Ladányi Bence

Semmi

Belátom, nem látok, csak rinyálok
A sok fától, ármánytól, a szánalom árnyától,
A lámpástól, rángástól, szárnyastul
Tágul a fejemben egy ádáznak látszódó,
Hánykódó álom, de itt vagy?
Dehogy vagy, nem értesz, elhajtasz,
Reptében szélnek is eresztesz. Ezt a
Szívem is érezte, rá se ránts,
Mert nekem itt vagy, vagy nem vagy itt.
Mi van itt? Nem tudni. Utána meg kergetsz,
Na hagyj engem, szótlanul ténfergek,
Egy sebhellyel a lelkemben nem térek
Az élethez, lélekben lépkedek
A sziklaszirt tetején.
A fényt is csak az úton vagy módon láthatom meg,
ha itt vagy.
De hiába fáradok, a lelkemet kitárni
Minek is kívánom, minek is? Tényleg, kinek is?
Ha nem tudok szeretni szemernyit, kicsit sem,
De kinek is számít ez? Itt vagy?
Dehogy vagy, nem értesz, ámítasz, kábítasz,
Ne bántsál, csak hagyjál már,
De nem akarsz, betakarsz.
Mondd már végre, mit akarsz?