Hegyes Beatrix

Apámhoz

Hűvös, csendes idő jár most,
Véled, apám, az álmomban táncot járok.
Hogy élsz, még nem tagadom,
De fáj minden gondolatod,

Bár lennél, s ne ismernélek,
Nem fájna így a nemléted,
Köszönök mindent, még sincs semmi,
Nem vagy már, s nincs mit tenni.

Másképp lenne, ha most volnál,
Másképp lenne, ha sosem volnál,
Múlnak az évek,
S fakulnak a képek.

Kiket igaznak hittél, már elfeledett mind,
Kitől nem vártad, hogy szeret, annak ma is kellesz,
Nagyobb kincs, mint hogy voltál, nincs.
Tudom, ma is, tegnap is te irányítottad életem lapjait.

Haragszom, mert nem vagy, de ha volnál, se lenne mit mondjak,
Szárnyat adtam minden gondnak, de visszaszálltak egyre sorra.
Ha rossz napom van, s szürke felhők eltakarják örömöm,
Besüt a nap a piszkos ablakon, s táncot jár a bőrömön.

Te vagy az, ugye?
Te vagy, kinek illatát a szél táncoltatja,
kinek szemét a víztükör hordozgatja.
Téged látlak kedvesemnek szemében, de a múlt nem hagy el.

Sírodnál nyílik a virág,
hogy mit érzek, bárcsak tudnád,
bár itt lennél, mikor szívem fáj,
mikor búcsút mondd minden barát.

Bárcsak látnád, ki nyújtotta kezét felém,
Elengedlek, menj, nem azért, mert nem szeretlek,
Szívemben hordom a bánatod, s néha kinyitok egyetlen ablakot,
Most már van, ki rajta beláthat, van, ki utat adjon a bánatnak.

Nem búcsúzom végleg, írok még neked szépet,
mert bánt, ha bennem csend lészen,
múlik az év és múlik a bánat,
sosem feledem jó apámat!