Szerző
Vers

A verset eddig 496 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2016. március 29.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers átdolgozásához a szerző engedélye szükséges.

Címkék
Kedvencnek jelölték (22)

Takácsné Tóth Krisztina

Kezdő festő

Áldott eső

Ecsetet fog kezébe egy kezdő festő,
kérdés gyötri, mi legyen a téma és a séma.
Bár ez lenne a legkisebb gondja, s magának mondja,
mindegy, nekiállok, mert így festményt ecsetem alól sosem látok.
Csupasz falak, így hogy akasztok szép képet rátok.
Azt sem tudja, hogy hol kezdje,
az elejét vagy a hátterét kenje.
De mintha alapozni kellene a vásznat,
s majd folytatni, ha az már megszáradt?
Pirossal, sárgával kezdi mázolni a hátteret,
arra pár fehér foszlós bárányfelleget.
Becsukja szemét, hogy jobban elképzelje,
s bizonytalanul megindul festékes ecsetje.
De dühe kezd fellobbanni hős piktorunknak,
nem oly lángoló a nap, mint minden alkonyunknak.
Türelme fogytán, mert szépre hiába akarja,
mérgében a festéket gyorsan levakarja.
Meg kell tanulnia, hogy nem adhatja fel,
festményét újrakezdi szépszerivel.
S mire nagy nehezen kialakulna a kép,
eső zúdul nyakába, s mázolt vásznára épp.
Szobájába rohanva viszi be a festményt,
s ezzel feladva minden kicsiny reményt.
Sutba dob ecsetet és összekent vásznat,
s elfogja keserűség s megannyi bánat.
Nem lesz belőle sosem híres festő,
inkább rímeket faragna, mint egy ékes költő.
A festőnek másnapra nem várt vendége jő,
zavartan takarja ázott művét ő.
De vendége meglátva így kiált fel, ó,
ez szobám falára nagyszerű s való.
Új praktika, stílus, nagyszerű ecsetvonás,
ezt a festményt látva mesés és csodás.
A kezdő festő kövülten figyeli,
hogy vendége festményét ily dicsérőn illeti.
Örök tanulságként megjegyzi magának,
hogy pont az, mit elrontottnak hitt még, tetszhet másnak.
Örömmel felkiált, ez legyen tiéd, barátom,
feledem dühöm, s csak az esőt áldom.
Világhírű festő így lett piktorunkból,
önbizalmat így merített egy kedves barátból.

2016. március 22.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


krisztitakacs(szerző)2016. április 5. 08:01

@Vadvirag46: Köszönöm szépen kedves Vadvirág, örülök, hogy tetszett, megtisztelsz poéta szíveddel. :-)

Vadvirag462016. április 4. 19:01

Jó témát választottál.Tetszett a versed.Gratulálok hozzá.Szívet hagyok Üdvözlettel Vadvirag46

krisztitakacs(szerző)2016. április 2. 21:30

@harsfalvi.1: Köszönöm szépen örülök hogy tetszik :-)

harsfalvi.12016. április 2. 13:31

Kedves Krisztina.Érdekes történetet írtál meg a kezdő festőről,hogyan lett a váratlan esőtől világhírű.Jól sikerült.Hársfalvi.1

krisztitakacs(szerző)2016. április 2. 08:19

@IPSteve: Köszönöm kedves Steve örülök, hogy tetszett :-)

krisztitakacs(szerző)2016. április 2. 08:18

@erzocsend: Igazán köszönöm, valóban a véletleneken sok múlik...így hibából is adódhat éppen olyan szuper eredmény
amit lehet, hogy akarattal nem sikerül kihozni. Örülök, hogy olvastál és tetszett. :-)

IPSteve2016. április 2. 07:08

Remek vers, nagyszerű téma!
szívvel gratulálok!
Steve

erzocsend2016. április 1. 14:46

Kedves Krisztina! Kiváló gondolatú versedet nagy örömmel olvastam! A barna sör is egy inas mulasztásának köszönheti világhódítását. Nagy szívet hagyok szép versednél: Tibor

krisztitakacs(szerző)2016. március 31. 21:33

@rojamsomat: Kedves Tamás örülök, hogy tetszett és köszönöm szavaidat

krisztitakacs(szerző)2016. március 31. 21:33

@Faramir: Köszönöm kedves Feri..örülök és megtisztelsz

krisztitakacs(szerző)2016. március 31. 21:17

@Sebi: köszike szépen

rojamsomat2016. március 31. 17:12

Nagyon tanulságos vers!!
Remek alkotás!!!
Szívvel,,,Tamás

Faramir2016. március 31. 13:07

Remek alkotás! Gratulálok szívvel!
Üdv: Feri

Sebi2016. március 31. 11:51

így szokott ez lenni!

Szeretettel : Sebő

krisztitakacs(szerző)2016. március 31. 04:09

@gypodor: Megtisztelsz soraiddal kedves Gyuri és köszönöm :-)

krisztitakacs(szerző)2016. március 31. 04:08

@uzelmanjanos956: Köszönöm soraidat kedves János, én is szórakoztam kicsit miközben írtam :-)

krisztitakacs(szerző)2016. március 31. 04:07

@donmaci: Köszi szépen kedves Józsi :-)

gypodor2016. március 30. 21:32

Remek a történet és tanulságos az üzenete...
Szívvel olvastalak.
Gyuri

uzelmanjanos9562016. március 30. 19:33

Remek alkotásod élmény volt olvasni, gratulálok:János

donmaci2016. március 30. 18:48

Nagyon jó verset írtál! Szívvel viszem Józsi

krisztitakacs(szerző)2016. március 30. 17:28

@Kicsikinga: Kedves Kicsikinga nagyon szépen köszönöm a kedves szavaidat...igazán jól esnek...örülök, hogy tetszett.

krisztitakacs(szerző)2016. március 30. 17:27

@Eddi: Köszi szépen kedves Eddi megtisztelsz poéta szíveddel...melynek nagyon örülök.

Kicsikinga2016. március 30. 16:44

''Örök tanulságként megjegyzi magának,
hogy pont az, mit elrontottnak hitt még, tetszhet másnak.''

Egyetemesen szép igazság, gyönyörűen megírva!

Eddi2016. március 30. 16:03

Igazán remek alkotás! Szívvel olvastam történeted. Eddi.

krisztitakacs(szerző)2016. március 30. 15:34

@Golo: Megtisztelő kedvességednek örültem és köszönöm szépen :-)

krisztitakacs(szerző)2016. március 30. 15:34

@evacsoki: Kedves Éva nagyon köszönöm, megtisztelsz poéta szíveddel, örülök neki :-)

Golo2016. március 30. 15:14

Vagy szeretettel olvastam versed, és szívvel gratulálok: Radmila

evacsoki2016. március 30. 15:09

Kedves Krisztina! Írásodat szívvel olvastam üdv Éva

krisztitakacs(szerző)2016. március 30. 15:04

@szalokisanyi1: Kedves Sanyi megtisztelsz poéta szíveddel és hűséges látogatásaidat köszönöm. Mindig örülök neked :-)

krisztitakacs(szerző)2016. március 30. 15:03

@adamne: Kedves Manyi...örülök, hogy tetszett.
Megtisztelő figyelmedet és poéta szívedet szeretettel megköszönöm.

szalokisanyi12016. március 30. 14:33

Kedves Krisztina. Remek alkotás.
Gratulálok! Szívvel: Sanyi

adamne2016. március 30. 13:54

Nagyszerű témáról írtál kedves Krisztina.
''önbizalmat így merített egy kedves barátból.''
Tetszett a versed, szívvel gratulálok:Manyi

krisztitakacs(szerző)2016. március 30. 13:05

@bereczkif: Köszönöm szépen, szíveddel megtiszteltsz :-)

krisztitakacs(szerző)2016. március 30. 13:04

@csumpi: Nagyon köszönöm ...örülök, hogy olvastál. :-)

bereczkif2016. március 30. 11:41

Kedves Krisztina! Remek téma, egy remek versben.
Szívvel olvastam, gratulálok:Ferenc.

csumpi2016. március 30. 11:21

Szeretettel és szívvel olvastalak!

krisztitakacs(szerző)2016. március 30. 11:04

@feheryndigo: Köszi szépen örülök, hogy olvastál és tetszett...na igen...és észre kell azt is vennünk, hogy a rosszban is van jó ahogy fordítva is. Kedves soraiddal megtiszteltél :-)

feheryndigo2016. március 30. 10:49

A tehetség mellé jól jön a szerencse. Hasznos üzenet remek stílusban.Számomra szórakoztató volt.Remek! Szívet hagyok neked!~Krisztina~

krisztitakacs(szerző)2016. március 30. 09:30

@HAdriana: Köszi szépen a kedves szavaidat kedves Adriana, örülök, hogy tetszett :-)

krisztitakacs(szerző)2016. március 30. 09:29

@111111: Nagyon szépen köszönöm kedves Piroska :-)

HAdriana2016. március 30. 07:51

Nagyon jó a témaválasztásod. Tetszik, gratulálok!
Szívvel, Adriana

1111112016. március 30. 07:47

Érdekes, elgondolkodtató történet kedves Kriszti, önbizalom erősítő, remekül megírt versednél szívet hagyok szeretettel: Piroska

krisztitakacs(szerző)2016. március 29. 23:18

@dr.vegha: Igazán megtisztelsz vele :-)

dr.vegha2016. március 29. 23:12

@krisztitakacs: Ez természetes, mármint hogy olvaslak :-)
Attila

krisztitakacs(szerző)2016. március 29. 23:10

@1-9-7-0: Köszönöm Anikó...örülök kedves soraidnak :-)

krisztitakacs(szerző)2016. március 29. 23:09

@dr.vegha: köszi szépen igen igazad van abban, hogy inkább befutott festőknél szokott ez előfordulni...de festőnk esetében...ez adta meg az önbizalmat...hogy még az ázott festménye is milyen jó lett...örültem, hogy újra-és újra olvasol.

1-9-7-02016. március 29. 22:51

Kedves Krisztina
''Örök tanulságként megjegyzi magának,
hogy pont az, mit elrontottnak hitt még, tetszhet másnak .'' gratulálok kiváló tanulságos elénk táró versedhez Anikó

dr.vegha2016. március 29. 21:39

Kedves Kriszti!
Taulságos vers és igaz is.. bár ez úgy gyakoribb, hogy ha már befut egy festő, már két elrontott vonása is sokat ér, mert a kritikusok felmagasztálják zsenialitását :-) Így van ez a versírással is, de addig még hosszú az út...
Tetszett a versed!
Szívvel, Attila

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom