Szerző
Ruszka Zsolt

Ruszka Zsolt

Életkor: 47 év
Népszerűség: 65 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 450 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2015. december 10.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers utánközlése vagy átdolgozása csak a szerző engedélyével lehetséges.

Címkék
Kedvencnek jelölte

Ruszka Zsolt

Ballada egy bábszínházasról

Eltékozolt ifjúságom hóhéra utolért.
Bűnhődnöm kellett bohó szabadságvágyam miatt.
Léha életem így egyszer csak véget ért.
Cellám ajtaján kattanva zárult a lakat.
Meg is bolondultam volna, bizony isten.
De irgalma végtelen, ilyen Ő, az Isten.
A cellám ablaka épp a várostérre nézett.
Így láthattam ott két kócos gyerekarcot, szépet.

A börtönőr megsúgta, árvák a gyerekek.
Hozzám hasonló, kicsit elszállt szüleik lehettek.
Egy öreg görög szíve megesett rajtuk.
Ő lett egyben anyjuk is, és apjuk.
Bábszínházazásból tengette életét.
Erre tanította hát mind a két gyerekét.
A kislányt elnevezte Esmeraldának.
Adolfot pedig fogadta szívében fiának.

Szekerét minden reggel a térre behúzta,
Zöld ponyvával az egészet be is borította.
Középen pedig vágott egy ablakot.
Ahol megjelentek sokféle alakok.
És lássatok csodát, tömeg jött a térre.
Szinte mindenki a két árvát nézte.
Amint kezük közt a bábuk életre keltek.
S az emberek pedig magukra ismertek.

Ravasz volt a görög, mivel kitalálta.
Miről is szóljon neki a színháza.
Emberi sorsokat mutatott be szépen.
Kezdve a gazdagon, fojtatva szegényen.
Fösvényen, irigyen, kapzsin és fukaron.
Nagylelkűn, jó szívűn, szenten és angyalon.
Gyilkoson, katonán, kegyetlen hóhéron.
Papon, utcalányon, hercegen s királyon.

Börtönöm ablakából mindezt én láthattam.
Miasszonyunknak ezért hálát is mondottam.
Mert ami a leginkább engem megfogott.
Romlott lelkemben mély nyomot is hagyott.
Az előadás végén eltűntek a bábuk.
Megjelent a görög, s mutatott is rájuk.
Két kócos gyerekarc tűnt fel az ablakban.
Nekik köszönjétek mindazt, ami van.
Életet hoztak ők ebbe a városba.
Áldja meg hát őket a Szép Szűz Mária.

S nekem pedig, aki könyörögve kérem.
Nem kérek én semmit, hisz ilyen a vérem.
Ha meghalok, ott se lássak én egyebet.
A görög szekerét s a két szép gyereket.
Ez lenne hát nékem utolsó sóhajom.
S azzal ezt a pennát messzire hajítom...

Börtönéveim alatt íródott. Faludy Villon akvarell 10x10 képe mellé írtam. A képen egy vásznon van egy ablak, melyből két gyerekarc kandikál ki. Villon bőrébe bújva.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


galadrielurno(szerző)2016. szeptember 4. 13:41

@SagaChristi: Köszönöm szépen, ez a vers nagyon közel áll a szivemhez.

Törölt tag2016. augusztus 15. 12:16

Törölt hozzászólás.

galadrielurno(szerző)2015. december 11. 06:53

@rojamsomat: Köszönöm nagyon szépen, és nem dobom el a pennát....

rojamsomat2015. december 11. 06:36

Gyönyörű ez a vers Kedves Zsolt!!
Aki ily verset ír az csak ne hajigálja a pennáját!!
Gratulálok!!!
Szívvel,,,Tamás

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom