Szerző
Dvihallyné Oszuskó Sarolta

Dvihallyné Oszuskó Sarolta

Életkor: 73 év
Népszerűség: 469 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 544 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2015. augusztus 15.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető, átdolgozás készítéséhez azonban a szerző engedélye szükséges.

Címkék
Kedvencnek jelölték (57)

Dvihallyné Oszuskó Sarolta

Czinka Panna

1711 - 1772

II. Rákóczi Ferenc
táborában Panna
apjának bandája
lelkesített harcra.

Cinka család sarja
híressé vált Panna,
tanítómestere
volt az édesapja.

Igazi virtuóz
kilenc évesen már,
Rozsnyóra küldik, hol
rá sok tanulás vár.

Lányi János gróf volt,
ki őt felkarolta,
Cinka családnak a
kedves földesura.

Három év alatt oly
nagy haladást ért el,
külföldre is eljut
híre zenéjével.

Házasságot kötött
tizennégy évesen,
zenekart alakít
férjével közösen.

Férje a nagybőgős,
ő pedig a prímás,
a zenekarában
ki is lehetne más?

Hírneve egyre nőtt
határokon is túl,
minden képzeletet
tudása felülmúl.

Saját gyermekeit
zenésznek nevelte,
később zenekarát
közülük szervezte.

Lányi János gróf őt
továbbtámogatta,
szép házat építtet
neki Sajó partra.

Ám a házat Panna
csak akkor használta,
ha hideg és a fagy
oda bezavarta.

A parton állt sátra,
ott érzi jól magát,
nem hazudtolja meg
a cigány mivoltát.

Vörös egyenruhát
varrat a gróf nekik,
két évente újat,
mert elhasználódik.

Amati-hegedűt
kapott ajándékba,
briliáns játéknak
az is volt jutalma.

Takarékosan élt
egész életében,
nagy vagyont hagyott a
végrendeletében.

A díszruhájában
gyémántgyűrűjével
és hegedűjével
együtt temették el.

Több száz szerzeménye
hangzott el korában,
de egyik sem maradt
korunkra kottában.

Még most is érződik
zenei hatása
a csodás hangzású
cigány muzsikába`.

Ozogány Ernő írása alapján.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


dvihallyne45(szerző)2015. szeptember 2. 13:57

@Dram:
Kedves András!
Nagyon szépen köszönöm!! Üdvözlettel:Sarolta

Dram2015. szeptember 2. 08:41

Kedves Sarolta!
Szép versben, kedves sorokkal emlékezel
zenei multunk már-már elfeledett egyik alakjára- tisztelet érte.
Szívvel olvastalak; András.

dvihallyne45(szerző)2015. augusztus 29. 09:35

@Csendhangjai: , @varkonyi.zsuzsa: ; @Ibolya.52: ; @lenartanna:

Nagyon szépen köszönöm mindnyájatoknak a látogatást és a kedves hozzászólásokat!!!
Szeretettel:Sarolta

lenartanna2015. augusztus 28. 18:30

Szépen emlékeztél Czinka Pannára, kedves Sarolta.

Ibolya.522015. augusztus 24. 17:27

Remek versedhez gratulálok. Ibi

varkonyi.zsuzsa2015. augusztus 23. 18:47

Gratulálok remek versedhez szívvel, szeretettel.Zsuzsa

Csendhangjai2015. augusztus 23. 14:11

Kedves Sarolta!

Valamelyik versedhez már egyszer beírtam, hogy verseidet tanítani kellene: ilyen formában jobban érdekli a nebulókat.

Véleményemet most is tartom!

Szívvel, szeretettel:

Klára

dvihallyne45(szerző)2015. augusztus 23. 09:12

Marikám!
Nagyon örülök,hogy szereted a verseimet!!Ölellek:Saci

ariamta2015. augusztus 22. 23:35

Drága Sacikám, már a másik versedet is moderáltam, de csak most jutottam ide, hogy írjak egy pár sort. Tudod, szeretetem a történeteidet, feleleveníti azt a tudást, amit már régen elfelejtettem. Nagyon örülök, hogy hoztál még egy gyöngyszemet. Szívvel és szeretettel olvastalak: Marika

dvihallyne45(szerző)2015. augusztus 21. 10:52

@K.Katalin:
Köszönöm szépen! Szeretettel:Sarolta

K.Katalin2015. augusztus 20. 16:51

Kedves Sarolta!zNagyon tetszett a versed,gratulalok!

dvihallyne45(szerző)2015. augusztus 20. 10:15

@hermannmarika:
Köszönöm szépen kedves hozzászólásodat!Szeretettel:Sarolta

@donmaci:
Köszönöm szépen!! Üdvözlettel:Sarolta

@Nichi-ya:
Örülük,hogy tetszett! Szeretettel:Sarolta

@Szentes:
Köszönöm,hogy olvastál! Szeretettel:Sarolta

Szentes2015. augusztus 19. 09:13

Remek soraidhoz oszinten gratulalok!

Nichi-ya2015. augusztus 18. 23:49

Nagyon szép történet. Sok szeretettel, szívvel olvastam. :)

donmaci2015. augusztus 18. 20:44

Csodaszép történettel ajándékoztál meg bennünket! Szívvel olvastam! Józsi

hermannmarika2015. augusztus 18. 20:38

Mindíg élményt nyújtanak a verseid, izgalmas, és remek történet e mostani is. Szívvel és tisztelettel gratulálok, kedves Sarolta.
Hermann Marika

dvihallyne45(szerző)2015. augusztus 17. 18:15

@Adry:
Köszönöm szépen!Szeretettel:Sarolta

@t.buga:
Örülök,hogy tetszett!! Üdvözlettel:Sarolta

@kovycs59:
Köszönöm szépen kedves elismerő szavaidat!!
Üdvözlettel:Sarolta

@merleg66:
Nagyon köszönöm!! Üdvözlettel:Sarolta

@remember:; @PiszarEva:
Mindkettőtöknek köszönöm,hogy itt jártatok!!!Szeretettel:Saci

@gypodor:
Kedves Gyuri!
Nagyon szépen köszönöm!! Szeretettel:Saci

gypodor2015. augusztus 17. 17:52

Szép!Ahogy a sorozatod is! Gyuri Szívvel!

PiszarEva2015. augusztus 17. 17:24

Ismét egy remek történet Sacika! Szívből gratulálok! Éva

remember2015. augusztus 17. 12:43

Sacika Szívvel olvastalak!
Gratulálok versedhez!

merleg662015. augusztus 17. 07:30

Kedves Sarolta! Ismét egy remek ismeretterjesztő vers. Sok sok fontos információva. Remek versedhez szívvel gratulálok. Üdv: Gábor

kovycs592015. augusztus 16. 23:12

Ezek a verseid nagyon jók . Jó olvasni őket. Azon kivűl , hogy remekül meg vannak írva tanulhatok is sokszor belőlük.
Laci

t.buga2015. augusztus 16. 20:24

Szépen megírt, remek történet. Alkotásodhoz szívvel gratulálok!

Adry2015. augusztus 16. 20:12

Kedves Sarolta...szép...tiszteletre méltó megemlékezés..szívvel gratulálok:Adry

dvihallyne45(szerző)2015. augusztus 16. 18:32

@111111:
Köszönöm szépen!!Szeretettel:Sarolta

@M.Laurens:
Drága Miklós!
Köszönöm kedves szavaidat!! Szeretettel:Saci

@Tordaine.Kata57:
Örülök,hogy itt jártál!! Szeretettel:Sarolta

@Evanna:
Örülök,hogy tetszett! Szeretettel:Sarolta

@Doli-Erzsi:
Nagyon köszönöm!! Ölellek:Saci

Doli-Erzsi2015. augusztus 16. 17:37

Köszönöm, hogy olvashattam egy újjabb történetedet!
Szívet hagyva gratulálok!
Erzsi

Evanna2015. augusztus 16. 17:10

Cinka Panna szép versbe foglalt élettörténetét örömmel olvastam és szívvel gratulálok!
Evanna

Tordaine.Kata572015. augusztus 16. 14:26

Gyönyörűen meg írtad versedet nagy szívet hagyok érte...! :)

M.Laurens2015. augusztus 16. 12:13

Figyelemreméltó verset írtál, drága Sacika: szívet hagyok érte!
/ Miklós /

1111112015. augusztus 16. 10:12

Ez is élvezetes olvasmány, remek emlékezés. Szívet hagyva gratulálok, Piroska

dvihallyne45(szerző)2015. augusztus 16. 09:22

@hillailaszlo-ve:
Kedves Laci!
Köszönöm szépen kedves szavaidat!Üdvözlettel:Sarolta

@uzelmanjanos956:
Köszönöm szépen kedves János!!!

@bogyi:
Köszönöm szépen kedves Éva!
Szeretettel:Saci

@meszaroslajos60:
Örülök,hogy tetszett! Üdvözlettel:Sarolta

dvihallyne45(szerző)2015. augusztus 16. 09:18

@Izabella34:
Köszönöm szépen! Szeretettel:Sarolta

@Korpos:
Mindig örülök,ha újat adhatok!!Üdvözlettel:Sarolta

@dobosigyorgy:
Kedves Gyuri!
Köszönöm szépen! Üdvözöllek:Saci

@viola61:
Nagyon köszönöm!! Sarolta

@oroszlan17:
Nagyon örülök,hogy tetszenek!!! Szeretettel:Sarolta

meszaroslajos602015. augusztus 16. 07:29

Kedves Sarolta, remek megemlékezésedhez szívvel szeretettel gratulálok, Lajos.

bogyi2015. augusztus 16. 06:27

Gratulálok kedves Saci! Szívvel

uzelmanjanos9562015. augusztus 16. 05:30

Nagyon szép történet egy remek versben, gratulálok:János

hillailaszlo-ve2015. augusztus 15. 22:52

Nagyon szép megemlékezés a híres cigányprímásról!
Újabb élményt adtál történelmi verseid sorából!
Szeretettel, szívvel gratulálok!
Laci

oroszlan172015. augusztus 15. 22:38

Élmény a verses történetedet olvasni. Őszinte szívvel: Ica

viola612015. augusztus 15. 20:49

Újra egy szép szelet történelemmel gazdagodtunk. Szívem hagyom.
Viola

dobosigyorgy2015. augusztus 15. 19:52

Ragyogó versedhez szívvel gratulálok.
Szeretettel:-Gyuri

Korpos2015. augusztus 15. 19:39

Köszönöm kedves Sarolta az újabb történelem leckét:)

Izabella342015. augusztus 15. 19:24

Örömmel olvastam, szép és élmény, mint mindig! Gratulálok! Iza

dvihallyne45(szerző)2015. augusztus 15. 19:17

@laszloklara:
Köszönöm szépen!! Szeretettel:Sarolta

dvihallyne45(szerző)2015. augusztus 15. 19:16

@Rika52:
Örülök,hogy tetszett!! Szeretettel:Sarolta

@bakonyiili:
Köszönöm szépen kedves hozzászólásodat!! Ölellek:Saci

@Golo:
Milám!
Köszönöm,hogy itt jártál! Ölellek:Saci

@fiddler:
Kedves Laci!
Az csak legenda!!Annyi igaz ,hogy a kuruc tábori zene bizonyos motívumai megtalálhatók benne.
Üdvözlettel:Sarolta

@sosjudit:
Köszönöm szépen! Szeretettel:Sarolta

@noheb:
Én meg nagyon örülök,hogy tetszett a versem!!! Ölellek:Saci

@B...yL...o:
Kedves László!
Nagyon örülök kedves szavaidnak!!Üdvözlettel:Sarolta

laszloklara2015. augusztus 15. 19:14

Újra egy gyöngyszemet olvashattunk tőled.

dvihallyne45(szerző)2015. augusztus 15. 19:07

@molnarne:
Köszönöm szépen kedves Ica!Szeretettel:Saci

@Eddi:
Nagyon örülök kedves szavaidnak!!Akkor érdemes a megversesítés!!Üdvözlettel:Sarolta

@Martonpal:
Ennek igazán örülök!! Üdvözlettel:Sarolta

@editmoravetz:
Nagyon örülök,hogy nem csalódtál!!! Ölellek:Saci

@eferesz:
Köszönöm,hogy itt jártál!! Sarolta

B...yL...o2015. augusztus 15. 19:03

Versed kellemes perceket szerezett számomra - ismét.
Nagyon jó olvasni.
Szíves szeretettel: László

noheb2015. augusztus 15. 18:29

Kedves Sarolta!

Nagyon megörültem remek versednek!!! Nagyon, de nagyon tetszik!!!
Gratulálok!!!
Marika

sosjudit2015. augusztus 15. 18:12

Nagyszerű versedhez szívvel gratulálok!

fiddler2015. augusztus 15. 17:01

És megint egy a sok érték közül, amiket alkottál, kedves Sarolta!. (állítólag a később sokféleképpen feldolgozott un. Rákóczi Induló eredetije is tőle származik.)
Szívvel! Laci

Golo2015. augusztus 15. 16:55

Drága Saci!

Ismét egy gyöngyszemet hoztál nekünk. Köszönöm.

Szívvel és szeretettel ölellek: Mila

bakonyiili2015. augusztus 15. 16:01

Kedves Sacika!
Versed egy újabb emlékezés, történelmi alakunkra! Jó volt megismerni a történetet, és feleleveníteni a kort, nagy élmény volt olvasni.
Gratulálok sok szeretettel: Ili

Rika522015. augusztus 15. 15:48

Élménnyel olvastam remek művedet Kata ! Marika

eferesz2015. augusztus 15. 15:09

Kedves Sarolta!
Dallam az egész Világ, mi vagyunk benne a hangszer, szépen szóljunk hát!
:)
Köszönöm neked ezt a szép emlékezést.
Üdvözletem!

editmoravetz2015. augusztus 15. 14:33

Kedves Saci!
Mindig örömmel kezdem versed olvasását - tudván, hogy újabb ismereteket szerzek általa.
Most sem csalódtam.
Szívvel gratulálok! Szeretettel: Edit

Martonpal2015. augusztus 15. 14:23

Nagyon szépen,jól össze állított, tartalmas vers.Megint csak gyarapítottad az ismereteimet.Köszönöm.
Szívvel gratulálok ..attila

Eddi2015. augusztus 15. 14:14

Kedves Sarolta! Verseid élményt...tudást gyarapít bennem! Minden egyes versed olvasása nagy élmény. Szívvel gratulálok. Eddi.

molnarne2015. augusztus 15. 14:08

Remek sorok szívet hagyva gratulálok:ICA

dvihallyne45(szerző)2015. augusztus 15. 14:08

@B.Sanyi:
Nagyon örülök kedves szavaidnak!!
Üdvözlettel:Sarolta

dvihallyne45(szerző)2015. augusztus 15. 14:07

@Sida:
Klárikám!
Örülök,hogy tetszett!! Szeretettel:Saci

B.Sanyi2015. augusztus 15. 14:07

Köszönöm Sarolta, ismét tanítottál! Remek, pörgős sorok!

Szívvel: B Sanyi

dvihallyne45(szerző)2015. augusztus 15. 14:06

@joco57:
Köszönöm szépen figyelmedet!! Üdvözlettel:Sarolta

@szalokisanyi1:
Nagyon örülök ennek!!! Üdvözlettel:Sarolta

@dr.vegha:
Köszönöm szépen az érdeklődésedet!!! Üdvözlettel:Sarolta

Sida2015. augusztus 15. 14:05

Köszönöm, hogy ennyi mindent elmondtál Cinka Pannáról.
Szívvel:
Klára

dr.vegha2015. augusztus 15. 14:02

Kedves Sarolta!
Valóban, csak tanulni lehet Tőled, érdeklődéssel és szívvel olvastam művedet!
Attila

szalokisanyi12015. augusztus 15. 13:25

Kedves Sarolta! Tőled sokat lehet tanulni.

Gratulálok! Szívvel. Őszinte tisztelettel: Sanyi

joco572015. augusztus 15. 13:24

Kedves Sarolta!
A rövid sorokkal peregtek a filmkockák!
Szívvel olvastam és figyelem remek verseidet!
Gratulálok!
József

dvihallyne45(szerző)2015. augusztus 15. 13:21

@kicsikincsem:
Köszönöm szépen!!! Sarolta

@rojamsomat:
Nagyon örülök,hogy újat tudtam adni!!Szeretettel:sarolta

@Titta:
Örülök,hogy tetszett!! Szeretettel: Sarolta

Titta2015. augusztus 15. 13:14

Kedves Sarolta,nagyon klasszul versbe szedted ezt az élettörténetet!szívet hagyok szeretettel Ágnes!

rojamsomat2015. augusztus 15. 13:07

Köszönöm Neked kedves Sarolta ezt az élményt!
Nekem ez a történet hiányos volt! Nagyon szépen megírtad!
Gratulálok!!
szívvel,,,Tamás

kicsikincsem2015. augusztus 15. 13:02

Gratulálok.
Szívvel olvastam a történetet.
Icus

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom