T Tamás Ferenc

Csillagösvény

Simogatóan meleg nyári éjszaka volt.
Éreztem, hogy lelkem elhagyja a testem,
És felszáll egyenest a fellegek közé.
Magam mögött hagyva szeretett városom.

Visszanézve még láttam a dombok lankáit,
Ahogy körülölelték a városom, az országom,
Én meg csak egyre szálltam felfelé,
Még láttam a Kárpátok vonulatát.

Alig egy szempillantásnyi idő múlva
Már jól látható volt a Föld görbülete,
És előretekintve köszönt a jó öreg Hold,
Amin az emberiség otthagyta lábnyomát.

Éreztem a Merkúr felszínének forróságát,
És a Vénusz légkörének mérgező gázait,
Ott voltam a Mars felszínén,
Ahol a roverek szántják a vörös tájat.

Lenyűgözött a Jupiter óriási mérete,
Sétáltam a Szaturnusz porgyűrűin,
Éreztem az Uránusz zöldeskék derengését,
És a Neptunusz oly` távoli hűvösét.

A csillagok fehérje ezer színben pompázott,
Elfújtam a csillagközi gázok pamacsait,
Fürödtem a Betelgeuse vörös fényében,
És belebámultam a Rigel zord kékségébe.

Néztem az alattam sorjázó bolygók sorát,
A kihalt, néptelen világok mellett
Az élettel teli, zöldellő planétákat.
Utamon csillagösvény kísért.

Cipőmön ott volt a csillagok pora,
Szememben az Orion csillagkép fényorgiája,
Lelkemben a fekete lyukak vonzása,
Fejemben a központi mag kisugárzása.

De mégis visszavágyom egy oly` távoli,
Cseppnyi kis kőbolygóra,
Ahol az ég kékjét az óceánok adják,
És selymesen finom a levegő.

A világűr oly` rideg,
De ez a kis bolygó oly` meleg.
Éltet, óv és körülölel.
Föld: mindig a tiéd vagyok!