Szerző
Palotás Zsuzsanna

Palotás Zsuzsanna

Életkor: 24 év
Népszerűség: 5 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 1599 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2014. december 7.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers átdolgozásához a szerző engedélye szükséges.

Címkék
Kedvencnek jelölték (3)

Palotás Zsuzsanna

Csendes ábránd

Advent egy vasárnapján

Egy maroknyi morzsa az asztalra borítva,
apró, heves mancsok, mik utánanyúlnak.
A félénk szőkeség smaragdzöld szemei,
a puha lisztpelyheket buzgón lesik.

A vacsora nyugodt biztonsággal készül,
a gyermek békésen pamutbabaként ül.
Nem mozdul, nem rezzen, csak figyel,
és az erős gyúrásra egyre csak ügyel.

A fehér, poros, fáradt lélek tésztával kezében,
enyhe mosolyt küld, elhalót egészen.
Az aranyhajú a székre áll, és a tésztában maszatol,
széles mosolyt meg-megejtve a levegőbe szimatol.

Selymes meleget áraszt a forró kemence,
életkenyér lassan, illatozón sül benne.
A kisujjnyi helységet betölti másodpercek alatt,
minden kósza szippantás egy jóízű falat.

Parányi csillanás, és az a kimondatlan vágy,
a csöppnyi kezek, már a szoknyát rángatják.
A gyermek kért enni, akinek kócos kobakja,
nem ért följebb, mint az asztal magassága.

Míg tenyereit nyitva, várakozón tartotta,
szempárja a dolgos leány tekintetét kutatta,
lábujjhegyre állva, megint csak szólongatta,
az édes illat gyöngyfelhője már nem csalogatta.

Foszlánnyá, álommá és képzeletté fakult,
a leány végre ránézett, és a friss kenyérért nyúlt...
Még a melegbe képzelte magát, még álmodott,
a tűznyalábok látványa mellett megvacsorázott.

Falatjait élvezettel csámcsogta a padlón,
közben fél kezével őrizte a pislákoló lángot.
A hajszálfény a sötét szobában szellemként cikázott,
mégis aranylángja sok tükörszemet boldogított.

A gyertyafényes, szeles estén összebújva,
testvérként, családként kenyerét megosztva
ültek, kuporogva meséltek és álmokat regéltek
könnyű friss kenyérről, melegről képzelegtek.

Lánykák, legények, szülők, rokonok,
alig ismert idegenek, mégis felebarátok,
karöltve a rossz lapot osztó sorssal,
nélkülöző... legboldogabb nyomorukkal.

Rongyos takarójuk csak a kisebbeket védte,
a nagyobbak így csak félig-meddig fértek,
de önzéstől, hiúságtól, becstelenségtől távol,
megfértek kis helyen, szívükben békesség honolt.

Lomhán folyt egyetlen fényük viasza,
apránként fogyott a száraz kenyér utolsó darabja,
a társaság beszélőszája viszont nem aludt,
napot évekké téve szótlanságot sosem hagyott.

- Az ünnep szava dalolt.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Faramir2014. december 8. 09:30

Szép! Szívvel olvastalak.
Üdv: Feri

zsuzsi.3(szerző)2014. december 7. 17:58

Köszönöm szépen! :)

t.buga2014. december 7. 17:06

Gyönyörű idilli képek, remek vers. Szívvel gratulálok hozzá!

jocker2014. december 7. 11:33

Tetszik eme remek mírásod.
Gratulálok szeretettel: jocker/Kíber/Feri

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom