Szerző
Uzelman János

Uzelman János

Életkor: 63 év
Népszerűség: 421 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 1058 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2015. március 28.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers nonprofit céllal, a szerző és a Poet.hu megjelölésével szabadon átdolgozható.

Címkék
Kedvencnek jelölték (66)

Keress pénzt online kérdések megválaszolásával! (x)

Uzelman János

Embernek maradni

Most üvölthetnék, de nem teszem,
harcolhatnék, de mégsem teszem,
sírhatnék megint, de sírtam eleget,
vitatkozhatnék azzal, ki megsértett.

Hátba szúrt, kiről azt hittem, barát,
nem késsel, szóval, és ez nagyon fáj,
az élet megedzett, kibírok sokat,
de régi sebeket téptek fel a szavak.

Bőröm színe miatt gyerekkoromban
"Magyarnak cigány voltam, Cigánynak
meg magyar." Innen is, onnan is rúgtak
belém sokan, sokat.

De éltem életem, ezen már túlléptem,
tanultam, dolgoztam végig becsületben,
minden tudásomat a munkámhoz adtam,
meg is becsültek, emberséget kaptam.

Most egy mobilon nem bontott kapcsolat
vágta megint hozzám a rég hallott szavakat,
őszülő fejemmel kérek szót még egyszer,
lehetek eszkimó, cigány, kínai vagy néger.
Ne a bőröm színe legyen már a lényeg!
Az Úr engem is EMBERNEK teremtett!

Az idézet a Rögös gyerekkor c. versemből való.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


lilapetunia2016. július 16. 22:26

Kedves János,

vannak olyanok, akik vadállatot ''teremtenek'' önmagukból, és az ilyenek általában szívesen bántják az embereket.

Szívvel és szeretettel gratulálok versedhez:
Márta

hangyasi2015. április 6. 08:12

Kedves János.

Nagy igazságot írsz a költemény végén.
Fogadd gratulációmat!

uzelmanjanos956(szerző)2015. április 6. 07:43

@cucedli: @Andicsek: @Meroni: @Szinci: @Szinci: @Tinka57: @szekijudit: @Mirana: @Gyongyike67: @t.buga: @Doli-Erzsi: @moca600: @Hespera: @eva.meggyesi: @ahegedusa: @Nichi-ya: @Tracus: @lakovics: Kedves Barátaim!
Végtelen boldogsággal töltenek el, megértő soraitok. Igazából nem az fáj amit hallottam, mert ezeken már régen túl tettem magam régen. Hanem az hogy most ennyi év után , újra belém szúrtak ezek a szavak. Kívánok Áldott Húsvétot mindenkinek:János

Törölt tag2015. április 4. 17:36

Törölt hozzászólás.

Andicsek2015. április 4. 05:55

'' Ne a bőröm színe legyen már a lényeg!
Az Úr engem is EMBERNEK teremtett! ''

Őszinte hangvételű és nagyszerű verset alkottál!
Oly sokszor éri csalódás az embert, de a legjobban az fáj..,ha olyan emberben kell csalódnunk, akitől a legkevésbé várnánk!
Nagymamám mondta mindig:
Fel a fejjel, ki a mellel, gyáva ember aki nem mer!!
Őszinte szeretettel és szívvel gratulálok: andi
Kellemes ünnepeket kívánok!!

Meroni2015. április 2. 22:19

Remek versbe írtad kedves János!
Őszinte tisztelettel és szeretettel gratulálok:
Roni

Szinci2015. április 2. 08:11

Kedves János ! Nem vagy ám egyedül, de tudom ez nem vigasz: Lépj túl az ilyen baráton, mintha nem is lenne. De könnyű ezt mondani, hiszen én is magamban hordozom ennek fájdalmát. Tisztelettel olvastalak. Üdvözöllek szinci

Tinka572015. április 2. 08:02

Kedves János! Aki bánt, s tudatosan, annak a lelke ne tiszta! A tiéd ragyog, hisz a versedből sugárzod! Tudom, hogy fáj, mert a szó jobban sebez, de hidd el, bánkódnod, csüggedned, vagy akár energiát vesztened ilyen gonoszságtól nem érdemes! Azt szoktam mondani magamban, ha záporoznak rám hasonló ütlegek, hogy '' lehúzom a láthatatlan redőnyömet magam előtt és a szitok pattanjon vissza arra, aki nekem szánta!'' Ez kivédi és nem engedi hozzám! Próbáld ki! Az,hogy milyen ember vagy, azt, aki szeret tudja! Hát nem az a fontos inkább? Isten pedig benned van és soha nem hagy magadra! Legyen gyógyír szavam.Legyints, ''kutya beszéd volt, nem érdekel ugatásod''!A versed nagyon kifejezően egy felkiáltás, ami a világba harsogja, hogy hogy mer ember ítélni embert! -AZ NEM EMBER AKI EZT TESZI! Így ugasson csak:o) Szeretettel Kriszti*

szekijudit2015. április 1. 11:40

Kedves János! Te EMBER vagy,tehetséges,szorgalmas semmi más nem számít!! Nagyon jó a vers. Gratulálok! Judit

Mirana2015. április 1. 00:10

Nekem tetszett kiállásod saját magad iránt.''tanultam,dolgoztam végig becsületben,''
Az Úr engem is EMBERNEK teremtett.
Gratulálok soraidhoz:Margó.

Gyongyike672015. március 31. 21:38

Hát kedves János, sok közös vonás van a múltunkban, bár nekem nem a bőrszínemmel kapcsolatosak, így sok-mindenben átérzem versedet. Szeretettel, szívvel...Júlia

t.buga2015. március 31. 19:55

Ragyogó alkotás, tanítani való mondanivalóval. Őszinte tisztelettel, és szívvel gratulálok nagyszerű versedhez!

Doli-Erzsi2015. március 31. 19:09

Szívedvől szólt minden szavad!
Szeretettel gratulálok!
Erzsi

moca6002015. március 31. 09:38

Érzelmes szép szavak,de mind igazak
Őszinte versedhez gratulálok

István

Hespera2015. március 30. 23:53

Igen, teljesen egyetértek versed gondolatiságával. És az is ismerős, hogy régi, gyermekkori fájdalmakat egy sértő szó, magatartás meg tud eleveníteni. Lélekgyógyulást és áldott húsvétot kívánok szeretettel:
Hespera

eva.meggyesi2015. március 30. 22:26

Ez a vers a lelkemig hatolt! Szívből gratulálok! Éva

ahegedusa2015. március 30. 13:27

Ez aztán a vers sőt valami hatalmasabb...
Szeretettel gratulálok.

Nichi-ya2015. március 30. 10:58

Elismeréssel, hatalmas szívet hagyva gratulálok fájdalmasan szép, mély alkotásodhoz.

Tracus2015. március 30. 10:47

Gratulálok!

lakovics2015. március 30. 09:08

Belülről erősítsd magad! Ha megtalálod a lelki békéd, akkor nem érinthetnek meg a külvilág bántásai!
Szívvel!
Erzsi

uzelmanjanos956(szerző)2015. március 30. 08:20

@hillailaszlo-ve: @fufenka: @bogyi: @Aren: @kovjoe: @Korpos: @varkonyi.zsuzsa: @adamne: @Schmidt-Karoly: @Rozella: @oroszlan17: @kterezia: @Dram: @kicsikincsem: @Golo: @jomolnar: @rozsika53: @Eddi: @Sida: @PiszarEva: @1008: @Pista: @3: @fazekasagica: @gabi5: @JudyNG: @molnarne: @irenfi: @dr.vegha: @M.Laurens: @meszaroslajos60: @dobosigyorgy: @k.laszlo: @ariamta: @merleg66: @kokakoma: @maxika: @Szabad1986: @jocker: @Eleonora: @gyongyver67: @donmaci: @pintyipontyi: @szalokisanyi1: @anci-ani: @B.Sanyi: @Kicsikinga: @gypodor: @Fonys: @kuruczjudit:
Drága szeretett Poéta barátaim!
Nemes, emberi együtt érző soraitokat köszönöm. Az az igazság hogy ez a megkülönböztetés főleg gyerekkorba fájt, de barátaim elfogadtak és voltak mindkét oldalról. De megtanítottak arra hogy nekem mindig kétszer annyit kell letennem az asztalra mint másoknak. Szívvel és kitartással megmutattam hogy nem adom könnyen, fizikai munkásként kezdtem 35 év egy munkahelyen, műszaki ügyintézőként, miniszteri dicsérettel fejeztem be. Szép családom van, boldog életet élek a nehézségek ellenére. Ezért is fájt újra hallani ezeket a szavakat. Köszönöm még egyszer mindenkinek, egyben Kívánok Áldott Húsvéti Ünnepeket:János

hillailaszlo-ve2015. március 29. 22:57

Kedves János!
Versedben nagyszerű emberségedről mutatsz példát!
Bátor kiállás a múltban, és még a jelenben is elkövetett sértésekkel szemben!
Az utolsó versszak nemes lélekre vall, mert másokért is felemeled szavad!
Így kell és csak így lehet Embernek maradni!
Szeretettel,szívvel gratulálok!
Barátod Laci

fufenka2015. március 29. 21:18

Kedves János! Kiváló embernek teremtett az Úr!!! Gratulálok szívvel, szeretettel: Zsuzsi

bogyi2015. március 29. 21:02

Kedves János Szívvel gratulálok,szép versedhez!

Aren2015. március 29. 20:55

Nem a külső a lényeg , hanem az, hogy milyen ember vagy lélekben , szívben!!
Szeretettel és hatalmas szívvel gratulálok szép, szomorú versedhez!!
Ágnes

kovjoe2015. március 29. 19:13

János!

Minden versedből egy értékes, igaz, tiszta szívű embert ismerhetek meg. Felháborító, hogy itt tartunk még mindig! Elszomorít, hogy ilyet kell elviselned:-(! Engem örömmel tölt el, hogy ismerhetlek. Mert embert csak tettei alapján szabad megítélni.

J.

Korpos2015. március 29. 19:06

Nagyon tetszett a versed! Szívből gratulálok! Albert

varkonyi.zsuzsa2015. március 29. 17:30

Gondolataidat szeretettel,szívvel olvastam.Zsuzsa

adamne2015. március 29. 16:45

''Ne a bőröm színe legyen már a lényeg!
Az Úr engem is EMBERNEK teremtett!''
Becsületes, érző magyar ember vagy ,és ez a lényeg, ne törődj
a rosszindulatú megjegyzésekkel. Versedhez nagy szívvel
gratulálok kedves János. Üdv. Manyi

Schmidt-Karoly2015. március 29. 16:36

Kedves János!
Te OTT BELÜL légy az, AKI VAGY! Aki nem látja az igazi valódat, azon tényleg túl kell lépni, el kell őt engedni. Ugye nem érted félre azt, amit most mondok: Te nem érdemled meg azt, hogy emiatt bántsd magadat, többet érsz Te annál!
Tehát, sikeres elengedést kívánok, szeretettel: Schmidt Károly.

Rozella2015. március 29. 15:19

Szépen megírtad ezt a szomorú valóságot, és nagyon jól tetted! Szeretettel olvastam, Róza

oroszlan172015. március 29. 14:54

Őszinte szívvel gratulálok. EMBER vagy, ne törődj azzal aki nem az!
Szeretettel: Ica

kterezia2015. március 29. 13:56

Bizony!
Gondolatébresztő, remek!

Dram2015. március 29. 13:37

Kedves János.
Elgondolkodtató versben mutattad be egyes embertársaink gonosz butaságát, együttélési értelmi hiányosságait.
Tisztelettel, szívvel olvastalak; András.

kicsikincsem2015. március 29. 12:26

Szívvel gratulálok a nagyszerű vershez.
Icus

Golo2015. március 29. 12:08

Kedves János!
Versed le kellene fordítani a világ összes nyelvére, és osztogatni az utcán az embereknek.
Nagy igazság szép versbe foglalva.
Azt hiszem rajtad kívül sokan átélték ezt az érzést.

Bőröm színe miatt gyerekkoromban
''Magyarnak cigány voltam, Cigánynak
meg magyar.'' Innen is, onnan is rúgtak
belém sokan, sokat.

lehetek eszkimó, cigány, kínai vagy néger.
Ne a bőröm színe legyen már a lényeg!
Az Úr engem is EMBERNEK teremtett!

