Szerző
Kriston Klári

Kriston Klári

Népszerűség: 234 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 425 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2016. május 3.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers utánközlése vagy átdolgozása csak a szerző engedélyével lehetséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (48)

Kriston Klári

Titkos kertünk muzsikája

Hallgasd e dalt, melyből érezni fogod, hogyan szeretlek.
Sóhajokkal, fájdalmasan, mert tudom,
egyszer mégis eleresztlek.
De addig is, míg létezem és élek, e dal fejezi ki,
milyen szép, milyen varázslatos álom veled az élet.

Még ha tudjuk is, sosem lesz, hogy együtt ébredünk,
oly ringató, mámorító lelkünk titkos kertjében életünk.
Mindig várlak, lehunyt szemmel is látlak e titkos kertben,
mely itt virul szikrázó színekben, vágyódó szívemben.

Hallgasd e dalt, és te is ugyanígy szeress engem,
s érezzük azt itt a Földön is, mintha ott lennénk a
Mennyben,
hol szebbnek látom magam szemed tükrében,
mely gyémántként ragyog az ég kék tengerében.

S e buja, szép kertnek hűsében mindig arra várok,
hogy váljanak valóra az ábrándos, titkos álmok,
melyek az ébredés után is továbbélnek,
s megtöltik minden zugát szívem legmélyének.

E titkos kert csak a miénk, mi teremtettük
egy csokornyi csodából, hogy elmenekülhessünk
a zajos, zaklatott, sivár világból.
Ahol már a Nap sem süt, csak éget,
s oly szomorú, oly kétségbeejtő minden percnyi élet.

E kertben nincs hervadás, és nincs halál,
itt nincs bánat, mi ránk talál.
Ismeretlen a hazug szó, a rágalom,
itt nincsen könny, s nincsen fájdalom.

Mit mondjak neked? Mennyit ér egy szó?
Mennyit ér, ha őszinte, ha téged dicsér?
Ha megérint és boldoggá tesz, mindennél többet ér!
Szeretlek! S ha nem marad belőlem más, mint a föld pora,
ez az igazság maradjon akkor is szívemnek záloga.

Talán ad az Isten még egy kis időt,
hogy elmondjam neked, mi valós és örök,
s ha megértesz, elhiszed nekem, hogy feletted őrködök.
De mégsem kötlek gúzsba, szabad vagy,
álmokat kergető, szabad lélek, s én éppen így szárnyalva
szeretnélek látni, ameddig csak élek.

Nézd a virágot, nézd a zöld gyepet,
ölelj, s álmodjunk együtt minden nap ünnepet.
Bízzál rendületlen, s csak akkor kételkedj bennem,
édes szerelmem, ha már az összes levél megsárgult
s lehullott haldoklón e rejtett, titkos kertben.

Most még a nyár tüze perzsel, s látod, veled vagyok
jóban s minden bajban,
ezért ne tapossunk már most sírva a bágyadt
zörgő avarban.
Ne gondoljunk arra, hogy egyszer majd
a dermedt ősz is eljöhet,
mert én nem akarok élni soha sehol Nélküled!

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


clarekri(szerző)2016. június 2. 10:00

@urattila: Köszönöm kedves Attila!

urattila2016. június 1. 11:53

Nagyon szép vers! Gratulálok! Attila

clarekri(szerző)2016. május 20. 08:45

@gosivali: Köszönöm, hogy itt jártál!

gosivali2016. május 19. 21:25

Szép, hiteles... :)

clarekri(szerző)2016. május 10. 19:42

@ @Vadvirag46: Nagyon köszönöm!

clarekri(szerző)2016. május 10. 19:42

@szaby30: Köszönöm kedves szavaidat!

szaby302016. május 10. 16:32

Csodálatos kertet álmodtál magatoknak,kívánom,hogy a madarak is a szerelemről énekeljenek,

Vadvirag462016. május 9. 22:40

Kedves Klárika!Csodálatos a versed.Nagyon tetszett.Szívet hagyok és figyelni foglak Üdvözlettel Vadvirag46

olahmariann2016. május 9. 22:32

@clarekri: Hát...Klári...tudod...minél többször olvasom, annál szebbnek találom, pedig először is gyönyörűnek találtam...és megkönnyeztem...

clarekri(szerző)2016. május 9. 22:31

@erzocsend: Köszönöm kedves Tibor!

clarekri(szerző)2016. május 9. 22:30

@evacsoki: Köszönöm!

clarekri(szerző)2016. május 9. 22:30

@ilonawirth: Köszönöm kedves Ilona!

clarekri(szerző)2016. május 9. 22:30

@Halasz: Köszönöm kedves Feri!

clarekri(szerző)2016. május 9. 22:29

@Nichi-ya: Köszönöm szépen!

clarekri(szerző)2016. május 9. 22:29

@F.I.T..: Köszönöm kedves Tünde!

clarekri(szerző)2016. május 9. 22:28

@Grigo_Zoltan: Köszönöm kedves Zoltán!

clarekri(szerző)2016. május 9. 22:28

@t.buga: Nagyon köszönöm!

clarekri(szerző)2016. május 9. 22:28

@Vadvirag46: Köszönöm kedves szavaidat!

clarekri(szerző)2016. május 9. 22:27

@mezeimarianna: Eljutott! Köszönöm!

clarekri(szerző)2016. május 9. 22:27

@Karsai_Tibor: Nagyon köszönöm!

clarekri(szerző)2016. május 9. 22:27

@Doli-Erzsi: Köszönöm!

clarekri(szerző)2016. május 9. 22:26

@Barienn: Köszönöm!

clarekri(szerző)2016. május 9. 22:26

@Marych: Köszönöm!

clarekri(szerző)2016. május 9. 22:26

@dvihallyne45: Köszönöm kedves Sarolta!

clarekri(szerző)2016. május 9. 22:25

@kicsikincsem: Nagyon köszönöm!

clarekri(szerző)2016. május 9. 22:25

@Paga: Köszönöm kedves János!

clarekri(szerző)2016. május 9. 22:25

@195705252012: Köszönöm kedves Irén!

clarekri(szerző)2016. május 9. 22:24

@Doki66: Köszönöm!

clarekri(szerző)2016. május 9. 22:24

@gypodor: Köszönöm!

clarekri(szerző)2016. május 9. 22:24

@Metta: Köszönöm kedves Margit!

clarekri(szerző)2016. május 9. 22:23

@111111: Köszönöm szépen!

clarekri(szerző)2016. május 9. 22:22

@oroszlan17: Köszönöm!

clarekri(szerző)2016. május 9. 22:22

@uzelmanjanos956: Nagyon köszönöm!

clarekri(szerző)2016. május 9. 22:21

@dobosigyorgy: Köszönöm!

clarekri(szerző)2016. május 9. 22:21

@olahmariann: Köszönöm Mariann! Puszillak, olyan ''Klárisan!''

clarekri(szerző)2016. május 9. 22:20

@eskarita: Köszönöm kedves szavaidat!

clarekri(szerző)2016. május 9. 22:19

@merleg66: Köszönöm figyelmedet!

clarekri(szerző)2016. május 9. 22:19

@donmaci: Köszönöm!

clarekri(szerző)2016. május 9. 22:19

@Sanyipapa: Nagyon köszönöm!!!

clarekri(szerző)2016. május 9. 22:18

@dr.vegha: Köszönöm Attila!

clarekri(szerző)2016. május 9. 22:17

@meszaroslajos60: Köszönöm kedves Lajos!

clarekri(szerző)2016. május 9. 22:16

@amalina: Köszönöm!

clarekri(szerző)2016. május 9. 22:16

@editmoravetz: Köszönöm kedves szavaidat!

clarekri(szerző)2016. május 9. 22:15

@szalokisanyi1: Köszönöm!

clarekri(szerző)2016. május 9. 22:15

@adamne: Köszönöm kedves szavaidat!

clarekri(szerző)2016. május 9. 22:14

@Eddi: Köszönöm figyelmedet!

clarekri(szerző)2016. május 9. 22:14

@filo-csibi: Köszönöm Ilike!

clarekri(szerző)2016. május 9. 22:13

@Motta: Köszönöm!

clarekri(szerző)2016. május 9. 22:13

@1-9-7-0: Köszönöm kedves Anikó!

clarekri(szerző)2016. május 9. 22:13

@keva526: Köszönöm szavaidat kedves Éva!

clarekri(szerző)2016. május 9. 22:12

@rojamsomat: Nagyon köszönöm!

clarekri(szerző)2016. május 9. 22:12

@edars: Köszönöm!

clarekri(szerző)2016. május 9. 22:11

@kokakoma: Köszönöm!

clarekri(szerző)2016. május 9. 22:11

@Hopehely: Nagyon köszönöm!

clarekri(szerző)2016. május 9. 22:11

@anci-ani: Köszönöm kedves szavaidat!

erzocsend2016. május 9. 18:21

Kedves Klári! Tartalmas és szép versedet örömmel és szívvel olvastam: Tibor

evacsoki2016. május 9. 11:16

Kedves Klára nagyon szép versedet , nagy szívvel olvastam Üdvözöllek Éva

ilonawirth2016. május 8. 21:26

Kedves Klári! Nagyon szép versedhez szívvel gratulálok. Ilona

Halasz2016. május 8. 19:48

Hú, le kellett nyugodnom, hogy tudjak írni. Sok szép és finom gondolat. Én csak azt kívánom, hogy ne csak a titkos kert legyen nektek, hanem a nagyvilági elfogadott boldogság.
Baráti szívvel olvastalak.
Feri

Nichi-ya2016. május 8. 14:28

Nagyon szép, megható gondolatok. Nagy szívet hagyva gratulálok, sok szeretettel.

F.I.T..2016. május 8. 09:45

Meghatóan szép sorok a kedveshez, őszinte érzéseket takar. Szeretettel szívet hagyok itt nálad: Tünde!

Grigo_Zoltan2016. május 8. 05:26

Nagyon mélyen érző, szép sorok.....
Gratulálok kedves Klári!
Szeretettel. Zoltán

t.buga2016. május 7. 10:06

Titkos kertetek virágozzék még nagyon sokáig! Gyönyörű vallomás-versedhez szívvel gratulálok!

Vadvirag462016. május 7. 06:37

Igy kell szeretni.Nagyon jó lett a versed.Nagyon tetszett kedves Klárika!Szívet hagyok Üdvözlettel Vadvirag46

mezeimarianna2016. május 7. 04:21

vallomásod remélem eljutott hozzá...

Karsai_Tibor2016. május 6. 13:54

Mélységes vallomásodat szeretettel olvastam!

Doli-Erzsi2016. május 5. 18:01

Csodálatos vallomás!
Szívvel olvastalak!
Erzsi

Barienn2016. május 5. 17:49

Szépséges vallomás!
szívvel, Ildikó

Marych2016. május 5. 04:49

Nem semmi! csodás vallomás......

dvihallyne452016. május 4. 15:18

Csodás vallomásodhoz szeretettel és szívvel gratulálok! Sarolta

kicsikincsem2016. május 4. 14:22

Nagyon jóóóó.Szívből gratulálok.
Icus

Paga2016. május 4. 12:23

Gyönyörű vallomás... szavam elakad... Szívvel: János

1957052520122016. május 4. 12:03

Nagyon szép vallomás! Gratulálok szívvel , Irén

Doki662016. május 4. 10:46

Ez igen...........Remek.....doki

gypodor2016. május 4. 10:28

''Ne gondoljunk arra, hogy egyszer majd
a dermedt ősz is eljöhet,
mert én nem akarok élni soha sehol Nélküled!''
Szép vallomásodat szívvel olvastam.
Gyuri

Metta2016. május 4. 09:53

Nagyon szép vallomás,gyönyörű romantikus!
''E kertben nincs hervadás, és nincs halál,
itt nincs bánat, mi ránk talál.
Ismeretlen a hazug szó, a rágalom,
itt nincsen könny, s nincsen fájdalom.''
Így legyen!
Szívvel:Margit

1111112016. május 4. 08:55

Varázslatosan szép képek, szívvel: Piroska

oroszlan172016. május 4. 08:41

Csodaszép versedet megható szívvel olvastam. Gratulálok: Ica

uzelmanjanos9562016. május 4. 04:07

Gyönyörű vallomásod , szívvel, szeretettel olvastam, gratulálok:János

dobosigyorgy2016. május 3. 23:08

Csodálatos versedhez szívvel gratulálok.
Szeretettel:-Gyuri

olahmariann2016. május 3. 22:14

Hosszú boldogságot kívánok az örökzöld kertben...Nagyon szép verset írtál... olyan ''klárisat''...:) Szívvel, szeretettel: Mariann

eskarita2016. május 3. 21:58

Varázsos hangulatot festettél a titkos kertnek....úgy tűnik nekem, ez a remény és a vágyak kertje, meg már megtapasztalt boldog valóságoké is...mindenesetre ez a versed is tetszik:-)! Szívvel...

merleg662016. május 3. 21:26

Kedves Klári!

Ne gondoljunk arra, hogy egyszer majd
a dermedt ősz is eljöhet,
mert én nem akarok élni soha sehol Nélküled!

Nagyon szép vallomásod szívvel olvastam. Üdv: Gábor

donmaci2016. május 3. 21:11

Gyönyörű romantikus versedhez szívvel gratulálok: Józsi

Sanyipapa2016. május 3. 21:09

Versedből ítélve kívánom, hogy a titkos kertben csak örökzöldek legyenek.
Szívvel
Sanyi

dr.vegha2016. május 3. 19:56

Nagyon kedves, szép, szenvedélyes, érzelmes romantikus vallomás kedves Klári! Te sem vagy híján a romantikus gondolatoknak :)
Szívvel, Attila

meszaroslajos602016. május 3. 19:35

Kedves Klára, romantikus versedhez szívvel gratulálok, Lajos.

amalina2016. május 3. 18:00

Szenvedélyes szerelmes versedhez szívvel gratulálok!:)
éva

editmoravetz2016. május 3. 17:56

Kedves Klári!

Jó volt elandalodni ... szívet hagyok nagy-nagy szeretettel boldogsággal teli titkos kertetek muzsikáját hallgatva...
Szeretettel: Edit /13./

szalokisanyi12016. május 3. 17:31

Kedves Klári! Nagyon szép, romantikus alkotás.
Gratulálok! Szívvel: Sanyi

adamne2016. május 3. 16:35

''mert én nem akarok élni soha sehol Nélküled!''
Csodálatos, romantikus versedhez NAGY szívvel gratulálok
kedves Klári, gyönyörűen írtad!
szeretettel: Manyi

Eddi2016. május 3. 16:24

Kedves Klári! Csodálatos romantikus versedhez szívvel gratulálok. Eddi.

filo-csibi2016. május 3. 15:52

Szívet hangosabban dobogtató, szenvedélyes szerelmi vallomás. Gratulálok szívet hagyva: Ilike

Motta2016. május 3. 15:48

Nagyon szép szerelmi vallomás.
szivvel Motta

1-9-7-02016. május 3. 15:41

''Hallgasd e dalt, és te is ugyanígy szeress engem,
s érezzük azt itt a Földön is, mintha ott lennénk a
Mennyben,'' jaj ez de nagyon szép meg persze az egész vers és az érzés is ami vezette tolladat szívvel gratulálok Anikó

keva5262016. május 3. 15:38

Klári, nagyon tudsz szeretni. :-)
Ez az igazi szeretet, nem köt gúzsba, szárnyakat ad, segít, elfogad, ápol, ölel...
Nagy szeretettel gratulálok!
Éva

rojamsomat2016. május 3. 15:19

Csodásan szép ez a romantikus vers!!
Gratulálok!!
Szívvel,,,Tamás

edars2016. május 3. 15:12

Nagyon szép vers. Szívvel, Edina

kokakoma2016. május 3. 15:00

Szívvel olvastalak. János

Törölt tag2016. május 3. 14:45

Törölt hozzászólás.

anci-ani2016. május 3. 14:34

''Hallgasd e dalt, és te is ugyanígy szeress engem,
s érezzük azt itt a Földön is, mintha ott lennénk a
Mennyben,''
Zseniális vallomás!!!
Nagyon szép, romantikus versed kedves Klári szívvel, szeretettel olvastam!
Gratulálok: Anci

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom