H. Kohut Katalin

Rekonstrukció

Hiúságod legyezgettem szüntelen,
a szerelmes asszony szívemmel ébredt,
érted s miattad szerettem a bércet,
míg a földön tartott a vég-küzdelem.

Hálát zengtek a rigók a réteken,
füttyük jelzett, igaz érzés feléledt,
csoda történt, a boldogság megérett,
meggyszín ruhát lehelt a sors pénteken.

Vénusz napja ismét jó nagyot köszönt,
meséltem a rám hulló emlék-özönt,
sebem enyhült, gyógyír volt a szeretet,

s ringtam, bár hintám már régen leszakadt,
a mélységben kinyílott a szívlakat,
a két kezem vágy-morzsákat szedeget.