Szerző
Vers

A verset eddig 1040 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2016. január 27.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers nonprofit céllal, a szerző és a Poet.hu megjelölésével szabadon átdolgozható.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (41)

Cseh Simon János

Egy testvér elment...

Mit tudunk a létről?
S születésről s a mélyről?
S miért jöttünk s hová tartunk?
S hogy miért vagyunk?
Csak úgy jöttünk, csak úgy vagyunk?
Magunktól-e, vagy így volt ez már elrendelve?
Kérdezem már minden este
magamtól s a világtól.
S kérdezem Atyámtól, miért fáj, ha egy barát elmegy?
Akit testvéremként szerettem.
Pedig nem mutatott nagyot.
De tán mégis ő megértett, érezte a lényem mélyét,
az estéknek csendes fényét.
Semmije sem volt, mégis adott.
Könnyedén kezelte a napot s a holnapot,
elment, és itt hagyott, a szívem meghalt...
Ahogy meghal a szívünk minden szerettünk távoztával,
könnyed éji fénysugárral, harmatcseppel, mosolygással,
emlékekkel meg annyi mással.
Betyár, sokszor mulatoztunk, ittuk a bort pálinkával,
asszonycsókkal, na meg lánnyal, szeretettel, barátsággal!
Keveset kellett csak beszélni, mégis mindent megértettünk,
nem kellett szó, csak gondolat,
s az idő továbbhaladt,
töltöttünk így napokat.
Barát volt ő a javából,
szívem már csak csendben gyászol
emlékekkel, tivornyákkal.
De az igaz barátok soha el nem válnak...
Én sem váltam tőled el, elköszönök tisztelettel...
Megelőztél, előbb találkozol a Fiammal, mint én.
Irigyellek, s Isten veled, aztán majd nem sietve, én is megyek...

2016. január 11., Szabó Zoltán emlékére.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Abraks_Anna2017. január 30. 19:53

Kedves János! Fájdalmas soraidat szívvel olvastam! Örülök, hogy Rád találtam! Adri

Marimama2016. február 22. 21:27

Fájdalmas,szép versednél szívet hagyok
Mária

cssimonjanos(szerző)2016. február 12. 17:30

@fecca: Kedves Fecó,
Köszönöm a kitüntető figyelmedet s,hogy osztoztál fájdalmamban a versem olvasásával.Köszönöm az elismerő kedves hozzászólásodat.
Üdv,
János

fecca2016. február 10. 20:53

Kedves János!
Szomorú versedhez szívből gratulálok!
Figyelőmbe vettelek!
Üdv.:Fecó

cssimonjanos(szerző)2016. február 9. 10:04

@B.Sanyi: Kedves Sanyi,
Köszönöm kitüntető figyelmedet,hogy osztoztál gyászomban versem olvasásával.Köszönöm az együtt érző kedves hozzászólásodat.
Szívből,tisztelettel..
János

B.Sanyi2016. február 7. 14:07

Kedves Lali!

Versed fájó búcsú, szívet hagyok! Figyelőmbe vettelek.

Szeretettel: B Sanyi

cssimonjanos(szerző)2016. február 7. 11:31

@karib50:
Köszönöm kitüntető figyelmedet,hogy osztoztál versem olvasásával gyászomban.Hálásan köszönöm az együtt érző,kedves megértő hozzászólásodat.
Szívből,tisztelettel...
János

karib502016. február 7. 10:36

Mélyen átérzem a fájdalmadat! Igazi szép,őszinte vers!'' Az igaz barátok soha el nem válnak''...így igaz,mint ahogyan a szeretett társat is magában hordozza az ember.

cssimonjanos(szerző)2016. február 7. 10:02

@roland.v: Kedves Roland,
Köszönöm,hogy kitüntettél figyelmeddel,és osztoztál versem olvasásával fájdalmamban,érzéseimben.Hálásan köszönöm együtt és át-érző,kedves hozzászólásodat.
Szívből,üdvözlettel...
János

cssimonjanos(szerző)2016. február 7. 09:41

@Dram: Kedves András,
Köszönöm a kitüntető figyelmedet és,hogy versem olvasásával osztoztál fájdalmamban.Hálásan köszönöm,a megértő,értékes,kedves hozzászólásodat.
Szívből tisztelettel..
János

roland.v2016. február 6. 08:44

Már a cím is... megrázó, megható...
Szívet hagyva olvastalak!!

Roland

Dram2016. február 5. 22:27

Kedves János!
Szép verssel emlékezel.
A kérdésekre meg keressük a válaszokat,
de a végén rájövünk, hogy magunknak kell
magunknak megválaszolni azokat.
Szívvel és üdvözlettel; András.

cssimonjanos(szerző)2016. február 5. 11:00

@Csendhangjai: Kedves Klára,
Köszönöm,hogy kitüntettél figyelmeddel,és olvastad a versemet.Köszönöm,hogy osztoztál a gyászomban,
köszönöm az együtt érző szavakkal kifejezett érzelmeidet.
Szívből tisztelettel..
János

Csendhangjai2016. február 4. 12:08

Kedves János!

Versedben kettős fájdalomról olvasok, és így még megrázóbb... könnyek potyogtak szememből!

Szívvel voltam olvasód:

Klára

cssimonjanos(szerző)2016. február 4. 10:52

@Dram: Kedves András,
Köszönöm,hogy megtiszteltél figyelmeddel,és olvastad versemet.
Köszönöm a kedves,szíves hozzászólásodat.
Üdv,
János

Dram2016. február 3. 21:02

Kedves János!
Szép emlékező versedet
szívet hagyva olvastam.
Üdvözlettel; András.

cssimonjanos(szerző)2016. február 2. 09:12

@evacsoki: Kedves Éva,
Köszönöm,hogy megtiszteltél figyelmeddel,és olvastad versemet.Köszönöm kedves szíves hozzászólásodat.
Üdv,
János

evacsoki2016. február 1. 14:23

Kedves János! Mély érzésű megható versededhez nagy szívvel gratulálok. Üdvözlettel Éva

cssimonjanos(szerző)2016. február 1. 12:02

@editmoravetz:Drága Edit, @rojamsomat: Kedves Tamás, @Anikaa: Drága Anika, @Nichi-ya: Drága Niki, @kreativ55: Drága Ági, @Andicsek: Drága Andi, @viola61: Drága Viola, @ahegedusa: Drága Andrea, @Anyisza: Drága Etelka,
Kedves Poeta Barátaim,
Nagyon hálás vagyok,hogy fájdalmamban ennyien osztoztok,a versem olvasásával.Köszönöm szépen az együtt érző,kedves,szívből szóló hozzászólásaitokat.Nagyon köszönöm,hogy érezhetem együtt érző szereteteteket.
Szívből,tisztelettel...❤
Baráti öleléssel.❀
János

Anyisza2016. január 31. 19:39

Kedves János!
Az igazi barátságok az égben kötetnek.
Gyászod szívedben él ,míg élsz.
Etelka.

ahegedusa2016. január 30. 20:32

''nem sietve, én is megyek...''
bölcs, erős lélekre utal

viola612016. január 30. 18:58

Könnyes szívvel.
Viola

Andicsek2016. január 30. 18:25

'' Ahogy meghal a szívünk minden szerettünk távoztával,
könnyed éji fénysugárral, harmatcseppel, mosolygással,
emlékekkel meg annyi mással. ''

Megérintett versed megható szépsége..,
Őszinte tisztelettel és szívből gratulálok: andi

kreativ552016. január 30. 14:19

Sokan megtapasztaltuk már, hogy milyen is egy igazi barát elvesztése. Szíved fájdalma benne volt minden verssorodban. Ölellek és a vershez gratulálok!

Nichi-ya2016. január 30. 12:24

Szomorú, nagyon megható alkotásodhoz elismeréssel, együtt érző szívvel gratulálok.

Törölt tag2016. január 30. 10:58

Törölt hozzászólás.

rojamsomat2016. január 29. 17:00

Gyászod megrendít, szívem veled!!!
Részvétem kedves János!!!
Szép búcsúztató!!!!
,,,,,Tamás

rojamsomat2016. január 29. 16:58

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

editmoravetz2016. január 29. 07:32

Kedves János!
Most értem ide versedhez, mely mélységes gyászodról szól.
Sajnálom, hogy csak így messziről nyújthatom baráti kezem feléd, együttérzésemet kifejezve.
Tudom, mit jelent egy igaz barátot elveszíteni!
Soha meg nem szűnő hiányt a szívünkben, emlékek tömkelegét, melyek bárhol felbukkannak, s torkunkban érezzük a gombócot, melyet nagyon nehéz lenyelni...
Olyan szépen írtál kedves Barátodról, hogy szinte látom őt magam előtt.
Jó, hogy nem búcsúztál tőle, csak elköszöntél!

Szívem hagyom főhajtással ... szeretettel: Edit /27./

cssimonjanos(szerző)2016. január 28. 21:07

@dobosigyorgy: @dr.vegha: @Grigo_Zoltan: @anci-ani: @111111: @feheryndigo: @keva526: @szegenyferenc: @merleg66: @szalokisanyi1: @Eddi: @dvihallyne45: @jocker: @zelgitta1: @Hopehely: @ilonawirth: @kicsikincsem: @195705252012: @bogyi: @adamne: @uzelmanjanos956: @1-9-7-0: @HAdriana: @gypodor: @donmaci: @lizomka: @Barienn:
Tisztelt ,Kedves Poeta Barátaim,
Hálás szívvel köszönöm Nektek,hogy olvastátok a versemet amit egy barátom emlékére írtam.Köszönöm,hogy lelkem fájdalmában,szívem bánatában is osztoztok velem.Köszönöm a sok együtt érző hozzászólást,köszönöm a megértő gondolatokat.Hálásan köszönöm,hogy velem vagytok ha ''csak'' virtuálisan is,érzem szívetek meleg szeretetét.❤
Köszönöm,hogy Vagytok, és én itt lehetek közöttetek.❀
Őszinte szeretettel,tisztelettel...
János

Barienn2016. január 28. 20:31

Kedves János!

Szíven ütött ez a vers. Annyi fájdalom van benne, hogy a sorai súlya alatt megroppantak a gondolataim. Szívvel gratulálok és figyelőmbe veszlek.


Ildikó

lizomka2016. január 28. 20:25

Nagyon fájdalmasan szép búcsúzás.Meghatódva egy szál virágot lerakok itt nálad s csendben szívet adok kedves János, sok szeretettel.Kati

lizomka2016. január 28. 20:25

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

donmaci2016. január 28. 19:59

Szívbe markoló emlékező versedhez szívvel gratulálok: Józsi

gypodor2016. január 28. 19:37

Elgondolkodtattál... de nagyon!!!!
Szívvel olvastalak.
Gyuri

HAdriana2016. január 28. 18:32

Emlékversed szépre sikeredett, szívből és szívvel gratulálok!
Adriana

1-9-7-02016. január 28. 17:40

Kedves János Őszinte részvétem! Nagyon szép emléket állítottál barátodnak azt hiszem aki már veszített el szeretett embert mind vívódtunk így ''S kérdezem Atyától miért fáj ''Gyönyörűen megírtad szívvel gratulálok Anikó

uzelmanjanos9562016. január 28. 16:32

Fájdalmasan szép emlékversedet megkönnyeztem, poéta szívvel:János

adamne2016. január 28. 16:13

Könnyeket csalt szemembe megható szép emlékezésed
kedves János. Szívet hagyva gratulálok szomorú versedhez: Manyi

bogyi2016. január 28. 15:53

Szívvel olvastam megható soraidat!

1957052520122016. január 28. 15:19

A gyász mindig fájdalmas. Szívvel , Irén

kicsikincsem2016. január 28. 13:55

Fájdalom... szívvel gratulálok a vershez..
Icus

ilonawirth2016. január 28. 12:06

Kedves János! Nagyon meghatóak a szép soraid, és nagyon szívbemarkoló a versed! Megértő szívvel távozom. Ilona

Törölt tag2016. január 28. 11:40

Törölt hozzászólás.

zelgitta12016. január 28. 10:14

Nagyon átérzem a tehetetlen fájdalmad , én is átéltem...( ha idòd engedi, olvasd el a Csaba c. versemet...)
Megrázó, lélektől lélekig zokog a versed...
Szívvel,
B.

jocker2016. január 28. 09:57

Remek és nagyívű az emlékezésed.
Elismeréssel, barátsággal: jocker/Kíber/Feri

dvihallyne452016. január 28. 09:49

Torokszorító emlékezésedhez szívvel gratulálok! Sarolta

Eddi2016. január 28. 09:47

Megható, fájdalmas sorok. A fájdalmas emlékek talán még tovább élnek! Szívvel olvastam versed. Eddi.

szalokisanyi12016. január 28. 05:50

Kedves János! Szeretteink elvesztése, nem múló fájdalom.
Szívvel. Tisztelettel: Sanyi

merleg662016. január 27. 22:22

Kedves János! Igaz barátja az embernek nem sok van! De ha elveszíted, az nagyon tud fájni! Nagyon szép emlékverset írtál! Szívvel olvastam. Üdv: Gábor

szegenyferenc2016. január 27. 22:16

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

keva5262016. január 27. 21:24

János, akinek a szíve meghal, az nem tud ilyen szívből szóló verset írni. Szerencsére a tiéd él, csak nagyon fáj, és mélyen gyászol...ami felér a halállal. Azért ne siess még, jó?
Szívet hagyva küldök egy baráti ölelést, Isten nyugosztalja a Barátodat!
Szeretettel: Éva

feheryndigo2016. január 27. 21:10

Nagyon szép sorokat írtál le. A veszteség érthetetlen és a fájdalom mély és átható. Gratulálok szívvel neked! Krisztina

1111112016. január 27. 20:58

'' Keveset kellett csak beszélni, mégis mindent megértettünk,
nem kellett szó, csak gondolat,
s az idő továbbhaladt,
töltöttünk így napokat.'' Igaz, mély barátság emlékképei.
Érezhetően nagy a fájdalom lelkedben kedves János, együtt érző szívem itt hagyom. Piroska

anci-ani2016. január 27. 20:38

Nagyon megható fájdalmas versed megrendített kedves János! Szemembe könnyek szöktek!
Szívet küldök szomorú versedhez szeretettel, együttérzésemmel: Anci

Grigo_Zoltan2016. január 27. 20:19

Ez meghatóan szép, János!
Gratulálok....Zoltán

dr.vegha2016. január 27. 20:19

Nagyon szomorú és fájdalmas sorok.
Ha elveszítünk valakit, akit szerettünk, kicsit mi is meghalunk..
Szívvel, Attila

dobosigyorgy2016. január 27. 20:14

Csodaszép,megható búcsúversedhez szívvel gratulálok.
Üdvözletem:-Gyuri

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom