október 13. 19:07

''Csak szólj egy szót, csupán csak egyet:
HISZEK! - s az élet visszatér!''
Csodálatos és nagyon igaz gondolat, gratulálok.

Dellamama2014. október 13. 16:18

A hit mindennél erősebb.
Csodálatos versedet szeretettel olvastam: Maria

feheryndigo(szerző)2014. október 13. 11:57

@hszilard76: @Doki66:

Köszönöm nektek a szép szavakat és a megtisztelő, szíves gratulációt! Üdv: Krisztina

Doki662014. október 13. 06:56

Szép --

hszilard762014. október 13. 06:31

Természetes, hogy visszatér! Az élet jóval erősebb, mint a nemlét.
Mellékeltem a hozzászólásomhoz egy szívet!
Szilárd

feheryndigo(szerző)2014. október 12. 23:06

@deakeva: @dr.vegha: @Ilpaki: @vendel:

Köszönöm nektek,hogy olvastátok a versemet, örülök, hogy tetszett és külön köszönöm a megtisztelő gratulációt és szíveket! Nagyon jól esik ez nekem! Üdv:Krisztina

vendel2014. október 12. 20:35

Igen,...hinni kell!Szívvel gratulálok! Neubauer

Ilpaki2014. október 12. 17:49

Kedves Krisztina!
Versed tetszik a bizakodó hangvétele miatt.
Szeretettel: Ili

dr.vegha2014. október 12. 17:43

Nagyon szép verset írtál kedves Kriszti, le a kalappal! szívvel, Attila

deakeva2014. október 12. 16:51

Szívet adok egy üzenethez.

feheryndigo(szerző)2014. október 12. 15:26

@kicsikincsem: @Matyi87: @cucedli: @maxika: @DJ: @uzelmanjanos956: @szalokisanyi1: @merleg66: @Ibolya.52: @sosjudit: @Vargazlajos: @anci-ani: @kterezia: @Meroni: @Nichi-ya:

Köszönöm szépen a sok sok kedves szót és biztató bejegyzéseket! nagyon jól esik és sokat jelent nekem. Köszönöm a szíveket és gratulációkat! Üdvözlök mindenkit poéta barátsággal: Krisztina

Nichi-ya2014. október 12. 12:48

Nagyon szép, komoly, bíztató sorok. Sok szeretettel, szívet hagyva gratulálok.

Meroni2014. október 12. 12:17

Biztató, szép alkotásodhoz szívvel gratulálok!

Roni

kterezia2014. október 12. 10:08

Pesszimista világunkban kell az ilyen remek biztatás!

anci-ani2014. október 12. 09:43

Gyönyörű biztató, kérő szépséges sorok, remek formában és csodás rímekkel!! Nagyon kedveltem!!!:)
Gratulálok szívvel, szeretettel: Anci

Vargazlajos2014. október 12. 08:55

Szép ez a biztatás, a vers, a hit, mely mindennél erősebb!
Szívvel olvastalak.
VZL

sosjudit2014. október 12. 02:04

Nagyon örülök, hogy rád találtam szépen írsz engedd meg, hogy szívvel, sok szeretettel gratuláljak versedhez! Figyelőmbe vettelek! Szép vasárnapot és sok szép verset kívánok!

Judit

Ibolya.522014. október 11. 22:47

Csodálatos gondolatok, bölcs biztatás. Szeretettel gratulálok. Ibi

merleg662014. október 11. 22:42

Kedves Krisztina! ''Csak szólj egy szót, csupán csak egyet:
HISZEK! - s az élet visszatér!''
Ehhez a vershez még kommentár sem illik! A befejezés egyenesen zseniális! Szívvel gratulálok! Üdv: Gábor

szalokisanyi12014. október 11. 21:00

Nagyon szép gondolatok. Gratulálok! Sanyi

uzelmanjanos9562014. október 11. 20:49

Csodálatos soraid megkönnyeztem, poéta szívvel gratulálok:János

DJ2014. október 11. 20:07

Remek, szép biztató vers. Gratulálok!
Joli

maxika2014. október 11. 20:06

Ó de szép!
Albert

Törölt tag2014. október 11. 19:54

Törölt hozzászólás.

Matyi872014. október 11. 19:52

Nagyon szép, bölcs gondolatok. Jól megirtad, gratulálok!
Mátyás

kicsikincsem2014. október 11. 19:51

Csodás versedhez csak szívvel gratulálni lehet! Üdv: Icus

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom