Horváth Henrietta

Csak egy könyv

1.

Egy dohos fa polcáról kémlelek,
elnehezedve bámulom az embereket.
A legmagasabb polcra raktak fel,
így már nem kellek senkinek.

Az idő során e kopott borító
nem árulkodik remek könyvillatról,
csak gubbaszt fent a többiekkel,
és csak bámul meredten.

Egy ócska, használt könyv,
amely lapjait a pókháló átsző,
néhány helyen meg is égett,
többé nem olvassa senki sem.

Porfogónak tartják csak ott,
hogy ne legyen hiány
a szorgosan telepakolt polcokról,
így most is néz ki az ablakon.

Az ablakon túl tengerkék az ég,
a felhők boldogan úszkálnak,
nem törődnek azzal, hogy mély,
csak lubickolnak és hadakoznak.

Mögém tuszkolnak egy lejárt könyvet,
s én e magas polcról leesek,
lapjaim száz fele szállnak,
haldoklom, de már elfáradtam.

Néhányan meghallják a puffanást,
de ügyet sem vesznek róla,
csak azt a kétbalkezest szidják,
meg a padlót sajnálják.

Hevessé válik a lélegzetem.
Csak ennyit érdemlek?
A padlón vesztem vén életemet?
Nem láthatom újra a kék eget?

Majd egy magas személy odamegy,
felveszi a földről a könyvet,
beleolvas, de megijed...
...