Minden elismerésem!
Szeretettel és szívvel gratulálok: Radmila

jomolnar2015. március 29. 12:03

Szépen megfogalmazod sérelmed, de az utolsó sorokban van a lényeg, a mondani való:
''Ne a bőröm színe legyen már a lényeg!
Az Úr engem is EMBERNEK teremtett!''
Szeretettel gratulálok versedhez:
József

rozsika532015. március 29. 12:01

Ember legyél -ez a fontos .Szeretettel:)

Eddi2015. március 29. 11:24

Remek gondolatok, igaz sorokba szedve! Szívvel gratulálok versedhez. Eddi.

Sida2015. március 29. 10:54

Gratulálok a gondolathoz, a hozzáálláshoz, a vershez. 3 szívet adnék, vagy helyette egy nagyot!
Klári

PiszarEva2015. március 29. 10:20

Nem is akármilyennek kedves János! Szívből gratulálok!

10082015. március 29. 10:06

''Ne a bőröm színe legyen már a lényeg!
Az Úr engem is EMBERNEK teremtett!''

Remek mondanivaló, szépen megírva.
Szeretettel gratulálok! Zsu

Pista2015. március 29. 09:31

Nagyon szép és igaz sorok. EMBERI vers.
Nagy szívvel BARÁTOM !!!

32015. március 29. 08:20

''Ne a bőröm színe legyen már a lényeg!
Az Úr engem is EMBERNEK teremtett!'' Így igaz ! Gratulálok versedhez ! Ibolya

fazekasagica2015. március 29. 06:23

Kedves János, teljesen igazad van, sajnos sok ember van, akik nem is igazán másokat, hanem inkább magukat különböztetnek meg másoktól. Pedig semmivel sem másabbak.
Gratulálok versedhez!
Ágica

JudyNG2015. március 29. 04:00

Remek a versed János, szívet hagyok és szeretettel gratulálok! Jutka

Törölt tag2015. március 29. 01:08

Törölt hozzászólás.

molnarne2015. március 28. 23:37

Fájdalmas soraidat szívvel olvastam, gratulálok.ICA

irenfi2015. március 28. 22:49

Kedves János!
Őszinte , fájó soraidat tisztelettel és megęrtő szívvel olvastam.
Gratulálok! Irén

dr.vegha2015. március 28. 22:08

Kedves János!
Teljesen igazad van.. volt egyszer egy gyöngyösi legendás polgármester, Dr. Puky Árpád az oroszoknak náci volt, a németnek meg kommunista... ez jutott most versedről eszembe. Barátsággal, szívvel, Attila

M.Laurens2015. március 28. 20:55

Őszinte tiszteletem és elismerésem jeleként hagyom nálad a szívem.
/ Miklós /

dobosigyorgy2015. március 28. 20:28

Szomorú hangulatu versedhez szívvel gratulálok.Sajnos nagyon sokan külső alapján itélnek és nem a tettek szerint.Pedig így kellene élni és sokkal szebb lenne a világ.
Üdvözletem:-Gyuri

meszaroslajos602015. március 28. 20:00

Kedves János, az emberséget nem a bőr színe szerint mérik, remek alkotásodhoz szívvel szeretettel gratulálok, Lajos.

k.laszlo2015. március 28. 19:47

Nagyon büszke vagyok RÁD JANCSIKÁM!!!!Barátod Kóródi Laci!!
Itt a szívem!

ariamta2015. március 28. 19:35

Kedves János! Igen, ezt ki kellett írni magadból! Az emberek gyarlók. Aki valamiben mást, azt bántják. Engem kislány koromban a szemüvegem miatt bántottak. Akkor még kevés szemüveges volt. De azért vagyunk, hogy emelt fővel nézzünk velük szembe. Büszkén, mert emberek vagyunk és egyenlőek! Nagyon megérintett a versed. Szívet hagyok szeretettel: Marika

merleg662015. március 28. 19:11

Kedves János! Végre valaki ki meri mondani a lényeget:

Ne a bőröm színe legyen már a lényeg!
Az Úr engem is EMBERNEK teremtett!

Gratulálok remek versedhez. Szívvel. Üdv: Gábor

kokakoma2015. március 28. 19:04

Kedves Druszám! Én a remekversről szólnék. Nagyon jól megírtad,bátran kiállsz az EMBER mellett. Te az vagy és szeretünk, tisztelünk.
Nagy szívvel és tisztelettel Druszád . pj

maxika2015. március 28. 18:47

Nagyszerű ahogy kiírtad magadból!
Albert

Szabad19862015. március 28. 18:47

Hàt igen embernek maradni, vagy ahoz mèltòn viselkedni nem
bőrszín kérdése....
Ès sajnos attòl ez mibdig jobban fàj, akik közel âllnak hozzànk!
Szívvel graulâlok.

jocker2015. március 28. 18:37

Igazad van a verseddel, meg eszmeileg is. A világ azonban olyan, amilyen... Az emberek meg jobban élvezik, ha bánthatják a másikat, mintha szeretnék...
Azt hiszem, míg a világ világ marad, az ember sem fog változni... sajnos.
Egyszerűen nagyszerű, ahogyan és amilyen finoman megírtad...
Nagy élményt adtál és poétaöleléssel, szeretettel, elismeréssel gratulálok:
jocker/Kíber/Feri

Eleonora2015. március 28. 18:25

És ez a lényeg. Embernek lenni, embernek maradni. Gyümölcseiről ismerni meg a fát. A tiéden nemes gyümölcs terem.
Tisztelettel Nóra

Szeker_Gyorgyi2015. március 28. 17:46

...életünk során sokszor megtapasztaljuk a kimondott szavak erejét, bántását. Gratulálok versedhez. Sajnálatos tény, hogy sokan élnek előítélettől sújtva, kedves János.

Üdvözlettel,
Sz.Györgyi

gyongyver672015. március 28. 17:41

Remek alkotás,gratulálok!

donmaci2015. március 28. 17:35

Sajnos vannak ilyen (barátok) túl kell tenni rajta mielőbb. Teljesen igazad van egyek vagyunk! Szívvel gratulálok remek alkotásodhoz! Józsi

pintyipontyi2015. március 28. 17:25

Nehogy ilyenekkel foglalkozz,János!Nagyon szépek a verseid,az a lényeg.Üdv.Ilon

szalokisanyi12015. március 28. 17:08

Kedves János! Csatlakozom az előttem szólókhoz. Tedd túl magad rajta. Ostoba gonosz emberekkel, nem érdemes hadakozni. Várom szép alkotásaidat.

Üdvözletem küldöm. Tisztelettel: Sanyi

anci-ani2015. március 28. 17:00

Kedves János!
Megható versed lelkemig ért! Az előzőt is olvastam, melyből idéztél...Sajnos az fáj a legjobban ha az, kit barátnak hittél hátba támad, ezen nehéz az embernek túltenni magát. A bőrszíne végett senkit sem szabad megbélyegezni elítélni, ilyet jóérzésű becsületes ember soha sem tesz!!!
''őszülő fejemmel kérek szót még egyszer,
lehetek eszkimó, cigány, kínai vagy néger.
Ne a bőröm színe legyen már a lényeg!
Az Úr engem is EMBERNEK teremtett!''
Gratulálok remek csodálatosan szép versedhez szívvel, szeretettel: Anci

B.Sanyi2015. március 28. 16:57

Kedves János!

Emberséged már megismertük, nem a bőrszín számít!
Tedd túl magad rajta!

Szívvel: B Sanyi

Kicsikinga2015. március 28. 16:44

Méghozzá, egy nagyon jó embernek, akit itt jó sokan szeretünk, és tisztelünk!
Sajnálom, hogy ilyen témában ''kellett'' írnod, de kellett írnod, mert akkor már megkönnyebbült egy kicsit a lelked.
Szívből remélem, hogy igen!

gypodor2015. március 28. 16:41

...még magyarnak lenni a magyarabbak közt is nehéz.... nahgyon megértelek!Szívvel olvastalak s ne törődj vele sokat! Lépj túl ezen! Emberként és magyarként... Gyuri

Fonys2015. március 28. 16:29

átérzem, apai ágon a nagyim cigány volt, emiatt egyik oldal sem fogadott be, a MAI NAPIG,, de a lényeg az , hogy emberek vagyunk.
versedhez gratulálok: Sanyi

kuruczjudit2015. március 28. 16:08

Szomorú amikor megítélik az embert,de úgy gondolom egy ''fellvilágosult'' ember nem tesz ilyet.Az Úr embernek teremtett,és jó embernek.Versedhez gratulálok.Figyelőmbe teszlek,és várom a következő csodás verset. :)

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom