Szerző
Vers

A verset eddig 578 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2016. február 20.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers nonprofit céllal, a szerző és a Poet.hu megjelölésével szabadon átdolgozható.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (34)

Cseh Simon János

Felejthetetlen varázs

Ifjúságaim tavaszainak egyikén,
tán 18 lehettem én.
Egy édes, szép érzés jött felém,
valami itt belül a szívem körül úgy fogott,
a Nap is szebben ragyogott.
Kedvesem jött felém,
nem tudom, mit érzek,
hogy mit éreztem itt bent.
Csak valami bizsergető, furcsa édes-szépet,
csókjai finom leheletét éreztem a számon.
Ereim alagútjain forrt a vér,
s gondolataimban gyönyörködtetett
ez a vonzó, érzéki, ismeretlen érzés.
Azóta sem tudtam feledni
az első szerelmes, csókos éjszakát,
bőre illatát ajkai szegletén.
A csillag ragyogott, megannyi más varázs,
melyet megérhet az ifjúi szív azon az éjszakán.
Mert a fáradt Hold teríti szeretőn emlékező fátylát
azért,
hogy míg élsz, ne tudd feledni az első éjszakát (de tán nem is lehet).

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Annasag2020. október 2. 15:54

nagyon tetszett

LenaMagdolna2017. április 12. 06:59

Szeretettel gratulálok nagyszerű , romantikus alkotásodhoz, kedves János . Minden jót kívánok. - Léna Magdolna

LIne2017. február 2. 18:35

Kedves János!
Romantikus, szép versedhez szívvel gratulálok!

DJ2016. december 18. 14:22

Kedves János!
Köszönöm a 2016-os évben megjelent versemnél tett látogatásodat! Örömmel olvastam hozzászólásodat. Szeretettel gratulálok Felejthetetlen varázs versedhez és boldog, békés karácsonyt kívánok!
Joli:)

clarekri2016. május 20. 20:54

Gyönyörű, romantikus versedet szívvel olvastam: Klári

szalokisanyi12016. február 29. 08:58

Kedves János! Gyönyörű alkotás.
Gratulálok! Szívvel: Sanyi

evacsoki2016. február 27. 05:29

Kedves János! Szívvel olvastam versedet. Üdv Éva

Nichi-ya2016. február 23. 10:46

Nagyon tetszett. Gyönyörű, magával ragadó alkotásodhoz sok szeretettel, nagy szívet hagyva gratulálok.

ilonawirth2016. február 22. 11:27

Kedves János! Szép emlékezésedet nagy örömmel olvastam. Szívvel voltam: Ilona

lizomka2016. február 21. 21:02

Nem is lehet elfeledni!Mindenki szívében ott dobbog az első szerelem tűze:)Szívvel gratulálok:)Kati

zelgitta12016. február 21. 20:30

Bizony nekem is felizzott emlékezetemben az az elsò ėjszaka.
Valóban csillagfényes éjszaka volt, úristen, de rég!
Koszönöm, hogy àltalad én is emlékezhettem.
N.

Eddi2016. február 21. 15:38

Kedves János, ez a versed bizonyára felejthetetlen lesz valakinek! Én szívet hagyva gratulálok versedhez. Eddi.

adamne2016. február 21. 15:20

Lenyűgözően szép emlékező versedhez gratulálok kedves
János.Jó volt olvasni!!!Szívvel, szeretettel: Manyi

HAdriana2016. február 21. 11:38

Nagyon szép emlékezés ez, szívből gratulálok!
Szívvel, Adriana

Törölt tag2016. február 21. 11:29

Törölt hozzászólás.

bogyi2016. február 21. 10:47

Nagyon szép szívet hagyok!

gypodor2016. február 21. 08:39

''hogy míg élsz, ne tudd feledni az első éjszakát (de tán nem is lehet''
Szép vallomás-vers!!! Szívvel gratulálok.
Gyuri

Zsanna2016. február 21. 08:37

Csodàs emlékezö vallomàsodhoz gratulàlok!

uzelmanjanos9562016. február 21. 07:02

Gyönyörű érzelmekkel teli vallomásod, szívvel olvastam. Gratulálok:János

joco572016. február 20. 20:38

Nagyszerű érzésekről írtál, melyek átjárják egész versedet!
Szívvel gratulálok kedves János!
Jocó

feheryndigo2016. február 20. 20:00

Az első csók,az első szerepem...talán minden eltelt évvel szebb lesz. Nagyon szép, édes-hiteles versedhez szívvel gratulálok! Krisztina

1111112016. február 20. 19:46

'' Ifjúságaim tavaszainak egyikén,
tán 18 lehettem én.
Egy édes, szép érzés jött felém,''
... bizony de nagyon szép emlék...nagyon szépen megírtad kedves János, szeretettel, szívvel: Piroska

donmaci2016. február 20. 19:15

Van ami sohasem múlik el! Szívvel gratulálok szép versedhez: Józsi

rojamsomat2016. február 20. 18:44

Azt nem, kedves János, azt nem!!!
Csodás verset hoztál kedves Barátom!
Még emlékezni is boldogság miről írsz!!
Szívvel,,Tamás

Martonpal2016. február 20. 18:39

Nagyon szép őszinte vallomás a felejthetetlen első szerelemről.
Szívvel gratulálok...attila

Törölt tag2016. február 20. 18:19

Törölt hozzászólás.

merleg662016. február 20. 18:17

Kedves János! Az első csók, az első éjszaka, örökre feledhetetlen emlék marad! Akár volt, akár nem volt folytatás! Szívvel olvastam versed. Üdv: Gábor

Barienn2016. február 20. 18:11

,,Azóta sem tudtam feledni
az első szerelmes, csókos éjszakát,
bőre illatát ajkai szegletén.''

azt hiszem, ezt soha nem lehet elfelejteni,
nagyon szép, szívvel, Ildikó

jocker2016. február 20. 17:51

Engem, is lenyűgözött az írásod...
Gratula! jocker/Kíber/Feri

editmoravetz2016. február 20. 17:50

Kedves János!

Csodás varázs, mely átitatja versed, melyből emlékeid felejthetetlen pillanatait tárod elénk nagy tehetséggel.
Jó olvasni ezeket az érzéseket, melyet bizony sohasem szabad feledni!

Szívvel-szeretettel gratulálok: Edit /7./

1-9-7-02016. február 20. 17:45

Kedves János mindig lenyűgöz ahogy a szerelemről írsz vallasz olyan jó érzés hogy vannak még akik ilyen mélységében élik át szívvel gratulálok gyönyörű vallomásodhoz Anikó

B.Sanyi2016. február 20. 17:43

Nagyon szép emlékező vallomás, gratulálok!

Szívvel: B Sanyi

dvihallyne452016. február 20. 17:39

Csodás vallomásodhoz szívvel gratulálok! Sarolta

anci-ani2016. február 20. 17:12

''Ifjúságaim tavaszainak egyikén,
tán 18 lehettem én.
Egy édes, szép érzés jött felém,
valami itt belül a szívem körül úgy fogott,
a Nap is szebben ragyogott.
Kedvesem jött felém,''
Szépséges vallomásodhoz, csodás emlékezésedhez kedves János gratulálok szívvel: Anci

keva5262016. február 20. 17:12

A szép emlékek számára mindig kell, hogy legyen egy hely...
Szívvel, Éva

dr.vegha2016. február 20. 17:07

Vannak olyan pillanatok, amelyeket soha nem feledünk..
Szívet hagyok emlékezésedért..
Attila

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom