Szerző
Pothurszky Géza

Pothurszky Géza

Életkor: 74 év
Népszerűség: 173 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 1641 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2015. február 4.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers átdolgozásához a szerző engedélye szükséges.

Címkék
Kedvencnek jelölték (41)

Pothurszky Géza

Hamis arany

Gondolkodj okosan (XVII.)

Kalózok egy kis szigeten, hol arany után kutattak,
Kincses ládákat találtak, melyen tízen osztozhattak.
Éppen tíz láda arany volt, könnyű lett volna osztani,
de a térkép azt mutatta, hogy az egyik láda hamis.

Azt tudták, hogy egy ládában száz aranyrúd található,
de, hogy melyik láda volt a hamis, bizony nem tudható.
Azt is tudták, hogy egy aranyrúd pontosan tíz dekát nyom,
a hamis aranyrúd kevesebb, biz` csak kilenc dekás volt.

Tanakodtak, mi legyen, az aranyat hogyan osszák el,
hogy a végén bizony egyetlenegy kalózt se csapják be.
Addig-addig kutakodtak az öreg hajófenékben,
amíg kezükbe nem akadt egy régi egykarú mérleg.

Annak nagyon megörültek, de menten kétségbe estek,
mert ezzel a mérleggel csak egyetlen-egyszer mérhettek.
Mit tehetnek, egy méréssel vajon hogyan mázsálják meg,
mely ládában van a hamis, milyen trükkel tudhatják meg?

Kedves Olvasó, az lenne hozzád igen nagy kérésem,
segíts nekik úrrá lenni ezen a nehéz mérésen!
Csak mellékesen megkérdezem, ha mérlegük sem volna,
vajh`, hogy dőlne el igazságosan az aranyak sorsa?

És ha megoldottad ezt a "mérést", úgy szívesen veszem.
Közöld velem mihamarabb, de ha lehet, csak a Neten.

Sárospatak, 2015. január 28. - Csak egy kis matek, meg egy csipetnyi logika.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


palko642015. február 22. 16:00

@geza1947:
Kedves Géza Bátyám!
Talán ez volt témájában a legizgalmasabb versed. No nem is vitás, ha pénzről van szó. (még ha aranyban is), kitesz magáért az ember. Légyen az akár író, akár olvasó. Kicsit megkésve ugyan, de így legalább olvashattam a megfejtést is, amivel megtisztelted az olvasót.
Csak úgy mellékesen: Palkó :-)

geza1947(szerző)2015. február 9. 17:50

Köszönöm kedves Andrea!
Üdvözöllek: Géza.

geza1947(szerző)2015. február 9. 17:48

Köszönöm szépen Frici!
Tökéletes megfejtés!
Üdv: Géza.

ahegedusa2015. február 9. 11:30

Remek soraidhoz szeretettel gratulálok.

kistenkes2015. február 9. 04:44

Gratulálok újabb talányodhoz, szívvel gratulálok Frici
(Megszámozom a ládákat, és mindegyikből a sorszámával azonos darabot veszek ki)

geza1947(szerző)2015. február 8. 20:13

Köszönöm kedves Tibor!
Üdvözöllek: Géza.

geza1947(szerző)2015. február 8. 20:12

Köszönöm, és nagyon szívesen kedves Delina!
Üdvözlettel: Géza.

geza1947(szerző)2015. február 8. 20:11

Köszönöm szépen kedves Attila!
Üdv: Géza.

Karsai_Tibor2015. február 8. 16:41

Furfangos- frappáns kedves Géza..! Gratulálok!

Delina2015. február 7. 22:36

Kedves Géza!
Gondolkodnék okosan, de látod nem tudok, csak gratulálni!
De azt szívesen teszem, mert remek verseket írsz! Azon túl is, remek a megfigyelő képességed! Ugyan is rajtad kívül nem vette észre senki ezt a totális hibám. Legalább is nem gondolnám, hogy akkor nem szólt volna valaki? Köszönöm szépen, hogy jelezted!Kértem is a javítás. Üdvözlettel: Delina

Radi2015. február 7. 20:44

Kedves Géza! Elkezdtem leírni a mérleg nélküli megoldást, de látom, hogy alant már leírtad, így a kezdeti öröm után kissé elszomorodtam! Várhattál volna a megoldással még! :D
Na sebaj! Azért gratulálok az újabb furfangos versedhez! :)
Üdvözlettel: Attila

geza1947(szerző)2015. február 7. 19:24

Kedves Barátaim!

@donmaci @gypodor @Ibolya.52 @dr.vegha
@sababa @fufenka @195705252012 @anci-ani
@mama55 @Nichi-ya @Szinci @B.Sanyi
@19580808 @szalokisanyi1 @Sida @roland.v
@Mesiko-szan @cucedli @Faramir @Dram
@Kicsikinga @jocker @PiszarEva @bszaszi
@meszaroslajos60 @m.agnes @adamne
@t.buga @hmbt @Evanna @zelgitta
@Rozella @edesemil @Andicsek @M.Laurens
@kreativ55

Nagyon szépen köszönöm az olvasást, a szívecskéket, a dicsérő szavakat, és nem utolsó sorban a próbálkozást a helyes megfejtésre.
Azt is értékelem, aki nyilván tudta a megoldást, de a megfejtés ''örömét'' átengedte a többi olvasónak, valamint dicsérem azokat, akik a Neten küldték el a megfejtésüket, de azért ők is figyeljenek..! ):-))
A megfejtés most sem ''ördögtől való''!
Tehát a megoldás:
Sorba kell rakni a 10 ládát, aztán az első ládából ki kell venni 1 db aranyrudat, a másodikból kettőt, a harmadikból hármat...és így tovább, tehát a tizedikből 10 darabot.
Tehát 1+2+3+4+5+6+7+8+9+10 = 55 db aranyrúd
Mind az 55 db-ot egyszerre kell a mérlegre tenni!
Az 55 db rúd súlyának 550 dekának kellene lennie, ha nem lenne közöttük (hamis) 9 dekás darab. De van...!!
Ahány dekával kevesebbet mutat a mérleg 550 dekánál, abban a sorszámú ládában vannak a hamis (9 dekás) rudak!
Például, ha 4 dekával kevesebb a súlya, mint 550 deka, akkor
a negyedik ládában vannak a hamis aranyrudak!
Ha 10 dekával kevesebb 550 dekától akkor a tizedik ládában vannak a hamis aranyrudak! És így tovább! ):-))

A második kérdésre már ebből következik a válasz!
Mert mérni sem kell, ahhoz, hogy igazságos legyen az osztozkodás!
Mindegyik kalóznak ki kell venni mind a tíz ládából 10-10 db aranyrudat, és így mindenkinek 9 kg és 90 dkg aranyrúdja
lesz!
Tehát mindegyik kalóz 10 db 9 dekagrammos aranyrudat kap! a 90 darab 10 dekagrammos aranyrúdja mellé! ):-))

Köszönöm megértő türelmeteket!
Remélem a magyarázat érthető volt?

Csak egy szerény megjegyzés!
Március 14-én tartják a Pi (3,14) Világnapját!
Legközelebb amikor matematikával összefüggő verset teszek fel az oldalamra, akkor szeretnék bemutatni legalább két darab Pi verset, melynek az a tulajdonsága, hogy a szavak annyi betűkből állnak ahányas szám követi egymást a Pi számban, ami egyébként egy irracionális szám, végtelen tizedesjegyű...!
A Pi első harmincöt számjegye:
3,1415926535 8979323846 2643383279 50288

Szeretettel: Géza.

geza1947(szerző)2015. február 7. 11:43

@szalokisanyi1

Úgy látszik, már többen nem fogják olvasni!
Ezért estére meglesz ígérem Sanyikám!
Üdv: Géza.

szalokisanyi12015. február 7. 10:06

Ajajjajjaj! Még mindig nincs megoldás. Az oldalamat már kifúrtja a kíváncsiság. :-))

kreativ552015. február 6. 19:27

A megoldást NETEN küldöm,
ha gyorsan kell, megy a sürgöny!
Köszönöm a fejtörést! Ági

M.Laurens2015. február 6. 13:53

Szívvel és tisztelettel gratulálok kedves Barátom, remek versedhez!
/ Miklós /

Andicsek2015. február 6. 10:02

;-) Őszinte szívvel: andi

edesemil2015. február 6. 07:27

Drága Géza Barátom!
Kifogyhatatlan vagy szellemes ötletekben, feladványokban és minden huncutságban. A továbbiakban is sok erőt, vidámságot kívánok. Szeretettel gratulálok, Emil

Rozella2015. február 5. 23:02

Kedves Géza! :) most még nem tudom, csak azt, hogy ''kénytelen leszek'' visszajönni..:))

Törölt tag2015. február 5. 20:27

Törölt hozzászólás.

Evanna2015. február 5. 19:52

Izgalmas kérdés, megoldására én nem vállalkozom - nehogy fejem vegyék a kalózok!:)
Gratulálok fejtörő, remek versedhez, szívvel!
Evanna

Törölt tag2015. február 5. 19:41

Törölt hozzászólás.

t.buga2015. február 5. 18:38

Nos, mivel az arany a kedvenc fémem (mindig gyűjtöm, aztán leadom a fém-kereskedésben), ezért minden furfangomat latba vetve, okosan gondolkodva, a játék kedvéért elmondanám, hogy a kalózok milyen logika mentén matekolták ki a mérleg segítségével a megfejtést. De fogalmam sincs. :) A vers viszont remek, szívvel gratulálok hozzá!

adamne2015. február 5. 17:37

Még gondolkodom, de a szívem itt hagyom.
Kedves, játékos feladványodhoz gratulálok kedves Géza.Üdv.Manyi

m.agnes2015. február 5. 16:22

Olvastam versedet, VÁROM A MEGOLDÁST. Ági

meszaroslajos602015. február 5. 16:21

Kedves Géza, ötletes találós kérdésedhez gratulálok szívvel, Lajos.

bszaszi2015. február 5. 13:21

Kedves Géza!

Ezt én is ismerem, de mikor megismertem, gyermekként, csak úgy elmondták a megoldást. A vershez szívvel gratulálok, különben sem tértem magamhoz még a Föld körüli repkedésből....
Szeretettel: Saci

PiszarEva2015. február 5. 12:03

Úgy látom kedves Géza kifogyhatatlan ötlettárad van! Már az agyam megmozgattad , de egyszer beégtem,inkább kihagynám. Viszont továbbra is nagy érdeklődéssel olvaslak és persze visszatérek kíváncsiságból gyakran. Gratulálok, szeretettel Éva

jocker2015. február 5. 11:59

Nagyon jó! Bizony nem tagadod meg magadat és nyomod ezeket a remeket...
Úgy látom, sokan vannak, aki nem tudják a megfejtést, hát ők csak dolgozzanak!
Köszönöm neked ezt a klassz élményt, örömmel töltött el, hogy olvashattam.
Elismeréssel, kalapemeléssel, főhajtással, poétaöleléssel: vivát, vivát, vivát!
jocker/Kíber/Feri

Kicsikinga2015. február 5. 10:59

Jaj, ugye nem sokáig kell várni a megoldásra?!
Ugyanis, én nem tudom.
A versed viszont most is nagyon szórakoztató volt!

Dram2015. február 5. 09:45

Gratulálok remekül megírtad. Szívvel, tisztelettel; András.

Faramir2015. február 5. 09:38

No szegény kalózok, ha rajtam múlna :))
Remek feladványodhoz szívvel gratulálok!
Üdv: Feri

Törölt tag2015. február 5. 09:06

Törölt hozzászólás.

Mesiko-szan2015. február 5. 09:05

Érdekes fejtörő, remek vers!
Igen, három mérési lehetőségnek+ egy kétkarú mérlegnek :)

roland.v2015. február 5. 08:53

Nagyszerű!! Gratulálok!

Roland

Sida2015. február 5. 08:49

Nem lenne sportszerű, ha ide írnám a megoldást, mert vagy 60 éve ismerem.
A többiek csak spekuláljanak!
A feladat megverseléséhez viszont szívből gratulálok! + ♥
Si

dr.vegha2015. február 5. 07:50

Kedves Géza!
Három mérési lehetőségnek jobban örülnék... :-)
De még dolgozom rajta :-)

szalokisanyi12015. február 5. 06:49

Kedves Géza! Nemmondommegnekedmerúgyistudod!

Kíváncsian várom a megoldást! Akkor én is tudni fogom. :-))

Tisztelettel: Sanyi

195808082015. február 5. 06:41

Gratulálok fejtörős versedhez.
Mára meg van a házi feladat.
Szívet hagyva Eszter.

B.Sanyi2015. február 5. 05:47

Kedves Géza!

Gratulálok játékos versedhez, még korán van, gondolkodom!

Szívvel: B Sanyi

Szinci2015. február 5. 05:29

Kedves Géza ! Még álmos vagyok. Én csak akkor fejtem meg, ha én is kapok belőle:-) Nekem egy fél rúd is elég lesz, a többit oszthatjátok:-). Gratulálok újabb fejtörő versedhez. Üdvözöllek szinci.

Nichi-ya2015. február 4. 23:59

Nagyon jópofa. :) Szívet hagyva gratulálok remek alkotásodhoz. :)

mama552015. február 4. 23:46

Remek t9rténetet hoztál kedves Géza.
Szívet hagyva gratulálok: Marika

anci-ani2015. február 4. 23:17

Remek történet majd lemérem és akkor felelek...
Jót szórakoztam a történeten, de az egyszeri méréssel most semmit sem oldottam meg... egyenlőre!!!
De a szívet és gratulációt is elküldöm előre! :))
Üdv.szeretettel: Anci

1957052520122015. február 4. 23:10

Kedves Géza! Gratulálok játékos versedhez, szívvel Irén

fufenka2015. február 4. 22:51

:)) gratulálok, kedves Géza! Szívvel, szeretettel: Zsuzsi

sababa2015. február 4. 22:35

Kedves Géza! Imádom a matematikát, hétvégén küldöm a megoldást! Addig egy szívet! Ágnes

dr.vegha2015. február 4. 22:09

Hűha... itt a pí nem segít, gondolkodom... viszont az én szívem, biztos nem hamis :) Szeretettel, Attila

Ibolya.522015. február 4. 22:08

Szeretettel gratulálok. Ibi

gypodor2015. február 4. 21:13

Én meg másodikként szívvel latolgatom a megoldást!
Gratulálok a fejtörős vershez, a történét ismerős!
Gyuri

donmaci2015. február 4. 21:06

Elsőként jelentkezem szívvel és még gondolkodom! Józsi

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom