Én tart végtelenbe...

Pltkx(szerző)2016. augusztus 31. 22:19

@lillus: Jó dolog a felismerés, még akkor is, ha elsőre rossznak tűnik.

Én köszönöm, hogy idetévedtél, és az olvasás mellett egy dicséretre is időt szántál. :)

Törölt tag2016. augusztus 29. 21:08

Törölt hozzászólás.

Pltkx(szerző)2016. július 19. 21:50

@zeleizo: @donmaci: Nektek is köszönöm!

@Riku: Úristen, most látom csak! Az első oszlop csak a véletlen műve lehet! :O

Riku2016. július 19. 21:43

Tetszik, nagyon szép versről van itt szó kéremszépen, sosem tudhatjuk hogy hova tartunk vagy kik vagyunk, de mégis megtaláljuk magunkat a legnagyobb elveszettségünkben is mégis. Igen ez valóban a sorsunk átkozott része.

NEM MELLÉKESEN a szívemet főleg az nyerte meg amit a sorsnak üzensz a rejtett üzenetedben, a balraigazítottság jelen vers esetében a tökéletesség szimfóniája.
Gratulálok, poétabarátom!

donmaci2016. július 19. 21:33

Nagyon tetszett a versed! Szívvel gratulálok: Józsi

zeleizo2016. július 19. 20:39

Nekem az utolsó versszak tetszik a legjobban!
Természetesen az egész, úgy ahogy van nagyon jó!
Gratulálok Tamás!
Szívvel, Zoli

Pltkx(szerző)2016. július 19. 18:51

@rojamsomat: @Metta: Köszönöm a kedves szavakat. :)

@Rozella: Oh, kicsit talán furán fejeztem ki magam. Nincs semmi bajom ezzel a porszemmel, amit meg kell élnünk. Csodás tud lenni néhanapján. A mi apró világunkhoz való visszatérés csak a kezdőgondolat miatt tévút. A nyüzsgő élettől való elszakadás, a ''végtelenbe való ugrás'' néha az egyetlen menekvés az ember számára rossz napjain. Ilyen érzések közepette alakult ki ez a négy faragatlan versszak.

Metta2016. július 19. 11:48

Kedves Tamás!
Valóban porszemek vagyunk a világmindenségben,de mindennap pici jósággal,szeretettel fűszerezve cselekedeteinket jobbá tehetjük azt. Így mi is részesévé válunk e csodának.
Szívvel:Margit

Rozella2016. július 19. 09:21

A címe zseniális.. nagy érdeklődéssel olvastam, de a kifejtés nekem csalódást okozott.. Azt hiszem, nem lehet ez az utad neked sem..

''Sötétségbe nézek szemeimmel,
Zrikálja elmémet az üresség,
A levegőt fogom kezeimmel,
Recseg fülemben szótlan szürkeség.''
...

Célom a jelen nem lehetne, mert
Idefelé jövet járnék tévúton. ''


...de bizony..! Célod a jelen megélése és jobbítása is lehet, és majd ha egyszer visszanézel, megérted... Én most megértelek, mert sok ok van a kilátástalanság érzetére és a magány is keserű tud lenni.. de az ''ÉN ''nem csak a sötétbe tarthat.. kívánom, hogy fordulj a fény felé... Szeretettel, Róza

rojamsomat2016. július 19. 06:45

Nagyszerű versednél szívet hagyok!
Jó vers, de ez még mindig messze a világmindenség nagyságától és a mi valónktól!
Az idő nagy úr, és egy pillanatot adott nekünk egy porszemnyi helyen!!
Gratulálok!!
Szívvel,,,Tamás

dr.vegha2016. július 18. 23:03

Tudom, persze, hogy nem ez volt a vezérmotívumod, az utolsó két sorodat gondoltam kicsit tovább!
Egyébként meg tényleg porszemek vagyunk, és keveset tudunk..persze, mi valljuk úton, útfélen az ellenkezőjét!
Attila

Pltkx(szerző)2016. július 18. 22:38

@dr.vegha:
Ez igaz, minden apró lépés nagyban változtatja a kimenetelt.
A vers maga mondjuk nem ebben a gondolatban íródott. Inkább az ember, a saját magunk aprósága, jelentéktelensége a táguló világegyetemben az, ami kihozta belőlem ezeket a sorokat. Ez a porszem a sivatagban lét, az érzékek nélküli parányiság az, amiből visszahúzhatna a felsőbbrendűség, a nagyság gondolata, de be kell látnunk, hogy ez téves gondolat. Valójában csak pár atom vagyunk a táguló kozmoszban.

dr.vegha2016. július 18. 22:22

''Célom a jelen nem lehetne, mert
Idefelé jövet járnék tévúton.''

El lehetne filozofálgatni verseden.. nem mindegy, melyik utat választod, mert mindegyik a jelenbe tart, de mindegyik választás egy másik valóságba visz..éppen ezért kiismerhetetlen és titokzatos..
Attila