Szerző

Szokodi Ferenc

Életkor: 83 év
Népszerűség: 22 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 198 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2015. október 4.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers utánközlése vagy átdolgozása csak a szerző engedélyével lehetséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (9)

Szokodi Ferenc

A félelem ára

Tizenhárom éves voltam,
Nyáridőben fuvaroztam.
Szekszárdról hordtuk az árut,
Az utat Sárival jártuk.

A vihartól nagyon féltem,
Amióta épp mellettem
Villám csapott egy nyárfába,
S földhöz vágott a sújtása.

Egyik napon észrevettem
A viharfelhőt mögöttem.
Rettegés vett erőt rajtam,
Mint a sakál, ordítottam,
Gyí, te Sárga, az apádat!
Gyorsabban szedd négy patádat!
Hurkát verek a bőrödre,
Ha nem rohansz mentségemre!
Gyí, te fakó, nyalka mura,
Száguldj, mint a szelek ura!
Gondolatként repülj velem,
Veszélyben van az életem!

Meg-meglódult szegény pára,
Habzott nyaka, habzott háta.
Gőzölgött tajtékos teste,
Erő már alig volt benne.

Szerencsére a zivatar
Tolna felé vett egy kanyart,
Én meg lassan lehiggadtam,
Sárinkat kúthoz hajtottam,
Hideg vízzel kínálgattam.
Sokat ivott, én meg hagytam.
Nem fogta fel zavart eszem,
Hogy ezzel a sírba teszem...

Sokszor könnybe lábad szemem,
Furdal lelkiismeretem.
Gyávaságomnak az ára,
Jó Sári lovunk halála.

Álmaimban simogatom,
Néha kocsi elé fogom...
És csendesen baktat velem,
Futni soha nem engedem...

Egy alapos verést jobban elviseltem volna, mint azt, hogy Apám hetekig nem állt szóba velem.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


szokodiferenc(szerző)2015. november 1. 16:49

Kedves Mirjam Gyöngyi! Nagy örömömre szolgál, hogy ilyen véleménnyel vagy versem iránt. Még ma is nyomja lelkem régi meggondolatlanságom. Köszönöm, hogy itt jártál. Szeretettel és tisztelettel: Ferenc

szokodiferenc(szerző)2015. november 1. 16:40

Kedves Feri! Nagyon köszönöm szívet melengető gondolataidat. Bizonyára Te is szeretted nagyapád lovát, azért tudod igazán megérteni szomorúságomat. Tisztelettel és szeretettel köszöntelek: Ferenc

Törölt tag2015. november 1. 00:13

Törölt hozzászólás.

jocker2015. október 31. 17:43

Különleges és fölöttébb remek emlékezésed nagyon szívbemarkoló. Az én nagypapámnak is volt lova, sokat hajtottam, szántottam vele így nagyom átéltem, amit írtál...
Köszönve az élményt, poétaöleléssel csak gratulálni tudok: jocker/Kíber/Feri

szokodiferenc(szerző)2015. október 17. 22:14

Kedves Ibolya! Köszönöm a minősítést és a szívet. Szeretettel: Ferenc

Ibolya.522015. október 13. 13:45

Nagyon szép emlékezés! Szívet hagyok. Ibi

szokodiferenc(szerző)2015. október 7. 11:53

Kedves Icus! Köszönöm a gratulációt. Jólesett, hogy megint olvastál. Tisztelettel: Ferenc

szokodiferenc(szerző)2015. október 7. 11:48

Kedves Irénke! Szegény Sári mennyire örülne, ha tudhatná milyen nagy szíved van iránta... Az Ő lelke nevében is köszönöm kedvességedet. Tisztelettel: Ferenc

szokodiferenc(szerző)2015. október 7. 11:41

Kedves Erika! Nagyon köszönöm kedves gondolataidat. Hatásukra talán egy kicsit csökken majd a lelkiismeret furdalásának súlya. Tisztelettel: Ferenc

szokodiferenc(szerző)2015. október 7. 11:33

Kedves Klárika! Köszönöm, hogy így látod. A Visszaemlékezés még mindig utólagos megbocsátásért könyörög. Tisztelettel: Ferenc

szokodiferenc(szerző)2015. október 7. 11:25

Kedves Sarolta! Köszönöm a visszaemlékezésemhez írt gratulációdat. Tisztelettel: Ferenc

szokodiferenc(szerző)2015. október 7. 11:21

Kedves Ágnes! Köszönöm, hogy elolvastad a verset, és véleményt is alkottál róla; örülök, hogy így látod. Tisztelettel: Ferenc

szokodiferenc(szerző)2015. október 7. 11:17

Kedves Józsi! Köszönöm megértő véleményedet. Tisztelettel: Ferenc

szokodiferenc(szerző)2015. október 7. 11:14

Kedves Tamás! Köszönöm meleg hangú véleményedet. Remélem igazad van, ''fent'' is így gondolják. Tisztelettel: Ferenc

kicsikincsem2015. október 5. 18:49

Szívvel gratulálok az emlékezéshez.
Icus

tiki-taka2015. október 5. 14:57

Köszönöm a gyönyörű, megható gondolataid . Szegény Sári története nagyon megérintett.! Poeta szívvel gratulálok.!

poepoe2015. október 5. 11:58

Kedves Ferenc!

A félelem nagy úr, de nem legyőzhetetlen... Mindenki fél valamitől... És valószínű, hogy Sára is azt tette akkor.... De ha itt lenne, a megbocsátás jelét is vélnéd érezni benne/rajta... A félelem ne vegye fel a bűnbánat ruháját, ketten együtt erősebbek - a lélek gyengítésére... Minden van valamiért... Most Sára segítségével vendégeskedünk itt Nálad, és újra köszönjük a ''tálalt csemegét''... :-) Köszönet Neked Sára! Szeretettel: Erika

berenyi.klara2015. október 5. 11:11

Nagyon szép visszaemlékezés.

dvihallyne452015. október 5. 11:03

Szeretettel és szívvel gratulálok visszaemlékezésedhez! Sarolta

Titta2015. október 4. 21:41

Kedves Ferenc! nagyon tetszet a versed!szép képekkel tele:::! szívvel
szeretettel gratulálok üdv Ágnes

donmaci2015. október 4. 20:51

Sajnos a félelem nagy úr, nem tehetsz róla! Szívvel gratulálok! Józsi

rojamsomat2015. október 4. 19:53

Kedves Feri Bátyám, Tisztelt Tanár Úr!
Tanulságos történet nagyon szépen leírva!
Szegény Sára, de jót akartál! Isten megbocsájtott biztos!!
Szívvel,,Tamás

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom