Szerző
Vönöczki Ferencné

Vönöczki Ferencné

Életkor: 69 év
Népszerűség: 195 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 453 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2016. május 14.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers átdolgozásához a szerző engedélye szükséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (35)

Vönöczki Ferencné

Utolsó utam

Megyek hozzád

Ha majd az életem alkonyán
ablakomban a halálmadár ver tanyát,
akkor én rád emlékezem.
Emlékezem és a szépet felidézem.
Mikor az arcom simító, lágy tavaszi szélben
először fogtad meg kezem.
Szemembe néztél, éreztem mindjárt,
hogy sebesebben ver az én szívem.
Meddig álltunk így, nem is tudom.
Csak azt éreztem, hogy édes csókod
már ott égett az ajkamon.
Forróság járta át testem,
remegtél és én is megremegtem.
S miként a lágy tavaszból
lesz nyár és egyre melegebb,
szerelmünk is így lett
egyre forróbb, tüzesebb.
Majd eljött a nap, az óra
és akkor ott azon az esten
már nem tiltakozott a testem,
veled mennybe szálltam,
és bűnbe esve, de boldogan
asszonyoddá lettem.
Csókoltál, öleltél,
örök szerelmet ígértél.
Ám rútul becsaptál,
mert végül itt hagytál.
Én mégis boldog vagyok,
mert készülök utánad,
a szívem sem emészti a bánat,
mert fent, a csillagok honában
ott leszek melletted.
Fényünk összeforr majd,
s megszűnik magányod!

2016. május 6.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Gmeindlmargitka(szerző)2016. május 26. 01:07

@hillailaszlo-ve:
Kedves Laci!
Igazán nagy öröm számomra, hogy megtiszteltél és ilyen értő kedvességgel méltattad versem.Mindig azon voltam és vagyok is, hogy ha lehet ne öncélú legyen amit írok. Ha nem is tanítani, de örömet szeretnék adni azoknak akik olvassák írásom. Hisz a még oly fájdalmas írás is adhat örömöt, ha érzem , más le tudja írni ami a szívemben van, de én nem tudom megfogalmazni..
Jól érzed, mert én tudom is, hogy van még feladatom.
Szeretettel üdvözöllek. Margó

hillailaszlo-ve2016. május 25. 23:59

Kedves Margó!
Példamutató nyugalom árad versedből!
A boldogság emlékezetét az elvesztés fájdalma sem változtatta meg!
Az örök, a síron túli szerelmed a boldog találkozás reményét
erős hitté nemesíti!
Készülsz a találkozásra, de érzem a versedből,
feladatod van még.
Ilyen gyönyörű versekkel hitet, bátorítást adni mindenkinek,
bemutatni a találkozás és az örök élet reményét!
Csodálatos versedhez szeretettel, szívvel gratulálok!
Laci

Gmeindlmargitka(szerző)2016. május 23. 22:43

@erzocsend:
Kedves Tibor!
Köszönöm értékelésed és a szívet! Margó

erzocsend2016. május 23. 18:34

Kedves Margó! Nagyon szép és felemelő a versed! Nagy szívet hagyok érte: Tibor

Gmeindlmargitka(szerző)2016. május 23. 13:49

@ambrus.magdolna:
Kedves Magdolna!
Köszönöm megtisztelő figyelmed.
Hidd el még én is szeretnék sokáig maradni, de Egyszer eljön az idő. Akkor viszont már nem fogom tudni megírni gondolataimat és érzéseimet.
Üdvözlettel. Margó

Gmeindlmargitka(szerző)2016. május 23. 13:46

@embererika:
Erikám! Nagyon szépen köszönöm! Margó

ambrus.magdolna2016. május 22. 21:39

Én ,halálmadár hessegető,lennék:
mert szédítő a sír , mélysége...

A belenyugvás művészete, nálam még várat magára:)
Ellentétben veled, oly csodamódon tárod elénk, szíveden '' léket ütött a szeretet'' és utolsó utra felkészülve :(
Fájdalmason szép versedhez:Gratulálok!

embererika2016. május 22. 18:52

Szívszorító sorok! Szeretettel gratulálok!
Erika

Gmeindlmargitka(szerző)2016. május 21. 22:38

@Abraks_Anna:
Jóleső érzéssel töltött el, hogy olvastad verseim Köszönöm.
Neked is azt kívánom, hogy még sok szép vers szülessen szívedből , hitedből. Puszillak. Margó

Abraks_Anna2016. május 21. 21:39

Kedves Margó! Nagyszerű versedet szivvel és szeretettel olvastam! puszi! adri

Gmeindlmargitka(szerző)2016. május 18. 21:11

@kovycs59:
Köszönöm, hogy itt voltál.Köszönöm, hogy szívvel méltattál. Margó

kovycs592016. május 18. 11:32

Szép versedet megszíveztem!
Laci

Gmeindlmargitka(szerző)2016. május 17. 21:12

@gypodor:
Kedves Gyuri!
Én pedig szívből köszönöm!
Margó

Gmeindlmargitka(szerző)2016. május 17. 21:11

@Nichi-ya:
Szívből köszönöm dicsérő szavaid. Szeretettel:Margó

Gmeindlmargitka(szerző)2016. május 17. 21:10

@PiszarEva:
Kedves Éva!
Nagyon szépen köszönöm gratulációdat.
Margó

gypodor2016. május 17. 19:09

Szívvel olvastalak. Mély vers!
Gyuri

Nichi-ya2016. május 17. 14:14

Nagyon megható, fájdalmasan szép alkotásodat sok szeretettel, szívvel olvastam.

PiszarEva2016. május 17. 10:41

Megható, szívszorító vers kedves Margitka!
Gratulálok!
Szeretettel: Éva

Gmeindlmargitka(szerző)2016. május 16. 17:05

@m.agnes: Köszönöm szépen! Hidd el nem készülök, de vannak helyzetek, mikor kicsordul a szívből az érzés..........
Örülök, hogy itt jártál! Ölellek. Margó

m.agnes2016. május 16. 06:38

Kedves Margó!
Azért még ne nagyon készülődj!inkább szép emlékező verseket alkoss.
Szeretettel. Ági

Gmeindlmargitka(szerző)2016. május 15. 23:41

@szaby30:
Köszönöm, hogy ismét megtiszteltél és méltattad írásom.
Üdvözlettel Margó

Gmeindlmargitka(szerző)2016. május 15. 23:40

@jocker:

Kedves Feri!
Dicsérő soraid nagyra értékelem.Biztosan sokan vagyunk, van aki így, van aki másként éli , vagy fogalmazza meg.
Köszönöm, hogy itt voltál. Szeretettel. Margó

Gmeindlmargitka(szerző)2016. május 15. 23:37

@Tracus:
Én pedig szívből megköszönöm!
Margó

Gmeindlmargitka(szerző)2016. május 15. 23:37

@szalokisanyi1:
Nagyon szépen köszönöm kedves Sanyi!
Üdvözlettel Margó

Gmeindlmargitka(szerző)2016. május 15. 23:01

@Grigo_Zoltan:
Köszönöm kedves Zoltán!
Talán egyszer a csillagok honában.
Üdvözlettel Margó

Gmeindlmargitka(szerző)2016. május 15. 23:00

@uzelmanjanos956:
Kedves János!
Köszönöm, hogy olvastál és méltattál és szívet adtál. Margó

szaby302016. május 15. 17:42

csodálatos megható emlékezés,érzelmek vihara, gratulálok,

jocker2016. május 15. 17:31

Meghatón szép sorokban emlékeztél... Jó, hogy elénk tártad!
Hmm... ilyen, vagy hasonló, bizony majdnem mindenkinek van... nekem is.
Köszönve, hogy olvashattam, szeretettel gratulálok: jocker/Kíber/Feri

Tracus2016. május 15. 09:14

Szívet hagyva gratulálok !

Tibcsi2016. május 15. 08:02

Ismét szívesen Kedves Margó!


Szeretettel: Tibor

szalokisanyi12016. május 15. 06:00

Megható, gyönyörű alkotás.
Szívvel tisztelettel: Sanyi

Grigo_Zoltan2016. május 15. 05:29

Milyen szép is ez így, és milyen megható, remélem találkoztok....
Gratulálok neked szeretettel! Zoltán

uzelmanjanos9562016. május 15. 04:28

Fájdalmasan szép, megható soraidat szívvel olvastam, gratulálok:János

Gmeindlmargitka(szerző)2016. május 15. 00:37

@Paga:
Kedves János!
Köszönöm megtisztelő szavaid!
Üdvözlettel:Margó

Gmeindlmargitka(szerző)2016. május 15. 00:35

@Elise:
Köszönöm szépen, hogy megtisztelted oldalam és még méltattál is! Margó

Gmeindlmargitka(szerző)2016. május 15. 00:33

@195705252012:
Drága Irén!
Szavaidért és a szívért köszönet jár. Tudd nagyon jólesett! Margó

Gmeindlmargitka(szerző)2016. május 15. 00:32

@Barienn:
A fájdalom végigkíséri életem. Köszönöm, hogy olvastál és a szívet is!Margó

Gmeindlmargitka(szerző)2016. május 15. 00:30

@Golo:
Örömmel olvastam amit írtál. Meghatottak szavaid. Köszönöm kedves Radmila .

Gmeindlmargitka(szerző)2016. május 15. 00:28

@Eleonora:
Drága Nóra!
Köszönöm!Margó

Gmeindlmargitka(szerző)2016. május 15. 00:28

@0.1Kiskata:
Igen, hisz csak annyi terhet kapunk a teremtőtől, amennyit el is bírunk cipelni! Köszönöm, hogy megtiszteltél . Ölellek : Margó

Gmeindlmargitka(szerző)2016. május 15. 00:26

@bakonyiili:
Kedves Ilikém!
Ennyi szép, dicsérő szót írtál nekem! Szívből köszönöm! Margó

Gmeindlmargitka(szerző)2016. május 15. 00:24

@M.Laurens:
Ismét megtiszteltél és dicsértél. Szívből köszönöm! Margó

Gmeindlmargitka(szerző)2016. május 15. 00:23

@adamne:
Kedves Manyi!
Köszönöm szépen a szíves gratulációd.
Szeretettel:Margó

Gmeindlmargitka(szerző)2016. május 15. 00:21

@Tibcsi:
Ismét köszönöm!
Szeretettel:Margó

Paga2016. május 14. 23:30

Nagyon szép példája az örök összetartozásnak, és szép visszaemlékezés a kezdetekre! Szívvel:János

Elise2016. május 14. 22:28

Szép visszaemlékezés, szomorú vigasztalásod megható!
Szívet küldök, Elise

1957052520122016. május 14. 21:55

Nagyon megható vers! Szívet hagyok , Irén

Barienn2016. május 14. 21:10

Fájdalmasan szép!
szívet hagytam, Ildikó

Golo2016. május 14. 19:57

jaj, de fájdalmas verset írtál. Szóhoz sem tudok jutni.
Szívvel és szeretettel olvastalak: Radmila

Eleonora2016. május 14. 18:42

Bírod szívemet. Nóra

0.1Kiskata2016. május 14. 17:35

Kedves Margó! Versedet olvasva olvasva azon merengtem, mennyi mindent kibír az ember szíve.Az enyémet én nálad hagyom, gratulàlok!

bakonyiili2016. május 14. 17:17

Nagyon-nagyon megható, szívsajdítóan szépséges szerelem-vallomás a
síron is túlra! Örökre - mint mondják. Megnyugodva és elfogadva az el-
kerülhetetlent csakis így lehet készülni az utolsó útra.
Szívvel és szeretettel gratulálok: Ili

M.Laurens2016. május 14. 17:09

Drága Margitka! Szép őszinte, megható soraidért szívet hagyva gratulálok!
/ Miklós /

Tibcsi2016. május 14. 15:45

Nagyon szívesen Kedves Margó!


Szeretettel: Tibor

adamne2016. május 14. 15:09

''ott leszek melletted.
Fényünk összeforr majd,
s megszűnik magányod!''
Szomorú, szép vigaszversedhez gratulálok, szívet hagyva: Manyi

Tibcsi2016. május 14. 14:02

Gratulálok szomorú hangvitelű versedhez Drága Margó! Szívvel olvastalak!


Szeretettel: Tibor

Gmeindlmargitka(szerző)2016. május 14. 13:30

@Hopehely:
A szeretettel adott szívedet nagyra értékelem és köszönöm. Margó

Gmeindlmargitka(szerző)2016. május 14. 13:28

@Tibcsi:
Köszönöm .....szívből! Margó

Gmeindlmargitka(szerző)2016. május 14. 13:28

@anci-ani:
Kedves Anci!
Szívből köszönöm a szíves gratulációt és a dicsérő szavakat.
Margó

Gmeindlmargitka(szerző)2016. május 14. 13:26

@Kicsikinga:

Nagyon köszönöm, hisz ez a pár szó is sokat mondott.
Margó

Gmeindlmargitka(szerző)2016. május 14. 13:25

@editmoravetz: Köszönöm drága Edit ezeket a sorokat! Szívmelengető minden szavad! Ölellek. Margó

Törölt tag2016. május 14. 12:38

Törölt hozzászólás.

Tibcsi2016. május 14. 12:02

Gratulálok szomorú hangvitelű versedhez Kedves Margó! Fájó szívvel olvastalak!


Szeretettel: Tibor

anci-ani2016. május 14. 11:06

Megható szépséges emlékező versed kedves Margó nagyon megérintett, átéreztem minden gyönyörű sorát ...
Szívvel, szeretettel gratulálok: Anci

Kicsikinga2016. május 14. 10:52

Jaj, de nehéz azt írnom, hogy szép, ugyanis sírok.

editmoravetz2016. május 14. 10:44

@Gmeindlmargitka:
Drága Margó!
Kérlek, ne dugdosd előlünk verseidet, hiszen ezzel minket fosztasz meg egy-egy nagyszerű élménytől, lélekemelő érzelemtől, utat mutató gondolatoktól!

Várjuk verseidet! Szeretettel: Edit

Gmeindlmargitka(szerző)2016. május 14. 10:26

@Karsai_Tibor:
Kedves Tibor!
Köszönöm viszonoztad látogatásom és a gratulációt.
Margó

Gmeindlmargitka(szerző)2016. május 14. 10:25

@kicsikincsem:
Vannak az ember életében ilyen pillanatok és akkor könny helyett jön a vers. Köszönöm figyelmedet kedves Icus .

Karsai_Tibor2016. május 14. 10:15

Szorítják a szívet a sorok.....! Gratulálok szeretettel!

kicsikincsem2016. május 14. 10:11

Szívvel olvastam szomorún szép versed, gratulálok.
Icus

Gmeindlmargitka(szerző)2016. május 14. 10:04

@filo-csibi:
Drága Ilikém!
Köszönöm ezeket a szívemet megérintő szép dicséretet. Való igaz nagyon szeretném, ha még hosszú út állna előttem, bármennyire rögös is. Az élet adta örömök mellett, mikor előtör a sok sérelem, fájdalom én nem a bosszúra gondolok,inkább ha írva is, de írok.
Szeretettel. Margó

filo-csibi2016. május 14. 09:48

Drága Margó!
Olyan őszinte és szívszorítóan mély és igaz a szerelmed, hogy az ''Ám rútul becsaptál, mert végül itt hagytál.'' csalódottság érzését is képes áldó, megbocsátó fátyollal takarni. Készülni a találkozásra bőven ráérsz. Még sok-sok ilyen érzelem-gazdag verset szeretnék olvasni tolladból.
Szívet hagyok szeretettel: Ilike

Gmeindlmargitka(szerző)2016. május 14. 09:43

@fernst69:
Kedves Feri!
Köszönöm, hogy méltattad versem és szívet is kaptam.Bízom abban, hogy még lesz időmamit méltó tartalommal tudok megtölteni.
Üdvözlettel:Margó

Gmeindlmargitka(szerző)2016. május 14. 09:40

@editmoravetz:
Kedves Edit!

Én is remélem, hogy, még van ellőttem út , amit végig kell járnom. Ám mivel több van mögöttem, mint előttem, Van mikor kiutat keresnek a szívemben lévő érzések. Megtisztelő és dicsérő soraidat nagyon szépen köszönöm. Mindig jólesik , mert a visszajelzések kellenek, mert néha kishitűen csak gyűlnek a ''fiók verseim''.
Szeretettel:Margó

fernst692016. május 14. 09:36

Fel fel tör a bánat és hangot ad magának. Néha ilyen szeretettel átitatott sorokba csomagolt emlékezés formájában. Az idő az meg tőlünk független, de általunk nyer tartalmat. Szívvel olvastalak. Feri

Gmeindlmargitka(szerző)2016. május 14. 09:35

@Zsuzsa0302:
Kedves Zsuzsa!
Köszönöm, hogy megtiszteltél látogatásoddal és azt is, hogy szívet kaptam tőled. Igyekszem viszonozni látogatásod.
Margó

editmoravetz2016. május 14. 09:29

Kedves Margó!

Verseddel még mindig nem magad-magányát panaszolod fel, hanem oly meghatóan eleveníted fel együvé tartozásotok emlékét, melyből itt e földön erőt merítesz.
Nagyon átérezni azt a szeretetet, mely a síron túlról is feléd árad, s mely vigaszt nyújt az utolsó úthoz is...
''Én mégis boldog vagyok,
mert készülök utánad,
a szívem sem emészti a bánat,
mert fent, a csillagok honában
ott leszek melletted.
Fényünk összeforr majd,
s megszűnik magányod!''

Kívánom, hogy ez a készülődés még várasson magára, de jó tudnod, hogy újra együtt lesztek!

Óriási szívet érdemel versed - köszönöm, hogy olvashattam!
Példát mutatsz sokunknak kitartásból!

Szeretettel ölellek: Edit /3./

Gmeindlmargitka(szerző)2016. május 14. 09:27

@dr.vegha:
Kedves Attila!
Dicséreted jólesik, mint mindig és nagyon köszönöm.
Nem akarom siettetni azt ami úgy is ideér egyszer, de van mikor a szívben lévő fájdalom valamilyen módon utat kér magának.
Szeretettel:Margó

Gmeindlmargitka(szerző)2016. május 14. 09:24

@rojamsomat:
Köszönöm kedves Tamás!
Azt külön is, hogy olyankor is figyelsz verseimre, ha én akár hosszabb ideig sem tudok feljönni az oldalra.
Margó

Zsuzsa03022016. május 14. 09:23

Nagyon szép verset írtál! Szívvel olvastam soraid!

dr.vegha2016. május 14. 09:16

Megható, szép vers kedves Margó, de ne siess még, van még itt lent is teendő bőven.
Szívvel, Attila

rojamsomat2016. május 14. 09:12

Szívszorító gyönyörű vers!!
Szívvel,,,Tamás

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom