Szerző

Gyarmati Péter

Életkor: 59 év
Népszerűség: 93 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 831 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2015. június 10.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers átdolgozásához a szerző engedélye szükséges.

Címkék
Kedvencnek jelölték (38)

Gyarmati Péter

Önéletrajz, kicsit másképp

Megszülettem (nem akartam), de senki sem kérdezett.
Csak az égből lepottyantam, nem volt egy nagy élvezet.
Ordítottam, sikítottam, s rögtön tejet akartam.
Ha rossz volt a bébipapi, mindenkit "betakartam".

Csodálatos gyermekévek, az utcánkban sok gyerek.
Azt az időt mindenkinek ajánlanám, emberek!
Mi még tudtunk játszani és nagyokat nevetni.
Kirándultunk, fogócskáztunk, jobb volt, mint ma! Ennyi!
Megtanultuk, mi a fontos, az adott szó, barátság.
Csibészek is voltunk olykor, ez a teljes valóság.

Ahogy lassan kamaszodtam, (abban sem volt nagy öröm).
Apám sokszor emlegette: "A derekad letöröm!"
Szerencsére nagyon ritkán kerültem az iskolát.
Focizni jól megtanultam. Volt sok haver és barát.
Gyors voltam én, mint a gepárd, iramodtam, mint a nyúl.
Olvasni nagyon szerettem, így agyamban szikra gyúlt.
Születéskor nem hagytam "bent" humoromat s nyelvemet.
Csúfolódó szavaimért kaptam hideg-, s meleget.

Kamaszkorom legszebb nyara nagyon régi, szép emlék.
Akkor tudtam meg azt végre, hogy az Apám nem volt pék.
Bár Ő sokszor emlegette: "Még a kenyerem eszed,
Akár tetszik, akár nem, amit mondok, azt teszed!"

Általános után (szép volt) "trágyajogász" vizsgát tettem.
Mezőgazdász végzettséggel mégis kertésztanonc lettem.
Füvet nyírtam, sövényt nyestem, 2000 forintot kerestem.
1978. Ennyi volt a naptár lapján.
Kertészkedtem, pingpongoztam, elvoltam az "élet alján".
Változatlan szeretettel "faltam" én a könyveket.
Szegény Anyám sokszor mondta, hogy miattam könnyezett.
Féltett, mi lesz így belőlem, ha semmire nem viszem.
Úgy kétévnyi vita után hallgattam Rá - azt hiszem.

A Szarvasi Főiskola életem legszebb korszaka.
21 éves fejjel nekem az volt az igazi csoda.
Arborétum, Halászcsárda, Kőrös-parti éjszakák.
Tanulás is volt ám néha, így kaphattam diplomát.

1984-ben aztán Szügybe kerültem.
A Tsz-ben trágyalébe - s a szakmába merültem.
Nagyon jó volt a társaság, nagyon erős, jó csapat.
Szerettük, amit csináltunk, élveztük a napokat.
Sok bölcs öregtől tanultam, kisujjukban volt a szakma.
Élményekben gazdag évek, s jó emberek bizodalma.

Később "angyalbőrben" védtem az északi határt.
Az utolsó hat hónapban a szerencse rám talált.
Karancsberény. Kis zsákfalu, s csodálatos emberek.
Életemnek másik része, mit soha nem feledek!

Az "angyalbőr-vedlés" után ismét jártam a határt.
Egy hirtelen hozott döntés, és máshol más munka várt.
A gyógynövény szakma más volt, mint az addig megszokott.
Úgy gondoltam, jól döntöttem, de az élet mást hozott.

Ámor nyila eltalálta, ha nem is a szívemet.
Amit átlőtt, nem írhatom (mondjuk úgy, hogy "engemet").
Peregtek az események, s mire végre eszméltem.
Életem egy rövid részét már, mint ifjú férj éltem.
Nem működött a házasság, közös létünk véget ért.
Szívem szerint elszaladtam volna kicsit Ámorért.
Lövöldöztem volna én is rá a saját íjával.
Ám eltűnt a kis gonosz a jó édesanyjával.
Jött a munkaterápia, talán úgy volt felejtés.
Tűzvédelmi -, vámos suli és rengeteg vezetés.
Hét év után én már többé "gyógyosnak" sem kellettem.
Azt hiszem, az Őrangyalom akkor nem volt mellettem.

Aztán újra Határőrség, hivatásos szolgálat.
Szondi Század, sorkatonák, és nagyon jó bajtársak.
Azt az időt, amit akkor ott és úgy eltöltöttem.
Akármikor újraélném, tudtam, most jól döntöttem.
Megjártuk a déli határt, s barátokra találtunk.
A fiatal katonákkal ott is bátran helytálltunk.
Később helyettes parancsnok, majd "őrsvezető" lettem.
Nem bántam meg soha, hogy odakeveredtem.
"Csodálatos életemnek" harmadik jó része.
Köszönöm a Jóistennek, mert volt benne része.
Nem hagyott el, figyelt reám, és segített nekem.
Mikor sok volt a feladat, vezette a kezem.
40 éves fejjel kétdiplomás lettem.
Az RTF. HŐR. Tanszékén diplomát szereztem.

Aki nem volt határőr, az soha meg nem értheti,
Hogy két régi határőrt órákig mi élteti.
Mikor végre találkoznak, visszatérnek az emlékek.
Mert a volt kollégák között erősek a kötelékek.
Bár már nincsen Határőrség, de a kötelék az örök.
A zöld sas, a kard, s a határkő örökre szívünkbe költözött.
Szent Lászlónak neve napján megállunk egy rövid percre,
S mindig büszkén, hálás szívvel gondolunk e védőszentre!

Lassan 55 évesen, ha utamra visszanézek,
Szakmailag sokat kaptam, de furcsább a magánélet.
Erről nem szeretnék írni, mert ez "magán", "intim" szféra.
Tán csak annyit: legutóbb is "mellényúltam". Ó, én béna!
Akit hű társamnak hittem, az nem engem szeretett.
Nagyon sokszor (ma már tudom) becsapott, s megvezetett.
Kilenc év az életemből, életkorom egyhatoda.
Úgy éreztem, túl sok idő, s nem történt meg a "nagy csoda".

E sajátos önéletrajz itt, e ponton véget ér.
Alázatos tiszteletem Néked a türelmedért.
Néked, aki elolvastad e bohókás "művemet".
Megígérem, soha többé nem lesz hosszú "műremek"!
Ha megírod véleményed, s vitriolba mártod tollad,
Bármi legyen ítéleted, becs` szavamra megtapsollak!!!

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


sanpietro(szerző)2018. június 19. 07:33

@sasa03: Kedves Sára!
Köszönöm szépen kedves soraidatI
Üdvözlettel:Péter
A tapsot postáztam:) !

sasa032018. június 18. 22:11

Kérem a tapsot! Végigolvastam és nagyon tetszett ez a különös önéletrajz. Szívet hagytam és utólag is boldog születésnapot kívánok!

ereri2017. május 28. 08:06

Valóban nem spóroltál a szavakkal, strófákkal, de írásod sodró és szívesen sodródtam veled. Elismerésem és szívem hagyom soraid mellett szeretettel: E. E.

miriam2016. augusztus 14. 16:27

Örülök, hogy ''idetévedtem'' az oldaladra... jól forgatod a tollat... remek a humorod... élvezettel olvastam az írásodat ! :)
Gratulálok !

sanpietro(szerző)2015. július 16. 19:58

@Csendhangjai: Nagyon szépen köszönöm a látogatásod kedves Klára! Üdvözlettel: Péter

Csendhangjai2015. július 11. 18:44

Sokszori nekifutásra tudtam elolvasni humoros önéletrajzodat: könnyeim is csorogtak a nevetéstől. Ezt nagyon jól előadtad, és ne Te tapsolj, mert én abba sem tudom hagyni.:)))

Szívvel veszlek figyelőmbe.


Üdvözlettel: Klára

sanpietro(szerző)2015. június 19. 18:25

@nyilas: Kedves Glória!
Köszönöm a hozzászólást! Valóban megélni egy kicsit tovább tartott, mint megírni! Enyém az élmény, hogy sikerült mosolyt csalnom az arcodra! Köszönöm! Szeretettel üdvözöllek: Péter

Törölt tag2015. június 18. 14:25

Törölt hozzászólás.

sanpietro(szerző)2015. június 15. 14:55

@nyakoattila: Köszönöm szépen kedves Attila! Üdvözlettel: Péter

nyakoattila2015. június 15. 08:28

Gratulálok, kedves Péter! Öröm volt olvasni! :)

sanpietro(szerző)2015. június 14. 17:21

@Meroni: Kedves Roni!
Köszönöm szépen megtisztelő, szíves elismerésed ! Megtapsollak (Téged is) :)))! Üdvözlettel: Péter

Meroni2015. június 14. 17:00

Remek alkotásodhoz , humorral fűszerezett önéletrajzodhoz, szívből gratulálok!
Roni

sanpietro(szerző)2015. június 14. 06:50

@k.laszlo: Kedves Laci!
Köszönettel olvastam elismerő, szíves hozzászólásod! Üdvözlettel: Péter

k.laszlo2015. június 13. 21:29

Olvastam volna még tovább is!Pörgős,szuper!Nekem nagyon bejött!!Itt a szívem!Kóródi Laci

sanpietro(szerző)2015. június 13. 21:04

@molnarne: Kedves ICA!
Köszönöm szépen megtisztelő, szíves látogatásod!
A figyelem kölcsönös:)))! Üdvözlettel: Péter

molnarne2015. június 13. 20:55

Nagyon tetszett az alkotásod, szívem hagyva:ICA
Figyellek

sanpietro(szerző)2015. június 13. 20:52

@Pista: Kedves Pista!
Köszönöm megtisztelő, szíves véleményed! Üdvözlettel: Péter

Pista2015. június 13. 20:10

Élmény volt Téged ''így'' megismerni :)
Nagy szívvel kedves Péter !!!

sanpietro(szerző)2015. június 13. 19:01

@gypodor: Köszönöm szépen kedves Gyuri! Üdvözlettel: Péter

sanpietro(szerző)2015. június 13. 19:00

@meszaroslajos60: Kedves Lajos!
Köszönöm szíves véleményed! Üdvözlettel: Péter

sanpietro(szerző)2015. június 13. 18:59

@jocker: Köszönöm szépen, hogy olvastál kedves Feri! Üdvözlettel: Péter

sanpietro(szerző)2015. június 13. 18:58

@kicsikincsem: Kedves Icus!
Köszönöm szíves hozzászólásod! Üdvözlettel: Péter

sanpietro(szerző)2015. június 13. 18:57

@Ibolya.52: Kedves Ibi!
Köszönöm kedves, szíves véleményed! Üdvözlettel: Péter

sanpietro(szerző)2015. június 13. 18:55

@ariamta: Kedves Marika!
Nagyon örülök, hogy itt voltál és szívvel olvastál! Szeretettel: Péter

sanpietro(szerző)2015. június 13. 18:53

@viola61: Kedves Viola!
Köszönöm szépen a remek hozzászólást ! Nagy igazságot írtál: ''Egy vers egy élet.'' Üdvözlettel: Péter

sanpietro(szerző)2015. június 13. 18:50

@donmaci: Kedves Józsi!
Köszönöm szépen szíves látogatásod! Üdvözlettel: Péter

sanpietro(szerző)2015. június 13. 18:49

@fufenka: Kedves Zsuzsi!
Köszönöm a szíves véleményed! Üdvözlettel: Péter

sanpietro(szerző)2015. június 13. 18:48

@merleg66: Kedves Gábor!
Köszönöm szépen szíves gratulációd! Üdvözlettel: Péter

sanpietro(szerző)2015. június 13. 18:46

@varkonyi.zsuzsa: Kedves Zsuzsa!
Köszönöm szépen kedves soraid! Üdvözlettel: Péter

sanpietro(szerző)2015. június 13. 18:46

@anci-ani: Kedves Anci!
Nagy-nagy meglepetéssel és örömmel olvastam kedves soraid :)))! Jókívánságaidat szívből köszönöm! Üdvözlettel: Péter

sanpietro(szerző)2015. június 13. 18:43

@Cyen: Köszönöm szépen kedves Enikő! Üdvözlettel: Péter

sanpietro(szerző)2015. június 13. 18:42

@oroszlan17: Kedves Ica!
Köszönöm a hatalmas szívedet és a gratulációt:)! Üdvözlettel: Péter

sanpietro(szerző)2015. június 13. 18:41

@dvihallyne45: Kedves Sarolta!
Köszönöm szépen kedves hozzászólásod! Szeretettel üdvözöllek: Péter

sanpietro(szerző)2015. június 13. 18:40

@B.Sanyi: Köszönöm szépen kedves Sanyi! Üdvözlettel: Péter

sanpietro(szerző)2015. június 13. 18:39

@Eddi: Kedves Eddi!
Köszönöm szépen szíves gratulációd! Üdvözlettel: Péter

sanpietro(szerző)2015. június 13. 18:38

@szalokisanyi1: Kedves Sanyi!
Nagy megtiszteltetés az elismerő, szíves véleményed! Örömmel olvastam és köszönöm szépen! Tisztelettel: Péter

sanpietro(szerző)2015. június 13. 18:35

@Sun68: Kedves Sün!
Én köszönöm megtisztelő véleményed! Üdvözlettel: Péter

sanpietro(szerző)2015. június 13. 18:34

@rojamsomat: Kedves Tamás!
Köszönöm szépen szíves hozzászólásod! Üdvözlettel: Péter

sanpietro(szerző)2015. június 13. 18:33

@adamne: Kedves Manyi!
Enyém a megtiszteltetés és az öröm, hogy olvastál és sikerült mosolyt csalni az arcodra! Üdvözlettel: Péter

sanpietro(szerző)2015. június 13. 18:31

@pintyipontyi: Kedves Ilon!
Köszönöm szépen, hogy erre jártál és megtiszteltél elismerő véleményeddel! Üdvözlettel: Péter

sanpietro(szerző)2015. június 13. 18:30

@maxika: Köszönöm szépen kedves Albert! Üdvözlettel: Péter

sanpietro(szerző)2015. június 13. 18:29

@dr.vegha: Kedves Attila!
Örültem hozzászólásodnak és a hasonlóságoknak, ami ezek szerint mindkettőnk életében fellelhetők! Feladásról szó se essék:)))! Köszönöm! Péter

sanpietro(szerző)2015. június 13. 18:24

@Matyi87: Kedves Mátyás!
Köszönöm, hogy olvastál! Üdvözlettel: Péter

sanpietro(szerző)2015. június 13. 18:23

@kreativ55: Kedves Ági!
Köszönöm a méltatásod,
kedvességed és varázsod!
Péter

sanpietro(szerző)2015. június 13. 18:21

@Kicsikinga: Kedves Kinga!
Köszönöm dicséreted ! Üdvözlettel: Péter

sanpietro(szerző)2015. június 13. 18:19

@111111: Kedves Piroska!
Az Örömöd nekem is örömet okozott! Köszönöm szíves Soraid! Üdvözlettel: Péter

sanpietro(szerző)2015. június 13. 18:18

@Martonpal: Nagyon szépen köszönöm kedves Attila! Üdvözlettel: Péter

gypodor2015. június 13. 08:18

Hát! nem mondom: remek és vidám önéletrajz
Szívvel olvastalak.
Gyuri

meszaroslajos602015. június 11. 21:20

Kedves Péter, remek humorral megírt alkotásodat szívvel olvastam, Lajos.

jocker2015. június 11. 16:12

Jó lett!
Vivát! jocker/Kíber/Feri

kicsikincsem2015. június 11. 15:34

Nagyon tetszett az emlékezésed...
Szívvel gratulálok.
Icus

Ibolya.522015. június 11. 07:29

Különös, remek, humoros! Élmeny volt olvasni. Szívvel gratulálok. Ibi

ariamta2015. június 10. 21:48

Kedves Péter! Remek, humoros életrajzod nagyon tetszett, szívvel és szeretettel gratulálok:Marika

viola612015. június 10. 21:47

Remek sorok. Egy vers, egy élet. Gratulálok.
Viola

donmaci2015. június 10. 21:32

Élmény volt olvasni emlékező versedet! Szívvel gratulálok! Józsi

fufenka2015. június 10. 21:22

Őszinte ės humoros visszaemlékezés...szívvel gratulálok: Zsuzsi

merleg662015. június 10. 20:59

Kedves Péter! Nagyon remek önéletrajzodhoz, csak gratulálni lehet: A tévedés lehetősége, minden emberben benne van! Szívet hagyva gratulálok versedhez. Üdv: Gábor

varkonyi.zsuzsa2015. június 10. 20:26

Nagyon tetszett alkotásod.Szívvel gratulálok! Zsuzsa

anci-ani2015. június 10. 19:57

Nem is bohókás inkább csodásan megírt emberi sors, amit szépséges versbe öntöttél kedves Péter!
Voltak szép időszakok, volt bánat és boldog napok...
Az is előfordul, hogy az ember ''mellényúl'', de a műved igazán tökéletes lett!!!
Gratulálok hozzá szívvel és sok boldogságot kívánok a jövőben! Üdvözlettel: Anci

Cyen2015. június 10. 18:23

Igazán humoros! :)
Enikő

oroszlan172015. június 10. 18:21

Remek, humoros életrajzod nagyon tetszett!
Nagy szívet hagytam érte: Ica

dvihallyne452015. június 10. 17:29

Jó humorral megírt emlékezésedhez szeretettel és szívvel gratulálok! Sarolta

B.Sanyi2015. június 10. 16:59

Gratulálok, nagyon jó!

Szívvel: B Sanyi

Eddi2015. június 10. 16:33

Kedves Péter! Nagyszerű, humorral tűzdelt életművedhez szívvel gratulálok. Eddi.

szalokisanyi12015. június 10. 15:52

Kedves Péter! Végig kellett olvasnom, mert nem tudtam abbahagyni! Ez az alkotás, nem csak életed 55 évének története, de Hazánk történelméből is egy kis metszet! Hogyan éltek, nőttek, fel gyermekek százezrei akkor itt.

Remek humorral megírt alkotás. Gratulálok! Őszinte tisztelettel: Sanyi

Sun682015. június 10. 15:39

Humor, önirónia és szerénység teszi széppé önéletrajzodat! Kívánom, hogy a magánéleted is forduljon jóra! Köszönettel,
Sün

rojamsomat2015. június 10. 15:30

Nem semmi! Gratulálok remek, jó humorú történetedhez!
Szívvel,,,Tamás

adamne2015. június 10. 15:17

Köszönöm, hogy olvashattam remekedet, jól megmosolyogtattál.
Remekül írsz, nagyon tetszett.
Szívet hagyok humoros versednél. Üdv. Manyi

pintyipontyi2015. június 10. 14:36

Még...még...még ilyeneket! Nagyon jót derültem,a humoros stílusod páratlan. Gratulálok! Ilon

maxika2015. június 10. 14:31

Remek, önirónikus alkotás!!!!
Albert

dr.vegha2015. június 10. 14:07

''Kamaszkorom legszebb nyara nagyon régi, szép emlék.
Akkor tudtam meg azt végre, hogy az Apám nem volt pék.
Bár Ő sokszor emlegette: ''Még a kenyerem eszed,
Akár tetszik, akár nem, amit mondok, azt teszed!'' ''

Kedves Péter!
Érdekes volt a verscím második felét olvasni, kicsit plágiumos :))))
Egyébként én is fociztam a grundon, nem is rosszul, pinpongoztam is, és a szerelem iránt is hasonló ''szerencsével'' viseltettünk :)
De nem adjuk fel, igaz????
Szívvel olvastalak!
Attila

Matyi872015. június 10. 13:56

Nagyon szép, kedves versedhez gratulálok, kedves Péter! Remekre sikeredett.

Üdv: Mátyás

kreativ552015. június 10. 13:49

'' Műremeked'' megcsodáltam, elmaradt a vitriol,
mosoly lélek eggyé olvadt, hallod a taps neked szól!

Kicsikinga2015. június 10. 13:26

Megtisztelve érzi magát az olvasód, őszinteségedért, és örül, hogy egy jó verssel lehetett gazdagabb!

1111112015. június 10. 13:23

Ezt az emlékhalmazt így megírni, nem semmi dolog, fantasztikus vagy Péter! Akárhogyan is érzed most magad, én köszönetet mondok a sornak, hogy mindezt megírhattad. Egy csomag papír zsebkendő bánja, hogy arcom csupa könnybarázda. Jóízűen kacagtam verseden, szívvel gratulálok. Piroska

Martonpal2015. június 10. 13:19

Hát! Péter! Megírom a véleményemet:remek a versed!
Szívvel gratulálok...attila
(1)

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom