Mihalovits Nándor

Borravalónyi megélhetés

Égi partok vizét mossa a hajnali dagály,
S a fény, mint lassan visszahúzódó apály,
Szürke párával árnyékba billen s tűnődik:
Melyik csillag hagyja faképnél az éjszakát.

Az égi gyárak motorjától kattog az eszmélet,
S a mosoly fagyott roncsként a földre hullik,
Zörögnek az alkatrészek, törnek a csontok,
Mindenki a munka tengerében fuldoklik.

Az éjszaka arisztokrata fénye helyett dolgos
Kezektől pislákol a pompa: szerény a világítás,
S ahol én járok, ott a hajnal hiába szorgos:
A csillagok is tőlem kéregetnek reményt.

Az utolsó munkás is lehunyja szemét,
S nem kíván több szikrát csiholni a gépezet,
A fáradtság egy életre ládába zárja a lelkét,
...aki éjjel is küzd, hogy győzhessen kenyeret.