Szerző

Kustra Ferenc

Népszerűség: 1326 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 1006 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2016. március 27.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers átdolgozásához a szerző engedélye szükséges.

Címkék
Kedvencnek jelölték (26)

Kustra Ferenc

Húsvéti vers

Ahogy közeledett a húsvét, a mi nyuszink nyűgös lett.
Persze jogos is, mert neki meg a munka közeledett.

A nyulam-bulam, már húsvét este eltűnt,
Csak hagyott egy kis cédulát, ami feltűnt,
Mert az ajtóra szögezte, hogy elment a melóba,
Ha reggelre télutó lenne, keressük a hóban...

Hogy a macska rúgja meg ezt a húsvétot,
Mi aztán most várhatjuk az ajándékot...
Mi hogyan kapjuk meg, ha saját nyulunk éppen máshol kézbesít!
Meló fontos! Ránk meg, akik etetjük, nem is gondolt egy kicsit?

Reggel én jó korán felkeltem, ideges éjszaka után...
Nyúl a ketrecben elnyúlva... a fárasztó éjszaka után,
És látom, beste, teremtette, kirakta az ajándékokat
Az udvaron, fészkekbe, nem elfeledve el a háziakat.

Szabad-e hát történetem után, lányok-asszonyok,
Elővennem a szagos vizem, mert most locsolkodok...
Mosolyogtok ti majd tőle télen is és nyáron...
Ha ügyes voltam, kérem én a piros tojásom...

Vecsés, 2014. április 30.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


jocker(szerző)2016. április 3. 12:15

@ilonawirth:
Ilona kedves, köszönöm, hogy itt is voltál és a remek elismerésedet.
Köszönöm a nagy szívet.

ilonawirth2016. április 3. 11:47

Kedves Ferenc! A hangulatból bőven kijutott, ezért nagy szívet adok húsvéti versedért. Ilona

jocker(szerző)2016. március 31. 16:19

@tusimama:
Rita kedves nagyon örülök, hogy sorba látogatsz.
Köszönöm az itteni elismerésedet és, hogy szívvel, szeretettel voltál.

tusimama2016. március 31. 15:40

Én is jót mosolyogtam remek hangulatú verseden! Te aztán felkészültél locsoló versekből! Meg is tanultad őket? szívvel, szeretettel Rita

jocker(szerző)2016. március 31. 08:50

@lizomka:
Kati kedves, nekem a legnagyobb ajándék, hogy megmosolyogtathattalak!
Köszönöm az elismerésedet és a mosolygós szívet is!

jocker(szerző)2016. március 31. 08:48

@Nichi-ya:
Nikoletta kedves, örömöm, hogy tetszett.
Köszönöm a szeretetteljes, szíves gratulációdat.

jocker(szerző)2016. március 31. 08:44

@barka:
Ili kedves, jó, hogy voltál és köszönöm a szívecskét a gratulálásoddal együtt.

lizomka2016. március 30. 23:02

Nagyon kedves vers:)))))Mosolygós szívvel:)Kati

Nichi-ya2016. március 30. 23:00

Nagyon tetszett! Sok szeretettel, szívet hagyva gratulálok humoros soraidhoz. :)

barka2016. március 30. 18:53

Versedhez ♡-vel gratulálok! Ili

jocker(szerző)2016. március 30. 16:29

@Csella:
Csilla kedves, örülök, hogy tetszett és köszönöm, hogy szívvel, szeretettel voltál itt.

Csella2016. március 30. 16:24

Imádtam.
Szívvel, szeretettel. Csilla

jocker(szerző)2016. március 30. 09:01

@Anida:
Andi kedves, köszönöm, hogy voltál itt is és nemkülönben, hogy gratuláltál.

Anida2016. március 30. 08:55

Gratulálok húsvéti hangulatú versedhez:Andi

jocker(szerző)2016. március 29. 09:56

@3:
Ibolya kedves, köszönöm a piros tojást és a nagy piros szívet.
Jó, hogy meglátogattál.

jocker(szerző)2016. március 29. 09:10

@B...yL...o:
László kérlek, köszönöm a szeretetteljes, piros szívet.

jocker(szerző)2016. március 29. 09:08

@Evanna:
Evanna, de örülök, hogy megint mosolyogtál...
Köszönöm a szíves gratulációdat.

jocker(szerző)2016. március 29. 09:07

@csumpi:
Éva kedves, köszönöm a piros tojást és a szívedet is.

jocker(szerző)2016. március 29. 09:05

@Barienn:
Ildikó kedves, köszönöm az elismeréseddel vegyes, szíves gratulációdat.

jocker(szerző)2016. március 29. 09:04

@merleg66:
Gábor kérlek, örömöm, hogy ennyire tetszett.
Köszönöm a 5* -t és nemkülönben a szíves olvasást.

jocker(szerző)2016. március 29. 09:03

@lenartanna:
Anna kedves, örömöm, hogy ennyire tetszett és köszönöm a szívecskét.

jocker(szerző)2016. március 29. 08:57

@M.Laurens:
Miklós kérlek, örülök, hogy ennyire tettszett és köszönöm az elismerésed kis szívét.

32016. március 29. 08:40

Adok egy piros tojást ! Versedért pedig egy nagy piros szívet ! Ibolya

B...yL...o2016. március 28. 17:38

Piros tojást nem tudok adni, de küldök egy piros szívet, szeretettel:
László

Evanna2016. március 28. 16:53

...és mosolygok most is versed olvasva, kedves Feri!
Szives gratuláció érte!
Evanna

Tibcsi2016. március 28. 16:45

Nagyon szívesen Feri! Szívesen olvastalak, olvaslak mindig!


Poéta pacsi: Tibor

csumpi2016. március 28. 16:03

A piros tojás a tiéd kedves Ferenc!
És a szívem is ide teszem nagy szeretettel!

jocker(szerző)2016. március 28. 15:57

@Golo:
Radmila kedves, köszönöm a szeretetteljes olvasást.

jocker(szerző)2016. március 28. 15:55

@feheryndigo:
Krisztina kedves, köszönöm a véleményedet. AZ olvasói aktivitásodat le kell osztályoznom = 5*
Köszönöm a szívecskét.

jocker(szerző)2016. március 28. 15:54

@Mesiko-szan:
Emese kedves, nagyon örülök, hogy ennyire tetszett.
Köszönöm a kedves jókivánságodat, amit viszont kívánok!

jocker(szerző)2016. március 28. 15:52

@Tibcsi:
Tibi kérlek, örülök hogy tetszett és köszönöm az elismerésedet.
Külön köszönöm, hogy gratuláltál és, hogy szívvel olvastál.

jocker(szerző)2016. március 28. 15:50

@Motta:
Gabi kedves, köszönöm a piros tojást és az elismerésedet.

jocker(szerző)2016. március 28. 15:44

@Eddi:
Eddi kérlek, örülök, hogy tetszett és annak is, hogy szívet hagytál.

jocker(szerző)2016. március 28. 15:41

@rojamsomat:
Tamás kérlek, örömöm, hogy tetszett és hálás vagyok a szívecskéért.

jocker(szerző)2016. március 28. 15:40

@lejkoolga:
Olgi kedves, örülök a mosolyodnak és köszönöm a szíves, szeretetteljes olvasást.

jocker(szerző)2016. március 28. 15:38

@gypodor:
Gyuri kérlek, örülök, hogy tetszett, köszönöm, hogy gratuláltál és nemkülönben a 4. szívecskét is.

jocker(szerző)2016. március 28. 15:37

@Zsuzsa0302:
Zsuzsa kedves, örülök, hogy tetszett és, hogy szívvel olvastál.

jocker(szerző)2016. március 28. 15:34

@Paga:
János kérlek, jó, hogy voltál és tudd, ma egy fityinget nem kaptam sehol...

jocker(szerző)2016. március 28. 15:33

@dr.vegha:
Attila kérlek, köszönöm az 5letes hozzászólásodat és a szíves gratulációdat is.

Barienn2016. március 28. 14:35

Remek humoros versedhez szívvel gratulálok!
Ildikó

merleg662016. március 28. 14:08

Kedves Feri! Humoros húsvéti vers. 5*. Szívvel olvastalak! Üdv: Gábor

lenartanna2016. március 28. 13:56

Kedves, arcomra mosolyt csaló Locsolóversednél szívet hagytam, kedves Ferenc!

hermannmarika2016. március 28. 13:03

Vidám, kedves, mosolyt csalogató versedhez szívvel gratulálok. Tetszik. :)
Hermann Marika

M.Laurens2016. március 28. 11:25

Mosollyal az arcomon, őszinte tiszteletem és elismerésem jeleként hagyom nálad a kis szívet!
/ Miklós /

Golo2016. március 28. 10:37

Szeretettel olvastam versed: Radmila

feheryndigo2016. március 28. 09:30

Mivel ügyes voltál és remek verset írtál, így bizonyára egy-két szívben ott vár a piros tojás. Íme, az egyik tőlem! Krisztina

Mesiko-szan2016. március 28. 09:27

Nagyon aranyos vers! Erre érdemes volt felébredni! A nyuszinak is és Nektek is boldog húsvétot!

Tibcsi2016. március 28. 09:22

Nyuszis versed nagyon tetszett.! Ötletes Feri, nagyon! Gratulálok! Szívvel olvastalak!


Poéta ölelés: Tibor

Motta2016. március 28. 09:01

Jár a piros tojás, nagyon jópofa a versed.
Motta

Eddi2016. március 28. 08:46

Aranyos humoros húsvéti versedhez szívet hagytam Eddi.

rojamsomat2016. március 28. 07:33

Nagyon jó!!!
Szívvel Tamás

lejkoolga2016. március 28. 07:15

Szép, kedves kis történet, mosolyt csaltál az arcomra!
Szívvel, szeretettel olvastalak: Olgi

gypodor2016. március 28. 04:59

''Hogy a macska rúgja meg ezt a húsvétot'' ...megint nem szereztem be kölnit!
Kedves humorú versedet szeretettel olvastam s gratulálok(4.)
Gyuri

Zsuzsa03022016. március 27. 23:27

Nagyon aranyos, humoros húsvéti vers. Szívvel olvastam !

Paga2016. március 27. 22:35

Kedves, de nem könnyű versike, lássuk holnap mire mész vele! Baráti üdvözlettel:János

dr.vegha2016. március 27. 22:31

5letes, vidám versedhez szívvel gratulálok kedves Jocker!
Attila

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom