Szerző
Gyarmati Gábor

Gyarmati Gábor

Népszerűség: 96 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 1550 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2015. március 20.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers átdolgozásához a szerző engedélye szükséges.

Címkék
Kedvencnek jelölték (14)

Gyarmati Gábor

Aradi vértanúk utolsó mondatai

(Jön a porkoláb gőgtől emésztve,
Peckesen fogja kardmarkolatát,
Ménkű szemekkel úgy adja kézbe
Dögvész Haynau parancsolatát.)

Kiss Ernő

Árpádok örök, dicső szentjei,
Oltalmazzátok az ifjúságot,
Egyetlen Urunk hű kegyeltjei,
Mutassátok meg az igazságot!

Schweidel József

A mai világ sátán világa!
Hová lett minden, amit reméltem?
Ma becsületért bitófa járja,
Nincs emberfia, aki megértsen!

Lázár Vilmos

Ki tehet arról, magyarnak sorsa
Folyvást küzdelem célért, hazáért,
Lesz még nemzedék, mely terhét hordva,
Vitézül harcol a szabadságért?

Dessewffy Arisztid

Hősök kellettek, mára mártírok,
Szólnak szavaim durván és szépen,
Jöjjetek hitvány, láncos hóhérok:
Hazám földjére ontsátok vérem!

Poeltenberg Ernő

Ellenség dühe, bosszúja lüktet,
Kiszáradt erdők, síró kalászok.
Tedd el emlékbe hűséggyűrűmet,
Toporognak már a rongy kaszások!

Török Ignác

Sebesült bakák, síró özvegyek,
Életem cseppnyi, könnyű súly csupán,
Mint csiripelő, áldott vörösbegy;
Bocskai ruhán aranypaszomány.

Láhner György

Rokon a bitó s Krisztus keresztje,
Öntöttem ágyút, volt markomban kard,
Nemsokára jő a halál csendje,
Zrínyivel éltem: Ne bántsd a magyart!

Knézich Károly

Ördög keveri a cinkelt kártyát,
Keresztény hívő keresztény ellen,
Kék galamb szálljon, ne szegje szárnyát,
Szeretett hazám békére leljen!

Nagy-Sándor József

Istennek hála igaz emberré,
Jó katonává és hőssé lettem,
Ne váljon földünk csúf sártengerré,
Amit elértünk, nem volt véletlen!

Leiningen-Westerburg Károly

Fel fog eszmélni az alvó világ,
Ha észreveszik e gaz tetteket,
Eltépnek számos rozsdás rabigát,
S eltemethetik kihűlt testemet!

Aulich Lajos

Mindig szolgáltam, hűen szolgáltam
Forrón szeretett magyar hazámat,
Nézem az őszi, sustorgó fákat,
Utolér a múlt, nincs bennem bánat!

Damjanich János

Mit nekünk halál, gyarló szerzetek,
Arcotok kapca, ostoba bábok,
Megavasodott szürke mákszemek,
Lényetek sűrű, fojtó zsarátnok!

Vécsey Károly

Hősi honvédek, katonatársak,
Édes hazámé szívem és lelkem,
Erős a hitem, nem tépik árnyak,
Büszkén vállalom, amit ma tettem!

Batthyány Lajos

Szabadság, szükség, egy tőből ered,
Igazság, törvény, újkori álmok! -
Itt térdepelek, reszkető ebek:
Éljen a haza! Rajta, vadászok!

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


ODDS(szerző)2015. április 21. 18:50

Örülök, hogy benéztetek hozzám, annak meg különösen, hogy senki sem érezte kegyeletsértőnek a szöveget.
No, csak azért, mert volt olyan irodalmi portál, ahol ezzel az indokkal (!) tiltották le a verset.
(köpni-nyelni nem tudtam…)

gosivali2015. április 20. 20:44

Szívet-lelket érintő, szép, megható.

viola612015. április 18. 18:05

Tisztelettel olvastalak.

church732015. április 7. 12:10

Már maga az ötlet, elképzelés is megsüvegelendő, a kivitelezéstől pedig
..elállt a szavam! Remekmű! Főhajtásom! Üdv.: Zoli/Church

ODDS(szerző)2015. április 2. 21:05

Köszönöm figyelmeteket: Jusziko és Péter!

sanpietro2015. március 30. 09:36

Csodálatos szívbe markoló versedhez szívvel gratulálok ! Péter

jusziko2015. március 28. 18:04

A nevük kitörölhetetlen a magyar kollektív emlékezetből!
Nagy ívű vers, szívdobogtató! Gratulálok!

ODDS(szerző)2015. március 23. 12:28

Mindenkinek köszönöm megtisztelő hozzászólását!

judit.szego2015. március 22. 12:29

Nagy vállalkozás, remekül végrehajtva.

Kornelia782015. március 20. 22:47

Hát miért nem lehet két szívet hagyni...vagy többet???... Himnuszunkhoz méltó soraidat öröm volt olvasni...Tiszteletem!

M.Laurens2015. március 20. 21:53

Kedves Gábor!
Őszinte elragadtatással olvastam soraidat. Kőbe vésendő gondolatokkal tetted le hited és hazafiságod bizonyítékait.
Őszinte szívvel gratulálok! / Miklós /

gypodor2015. március 20. 20:40

Érdekes-szívvel olvastalak. Gyuri

uzelmanjanos9562015. március 20. 19:44

Méltó megemlékezés egy remek versben a vértanúkra, poéta szívvel gratulálok:János

Sun682015. március 20. 19:01

Remek főhajtás, gratulálok köszönettel,
Sün

noheb2015. március 20. 17:55

Kedves Gábor!

Remek, különleges alkotásodhoz gratulálok!!!
Mária

Törölt tag2015. március 20. 17:32

Törölt hozzászólás.

attgreen2015. március 20. 17:31

Remek gondolatok, remek forma, remek vers! Tisztelettel gratulálok, Attila

Meroni2015. március 20. 17:13

Remek megemlékező soraidhoz, szeretettel, szívvel gratulálok
Roni

Kicsikinga2015. március 20. 16:11

Szavaidat adtad a mártíroknak, akik most úgy hajtanak fejet előtted, ahogy Te tetted Előttük!
Csodálatos vers!

Matyi872015. március 20. 16:06

Ámulok csak, kedves Gábor!
Nem mindennapi, erős, bölcs és oly nagyon hazafias gondolatok, sorok. Elgondolkodik rajta az ember. Köszönöm, hogy megosztottad velünk hazafias, emlékezetes, magyar-Történelmi versedet. Szivvel gratuláltam!

Üdvözlettel: Mátyás

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom