Úr Attila

Az én univerzumom

Az embert formáló és meghatározó tényezőkről

Hóhérként sziporkázó napfény,
elfagyott téli táj,
lyukakba bújt vak lény
záporeső után,
elemésztett, pillanatnyi kény,
támaszték a hóhér tollán,
elfelejtett szép szövevény,
kötött élet egy madzag torkán.

Derült ég vagy szürke?
Ömöljön vagy még ne?
Non profit kérdések lüke
tömege ránk nőne.
Éberül reccsen a fa, ha letör kérge!
Sőt, ha aláállsz a fejedbe gombócot szőne,
egyből átszőve beléd apad a választás mérge!
Kéne, de elapad az ellenanyag kérge!

Épp e tört ág fagyökerében
rezgő erek hahotáznak rajtad!
Zúgó áramlatok vérhüvelyében
esnek át egy gallyon a talpak!
Lüke botladozás minden,
melynek lángjai beléd vagy a fába marnak,
egyetlen színben: vörösben,
köttetnek beléd elfojtott hatalmak.

Megmaradnak neked mind
itt: helyzetek, döntések, érzelmek!
Néha... Hogy átlásd a többit!
Döntsd el te, miként felelnek!
Egy megtört rab szavait,
nézd, mire becsülik, hogyan térdelnek!
Siketen, némán, alant.
És nézd magad, s azt, hogy rád hogyan kiáltanak
görnyedezve, egyenként: "Ez az én univerzumom maradt!"