Kustra Ferenc

Élem az életem... 3

...az élet színpadán...

Zarándoklelkem eredendően velem együtt útra kélt,
Stikában, bőszen reménykedett, velem együtt jobbat remélt.
Lépteim a színpad deszkáján lépre csalták az éveket,
Jöttek is egymás után, így ők adták össze az életet.

Eljátszom a színpadon, hogy szív romjain születtem,
Életem maga volt az én keserűvíztengerem...
Fuldokoltam a vad vihar magas légnyomásában,
Mezítláb és boldogan sétáltam lélek álmában.
Páncélozott szó sem védett soha,
Élet vad volt velem és mostoha...

Sokszor gondoltam én, hogy majd tán` a következő hajnalon
Reménnyel ébredek, s áttörök a festett, díszlet falakon.
Az élet öblös hangon, lekushadva csak hallgat,
Várnám, hogy vigasztaljon, de ő nem olyan alkat.

A pokol kapuja nekem velem szemben lévő súgólyuk,
Onnan ordítják, mit akarok én... szól, mint egy robbantólyuk...
Nem hallották meg kesernyés, édes esdésem, tomboltam, sírtam,
Pedig volt, hogy fejemre darabos, szürke, meleg hamut szórtam.
Ordítottam belül, de nem hatott a szavaim fürtös hada,
Mi kellene még, hogy messze hallatszana szavam csengő hangja?

Az életkalitkát a létem legott rám is zárta gyorsan...
Én meg dalolgattam csak úgy magamnak halkan, tán` boldogan...
Amikor megesett, nem volt gumicsizmám, maradtam a sárban,
Egyedül... térdig maradtam, nem múló, gallytörő szélviharban.

Volt, hogy hidegben hallgattam, mit dobolt a didergő fák ága,
Lehet, hogy azért nem aludtam jól, mert jaj, hideg volt a párna?
Látomásomban tüzek gyúltak, és láttam, hogy ül tort a halál,
Közben le-fölröpködött egy fekete madár! Ez volt, teszthalál...

Angyalok lehet hogy közben pihentek kószáló felhők szélén,
Füstokádó kéményű házaknak közben meleg volt a mélyén.
Láttam azt is, hogy csillag-éket vett fel a meleg éjszaka,
Hold meg eljött otthonról, nem volt körülötte az udvara!

Nap is elszundított, ebbe kényszerítette az életemet,
Az volt nekem sorsom, hogy folyton csak kóstoljam a végleteket.
Életem oly` derűs időt, halk, selymes fuvallatot nem hozott,
De volt vihar, és fejem fölé súlyos esőfelhőket rakott.

De nagyon szeretném, ha még láthatnám azt a kis reménysugárt...
Ím, vágyálom marad... pedig árgus szemmel figyelem láthatárt.

Reggelenként, ha ébredtem, kinéztem, vagy kimentem udvarra,
Csak hóvihar volt, esőfelhő, jég, így emlékszem pirkadatra.
Lehet, hogy kortyolgatnom kellett volna a reggeli harmatból?
Vagy még van jobb is! Átölelnem egy csokrot a napfénysugárból...

Nem akarok látszani legrosszabbnak, a legjobbnak vagy másnak,
Csak lenni akarok, csak úgy a világnak, és élni a mának.
Senki sem szólt előre, hogy fájni fog vagy nem fog fájni,
Nekem még mennyi adatik meg? Lehet, nincs időm várni...

Nem kell majd sírnotok értem, jó emberek...
Öröm lesz majd nektek, ha én már elmegyek...
Majd cinkosan kacsintanak a verebek...

Vecsés, 2015. március 29.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


jocker(szerző)2016. augusztus 19. 10:24

@zsoka571105:
Zsóka kedves, megörvendeztettél a látogatásoddal.
Én köszönöm, hogy olvastál...

zsoka5711052016. augusztus 19. 08:03

Köszönöm, hogy olvashattam! :)

jocker(szerző)2016. június 28. 07:12

@Carolina07:
Carolina kedves, köszönöm a látogatásodat és az elismerő véleményedet.

Carolina072016. június 28. 00:28

Tanulságos vers volt számomra! Köszönöm, hogy olvashattam!

Üdv:Carolina

jocker(szerző)2016. június 18. 12:36

@Artur29:
István kérlek, hálásan köszönöm a látogatásodat és az ''értő'' hozzászólásodat!
Az olvasói aktivitásodat legott le is osztályozom = 5*
Jók, hogy örömmel olvastál és hálásan köszönöm, hogy szívet hagytál érte.

jocker(szerző)2016. június 18. 12:33

@fufenka:
Zsuzsi kedves, köszönöm a vigasztaló szavaidat, az elismeréssel, meg a szíves gratulációval együtt.

Artur292016. június 18. 12:08

Nem árt néha visszatekinteni az eltelt időkre, mert sok tanúság lehet bennük.
Örömmel olvastam, szívet hagyok érte: István

fufenka2016. június 18. 11:14

Kedves Feri! Újra süt a nap! Őszinte és melankolikus versedhez szívvel gratulálok: Zsuzsi

jocker(szerző)2016. június 18. 08:26

@gyongyver67:
Gyöngyi kedves, köszönöm a látogatásodat és, hogy szívvel olvastál, meg nemkülönben, hogy szívet hagytál.

jocker(szerző)2016. június 18. 08:25

@viola61:
Viola kedves, köszönöm a látogatásodat, a véleményedet és, hogy gratuláltál is.

gyongyver672016. június 17. 18:55

Szívvel olvastalak,szívet hagyok,Gyöngyi

viola612016. június 17. 18:11

Bizony van akinek egy, van akinek több szerep is jut.
Gratulálok.
Viola

jocker(szerző)2016. június 17. 15:03

@75134:
Anna kedves, köszönöm, hogy voltál itt.

751342016. június 17. 14:55

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

jocker(szerző)2016. június 16. 22:28

@Halasz:
Kedves Druszám!, Fölöttébb felemelő érzés volt kedves hozzászólásodat olvasni, köszönöm, az elismeréseddel együtt.
Külön köszönöm, hogy baráti szívvel olvastál.

jocker(szerző)2016. június 16. 22:27

@Tordaine.Kata57:
Kata kedves, örülök a látogatásodnak és hálás vagyok a véleményedért.
Köszönöm, hogy szeretettel olvastál, hogy gratuláltál is és nemkülönben, hogy nagy szívet adtál.

jocker(szerző)2016. június 16. 22:25

@461222:
Piroska kedves, jó, hogy meglátogattál.
Köszönöm az elismeréseddel vegyes gratulációdat.

Halasz2016. június 16. 20:43

Kedves druszám!
Korai még az elmúlásra gondolni te! Az ördögi súgólyukba tessen már belekacarászni kicsit :)
A verebek meg nem kacsintanak, hanem veled mulatnak az öreg kaszás próbálkozásain. Hatalmas vers és összeszedett mint mindegyik :)
Baráti szívvel olvastalak
Legyen szép napod
Feri

Tordaine.Kata572016. június 16. 19:02

Szépen megfogalmazott gondolatokat írtál versedben... szeretettel olvastam, gratulálok nagy szívet adok érte!

4612222016. június 16. 18:26

Gratulálok terjedelmes, szép versedhez kedves Ferenc!

jocker(szerző)2016. június 16. 13:09

@kicsikincsem:
Icus kedves, köszönöm, hogy szívvel olvastál és, hogy gratuláltál, valamint nagyon örülök, hogy elgondolkodtatónak tartod.

kicsikincsem2016. június 16. 12:18

Szívvel olvastam az elgondolkodtató sorokat, gratulálok.
Icus

jocker(szerző)2016. június 16. 08:38

@Divima:
Edit kedves, köszönöm a látogatásodat és a mélyreható véleményedet.
Köszönöm, hogy szívet hagytál és, hogy szeretettel gratuláltál is.

Divima2016. június 16. 05:47

Kedves Ferenc!
Szívet hagytam...huuuuu ez kemény volt.
Nehéz , őszi te gondolatú versedhez szeretettel gartulálok!
Huuuuu.....

jocker(szerző)2016. június 15. 20:25

@barka:
Ili kedves, megörvendeztettél a látogatásoddal és köszönöm az elismeréseddel vegyes, szíves gratulálásodat.

jocker(szerző)2016. június 15. 20:24

@ElisaTriton1:
Köszönöm, hogy voltál, a hozzászólásodat is és nemkülönben, hogy gratuláltál.

jocker(szerző)2016. június 15. 20:22

@editke:
Edit kedves, köszönöm a szavaidat a biztatásodat. Jó, hogy voltál.

barka2016. június 15. 20:09

♡-vel gratulálok nagyszerű alkotásodhoz! Ili

ElisaTriton12016. június 15. 19:49

Szia. Gratulálok , szép! benne majdnem.az egész életed. Baráti. Ölelésem. Liz , Zsille

editke2016. június 15. 18:54

Többször olvastam el. Nehéz a versed az életedről.....de még sok-sok minden adatik, ha nyitsz magadra és a világra!
Szeretettel : Edit

jocker(szerző)2016. június 15. 17:12

@Nichi-ya:
Nikoletta kedves, örülök a látogatásodnak és, hogy elgondolkodtatónak tartod...
Különköszönöm a szeretetteljes, szíves olvasást.

jocker(szerző)2016. június 15. 17:10

@clarekri:
Klári kedves, köszönöm a látogatásodat, a véleményedet is.

Nichi-ya2016. június 15. 12:58

Nagyon elgondolkodtató, mély alkotásodat sok szeretettel, szívvel olvastam.

clarekri2016. június 15. 11:24

Keserűek a soraid. A versed nagyszerű alkotás. A verebek pedig még ne kacsintgassanak. Zavard el őket további szép versekkel. Szeretettel: Klári

jocker(szerző)2016. június 15. 06:51

@Gaborovics:
Gabesz kérlek, jó, hogy voltál, köszönöm az elismerésedet és nemkülönben, hogy gratuláltál is.

jocker(szerző)2016. június 15. 06:50

@Ibolya.52:
Ibi kedves, köszönöm a felső fokú elismerésedet és a szíves gratulációdat.

Gaborovics2016. június 15. 06:46

Kiváló vers. Gratulálok!

Gabi

Ibolya.522016. június 15. 00:34

Csodálatos alkotás! Szívvel gratulálok. Ibi

jocker(szerző)2016. június 14. 17:41

@evacsoki:
Éva kedves, örömöm, hogy szívesen és szívvel olvastál.
Köszönöm, hogy még gratuláltál. is.

jocker(szerző)2016. június 14. 17:40

@Maria_HS:
Mária kedves, köszönöm az elismerésedet és, hogy szívvel olvadtál.
Örülök, hogy találtál kiemelni valót és külön köszönöm a jókívánságodat.

evacsoki2016. június 14. 16:56

Kedves Feri! nagyon szívesen és szívvel olvastam alkotásodat, melyhez
gratulálok Üdvözöllek Éva

Maria_HS2016. június 14. 08:04

Versed nagyon szép, szívvel olvastalak!
''De nagyon szeretném, ha még láthatnám azt a kis reménysugárt...
Ím, vágyálom marad... pedig árgus szemmel figyelem láthatárt.'' ott van az kívánom, hogy megleld! Maria

jocker(szerző)2016. június 14. 07:37

@Metta:
Margit kedves, köszönöm a szép szavaidat és örülök, hogy sikerült kiemelni valót találnod. És egyetértek.
Köszönöm azt is, hogy szívvel olvastál.

jocker(szerző)2016. június 14. 07:36

@ugroeva:
Éva kedves, nagy örömöm, hogy szívesen jársz hozzám... és ezt köszönöm.
Külön köszönöm a köszönetedet!

Metta2016. június 14. 07:14

Kedves Feri!
Csodálatos alkotás,mindig lenyűgöznek verseid!
''De nagyon szeretném, ha még láthatnám azt a kis reménysugárt...
Ím, vágyálom marad... pedig árgus szemmel figyelem láthatárt.''
Reménysugár mindig van,csak lehet,hogy azonnal nem vesszük észre!
Szívvel olvastam:Margit

ugroeva2016. június 13. 23:40

Kedves Ferenc!

Számomra mindig nagy élmény verseidet olvasni, Köszönet érte! Gratulálok: Éva

jocker(szerző)2016. június 13. 22:31

@edars:
Edina kedves, örülök, hogy élvezted a művet olvasását, ez nekem bizony, nagy öröm.
Köszönöm, hogy szívet hagytál.

jocker(szerző)2016. június 13. 22:30

@Joodyyy:
Judit kedves, örömöm, hogy itt is jártál és az is, hogy sikerült elgondolkodtatni...
Köszönöm, hogy szívből gratuláltál.

edars2016. június 13. 22:11

Élvezettel olvastam a versedet,szívet hagyok érte. Edina

Joodyyy2016. június 13. 22:07

Nagyon elgondolkodtatott eme alkotásod, át szellemülve olvastam, köszönöm az élményt és szívből gratulálok.
Üdvözlettel Judit

Tibcsi2016. június 13. 20:45

@jocker: Nagyon szívesen Feri Barátom! Egy barátságodat meg kell becsülni. Nem nő minden bokorban!

Üdvözlettel: Tibor

jocker(szerző)2016. június 13. 20:32

@Tibcsi:
Kedves Tibi barátom, köszönöm az elismerésedet.
Kell a barátság, az is az élet része!

Tibcsi2016. június 13. 20:13

@jocker: Kedves Feri Barátom!

Nagyon szívesen olvastalak, ebből a remekműből kiderül, hogy minden stílusban otthonosan mozogsz. Örülök, hogy talán a fényedből rám is vetül egy kicsi, büszke vagyok arra, hogy a BARÁTSÁGODAT elnyerhettem. Köszönöm!

Tisztelettel: Tibor

jocker(szerző)2016. június 13. 18:20

@KataHars:
Kata kedves, köszönöm a kedves látogatásodat és jó, hogy sikerült kiemelni valót találnod.
Köszönöm, hogy nagy szívet hagytál.

KataHars2016. június 13. 18:12

''Nem akarok látszani legrosszabbnak, a legjobbnak vagy másnak,
Csak lenni akarok, csak úgy a világnak, és élni a mának.
Senki sem szólt előre, hogy fájni fog vagy nem fog fájni,
Nekem még mennyi adatik meg? Lehet, nincs időm várni...''

Nagy szívet hagyok!
Kata

jocker(szerző)2016. június 13. 17:49

@V.P.:
Pali kérlek, örülök a véleményednek és, hogy szívből gratuláltál is.

jocker(szerző)2016. június 13. 17:48

@Evanna:
Evanna kedves, örömöm, hogy voltál és az is, hogy sikerült kiemelni valót találnod.
Köszönöm az elismerésedet és, hogy szívvel olvastál.

V.P.2016. június 13. 17:41

Örömmel olvastam elgondolkodtató versedet, szívből gratulálok!

Evanna2016. június 13. 17:34

''Nem akarok látszani legrosszabbnak, a legjobbnak vagy másnak,
Csak lenni akarok, csak úgy a világnak, és élni a mának.''

Őszinte szép szavak. Szívvel olvastam!
Evanna

jocker(szerző)2016. június 13. 16:57

@Paga:
János kérlek, jó, hogy voltál és köszönöm az elismerő véleményedet.
Külön köszönöm a szíves gratulálásodat.

Paga2016. június 13. 16:46

Nagyon míves, szépen átgondolt alkotás! Szívvel gratulálok! János

jocker(szerző)2016. június 13. 15:32

@harsfalvi.1:
Sanyi kérlek, kisfiú koromban a régi öregek az ''ilyen gyerekre'' mint te azt mondták, hogy ''meg kéne zabálni''! Fölöttébb aranyos volt tőled ez a véleményezés, egyenesen a lelkembe hatol.
Köszönöm, hogy tisztelettel voltál és nagyon örülök, hogy ismét sikerült a kedvedre tennem.

harsfalvi.12016. június 13. 15:26

Kedves Feri.Már megszoktam a tőled jövő verseket hisz nagyon alapos átgondolással és persze hozzáértéssel írod.Nagyon jól érthető gondolatokat használsz.Tisztelettel.Sanyi.

jocker(szerző)2016. június 13. 13:08

@Liszka0808:
István kérlek, jó, hogy voltál és örülök, hogy találtál kiemelni valót...
Köszönöm az elismerésedet.

Liszka08082016. június 13. 12:44

''Reggelenként, ha ébredtem, kinéztem, vagy kimentem udvarra,
Csak hóvihar volt, esőfelhő, jég, így emlékszem pirkadatra.
Lehet, hogy kortyolgatnom kellett volna a reggeli harmatból?'' Remek vers!!!

jocker(szerző)2016. június 13. 12:12

@nefelejcs:
Anikó kedves, köszönöm a látogatásodat a szép szavaidat és örülök, tetszett.
Egyébként meg egyetértek veled...

jocker(szerző)2016. június 13. 12:10

@laszloklara:
Klári kedves, köszönöm, hogy voltál, az elismerésedet és nemkülönben a gratulációdat.

jocker(szerző)2016. június 13. 12:08

@Zsoltii:
Zsolti kérlek, örülök, hogy olvastál és a véleményedet is köszönöm.
Annak külön örülök, hogy csináltál egy összevetést, határozottan ügyes munka és jó, ha mondom.
1. Tényleg bődületes a hasonlóság, de csak első olvasatra!
2. Ha elemző módon olvassuk, akkora hasonlóságon belül megtaláljuk mi ketten másról írtunk, más eszmeiséggel és más megközelítési szögből...
A remek felismerésed és elemzésed alapjáén le is osztályozom az olvasói aktivitásodat = 5*
Jó veled, poétának együtt lenni!

nefelejcs2016. június 13. 12:07

''De nagyon szeretném, ha még láthatnám azt a kis reménysugárt...
Ím, vágyálom marad... pedig árgus szemmel figyelem láthatárt.''
Az esély még mindig megvan rá kedves Feri! - Ameddig élünk, remélünk!
Szeretettel: Anikó

jocker(szerző)2016. június 13. 12:03

@merleg66:
Gábor kérlek, én sem iszok, azért is tettem idézőjelbe.
Nincsen semmi ellentét köztünk, mert a világot nem lehet róla leválasztani és a világról engemet sem...
Annyi a tárgyi tévedésed összesen, hogy a verset nem egy személynek írtam, vagy keveseknek, írtam, hanem az olvasóknak és az bárki lehet a 7 milliárd főből... Azon túl, meg ez egy művészi kifejezés, kérlek alássan, ne vedd ennyire komolyan... És itt jön még az a megállapítás, hogy az elmélet, gyakorlat nélkül jóformán semmit nem ér és visszafelé is igaz...!
De amiért észrevetted, amit észrevettél, csak elismerést érdemelsz.
Tehát az olvasói aktivitásodat ezennel le is osztályozom = 5*, és bejelentem, hogy Neked aztán érdemes írni!!!
Én köszönöm a sorsomnak és a poéták Istenének, hogy a poéta társad lehetek!

jocker(szerző)2016. június 13. 11:56

@Kicsikinga:
Kinga kedves, köszönöm a felsőfokú elismerésedet. Jó, hogy voltál.

laszloklara2016. június 13. 10:55

Remekül megírt sors-vers, gratulálok kedves Feri

Zsoltii2016. június 13. 10:02

Gratulálok!
Lehengerlő élmény volt felfedeznem verseink hasonlóságát,persze az én három versszakom még csontváza sem lehetne versednek.

A hasonlóság:
Eljátszom a színpadon, hogy szív romjain születtem,
Életem maga volt az én keserűvíztengerem..

az enyém:
Szívem romjain megszülettél,
szenvedések harcmezején.
Mint fuldokló, ha felszínre ér
a keserűség tengerén.

merleg662016. június 13. 09:50

@jocker: Bocsánat kedves Feri! Én nem ezekre a mélységekre gondoltam! Csak a versedre és rád! ''Öröm lesz majd nektek, ha én már elmegyek...'' Mért okozna örömöt ez nekünk! Verseket írsz amit mi szívvel olvasunk! Bár én szinte soha nem iszom, de szívesen leülök egy kis ''filozofálgatásra''! Üdv: Gábor

Kicsikinga2016. június 13. 09:23

Nagylélegzetű versedben meghatott az őszinteség, az esendőség, és mindezt remekül írtad meg!

jocker(szerző)2016. június 13. 09:07

@merleg66:
Nem sántít az, hanem más az élettapasztalatunk és tudod, hogy a foglalkozom révén én meztelenebbül látom az embereket.
Bizony vannak ilyenek, mert csak vegyünk egy verekedést, amikor aztán az egyik hazamegy a nagy késért, visszamegy és szíven szúrja...
Nehogy most azt mondjuk, hogy nem tudta mit csinál...?!
A téma hosszú és legfeljebb ''egy sör mellett tudnánk kivesézni...''
Köszönöm a hozásszólásodat, a véleményedet, az elismerésedet és nemkülönben a 5* -t!
Köszönöm a bíztatást, helyt fogok állni!!!

jocker(szerző)2016. június 13. 09:07

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

merleg662016. június 13. 08:49

Kedves Ferenc!

Nem kell majd sírnotok értem, jó emberek...
Öröm lesz majd nektek, ha én már elmegyek...
Majd cinkosan kacsintanak a verebek...

A filozófiád szerintem, kicsit sántít ebben a három sorban! Hiszen ki az az elvetemült ember, aki örül, ha az a másik elmegy! Még akkor is, ha tudja, ott egy szebb, jobb dimenzióba kerül. De versed összességében remek. Te is kacsints cinkosan és írj még sok, sok verset, melyet mi szívvel olvasunk! 5 *. Üdv: Gábor

jocker(szerző)2016. június 13. 08:14

@Martonpal:
Attila kérlek, nagyon megörvendeztettél a látogatásoddal és a felső fokú elismeréseddel, amit köszönök.
Akkor, örülök, hogy ''valahol'' egy húron pendülünk...
Köszönöm, az elismerésedet, a barátságodat és nemkülönben a gratulálásodat.

Martonpal2016. június 13. 08:05

Ezt a 3. részt is nagyszerű filozofikus gondolkodás módnak tartom.Gratulálok.
Jó a vers! Barátsággal...attila

jocker(szerző)2016. június 13. 07:23

@m.agnes:
Ágnes kedves, jó kis idézet, de az ember a valóságban a saját örvényét, hogyan tudja kikerülni?
Örömöm, hogy olvastál.

jocker(szerző)2016. június 13. 07:21

@molnarne:
ICA kedves, köszönöm az olvasást, az elismerésedet, valamint , hogy a szívedet itt hagytad...

jocker(szerző)2016. június 13. 07:20

@remember:
Zoli Barátom, örülök, hogy meglátogattál és a véleményednek is, köszönöm.
Külön köszönöm, hogy gratuláltál!

m.agnes2016. június 13. 06:37

Kedves Feri!
Egy idézetet küldök neked, baráti szeretettel, Ágnes
'' Minden emberben van egy örvény.
Nem jó föléje hajolni.'' Márai Sándor

molnarne2016. június 13. 06:04

Kedves Feri! Szomorú soraidhoz szívem hagyom, remek alkotás, szeretettel:ICA

remember2016. június 13. 04:32

Életem az életem...... verseimben létezem!
Gratulálok Feri barátom!

jocker(szerző)2016. június 12. 22:46

@Bence22:
Bence kérlek, örülök a látogatásodnak és az elismerésednek.
Köszönöm a gratulációdat és, hogy szívet hagytál.

jocker(szerző)2016. június 12. 22:45

@meszaroslajos60:
Lajos kérlek, köszönöm, hogy olvastál és a szeretetteljes gratulálásodat is.

jocker(szerző)2016. június 12. 22:45

@m.falvay: Miki kérlek, köszönöm, hogy kifejtetted a véleményedet. Van már fönt több 500 művem, van közöttük olyan is. De azért az élet egy nagy genyó, szépíteni nem fogom...
Elmennem majd el kell, de indulási szándék még nincs benne.
Köszönöm a szívet.

jocker(szerző)2016. június 12. 22:43

@M.Laurens:
Kedves Miklós Barátom! Ha hiszed, ha nem mindig volt veled kapcsolatban egy érzésem, hogy egy szívvel dobbanunk, valahogy ezt sugároztad felém...
Köszönöm, hogy olvastál és az elismerésedet...

Bence222016. június 12. 22:40

Nagyon jó vers! Gratulálok! Szívet hagyok!
Bence

meszaroslajos602016. június 12. 22:26

Szeretettel gratulálok, üdv Lajos.

m.falvay2016. június 12. 22:13

Egy kicsit pesszimistán látod a színpadon tapasztaltakat ,remélem jóban is volt részed , és egyszer írsz majd arról is . Mának élő boldog embernek szeretnénk látni,még ne menj el...
Szívvel Miki

M.Laurens2016. június 12. 22:12

''Nem akarok látszani legrosszabbnak, a legjobbnak vagy másnak,
Csak lenni akarok, csak úgy a világnak, és élni a mának.''
--
Bölcs életfelfogás kedves Barátom! Egy szívvel dobbanunk, úgy látom!
/ Miklós /

jocker(szerző)2016. június 12. 21:22

@Elizabeta:
Erzsi kedves, köszönöm a szép szavakat...
Külön köszönöm a jókívánságodat.

jocker(szerző)2016. június 12. 21:21

@Dram:
András kérlek, köszönöm, hogy gratuláltál és, hogy tisztelettel olvastál.

jocker(szerző)2016. június 12. 21:20

@Divima:
Edit kedves, köszönöm a véleményedet, a szívet és, hogy gratuláltál is.

jocker(szerző)2016. június 12. 21:20

@Perzsi.:
Erzsi kedves, köszönöm az olvasást, a véleményedet és, hogy szívvel voltál.

Elizabeta2016. június 12. 21:19

Kedves Feri!

Ez bizony egy remek alkotás. Miért vagy pesszimista? Rengeteg írnivalód van még :-). Nyalábolj egy nagy kéve napsugarat, és menj tovább az úton.
Erzsi

jocker(szerző)2016. június 12. 21:19

@Napsugar0607:
Anita kedves, köszönöm a kedves szavaidat és, hogy gratuláltál is.

jocker(szerző)2016. június 12. 21:18

@uzelmanjanos956:
János Barátom, jó, hogy voltál és köszönöm az elismeréseddel vegyes gratulálásodat.

jocker(szerző)2016. június 12. 21:17

@195705252012:
Írén kedves, köszönöm, hogy olvastál és, hogy szeretettel gratuláltál is.

jocker(szerző)2016. június 12. 21:16

@lizomka:
Kati kedves, köszönöm az ''értő'' hozzászólásodat.
Köszönöm, hogy szívvel olvastál.

Dram2016. június 12. 21:16

Gratulálok versedhez.
Tisztelettel olvastalak; András.

Divima2016. június 12. 20:46

Kedves Ferenc!
Huuuuu.....ez nagyon kemény és sokkoló.....huuuuuuu.
Szívet hagyok mindenképpen.
Idézni nem tudok, hisz gépelhetném ezerrel a fájó tetsző sorokat.
Szeretettel gratulálok!
Edit

Perzsi.2016. június 12. 20:30

Jól értelmezem a vers hangulatából, hogy most kicsit szomorkás vagy? Remélem mielőbb a régi leszel.
Szívvel:Erzsi

Napsugar06072016. június 12. 20:26

jaj Te! szószóló Poéta! nem kell így nekikeseredni a sorskeréknek....legyél kicsit pozitívabb, s derűsen forogj a reménysugáron körbe. Gratulálok versedhez

uzelmanjanos9562016. június 12. 20:17

Kedves Feri Barátom! Csodálatraméltó remek alkotásodhoz gratulálok:János

1957052520122016. június 12. 20:08

Elgondolkodtató soraidhoz szeretettel gratulálok , Irén

lizomka2016. június 12. 20:00

Sok fájdalmat rejtettek el a soraid,de én végig éreztem a jelenlétüket.Könnyes szemmel csendben sírtak,miközben bátran mosolyogtak reánk a szavak.
Szívvel olvastalak kedves Feri,meghatódva,szeretettel:)Kati

jocker(szerző)2016. június 12. 19:58

@Eddi:
Eddi kérlek, köszönöm a látogatásodat, az elismerésedet, a tiszteletedet és, hogy szívvel gratuláltál.
Én is a tisztelőd vagyok!

Eddi2016. június 12. 19:56

Kedves Feri! Nagyszerű alkotásodhoz szívvel gratulálok. Nagy tisztelőd Eddi.

jocker(szerző)2016. június 12. 19:27

@B...yL...o:
László kérlek, jó, hogy voltál és hálás vagyok a szép hozzászólásodért...

jocker(szerző)2016. június 12. 19:26

@Eleonora:
Nóra kedves, köszönöm a remek hozzászólásodat és a szívecskét is.

jocker(szerző)2016. június 12. 19:25

@Zseraldina:
Zseraldina kedves, köszönöm, hogy meglátogattál, valamint köszönöm, hogy gratuláltál és, hogy küldted a szívecskédet.

B...yL...o2016. június 12. 19:25

Kedves Feri! Egy éve vetetted papírra e sorokat, remélem, azóta megtaláltad azt a sok jót is, amit adott az élet. Én sokkal életigenlőbbnek ismertelek meg. Az angyalok tán lejöttek ''kószáló felhők széléről'', mert ezt a szép verset súgták a füledbe...
Szeretettel: László

jocker(szerző)2016. június 12. 19:23

@Golo:
Radmila kedves, köszönöm a kedves elismerésedet.

jocker(szerző)2016. június 12. 19:23

@lalala:
László kérlek, köszönöm a látogatásodat, az elismerésedet, a dicséretedet.
Köszönöm a biztatást is, valamint, hogy szívvel olvastál.

Eleonora2016. június 12. 19:01

Szomorú sorok, fájdalom, talán vád is. Nehéz szólni, ha a lélek száz sebből vérzik, ám mégis szólok.
Üresebb lenne a világ Nélküled, maradj, hisz fontos a léted, a tetted az érved, s hiszem, hogy érted, mit tördelt szavakkal beszélek.

Szívvel

Nóra

Zseraldina2016. június 12. 18:50

Gratulálok,nagyon szép,átérezhető gondolatok.Küldöm a szívecském... :)

Golo2016. június 12. 18:49

Kedves Feri!

Szeretettel olvastam elbeszélő költeményed: Radmila

lalala2016. június 12. 18:47

Kedves Ferenc! Te sem panaszkodhatsz, hisz ami szemem elé tárult az maga a csoda. Szépen fogalmazol, és szível olvastalak. Neked van még dolgod ebben a világban. Baráti ölelésem, lalala!

jocker(szerző)2016. június 12. 18:12

@dvihallyne45:
Saci kedves, köszönöm, hogy meglátogattál és az elismeréssel vegyes szeretetteljes gratulációdat.

dvihallyne452016. június 12. 18:05

Szeretettel gratulálok remek alkotásodhoz! Saci

jocker(szerző)2016. június 12. 17:58

@szilgyi:
Kedves Teréz!
Kiváló, remek és pazar, ahogy versben szóltál hozzá! Az osztályzatod = 5*
Köszönöm, a látogatásoddal együtt.

jocker(szerző)2016. június 12. 17:56

@dobosigyorgy:
Gyuri kérlek, köszönöm az elismerésedet, a látogatásoddal együtt.
Külön köszönöm, hogy szívvel gratuláltál.

szilgyi2016. június 12. 17:55

Kedves Ferenc!
Te csak éld az életet, éld meg minden napját
Csak a fényre figyelj, őrízd a szeretet magját
Sorsod megíratott, nincs utánnyomás
Örüj minden napnak, messze a végállomás!
♡ Terike

jocker(szerző)2016. június 12. 17:55

@Vadvirag46:
Kedves Vadvirág, nagyon megörvendeztettél és köszönöm, hogy meg i látogattál. Az már élmény volt, ahogy leírtad mennyire tetszett és ezt hálásan köszönöm.
Köszönöm a gratulációdat és, hogy szívet is hagytál.

dobosigyorgy2016. június 12. 17:46

Szuper versedhez szívvel gratulálok.
Baráti üdvözletem:-Gyuri

Vadvirag462016. június 12. 17:43

Nagyon csodálatos szépen megírt alkotás.Gyönyörű érett mestermű.Kedves Ferenc!!!Ahogy a nevedet olvastam,hogy Megjelent a versed ,átvillant az agyamon.Megint olvashatok egy szuper jó verset.Hát igy lett.Gratulálok hozzá.Nagyon tetszett.Szívet hagyok szeretettel Vadvirag46.

jocker(szerző)2016. június 12. 17:36

@editmoravetz:
Edit kedves, köszönöm az értő olvasásodat. Nekem aztán érdemes írni...
Köszönöm még a legfelsőbb fokú elismerésedet, meg nemkülönben, hogy szeretettel gratuláltál.

jocker(szerző)2016. június 12. 17:34

@lejkoolga:
Olgi kedves, köszönöm, hogy voltál és a felemelő véleményedet is.
Köszönöm azt is, hogy szívvel gratuláltál.

jocker(szerző)2016. június 12. 17:33

@bereczkif:
Kedves Druszám! Köszönöm a felső fokú elismerésedet.
Külön köszönöm, hogy szívből és szívvel gratuláltál.

editmoravetz2016. június 12. 17:31

Kedves Feri!
Ez igen!
Komoly gondolatok egy komoly versben ... mégis, mikor a végén ''cinkosan'' kikacsintasz a verebek válla felett .... nagyon elragadó ...

Szeretettel gratulálok remekedhez!
Edit

lejkoolga2016. június 12. 17:27

''
Nem akarok látszani legrosszabbnak, a legjobbnak vagy másnak,
Csak lenni akarok, csak úgy a világnak, és élni a mának.'' Egy remekművet olvastam, kedves Feri! Örömmel tettem!
Szívvel gratulálok!
Olgi

bereczkif2016. június 12. 17:24

Kedves Ferenc! Köszönöm hogy ismét elbűvöltél egy csodás remek művel. Szívből, szívvel gratulálok:Ferenc.

jocker(szerző)2016. június 12. 17:16

@feri57:
Kedves Druszám! Köszönöm a látogatásodat, az elismerésedet és nemkülönben, hogy gratuláltál is.

feri572016. június 12. 17:02

A versed szívhez szóló gratulálok Feri

jocker(szerző)2016. június 12. 16:46

@1-9-7-0:
Anikó kedves, köszönöm az elismerésedet. Az ember meg a v égén búcsúzzon el az ellenségeitől is...
Köszönöm, hogy szívvel gratuláltál.

jocker(szerző)2016. június 12. 16:45

@adamne:
Manyi kedves, nekem öröm, hogy neked ennyire tetszett!
Köszönöm az elismerésedet, a szívecskét és, hogy nagy szeretettel gratuláltál.

jocker(szerző)2016. június 12. 16:44

@schvalmrozsa:
Rózsa kedves, köszönöm a véleményedet, az elismerésedet, hogy szívvel olvastál és, hogy szeretettel gratuláltál.

jocker(szerző)2016. június 12. 16:42

@Zsuzsa0302:
Zsuzsa kedves örömöm, hogy ennyire tetszett és köszönöm, hogy szívvel olvastál.

1-9-7-02016. június 12. 16:41

Kedves Feri Nagyon nagy alkotás de az utolsó versszak az igen zavar nem hiszem hogy bárki örülne annak ha elmész .........szívvel gratulálok Anikó

jocker(szerző)2016. június 12. 16:41

@Mesiko-szan:
Emese kedve, hálás vagyok a látogatásodért és a méltatásodért is. Nagy az örömöm, hogy még bele is szédültél...
Köszönöm, hogy szívvel gratuláltál.

jocker(szerző)2016. június 12. 16:40

@Tracus:
Zoltán kérlek, nagyon kedves vagy, köszönöm szépen és az elismerésedet is.

jocker(szerző)2016. június 12. 16:39

@filo-csibi:
Ilike kedves, nagyon hálás vagyok a szép szavaidért...
Köszönöm a felső fokú elismerésedet és a nagy szívet!

adamne2016. június 12. 16:34

Megint egy remekművet olvashattam tőled kedves Feri.
Csodásan megírt sorsversedhez szívvel és nagy szeretettel
gratulálok.Baráti üdvözletem: Manyi

schvalmrozsa2016. június 12. 16:29

''Majd cinkosan kacsintanak a verebek...''
Nem értek egyet a verebekkel, kedves Feri és nem kell azt elsietni.
Nagyszerű alkotás, szívvel olvastam.
Szeretettel gratulálok! Rózsa

Zsuzsa03022016. június 12. 16:20

Nagyszerű alkotás! Csodálatos vers! Szívvel olvastam.

''Nap is elszundított, ebbe kényszerítette az életemet,
Az volt nekem sorsom, hogy folyton csak kóstoljam a végleteket.
Életem oly` derűs időt, halk, selymes fuvallatot nem hozott,
De volt vihar, és fejem fölé súlyos esőfelhőket rakott. ''

Mesiko-szan2016. június 12. 16:17

Bár a témája a mindennapok, ez nem mindennapi vers, Feri! Ahogy végigolvastam, beleszédültem! Szívvel gratulálok!

Emese

Tracus2016. június 12. 16:17

Kívánom, minél több adassék néked ! Elismerésem !

filo-csibi2016. június 12. 16:16

Kedves Feri!
Oly csodálatosan szomorú-szép, hogy szinte a hatalmában vagyok. Melankolikus és tündököl verstani szépsége!
''Láttam azt, hogy csillag-éket vett fel a meleg éjszaka,
Hold meg eljött otthonról, nem volt körülötte az udvara!''

Nem ragozom tovább: gyönyörű!

Nagy szívvel: Ilike

jocker(szerző)2016. június 12. 16:11

@bogyi:
Éva kedves, köszönöm az elismerésedet, a kalapemelést és a szívecskét is.

jocker(szerző)2016. június 12. 16:10

@Tibcsi:
Kedves Tibi Barátom! Örülök, hogy ennyire tetszett.
Köszönöm, hogy szívesen olvastál és, hogy gratuláltál is.

bogyi2016. június 12. 16:10

Nagyszerű alkotás! Megemelem a kalapom! Szívvel:Éva

jocker(szerző)2016. június 12. 16:09

@keva526:
Éva kedves, köszönöm az elismerő szavaidat és hogy szeretettel, szívvel gratuláltál.

Tibcsi2016. június 12. 16:09

Kedves Feri Barátom!

Megörvendeztettél megint minket, mert egy remekművet hoztál magaddal tarsolyodban. Gratulálok! Szívesen olvastalak!

Tisztelettel: Tibor

jocker(szerző)2016. június 12. 16:09

@anci-ani:
Anci kedves, nagy örömöm, hogy sikerült kiemelni valót találnod...
Külön köszönöm a szép szavas elismerésedet és, hogy szívvel, szeretettel, poétaöleléssel gratuláltál.

keva5262016. június 12. 16:08

Nagyszerű alkotásodhoz szeretettel gratulálok, kedves Feri!
Szívvel, Éva

jocker(szerző)2016. június 12. 16:07

@dr.vegha:
Attila kérlek, köszönöm a kedves véleményedet...
Azt is köszönöm, hogy szívvel olvastál.

anci-ani2016. június 12. 16:06

''Nem akarok látszani legrosszabbnak, a legjobbnak vagy másnak,
Csak lenni akarok, csak úgy a világnak, és élni a mának.
Senki sem szólt előre, hogy fájni fog vagy nem fog fájni,
Nekem még mennyi adatik meg? Lehet, nincs időm várni...''

Remek alkotás kedves Feri!
Nagyszerű sorsversedhez szívvel, szeretettel,
Poéta öleléssel gratulálok: Anci

jocker(szerző)2016. június 12. 16:06

@Motta:
Motta kedves, köszönöm a véleményedet, de ha már így és ilyet írtam, akkor talán mégis...?!
Köszönöm, hogy szívvel olvastál.

jocker(szerző)2016. június 12. 16:05

@vargaistvanneel:
Erzsi kedves, köszönöm a kalaplevételt...
Külön köszönöm, hogy szívvel voltál.

jocker(szerző)2016. június 12. 16:03

@maxika:
Albert kérlek, jólesett a reagálásod...

jocker(szerző)2016. június 12. 16:03

@kevelin:
Kevelin kedves, örülök a látogatásodnak és a véleményednek is. Talán igazad is van, mert mindegy mit teszek, ha nem használ...

jocker(szerző)2016. június 12. 16:01

@MagyarMagdolna:
Magdi kedves, bizony erre nincsen magyarázat, az élet maga a nagy tréfamester... Mi meg kínlódunk...
Köszönöm a látogatásodat és, hogy gratuláltál.

vargaistvanneel2016. június 12. 16:00

Még egy kis kiigazítás ami nagyon fontos.....ne menj még sehova :) Írj....

jocker(szerző)2016. június 12. 16:00

@rojamsomat:
Tamás kérlek, köszönöm a leggyorsabb látogatást...
Külön köszönöm az elismerésedet és a szívecskét is.
Akkor e szerint helyetted is írtam...

dr.vegha2016. június 12. 15:59

Kedves Jocker!
Nem hinném, hogy öröm lenne, ha elmennél, ne legyél magadhoz túl szigorú és pesszimista. És a reménysugarad is megvalósult vágyad legyen.
Szívvel olvastam versedet!
Attila

Motta2016. június 12. 15:59

Hajaj! Nincs más hátra,mint még jobban figyeld árgus szemekkel azt a látóhatárt, aki ilyen verseket ir, azt nem kerülheti el a boldogság.
szivvel olvastalak
Motta

vargaistvanneel2016. június 12. 15:58

Nagy lélegzetet vettem..... Le a kalappal, ahogyan megírtad az életed!? Én nem fogok örülni az biztos.....:) Szívvel Erzsi

Lehet, hogy kortyolgatnom kellett volna a reggeli harmatból?
Vagy még van jobb is! Átölelnem egy csokrot a napfénysugárból...

maxika2016. június 12. 15:53

Hú a mindenit, micsoda írás!
Albert

kevelin2016. június 12. 15:51

Legjobb lesz àtölelni egy csokrot a napsugàrból üd v

MagyarMagdolna2016. június 12. 15:49

Már én is gondolkoztam azon ki miért kap könnyebb , valaki nehéz , valaki pedig kőkemény életutat . Csak azt tudom , hogy el kell fogadnom amit kaptam ,s végig kell kínlódnom . Egyszer talán a választ megkapom rá . Gratulálok . Üdvözlettel : Magdi

rojamsomat2016. június 12. 15:36

Ferikém csodálatos verset írtál!
Tudod hasonló gondolatok téptek, és tépnek engem is!
''De oly sok jó barát van, ki mondja, hogy élj vidáman,
Mának légy lelkeddel, ne kacsingass a verebeddel!''

Szívvel,,,Tamás

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom