Szerző
Majoros László

Majoros László

Életkor: 47 év
Népszerűség: 3 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 804 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2016. június 23.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers átdolgozásához a szerző engedélye szükséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (4)

Majoros László

Locsolóvers

Rég volt már, hogy ifjú fejjel
"Ábránd"-kölnit ragadtam,
s Húsvét Hétfőn korán kelve
versikéket szavaltam.

Mondtam én sok virágosat,
bárányost, zöld réteset.
Alapjában kettő fajtát:
borzasztót meg rémeset.

Lehet, tán csak művészileg
nem volt közös hullámhossz?
Vagy színészi tehetségem
konvergált a nullához?

S bár a lányok versem hallván
nem törtek ki sírásban,
kértek: hogyha lehet, inkább
nyújtanám be írásban!

Évek szálltak, s mostanság már
nem kapható Ábránd itt.
Vehet helyette az ember
Verszácsét vagy Ármánit.

Fejem lassan őszbe fordul,
megért számos esztendőt,
de szavaló-tálentumom
ezzel sajnos meg nem nőtt.

Ezért aztán, Kedves Hölgyem,
kérem engedelmedet:
hadd` nyújtsam át így, írásban
kis locsolóversemet:

Lángra kapott fent a padlás.
Ég a sok-sok ócska holmi!
Úton már a tűzoltóság,
Kérdik: szabad-e locsolni?

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


rojamsomat2016. június 24. 17:03

Nagyon remek humor!
Nagyszerű lett!!
Szívvel,,,,Tamás

adamne2016. június 24. 15:49

Nekem nagyon tetszett humoros, kedves versed!!!!!
Szívet érdemel alkotásod kedves László.
Gratulálok: Manyi

kevelin2016. június 24. 05:40

A vers egyre jobb
Szèl szárnyán rohan az idő
Hajad tán deres

tmrcsenge2016. június 24. 04:39

Nagyon jópofa lett! :-D

iliesrenata2016. június 23. 22:46

Ez aranyos :)

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom