Földi Pokol
Pusztulj a Poklomban,
S énekeld holtadban:
"S mikor kellettem, hol voltam,
Egyedül rá nem gondoltam."
Érted sokszor vért ontottam,
Aknamezőkön botladoztam,
Lassan és vontatottan,
Idegesen, zaklatottan.
Nem hagytál aludni,
Nem kellett hazudni,
Nincs öröm a nevetésben,
Csak bánat a feledésben.
Egy feljebbvaló nevében,
S érzelmeink hevében,
Halott-boldog kedvesem,
Egy életen át keresem.
Fess képet véremmel,
Fesd meg, kérlek, még egyszer,
Takarékoskodj a véges élettel,
Festményed sok sebet tépett fel.
Tiéd a felhőm, vele az életem,
Lásd a világot, mely annyira végtelen,
S bár kihalt belőle minden csepp értelem,
Az egyetlen hely, ahol itt vagy még nekem.
Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!
-Inferno-(szerző)2015. november 21. 09:01
Köszönöm szépen!
Csendhangjai2015. szeptember 28. 10:52
Kedves Péter!
Nem igazán tudok hozzászólni a fiatalság ''zenéjéhez,'' de versed, úgy ahogy van, tetszik: még ha ezer sebet szaggattál is fel érte.
Szívvel:
Klára
rojamsomat2015. szeptember 24. 18:56
Vitális versed tetszik!!
Szívvel,,,Tamás
kicsikincsem2015. szeptember 24. 18:41
Remek versednél szívet hagyok.
Icus
flagranti-poeta2015. szeptember 24. 13:37
Péter !
Nekem nagyon tetszik a versed,kell ilyen vers!
Az első szívet hagyom neked,gratulálok:Sly.
:)))