Szerző
Váradi Krisztina

Váradi Krisztina

Népszerűség: 273 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 376 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2014. november 21.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető, átdolgozás készítéséhez azonban a szerző engedélye szükséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (21)

Váradi Krisztina

Másfajta győzelem

Csend van bennem, elhalkult minden zaj,
Pihen a tettvágy, nem csörren a kard.
Megbékél az ábránd a zord valósággal,
Leteszi a fegyvert a terv az akadálynak.
Úgy tűnik, szépen lecsendesedett a vihar,
Belenyugszik a szív, mely lázadni akart.
De a látszat bizony gyakorta csal!
S mit vesztes feladásnak hisznek,
Az bennem békedal.

Nem lesz minden folyóból vízesés,
Nem lesz minden viharból forgószél,
De kis patak mossa a követ simára,
És lágy hullámok ostromolnak nagy sziklákat.
Úgy a szívben a béke, ha türelmesen vár,
Megtöri az ellen kőből épült falát.
Mert a látszat bizony gyakorta csal!
S mit feladott küzdelemnek hittek,
Az bennem győzelmi dal!

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


vinczeeva2015. március 14. 14:13

Én is hiszek a békedalodban.
Éva

feheryndigo(szerző)2014. november 25. 09:21

@hillailaszlo-ve: Köszönöm szépen a megtisztelő olvasást! Krisztina

hillailaszlo-ve2014. november 25. 00:35

Megnyugtató bölcs és nemes gondolatok!
Szívvel gratulálok!
László

feheryndigo(szerző)2014. november 24. 07:04

@vendel: @Ibolya.52: @Elmenni: @Nichi-ya: @Kicsikinga: @schlettandrea: Köszönöm szépen a kedves szavakat és a hozzászólásokat, a nagyra becsült szíveket. Örömmel tölt el, hogy időtökkel megajándékoztatok és olvastátok soraimat! baráti üdvözlettel:Krisztina

schlettandrea2014. november 23. 23:39

Ez tényleg így van. Néha a kivárás a legjobb taktika. Nem kell tennünk semmit és mégis győzünk. Tetszik a versed. Gratulálok! Andrea

Kicsikinga2014. november 23. 10:12

''De kis patak mossa a követ simára,
És lágy hullámok ostromolnak nagy sziklákat.''

Milyen tanulságos ez a vers!

Nichi-ya2014. november 22. 22:15

Nagyon szép és bölcs gondolatok. Szívet hagyva gratulálok, sok szeretettel.

Elmenni2014. november 22. 22:07

Nagy igazsága vagyon minden sornak...
Mély tisztelettel és szívvel...
Ém

Ibolya.522014. november 22. 20:36

''S mit feladott küzdelemnek hittek,
Az bennem győzelmi dal!''
Szeretettel gratulálok. Ibi

vendel2014. november 22. 20:14

Nagyon jól látod,...lassú víz partot mos,én ezt éreztem versed olvasásakor..Szívvel gratulálok! Neubauer

feheryndigo(szerző)2014. november 22. 18:50

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

feheryndigo(szerző)2014. november 22. 18:50

@Szinci: @dr.vegha: @varkonyi.zsuzsa: @Matyi87: @uzelmanjanos956: @thuroczy: @jocker: @cucedli: @Bella21: @bogyi: @anci-ani: @kicsikincsem: @szalokisanyi1: @dvihallyne45: @pauleve55: @adamne: Köszönöm, hogy értékes időtökből a versem elolvasására is jutott, a kedves és erőt adó szavakat, a nagyon megbecsült szíveket! Szeretettel küldöm örömteli ölelésemet! @BZ: Köszönöm a véleményedet, mindig nagyra értékelem az őszinte szavakat.

Üdvözlettel: Krisztina

feheryndigo(szerző)2014. november 22. 18:50

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

adamne2014. november 22. 16:18

Nagyon szép alkotás, jó volt olvasni!
Gratulálok szép versedhez szeretettel, szívvel. Manyi

pauleve552014. november 22. 15:18

Bölcs taktika és valóban célravezető!

BZ2014. november 22. 10:44

Talán egyetlen pozitív jelzője lehet a szövegnek, hogy igaz. Ez főként a közhelytúltengésnek is köszönhető, amiből viszont adódik az, hogy szinte nincsen értékelhető eleme az írásnak. A rímek többnyire elcsengnek egymás mellett, ez lehet a mínusz a kis plusz mellett. De mégsem azt mondom, hogy nulla, inkább azt, hogy maradt számomra semleges.

dvihallyne452014. november 22. 10:38

Szeretettel és szívvel gratulálok szép versedhez! Sarolta

szalokisanyi12014. november 22. 09:42

Nagyon szép alkotás. Gratulálok, kedves Krisztina!

Üdvözletem: Sanyi

kicsikincsem2014. november 22. 07:18

Ismerős érzések... Szívvel gratulálok!
Icus

anci-ani2014. november 21. 21:12

''Nem lesz minden folyóból vízesés,
Nem lesz minden viharból forgószél,
De kis patak mossa a követ simára,
És lágy hullámok ostromolnak nagy sziklákat.''
Bizony így van, mert erős akarattal, türelemmel sok mindent elérhet az ember, amit agresszivitással soha....
''Lassú víz, partot mos'' - szól a mondás!
Szép versedhez szívvel, szeretettel gratulálok: Anci

bogyi2014. november 21. 20:38

Kedves Krisztina!
Jó volt olvasni,szép soraidat,egy kicsit magamra is ismertem!
Szívvel gratulálok! Éva

Bella212014. november 21. 19:37

''Nem lesz minden folyóból vízesés,
Nem lesz minden viharból forgószél,
De kis patak mossa a követ simára,
És lágy hullámok ostromolnak nagy sziklákat.''- szép sorok gratulálok, örömmel olvastam.

Törölt tag2014. november 21. 19:33

Törölt hozzászólás.

jocker2014. november 21. 18:51

Huh, de nagyon jó. Fölöttébb nagy élmény volt olvasni.
Poétaöleléssel gratulálok: jocker/Kíber/Feri

thuroczy2014. november 21. 18:11

Számomra is az az igazi győzelem kedves Krisztina, amikor ''kis patak mossa a követ simára,
És lágy hullámok ostromolnak nagy sziklákat.''
Szeretettel üdvözöllek, Gyula

uzelmanjanos9562014. november 21. 17:35

Nagyon szép sorok, gratulálok:János

Matyi872014. november 21. 17:10

A befejezés különösen tetszett, de önmagában véve is nagyon jó!
Üdv: Mátyás

varkonyi.zsuzsa2014. november 21. 16:55

''Megbékél az ábránd a zord valósággal,'' Megnyugtató soraid,a szív békéjét szeretettel,szívvel olvastam.Zsuzsa

dr.vegha2014. november 21. 16:45

Kedves Kriszti! A megnyugvás, a lelked szeretete sok akadályt legyőzhet, nem hangosan, de biztosan. Szívvel, Attila

Szinci2014. november 21. 16:41

Krisztina nagyon szép különleges a versed. szeretettel gratulálok szinci.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom