Tékozló szívverés
Lélegzetem egy percét lelkedbe öntöm,
Mikor az óra eltörik az utolsó percnél,
S a kínok ketrecét próbálom bontani:
Egy szöget kihúzok minden szívverésnél.
Az ablakon tetsző csillag-pára is csendes,
Mint a zaj-űrt betöltő némaság,
Fekete leplek borulnak könnyesen fölénk,
Szívünkbe mosódik a szürke állandóság.
Lelkemből az őserő most tiedbe vándorol,
Új életbe markol tiszavirág-lelked,
S mintha kétszer született tündér lennél,
A vidámság szemedből arcomra repked.
Egy szívdobbanásnyi világot kívánok,
Ahol a mozdulatlanság zúzza szét a szépet,
És semmi más nem lenne, csak szürke szösszenet,
Hogy ketten vihessünk a világba színességet.
Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!
mihalovits8(szerző)2015. április 2. 20:09
Köszönöm kedves Sida!:) Örülök, hogy tetszett a versem!
Sida2015. március 29. 00:41
Elgondolkodtam verseden és igazat adok, ilyen az élet, szürke , és az idő múlásával egyre szürkébb. Annyi a fény, a szín, amennyit egymáskezét fogva meg tudtok magatoknak menteni. Nem a halálért, hanem az életért...
Si