Szerző
Zsolnai Bianka Dorottya

Zsolnai Bianka Dorottya

Életkor: 21 év
Népszerűség: 13 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 529 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2015. január 5.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers utánközlése vagy átdolgozása csak a szerző engedélyével lehetséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (4)

Berto_R_Nery, fufenka, mama55, 1 láthatatlan tagunk

Zsolnai Bianka Dorottya

Tündérlak

avagy Tündérmese

Erdős rengetegben, fák odvában bújnak meg.
Kicsit őrültek, de sosem voltak álszentek.
Virgonc lelkük miniatűr testekbe zárva,
Kiszökni onnan is vagy ezerszer próbáltak.
Szerencsére nem megy nekik, - hála az égnek!
Mondjuk erről sokat mesélhetnének a vének.

Kezdjük is el a történetet valahol az elején:
Régebben éltek tündérek az égben, a tó fenekén.
Hogy mit csináltak ott, az rózsapecséttel van elrejtve,
De ha jól figyelsz, rájössz azonnal, mesémet elkezdve...

Tisztáson, mindentől elbújva, ha egyszer a nap lemegy,
Ezernyi apró csoda s varázslat lesz, mi ott végbemegy.
Kristályfalak s szentjánosbogarak ragyogni kezdenek,
S az előjött tündérek a gombákon táncot lejtenek.
Úgy örvendeznek együtt mind a fénytelen fényességnek,
Mint magának a szívükben megbúvó békességnek.
Éppen hogy mulatoznak, míg észreveszik: lassan pirkad.
A levegő is ám lassan, jelezve a reggelt, szikkad.
De az ünneplésnek még korán sincs vége, `míg nincs harmat.
Hiszen ha szomjasak, akkor el kell kapják az alkalmat.
Felhőkönnyek potyogtak az égből, le a tündérlakra.
Esett az mindenhova: nyakra, lábukra és magvakra.
Ki szorgos volt, ki kicsit igen lusta, hétalvó manó,
Ámbár egyikőjükkel sem kivételezett Föld Anyó...

Elbúcsúzott a zokogó felhő, s a szél fújta tovább...
Egy kis tavacska felett megállt, úgy gondolta, netovább.

Itt is most kezdődött el az élet, bár kissé másképpen,
Ezek a tündérek imával kezdték az ébrenlétet.
Megköszöntek mindent, hiszen többet kaptak, mint reméltek.
Elsősorban ragyogó napfényt, miből van, de temérdek.
Mi megvilágítja tündérlakjuknak legmélyebb zugát,
S láthatják tőle a tó fenekén rejlő apró csodát.
Köztük az úszni tanuló gondtalan ebihalakat,
Kik örömmel úszkálnak, ha telirakhatják hasukat.
Vagy a megannyiféle növényeket, akik ragyognak,
S ha a tó befagy és zord a tél, miattuk nem vacognak.
De az idő folyamatosan pereg, meg nem áll, minek?
Hisz idővel tudják csak értékelni a fényt, a vizet...

Ez a két igen különleges nép, bár nem együtt éltek,
Mégis egyvalamiben közösen reménykedtek, hittek:
Reménykedtek az esőben. Hittek a varázslatokban,
S mindezt megköszönték Teremtőjüknek alázatosan.

Tudom, hogy most kétely van benned, s nem hiszed el,
De amit nem ismersz, nem biztos, hogy idegen.
Gondolj csak bele! A virágok beporzása
Mindkét kezük állandó, monoton munkája.
Ígérem, ha meglesed kerted fűszereit,
Te is megláthatod Rózsapecsét tündéreit.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Berto_R_Nery2015. január 7. 12:19

Nagyon aranyos versèhez tisztelettel gratulálok kedves ifjù högy! Szìvet hagyok! S kìvánom hogy mèg sok hasonlòan nagyszerű, ès gyermekien tiszta költemény hagyja el az ön tollát!

fufenka2015. január 6. 07:35

Álomszép tündérmesédhez szívből gratulálok, s ha nem bánod figyellek:) Zsuzsi

donmaci2015. január 5. 18:53

Meseszép versedhez szívvel gratulálok! Józsi

mama552015. január 5. 18:00

Remek versedhez szívet hagyva gratulálok: Marika

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom