Szerző
Vers

A verset eddig 351 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2016. június 23.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers utánközlése vagy átdolgozása csak a szerző engedélyével lehetséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (3)

Nagy Zelma (Zelma)

Mint egykor régen

Összekucorodva bújok be a karton alá,
Előttem emberek futkosnak fel-alá,
Emlékszem arra a napra, amikor még én is ott voltam,
Néha sírva, de legtöbbször nevetve,
Magányos napjaimon volt kihez fordulnom,
Volt kivel megbeszélni, mi a bánatom,
Volt kinek a vállán sírnom.
Mára csak a magány jutott,
Minden reggel fel kell vennem a maszkom,
S mosolyogva fordulok sarkon,
Hogy ne lássad a könnyeimet,
Amik lecsöppenek a ruhámra,
Nem akarom, hogy megkérdezd:
Mi a baj?
Hiszen úgyis tudod, te vagy az.
Mással mész sétálni,
Másnak a kezét fogod nap, mint nap,
Másra gondolsz úgy, ahogy én rád,
S majd más lesz a gyermekeid anyja,
De én azért is felemelt fejjel nézem végig,
Ahogy másra mosolyogsz úgy, mint egyszer én,
Majd talán barátok leszünk egy nap,
És majd küldesz felém egy halvány mosolyt.
De jelenleg csak ülök a karton alatt,
Vágyok egy szebb jövőre,
Egy pillanatra nem figyelek,
És az első könnycsepp cseppen a ruhámra,
Majd még ezer és ezer,
Az eső épp most eredt el,
Nagy levegőt veszek,
Felállok, majd lassan elindulok,
Még most sincs se kép, se hang,
Hiába szólítgatnak:
Mi a baj?
Én csak megyek előre,
Le a folyópartra,
Hol senki nem láthat,
Hol elsírhatom a bánatomat a természetnek,
S akkor majd hallhatja minden növény és állat,
Hogy ennek a lánynak valami eltörhetett ott bent,
Hogy már soha nem fog úgy nevetni,
Mint egykor régen.

Osztálykirándulás

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


rojamsomat2016. június 24. 07:13

Szép kiírás, remek vers!!
Szívvel,,,Tamás

kevelin2016. június 23. 12:18

Jól tetted hogy leirtad bánatodat szèp ve rs született bőle

maxika2016. június 23. 09:52

Drámai alkotás egy fiatal lány tollából!
Üdv:
Albert

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom