Raffay Györgyné Anna

Futás a végtelenben

Futok az úton gyorsan sietve.
Szinte ég az arcom, ég a testem.
Futok-futok, és tőle kipirulok.
Úgy érzem, hogy könnyebb lettem.
A szívem lépteimre hevesen lüktetve ver.
Fülem szinte cseng, érzem a vért az ereimben.
De hajt vérem, és futok egyre gyorsabban s merészen.
Már úgy érzem, szárnyam lenne, és szinte szállnék,
mint a madár a néma fellegekbe.
A felhő szárnyán repülnék, majd elérném a felkelő napot.
A sötét felhőt, amely a széllel szemben érkezik.
Végtelenül futni, nem gondolni csak a végtelen utamra.
Minden reggel fáradtan végre lehuppanva
Kedvenc fotelomba.
Majd holnap újra útra kelek.
A végtelent megkeresve, felszabadultan.
Érezzem, hogy élek és még létezem.