Rozványi Dávid

Baranyai barangolások 5. : Villányi őslény-tanösvény

A Templom-hegy gerince
kettéhasad,
a föld öle szemérmét felfedi,
ősi tengermély felett lépdelünk.
A múlt sok millió éve
lábunk alatt,
látható, de nem járható:
az ösvényt lezárja a szakadék,
múltba ugrani a lélek fél.
Ki múltat kutat,
kinek nem elég a felszínes megérzés,
annak szenvedés a szembenézés,
mert a múltba merülvén
a ruha szakad,
sebzi őt az út,
mert múltba nézni nem lehet könnyedén,
az igazság nem lektűr, mit mosolyogva olvas.

De ki vállalja az utat
véresen, piszkosan,
megtisztulva lép át sok korszakot,
hogy találja múlt idők nyomát,
azt vádként nézi sok ősi lelet:
vajon, ha egyszer lejár ideje,
lesz-e annyi nyoma,
mit hagyott egykor ez őscsiga?

Lesz-e utókor, emberarcú,
vagy legalább lelkű,
ki fejet hajt múlt éltünk felett?
Lesz-e még lélek,
ki Istenre gondol,
ki örök úr, minden idők felett?