Linette Iron

A város, mely elválaszt

ahol akkor is gyönyörű leszel, ha már nem leszel enyém.

Most érzem, elveszítlek
Drága Kicsi Társam,
s bár nem örökre,
de már visszavárlak.

Pedig tegnap még
úgy szerettél, mint soha,
szívemben fájdalom ég,
de te mész tova.

Lassan jő az éjjel,
összebújva várom
a sebesen szálló véget,
s már most érzem, hiányzol.

Jaj, be fog fájni, ha már nem leszel,
nekem, kit szerettél, s szerettelek.

Oly rég volt már, mikor tiednek mondtál,
bánom perceinket, melyek egymás nélkül múltak el,
s te annyiszor szóltál,
hiábavalóan. Itt vagyok, ha kell.

Ha kellek, csak szólj, kérlek,
Drága Kicsi Társam,
annyira szeretlek!
Te vagy minden vágyam.

Nélküled, s veled élnem oly nehéz,
csak nézlek, s te hagyod, az időnk már kevés.

Gyönyörűm, testedhez simul puha hab,
illatod, mit innen érzek, lassan csábít el,
s dúsan omlik kulcscsontodra hosszú hajad.
Erős zenész karjaiddal simítod tested,
arcod megbabonáz, oly szép vagy nekem.

Hogy maradj, kincsem tőled nem kérhetem,
szabad vagy velem, s nélkülem.
Hogy ne engedj sosem követelem,
szabad vagyok nélküled, de teljes csak veled.