Szilágyi Teréz

Születésnapomra

Kisgyermek voltam, s a világ
lassan nyitogatta kapuját.
Édesanyám karja óvott,
szava mindig kérlelt.
Mint üvegbúra: mindentől védett!

Iskolás lettem, és határozott,
önfejű és néha konok.
Már bántottak is,
dacoltam, ha fájt,
bár nem értettem igazi okát!

Majd nyiladozott bennem a Nő,
valami furcsán lassan éledő.
Szeretni tudtam, s viszontszerettek.
Mint bimbós kis virágot,
egyszer letéptek.

Húszéves lettem, öntudatos,
a világ hamis volt,
de káprázatos!
Gyönyörű ígéretekkel tele,
élni akartam vele!

Szerelmes voltam, gyönyörű,
mint tavasszal a kivirult mező.
Azt hittem, ha én jó vagyok,
akkor mások is azok,
s nem hullnak porba a magok!

Teltek az évek és rájöttem,
csalfa köd minden körülöttem.
De mégis - mégis úgy hiszem,
megérték a percek - az életem -
Csak a szépre emlékezem!

Március 15! A születésnapom!
Mit is kívánhatnék e szép napon?
Az élettől még megannyi jót,
szeretetet egy tengerre valót,
hozzá jó barátot, milliót.

S tudom, jó Uram velem,
mindig fogja a kezem.
Mint egykor jó édesanyám,
úgy vigyáz Ő reám!
S éppen elég ez Nekem,
ha Ő velem, kicsoda ellenem?!