Zsigmond Judit

45 és még 9 év

Hála az égnek 54 évedért, éveidből évente 52 hét szeretetért.

Életed 45. évében a halál megkörnyékezett,
gyermekként fel nem foghattam, mi történt veled.
De itt vagyok, felnőttem s te már nem vagy itt velem.
Szívem tele tüskével, hisz helyed üresen dereng.

Még kilenc évig itt voltál, még kilenc évig köztünk,
az asztalhoz minden alkalommal közösen ültünk.
Együtt voltunk, s nagyokat nevettünk,
hisz nem tudhattuk, az élet mikor ragad el tőlünk.

Hálás vagyok Istennek, mert te velem voltál,
egyengetted utam, fáradtságod árán.
Egy gőzölgő csésze felett, puha köntösben
beszélted elmém tele a nagy gondodban.

Egyetlen ember vagy, kit őszintén szerettem,
kinek minden szavát nektárként nyeltem.
Egyetlen vagy a millióból, kire hallgattam,
egyetlen vagy, kire bármikor számíthattam.

Mikor anyám nem figyelt, titokban suttogtunk,
megtehettünk bármit, amit csak akartunk.
Nem gátolt semmi, nem volt akadály,
a rengeteg közös perc órákká, majd évekké vált.

Makacs voltam, szörnyen makacs, de te megtörtél,
két szavadba került, s bármit átléptem.
Átléptem minden akadályt, mit az élet elém tett,
mert te fogtad kezem, támogattál, s engem ez éltet.

Tudom, hogy büszke akarsz rám lenni,
de most könnyekkel küszködöm,
hisz hiányod annyira fáj, le nem küzdhetem.
Egy szál orchideát sírodra fektetek,
s könnyeimmel öntözöm, hisz mást nem tehetek.

Érzem fentről nézel, és nagyon kinevetsz;
"hogy lehet ennyire ostoba ez a gyerek".
Nem akarod, hogy fájjon, nem akarsz bántani,
hiányod mégis éget, és nem akar szűnni.

Álmomban még velem vagy, szívemben velem is leszel,
a felejtés az egyetlen, mi téged tőlem vesz el.
De nem vesz el, hisz nem tud, nem elég erős,
enyém a szívem, az emléked és a felejtés feletti erő.