Szerző
Palotás Zsuzsanna

Palotás Zsuzsanna

Életkor: 24 év
Népszerűség: 5 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 337 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2015. november 7.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers utánközlése vagy átdolgozása csak a szerző engedélyével lehetséges.

Címkék
Kedvencnek jelölték (3)

rojamsomat, zsinu, 1 láthatatlan tagunk

Palotás Zsuzsanna

Szentjánosbogarak tánca

egy fekete lány szívében

Napkeltekor egyedül sétált a folyóparton,
Az öreg Duna mellette pajkosan csorgott,
Ha tudta volna, megölelte volna a vánszorgót,
A kullogó barátját, aki már csak csoszogott.

Nem volt fáradt, nem fájt a lába, se a térde,
Tudott volna menni, szaladni is, de nem kellett,
Nem volt kényszer, nem volt parancs,
Az időnek meg a lány nem osztott lapokat.

Gondolkodott, hangos, fájó emlékek gyötörték,
A hangok visszhangozva egyre csak dörögték:
"Hé, Aida, a feketeség fertőző!"
"Te nem tartozol közénk! Nézz már magadra",
"Nézz tükörbe! Ki vagy te?"
És remegett, de fogát összeszorítva
Ment, ment a bakancsát bámulva.

Ő volt a különc, a kivétel, a hibás gyártmány,
A furcsa szerzet, a selejt, a néger boszorkány!

Tehát csak ment, de már alig láthatóan,
Inkább csak állt és magába zuhant,
Kívülről csak egy egyszeri, fekete lánynak látszott,
De belülről a düh és a dac ásott keserűségének árkot.

A halvány tekintetű, szende lány szívében
Úgy, ahogy azelőtt sosem fordult volna meg fejében,
A már hevesen, buzgón zúgó folyóra tekintett,
Majd egy óriási, nem is e földi lélegzetet vett...

A friss őszi levegő végigáramlott a testében,
Falevelek kergetőztek, bújócskáztak a szívében,
A kék szárnyú lepkék a gyomrában zsibongtak,
Fülében pedig cinegék és seregélyek mulattak.

Az ősz minden titkos és édes kincse benne volt,
Boldog volt? Mosolygott? Dehogy, csak tombolt.
Olyan volt, mint egy furcsa, utolsó látomás,
Olyan volt, mintha már semmi sem bánthatná.

Már semmi, és senki nem bántotta őt többé,
Minden régi, rossz hang egyszerre lett köddé,
Minden mutogatás, rosszízű beszólás csak ürügy volt,
Ürügy egy lépésre, ami végre letörli a többéves port.

Aida nyugodt volt, szemében új fények csillogtak,
A hídra lépve lelkében reményteli célok nyíltak,
Megélte, amit kellett, azt az élet-halál küzdelmet,
És végre, végre, végre mosolygott, és őszintén nevetett.

Az iskolába lépve nem látott változást, de nem is akart,
Elindult, mint minden reggel, de egészen máshogyan,
A rasszista megjegyzések leperegtek róla,
Odafordult, szélesen mosolygott és azt mondta:
"Tudom, te meg fehér vagy."
Gyűrte le a magában többévnyi fájdalmat.

Sarkon fordult, megölelte egyetlen barátját, és koncentrált,
Az érzésre, ami jutalom volt számára,
Ami, mint a fény a sötétséget, szívét díszbe öltöztetve,
Pislákoló lángot gyújtott egy új kezdet tiszteletére.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


zsuzsi.3(szerző)2015. november 9. 16:56

Jól esik, köszönöm Tamás!:)

rojamsomat2015. november 8. 06:41

Tetszett!!
Gratulálok!!
,,,,,,Tamás

zsuzsi.3(szerző)2015. november 7. 21:58

Köszönöm Józsi, örülök, hogy tetszett!

donmaci2015. november 7. 21:33

Nagyon jó versedhez szívvel gratulálok: Józsi

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom