Pocsai Piroska

Emlékképek

Kicsit mélázva nézek a múltba.
Fiatal korszakom visszaálmodva
Megidézem a letűnt esztendők emlékeit,
Szemhéjam alatt pergetem a múlt képeit.

Lehunyt pillám mögött látom
Ifjúságmadaramat egy ágon,
Amint vadócként, önfeledten járom
Lázadó, bohém, kamasztáncom.

Az akkori tavasz is kergetett álmokat.
Rügyeket bontott, s ébresztett vágyakat,
Lányokra mini szoknyát aggatott,
Fiúk fejére "lófarkat" rakott.
Mindegy mi lesz, csak más legyen!
Lázadoztunk egy ábrándhegyen,
Koszorút fontunk tarka virágból,
Beatles zenére kirúgtunk a hámból.
Éltük életünket, tanultunk, sportoltunk,
Eszünkbe sem jutott kicsinyke múltunk.
Éltük életünket, csodára várót,
Szilaj széllel versenytáncot járót,
Szerelmet hozót, édeset vagy fájót.
Eszünkbe sem jutott, hogy X év teltével,
Gyermekünk lesz ifjú, s ugyanúgy érvel,
Mint mi akkor, s nem lát a szülő szemével.

Azok az évek már rég elszálltak,
Emlékké szelídültek a vad vágyak.

Őszülő fejjel már nincs délibáb.
Az élet az maga a valóság.
Nem csupán ábránd, valóban látom,
Ahogy kacagó rügy fakad a fákon.
A természet tudtomra adja,
Ezernyi apró életet kibontva,
Bódító illatát reám ontva
Az igazságot, régvolttól meg nem fosztva:
Hogy életem minden megélt pillanata
Valóságkép, s nem múltam lakatja.

Lecsukom a szemem,
Álmodom a múltat,
De élni a jelent élem,
Nem a rég avultat.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


111111(szerző)2021. április 7. 14:34

@S.MikoAgnes: Rá se ránts Ágikám drága,csak az felejt,aki megért egy bizonyos kort(van úgy,hogy arra sem emlékszem,hová lett a két perce még rajtam lévő mamuszka,majd megkerül,amikor a levetett nadrágomat teszem a helyére).Mindig kiemelten örülök annak,ha egy régebbi versemet olvasod és véleményezed,hogy szívvel teszed,az a hab a tortán.
Szívből köszönöm,hogy velem emlékeztél ,szeretettel ölellek. Piroska

S.MikoAgnes2021. április 7. 13:37

Drága Piroska!
Most nagyon dühös vagyok magamra! Elszállt a részletes bejegyzésem a betegségeim miatt!!!
Csupa csodát idéz e remekül megírt versed az ifjúságunk idejéből!
Köszönöm a versélményt!
Ma a jelen szépségeit kell felfedeznünk és becsben tartanunk!
Hatalmas szívvel , szeretettel:
Ági
Már nem emlékszem, mit is írtam fél órával korábban. Kétségbe vagyok esve, ám szokás szerint összeszedem magam. Bocs, de hogy örülnének ezt olvasva a figyelőm újabbi megvonóim....
@111111: Emlékképek 2015-ből

111111(szerző)2017. augusztus 24. 09:48

@Sacha: Igazad van kedves S.,ha akarjuk, a bennünk élő gyermek értékeli a jent is. Hálásan köszönöm, hogy egy régebbi versemet véleményezted. Piroska

Törölt tag2017. augusztus 24. 08:19

Törölt hozzászólás.

111111(szerző)2015. december 23. 08:54

@Mondika: Köszönöm szépen elismerő szavaidat Mondika kedves. Puszi Piroska

Mondika2015. december 22. 20:53

Emlékezni néha nagyon jó, van hogy fáj! Érzelmekből áll! Versed gyönyörű,szívvel , szeretettel olvastalak. Mondika

111111(szerző)2015. július 11. 20:02

@t.buga: Köszönöm Gábor, igazad van míg élet van bennünk, éljünk! Piroska

t.buga2015. július 11. 18:13

Talán, nem miniszoknyában, de álmokat kergetni, bulizni, az életet élvezni, mindig lehet, sőt, kell is! Kiemelkedő alkotásodhoz őszinte tisztelettel és szívvel gratulálok!

111111(szerző)2015. június 25. 19:52

@poppy-art: Köszönöm Alexa a látogatásod, szeretettel látlak máskor is. Piroska

poppy-art2015. június 25. 19:46

Egyszerűen gyönyörű és részletes.
Gratulálok hozzá.
AlexM

111111(szerző)2015. június 25. 14:47

@Trombone: Kedves István köszönöm szíves látogatásodat. Piroska

Trombone2015. június 25. 13:48

Szìvvel olvastam!

111111(szerző)2015. június 24. 18:08

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

111111(szerző)2015. június 24. 17:30

@Doli-Erzsi: Nagyon szépen köszönöm , örömmel tölt el, hogy tetszett. Piroska

Doli-Erzsi2015. június 24. 16:42

Szívvel olvastam a remek alkotásodat!
Erzsi

111111(szerző)2015. június 23. 11:45

@PiszarEva: Kedves Éva köszönöm szíves gratulációdat. Piroska

PiszarEva2015. június 22. 20:44

Nagyon élethű és megható!Szívből gratulálok!

111111(szerző)2015. június 22. 10:26

@matyus10: Köszönöm szíves gratulációdat, viszonozni fogom kedves látogatásod.Szeretettel üdvözöllek. Piroska

matyus102015. június 22. 07:53

Bölcs soraidhoz szívvel gratulálok! :)

111111(szerző)2015. június 21. 18:51

@Csendhangjai: Köszönöm szépen Klára kedves a méltatást, jól esik. Piroska

Csendhangjai2015. június 21. 16:17

Kedves Piroska! Műved egy remek alkotás, csak gratulálni tudok!:)

111111(szerző)2015. június 20. 20:50

@vihar: Köszönöm gratulációdat kedves Pál. Nem szándékoztam szomorú véget írni,és én nem is érzem annak, boldog vagyok a jelenben is. Szeretettel látlak máskor is. Piroska

Törölt tag2015. június 20. 20:05

Törölt hozzászólás.

111111(szerző)2015. június 20. 13:06

@kyri: Köszönöm szépen Kyri kedves, örülök, hogy szívesen olvastad. Piroska

Törölt tag2015. június 20. 12:31

Törölt hozzászólás.

111111(szerző)2015. június 20. 10:50

@viola61: Köszönöm Viola kedves a méltató gratulációdat. Piroska

viola612015. június 20. 10:34

Gyönyörű sorok. Gratulálok.
Viola

111111(szerző)2015. június 19. 18:18

@Ahita: Drága Éva, egészen belepirulok dicséretedbe, köszönöm. Boldog vagyok, hogy sikerült felébresztenem lelkedben a szunnyadó múlt kedves képeit. Szeretettel puszillak Piroska

Ahita2015. június 19. 17:22

Látod, Piroska, milyen csavargó a lélek!:-)Elég, ha egy kicsit visszarévedsz, s újra átéled azokat az egyszeri, izgalmas, feledhetetlen pillanatokat. És remekül fogalmazol- a jelent éled-, mert ez is telve gyönyörűséggel. Még ha már jobban látjuk is, és másként.
Egészen fölkavaró érzéseket hozott a verded, nagyon tetszett!
Szívvel olvastalak, Éva

111111(szerző)2015. június 19. 10:02

@Andicsek: Köszönöm szépen Andikám szíves olvasásod. Piroska

Andicsek2015. június 19. 05:26

'' Lecsukom a szemem,
Álmodom a múltat,
De élni a jelent élem,
Nem a rég avultat. ''

Csodás emlékek..:)
..és valóban, csakis a szépre kell gondolnunk!
Őszinte szeretettel és szívből gratulálok: andi

111111(szerző)2015. június 18. 19:35

@szaby30: Köszönöm szépen. Piroska

szaby302015. június 18. 15:07

Igen élni kell a jelent, őszülő fejjel is van délibáb csak fogad be érezd,,,
gratulálok

111111(szerző)2015. június 18. 11:31

@lakovics: Köszönöm szépen elismerő szavaidat Erzsi kedves. Piroska

111111(szerző)2015. június 18. 11:30

@ahegedusa: Köszönöm Andrea szíves gratulációdat. Piroska

lakovics2015. június 18. 11:13

Az utolsó két sort emelem ki!
Nagyon jó vers!
Szívvel!
Erzsi

ahegedusa2015. június 18. 10:53

Csodás versedhez szeretettel gratulálok.

111111(szerző)2015. június 18. 08:58

@nyilas: Drága Glória! Nagyon szépen köszönöm kedves, dicsérő szavaidat, a figyelmes meglepetés videódért külön puszit küldök. Piroska

Törölt tag2015. június 18. 08:09

Törölt hozzászólás.

111111(szerző)2015. június 17. 20:43

@bereczkif: Köszönöm Ferenc, hogy szívesen látogattál el hozzám. Piroska

bereczkif2015. június 17. 19:36

Gyönyörű versedet Szívvel olvastam.Gratulálok, és köszönöm hogy ellátogattál verseimhez. Üdvözletem küldöm Tisztelettel:Ferenc.

111111(szerző)2015. június 17. 16:28

@Christianus: Igazad van János , ha akarjuk, a bennünk élő gyermek elkísér utolsó utunkon is. Köszönöm látogatásod, szeretettel látlak máskor is. Piroska

Christianus2015. június 17. 13:55

Kedves Piroska!
Fiatal korszakod visszaálmodva?
Hiszen szívünk és lelkünk szerint még ma is kölykök vagyunk!
Szépséges vers.
Tisztellek,
János

111111(szerző)2015. június 17. 09:48

@flagranti-poeta: Nagyon szépen köszönöm Tomi a szíves , lelkemet simogató dicséretedet. Piroska

flagranti-poeta2015. június 17. 09:05

Kedves piroska én kérek elnézést,igen a te megjegyzésedre válaszoltam,hogy minden szavad igaz!!Bocsáss meg de valahogy mindig valaki belém köt és felbosszant (Nem te)és el feledem mit írtam.
Sajnos vannak olyan szűk látókörű állítólagos szerzők akiknek az igazi költészethez semmi közük,fantáziájuk,képzelő erejük egy bogáréval ér fel,s még ő-vagy ők sértegetnek!Bocsi. A versed csodásan leírja a múltban hagyott szép éveket,s emlékeket!!!!! :) !Nagyszerű megfogalmazásban!!!!Én is írtam már e témában,és csak SZÍVEM adhatom néked!!BRAVÓ!!

111111(szerző)2015. június 16. 23:34

@ilona1973: Drága Icu, nagyon szépen köszönöm szívből jövő soraidat, örülök, hogy tetszett a múltidézés. Puszillak Piroska

ilona19732015. június 16. 23:28

Kedves Piroska :) Magával ragadò csodálatos versedhez szívből gratulálok. Minden egyes sorod mosolyt csalt arcomra , át éreztem :) Nagy nagy szívecske Ölellek szetetettel :) Icu

Golo2015. június 16. 20:50

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

111111(szerző)2015. június 16. 18:04

@Nichi-ya: Köszönöm szépen Niki kedves. Piroska

flagranti-poeta2015. június 16. 16:15

Kedves Piroska!!
köszönöm szépen hogy olvastál !!!
És minden szavad igaz!!!
:)

Nichi-ya2015. június 16. 15:03

Gyönyörű, nagy szívet érdemlő alkotásodhoz sok szeretettel gratulálok.

111111(szerző)2015. június 16. 14:23

@kovycs59: Köszönöm Laci, nagyon kedves vagy. Piroska

kovycs592015. június 16. 13:56

Dehogy nincs délibáb van még szépség, ez a vers is olyan. Szívvel gratulálok!
Laci

111111(szerző)2015. június 16. 13:43

@M.Laurens: Kedves Miklós, köszönöm megtisztelő szavaidat. Piroska

111111(szerző)2015. június 16. 13:41

@nyakoattila: Nagyon szépen köszönöm Attila. Üdv. Piroska

111111(szerző)2015. június 16. 13:40

@kistenkes: Köszönöm Frici kedves, méltató szavaidat! Piroska

M.Laurens2015. június 16. 11:23

''Őszülő fejjel már nincs délibáb.
Az élet az maga a valóság.''
-
Kedves Piroska!
Őszinte tiszteletem és elismerésem igaz gondolatokkal teli soraidért.
Szívem hagyom érte!
/ Miklós /

nyakoattila2015. június 16. 09:01

Igazán remek vers , kedves Piroska! Szívvel gratulálok!

kistenkes2015. június 16. 06:54

Nagyon szép az egész vers, de azb utolsó 4 sor felejthetetlenné is teszi. Hatalmas szívet hagyok Frici

111111(szerző)2015. június 15. 18:51

@hermannmarika: Köszönöm Marikám, örülök a tetszésednek. Piroska

111111(szerző)2015. június 15. 18:50

@Pekka: Köszönöm szíves látogatásod.Piroska

hermannmarika2015. június 15. 14:38

Csodaszép, szívet érdemlő emlékezésedhez szeretettel gratulálok, kedves Piroska.
Hermann Marika

Törölt tag2015. június 15. 14:37

Törölt hozzászólás.

111111(szerző)2015. június 15. 14:08

@garda: Köszönöm Adrienn kedves látogatásod. Piroska

111111(szerző)2015. június 15. 14:07

@Aren: Ágikám, nagyon köszönöm egyetértő szíves hozzászólásodat. Piroska

Törölt tag2015. június 15. 11:42

Törölt hozzászólás.

Aren2015. június 15. 09:08

''Lecsukom a szemem,
Álmodom a múltat,
De élni a jelent élem,
Nem a rég avultat.''

Ezt így kell !!A régi szép időkre emlékezni, a jelent pedig megélni.
Szeretettel és szívvel gratulálok szépséges versedhez !
Ágnes

111111(szerző)2015. június 14. 19:18

@Ibolya.52: @oroszlan17: @varkonyi.zsuzsa: @Gyongyike67: @noheb: @adamne: Kedveseim, boldog vagyok, hogy olvastátok versemet és a kedves jókívánságaitokat szeretettel köszönöm. Puszi Piroska

varkonyi.zsuzsa2015. június 14. 19:01

Nagyon szép emlékezésed szívvel olvastam.Zsuzsa

oroszlan172015. június 14. 18:23

Nagyszerű sorok kedves Piroska!
Szívvel gratulálok: Ica

adamne2015. június 14. 17:10

Nagyon szépen írtál ez elmúlt idő szépségeiről kedves Piroskám.
''Lecsukom a szemem,
Álmodom a múltat,
De élni a jelent élem,
Nem a rég avultat.''
Szívet hagyva gratulálok kedves versedhez. Manyi

Gyongyike672015. június 14. 16:30

Nagyszerű! Sok sikert a jelenben! ! Szeretettel, szívvel...Júlia

noheb2015. június 14. 15:53

Kedves Piroska!

Nagyon tetszik a versed, én is írtam hasonló témában ''azok a vidám hetvenes évek''. Hitelesen mutattad be lázadó ifjúságunkat!!
Remek versedhez gratulálok!!!
Mária

Ibolya.522015. június 14. 15:25

Szívvel gratulálok szép versedhez. Ibi

111111(szerző)2015. június 14. 15:07

@Meroni: @Fonys: @fufenka: @Korpos: @Titta: @mama55:
Drága Barátaim!
Tele a szívem köszönő szeretettel, olyan szépen emlékeztek velem ifjú éveimre.
Harmadik generációs ( UNOKÁZOM) hétvégém van, így bocsánat, hogy kevesebb időt töltök fenn, a jövőhéten bepótolom az olvasatlan írásotokat !
Szeretettel Piroska

mama552015. június 14. 14:57

Szép emlékezésedhez nagy szívet hagyva gratulálok: Marika

Titta2015. június 14. 14:55

Hát igen nem láttunk a szülő szemével, és vissza is kaptuk az aggodalmaskodást a gyerekeinktől, amit mi adtunk a mi szüleinnek,mi is lázadoztunk eleget! De ez az élet rendje! Piroskám a versed nagyonjó . gratulálok szívvel olvastam puszi Ágnes

Korpos2015. június 14. 14:07

Szívet hagytam e szép emlékezésért!

fufenka2015. június 14. 14:07

Kitűnő, nosztalgikus emlékezéssel vezeted át az olvasót az élet stációkon... szívvel gratulálok: Zsuzsi

Fonys2015. június 14. 14:02

múlt nélkül nincs jövő, szépen végig vezetted.ű

gratulálok: Sanyi

Meroni2015. június 14. 12:58

Gratulálok a vershez, remek lett!!!

Szívből! Roni

111111(szerző)2015. június 14. 11:17

@Pista: @fernst69: @Kicsikinga: @195705252012: @gypodor: Drága Barátaim! Nagyon szépen köszönöm megható, szíves méltatásotokat, örömöt okoz együtt való emlékezésetek. Piroska

gypodor2015. június 14. 11:14

Szép emlékezés! Szeretettel olvastalak és szívvel gratulálok.
Gyuri

1957052520122015. június 14. 11:02

Emlékeid szívet melengetnek. Gratulálok szívvel , Irén

Kicsikinga2015. június 14. 10:54

Nem akartam, mégis elsírtam magam.
Nagyon szépen emlékeztél, és jó volt, olvasni.
Valahogy mégis fáj, hogy oly hamar elszalad az egész élet.

''Nem csupán ábránd, valóban látom,
Ahogy kacagó rügy fakad a fákon.''

fernst692015. június 14. 10:42

Szép életemlékek,melyek tovább élnek a jelenben, és magukban hordozzák a jövőt...Szívvel olvastalak kedves Piroska! F.

Pista2015. június 14. 10:07

Nagyon szép és megható emlékek!
Nagy szívvel kedves Piroska !!!

111111(szerző)2015. június 14. 10:06

@Eddi: Kedves Eddi, köszönöm szíves olvasásod. Piroska

111111(szerző)2015. június 14. 10:06

@babumargareta01: Babukám ,köszönöm szíves gratulációdat. Piroska

111111(szerző)2015. június 14. 10:05

@LIne:Drága Eta, nagyon örülök kedves szavaidnak. Puszi Piroska

Eddi2015. június 14. 09:45

Csodás gondolatok! Szívvel olvastam versed. Szívet hagyok hozzá. Eddi.

babumargareta012015. június 14. 09:17

Nagyon szép gondolatok az elmúlt idők szépségeiről,,,,
,,,,szivvel gratulálok,,,,Babu

LIne2015. június 14. 08:29

Megható.
Piroska! Örülök, hogy olvashattam az emlékeket Megérintett.

Ölellek; Eta

111111(szerző)2015. június 14. 08:09

@Elise: Köszönöm szépen Elise. Piroska

Elise2015. június 13. 22:56

Szép gondolatokkal teli versedhez szívvel gratulálok!

111111(szerző)2015. június 13. 22:49

@meszaroslajos60: @donmaci: Kedves Lajos, kedves Józsi nagyon köszönöm szíves olvasásotokat. Piroska

111111(szerző)2015. június 13. 22:42

@Sida: Klárika kedves, köszönöm szíves biztatásod. Piroska

111111(szerző)2015. június 13. 22:41

@merleg66: Köszönöm Gábor egyetértő, biztató szavaidat. Piroska

111111(szerző)2015. június 13. 22:40

@thuroczy: Kedves Gyula, nagyon köszönöm szíves ''együtt emlékezésedet.'' Piroska

111111(szerző)2015. június 13. 22:38

@Perzsi.: Köszönöm kedves hozzászólásodat. Piroska

donmaci2015. június 13. 22:29

Csodaszép alkotádásodhoz szívveel gratulálok! Józsi

meszaroslajos602015. június 13. 22:16

Kedves Piroska, a múlt mindig megszépül mert csak a szépre akarunk emlékezni, szívvel szeretettel olvastam, Lajos.

111111(szerző)2015. június 13. 22:10

@anci-ani: Ancikám örülök, hogy visszarepültél velem kicsit az emlékek közé. Piroska

111111(szerző)2015. június 13. 22:08

@molnarne: @domezsuzsa: @sababa: @uzelmanjanos956:Kedves Ica,Zsuzsa,Ágnes,János! Nagyon jól esik kedves, szívélyes gratulációtok, köszönöm szépen. Piroska

Sida2015. június 13. 22:07

A múltat meg kell őrizni. Lassan másunk sem lesz, csak az emlékeink.
Szívvel, szeretettel:
Klári

merleg662015. június 13. 22:01

Kedves Piroska!

Lecsukom a szemem,
Álmodom a múltat,
De élni a jelent élem,
Nem a rég avultat.

Így kell ezt csinálni! Remek versedhez szívet hagyva gratulálok. Üdv: Gábor

thuroczy2015. június 13. 21:51

Kedves Piroska!
Szép verset írtál. Igazi emlékképek. Hasonlít az enyémhez.
''Az akkori tavasz is kergetett álmokat.''
''Beatles zenére kirúgtunk a hámból.
Éltük életünket, tanultunk, sportoltunk,''
Sugárzik a versedből, a múltunkat vállaljuk ,becsüljük meg, nem úgy mint manapság egyesek.
Szívet hagyok,
Gyula

Perzsi.2015. június 13. 21:42

Szívvel gratulálok kedves Piroska! Versed sok ifjúkori emléket indított el bennem.

anci-ani2015. június 13. 21:39

''Koszorút fontunk tarka virágból,
Beatles zenére kirúgtunk a hámból.
Éltük életünket, tanultunk, sportoltunk,
Eszünkbe sem jutott kicsinyke múltunk.''
Szépséges képeket valós emlékeket festettél
gyönyörű verseddel kedves Piroska!
Köszönöm szép múltidézésed elmerengve,
élvezettel olvastam!
Gratulálok szívvel, szeretettel: Anci

uzelmanjanos9562015. június 13. 21:34

A múlt szépségeit meg kell őrizni és könnyebbé teszi az öregedés elfogadását. Versedhez gratulálok:János

sababa2015. június 13. 21:25

Kedves Piroska!
Életünk a múltban gyökerezik, a jelenben él és a jövő felé tart. Gratulálok szívvel: Ágnes

111111(szerző)2015. június 13. 20:46

@karkoadam: Ádám kedves, köszönöm ez nagyszerű, nagyon tetszik!Piroska

domezsuzsa2015. június 13. 20:40

Sokunk nevében szóltál. Köszönjük.

molnarne2015. június 13. 20:03

Nagyszerű emlékezés, szívvel gratulálok.ICA

Törölt tag2015. június 13. 20:01

Törölt hozzászólás.

111111(szerző)2015. június 13. 19:25

@szalokisanyi1: Nagyon jólesnek dicsérő szavaid. Piroska

111111(szerző)2015. június 13. 19:25

@Tracus: Köszönöm szépen. Piroska

111111(szerző)2015. június 13. 19:24

@Martonpal: Bizony kedves Attila élni a mát kell. Piroska

111111(szerző)2015. június 13. 19:24

@Golo: Drága Mila én is így gondolom, puszi Piroska

111111(szerző)2015. június 13. 19:22

@Varimarici: Köszönöm drága Marikám! Piroska

szalokisanyi12015. június 13. 19:21

Kedves Piroska! Remek alkotás. Nagyon tetszik!

Gratulálok! Szívvel: Sanyi

Tracus2015. június 13. 19:06

Gratulálok!

Martonpal2015. június 13. 19:04

Néha ,szinte szükség van arra hogy érzelmeket merítsünk a múltból,de a jelentől , a valóságtól nem szabad elszakadnunk.
Szívvel olvastalak...attila

Golo2015. június 13. 18:53

Kedves Pirosa!

Szívvel gratulálok pozitív hangulattal felelevenített múltadat. de a jelen győzedelmeskedik a múlt felett.

Szívvel és szeretettel olvastam versedet: Radmila

Varimarici2015. június 13. 18:51

Szívemből szóltál újból Piroska, szívvel szeretettel olvastalak.
Marika

111111(szerző)2015. június 13. 18:48

@Eleonora: Igazad van, köszönöm látogatásod. Piroska

Eleonora2015. június 13. 18:44

A tűz, mely akkor bennünk lángolt, máig elér, és nincs mit megbánnunk. Hisz a lángja, mi már talán csak szikra, szíveinket ragadta magasra. gratulálok, Nóra

111111(szerző)2015. június 13. 18:44

@virginas_andras: Köszönöm az együtt emlékezést. Piroska

111111(szerző)2015. június 13. 18:43

@dvihallyne45: Köszönöm Sacika szíves gratulációdat. Piroska

virginas_andras2015. június 13. 18:40

az emlékek is élők voltak... akkor... szépen emlékezel... remek sorokkal...
Szívet hagyok, András.

dvihallyne452015. június 13. 18:23

Nagyszerű emlékezésedhez szeretettel és szívvel gratulálok!!!Sarolta

111111(szerző)2015. június 13. 17:57

@Evanna: @ariamta: @Cyen: @Schmidt-Karoly: Kedves Evanna, Marika, Enikő , Károly! Nagyon szépen köszönöm kedves szavaitokat, a múlt számomra az örök ''retro'', a jelent pedig boldogan élem. Piroska

111111(szerző)2015. június 13. 17:54

@kicsikincsem: @pintyipontyi: @bogyi: @flagranti-poeta: Kedves Icus, Ilon, Éva, Tomi, nagy szeretettel köszönöm szíves látogatásotokat. Piroska

Schmidt-Karoly2015. június 13. 17:50

Kedves Piroska!
A múlt szépségeiben fürödni kell, a jelent meg élni, bár nem árt(ana) a jelenben is fürödni, bizonyságul, hogy igen, milyen szép is az élet!
Boldog fürdőzést kívánok úgy a múltban is, meg a jelenben is, szeretettel: Schmidt Károly.

Cyen2015. június 13. 17:47

Kedves Piroska, jó néha eltévedni az emlékeinkben, de nem szabad bennük élni. Igazán kellemes volt olvasni, köszönöm, hogy adtál nekünk egy kis személyes ''titkot''.
Gratulálok!
Enikő

flagranti-poeta2015. június 13. 17:36

Nagy szív a versedhez!
Szívvel:Tomi.
:)

bogyi2015. június 13. 17:35

Gratulálok nagyon szép!
Szívvel:Éva

ariamta2015. június 13. 17:26

Valóban, így éltük a fiatalságunkat... miniszoknya, banánszoknya, emeletes talpú, forrónadrág... De szép is volt, mert fiatalok voltunk. Nagyon jó volt emlékezni veled ezekre az időkre. Remek versedet hatalmas szívvel és szeretettel olvastam. Marika

pintyipontyi2015. június 13. 17:24

Nagyon tetszik,gratulálok! Ilon

Evanna2015. június 13. 17:20

Így éltük a fiatalságunkat és jó volt minden nehézség ellenére is - mert fiatalok voltunk!
Szívvel olvastam emlékező szép versed.
Evanna

kicsikincsem2015. június 13. 17:19

Szívvel gratulálok remek versedhez.
Icus

111111(szerző)2015. június 13. 17:18

@B.Sanyi: Köszönöm szépen. Piroska

B.Sanyi2015. június 13. 17:15

Gratulálok, nagyon tetszik versed!

Szívvel: B Sanyi

111111(szerző)2015. június 13. 17:14

@dr.vegha: Köszönöm Attila, tudod örök optimista vagyok. Piroska

111111(szerző)2015. június 13. 17:13

@kuruczjudit: Nagyon szépen köszönöm szíves olvasásod. Piroska

111111(szerző)2015. június 13. 17:12

@rojamsomat: Köszönöm Tamás, boldog vagyok, hogy tetszik. Piroska

dr.vegha2015. június 13. 17:12

''Lecsukom a szemem,
Álmodom a múltat,
De élni a jelent élem,
Nem a rég avultat.''

Ah, azok a 60-as évek, bár még alig voltam részese..Jó, hogy a versedben ott van a jelen optimizmusa is. Szívvel gratulálok kedves Piroska!
Attila

kuruczjudit2015. június 13. 17:12

Nagyon jól megírtad a fiatalkort,majd a varázstalan jelent.Szívet hagyok versednél!

111111(szerző)2015. június 13. 17:12

@editmoravetz: Nagyon szépen köszönöm Editkém, első szíved és szeretetteli gratulációd nagy örömöt okoz. Piroska

rojamsomat2015. június 13. 17:11

Szépen festett vers! Nagyszerű gondolatok!
Nagyon jó!!! Gratulálok!
Szívvel Tamás

editmoravetz2015. június 13. 17:04

Ó be szép is ez a kedves visszaemlékezés - , mely a jelen valóságát tárja elénk!
''Nem csupán ábránd, valóban látom,
Ahogy kacagó rügy fakad a fákon.''
Gyönyörű emlékképekkel tarkított valóságos életet rajzoló versedhez nagy szívvel gratulálok: Edit

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom