Szerző
Kevelin Kiss

Kevelin Kiss

Életkor: 70 év
Népszerűség: 149 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 1008 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2016. augusztus 24.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers nonprofit céllal, a szerző és a Poet.hu megjelölésével szabadon átdolgozható.

Címkék
Kedvencnek jelölték (63)

Kevelin Kiss

Szeretnék írni

Valami szépet szeretnék írni,

Olyan szépet, olyan emberit,
Mitől mindenki örvendezik,
Valami jót akarnék adni,
Ami mindenkinek jó, helyes útmutató,
Nekem meg biztosan biztató.

De nem megy,
Szorongva, csendben
Nézek a semmibe,
Még a saját sorsom sincs rendben.

Talán ha felidéznék néhány
Kedves képet,
Kerek lombú, zőld fák sorát,
Köztük szabályosan elterülő
Kövér futótuját,
Vagy fehér és rózsaszín
Leanderek sorát,
Mellettük bíborpiros
Korálvirág vonalát.

Vagy nyári zöld hegyet,
Melynek aljában
Barnul a gabonamező,
Ahogy vonulata a völgybe jő.

Vagy szép kertet, hol tündérek
Földgolyóval játszanak,
Kék tengert, Balatont, szikrázó
Napsütést,
Vagy szüleim édes,
Megértő tekintetét.

De mindhiába,
Egy őrült dühöngése
Áthallatszik a szobámba.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


MeszarosneMaya2019. szeptember 17. 14:49

Nagyon szép látomás. Mit írsz akkor, ha megy az írás?Mert szerintem ez nagyon szép lett: Maya(63. szívvel)

ferzoltan2019. június 15. 10:45

Kedves Kevelin!
Semmi nincsen mindhiába. Nem hiszek a véletlenekben, inkább abban, hogy minden okkal történik. Az őrült dühöngése a te esetedben lezárta a legnépszerűbb versed, hogy helyet adjon egy másik népszerű(bb)nek. Szépen fogtad és foglaltad össze gondolataidat, cserébe első szívem hagytam. További jó munkát kívánok 👍.
Üdvözlettel, Zoltán.

barnajozsefne2019. június 8. 09:18

Nagyon tetszik! Gratulálok!🤗

Gloren2019. március 8. 11:44

Drága Kevelin!

Gyönyörűen szép alkotás, csodás képekkel!
Hatalmas Szívvel Gratulálok!
Üdvözlettel, Szeretettel: Tünde

Gyula162018. augusztus 4. 09:26

Szépet találtál Kedves Kevelin. Szép gondolatokat fogtál meg.
Gratulálok szép versedhez.
Üdvözlettel Gyula.

ditte1422018. július 28. 22:57

Megható őszinteség sugárzik a versből. Szeretnék még sok ilyent olvasni Ettől szinte megtisztul az ember.
Sok szeretettel gratulálok!!!

vezsenyi.ildiko2018. május 1. 14:22

''...nyári zöld hegyet,
Melynek aljában
Barnul a gabonamező,''

Gratulálok! Nyugodt, békés alkotást kívánok, kedves Kevelin!

Zsuzsa-Amriswil2018. március 2. 13:11

Szívvel jártam szépséges alkotásodnál.

Az utolsó versszak döbbenetesen belesajgott a szívembe.

Fazekas Zsuzsa

feri572018. február 20. 09:25

A kedvenc versem tőled Kevelin ez a szép alkotás.
Szívvel, szeretettel és nagy elismeréssel gratulálok.
Feri

K.Jozsef2018. február 3. 23:30

Gratulálok! Minden sora megfogott örömmel olvastam.

vezsenyi.ildiko2018. január 13. 10:23

Igen, úgy nehéz. Nem mindennapi teljesítmény! :-)

csp012017. december 21. 10:16

Szépet és jót írni , adni - igen , ez kellene . A képek felidézésével akár már sikerül(t) is .

hillailaszlo-ve2017. december 13. 02:38

Mégis megy!
Nagyon szép képek! Ha így írsz,
már nem is zavarnak a külső körülmények!
Szeretettel, szívvel olvastalak!
Laci

SzaipIstvanne2017. november 14. 21:07

En ugy erzem, nemcsak szeretnel irni, tudsz is. Remek versedre keson talaltam ra, annal nagyobb orommel es szivvel. M.

Törölt tag2017. november 5. 18:43

Törölt hozzászólás.

irka_firkalo2017. október 19. 20:25

Szívvel gratulálok neked.
Zsuzsa

ereri2017. szeptember 20. 20:24

''De nem megy,''

''De mindhiába,''

Ne aggódj! Ha a múzsa tollba akar mondani, megteszi bármilyen zajban, vagy akár az éj közepén is, ha meg néma, hiába van épp időd és veszed fel az író pózt :) Remekül ideidézted ezt az állapotot - nagyon tetszik a versed. Gratulálok és nagy szívet hagyok mellette - szeretettel, tisztelettel: E. E.

szombati2017. szeptember 8. 22:06

Én is vagyok így.
S mégiscsak írtál egy
szép verset
Gratulálok!
Nagy szívvel!
Szeretettel!

Tibi

Agnes542017. augusztus 11. 14:20

Nagyon jó!

Ági

kovycs592017. július 3. 19:17

Remek!
Laci

Laca5905042017. június 18. 15:29

Nagyszerű vers, gratulálok!

Ferencem2017. június 10. 06:19

Vagyunk így! De annyi baj legyen. Kell néha a csend, a nyugalom is. Talán többször is, mint hisszük.

Kovacskkata2017. május 14. 08:18

Imádom.
Kata

Marcsy2017. május 12. 12:00

Már ezzel a verseddel adtál valami szépet az olvasóidnak.

Locoen2017. május 5. 17:09

Gyönyörű és őszinte sorokkal átitatott, lehengerlő képekkel megfestett önreflexiós, keretes szerkezetű vászon, amelyre az alkotói tétovaság éppen úgy van mesteri módon felfestve, mint a katartikus tájleírás. Lélekből gratulálok hozzá, kedves Kevelin!

Az a helyzet, hogy egy (poéta) ember küszködik hullámvölgyekkel. Emberi lények vagyunk, sosem ugyanolyan hangulatúak, de törékeny létezésünk egyik szépsége pontosan a tökéletlenségünk, ami viszont egyre minőségibben fejleszthető az ellenkező irányba, főleg ha beismerjük azt, ami sosem szégyen, sokkal inkább diadal. Semmit sem szabad siettetni, a hibáinkból tanulni kell, és amikor megérint a belső hang, átitat a késztetés, nosza, ne habozzunk :)!

Sok sikert kívánok a továbbiakban!

Üdv.

Tamás

Emese662017. március 21. 17:52

Nagyszerű!

PELLEI2017. február 26. 11:45

Az alkotói légkör nyugalomhiányát - az utolsó soraid csattanójában - leplezgetve, ügyesen zrikálod magad, miközben ''véletlenül'' egy
remek hangulatú, színes képekkel tűzdelt szuggesztív alkotást kerekítettél.
Tetszésem jeléül problémamegoldó szívet küldök. PELLEI

szabokelemeni522017. január 29. 13:30

Megkapó, elgondolkodtató üdv. Ibolya

kemenyszavak2016. november 25. 11:11

Szép, és képekkel teli vers. Gratulálok.

Szívvel.
Menóra

Balint0072016. november 2. 19:02

Nagyon tetszik! Szív! :)

amalina2016. október 2. 20:47

Szép versedhez szívvel gratulálok!
éva

kokakoma2016. szeptember 11. 16:32

Kedves Kevelin! Aki ilyen ragyogó verset képes írni, tele szebbnél-szebb képekkel akkor nagy baj nem lehet a ''saját sorsom'' rendjével. talán csak kicsit nagyobb önbizalmat adj magadnak és simán minden rendben lesz. Csodás versedre szívet küldök és figyelem oldalad. János

gyongyver672016. szeptember 2. 17:48

Szívvel gratulálok neked,nagyon szépet írtál!Gyöngyi

molnarne2016. szeptember 1. 13:05

Figyelemre méltó szép versedhez szívem hagyom, gratulálok.ICA

dvihallyne452016. augusztus 31. 09:42

Szívvel gratulálok nagyon szép soraidhoz!Sarolta

schvalmrozsa2016. augusztus 30. 08:32

''Talán ha felidéznék néhány
Kedves képet,''
Nagyon szép képeket idézel, gratulálok!
Szívvel: Rózsa

jocker2016. augusztus 29. 12:22

Elismeréssel gratulálok:
jocker/Kíber/Feri

Marimama2016. augusztus 28. 09:28

Szíve hagyok versednél
Marika

uzelmanjanos9562016. augusztus 28. 08:14

Poéta szívvel:János

Maria_HS2016. augusztus 27. 17:31

Szépet írtál!
Szívet hagyok. Maria

Dellamama2016. augusztus 26. 18:33

Szépről írni szépet ez a vágyad teljesült!

1111112016. augusztus 26. 15:52

''Valami szépet szeretnék írni,....''
...lehet kedves Kevelin, hogy nem ilyesmire gondoltál, de szerintem nagyon is szépet sikerült írnod.Szívvel Piroska

kicsikincsem2016. augusztus 26. 13:18

Szívvel gratulálok.
Icus

SAROLTA552016. augusztus 25. 20:54

Kedves Kevelin ! Sikerűlt amit szerettél volna,itt vannak szép verssoraid nyújtottàl szépet,jót,emberit,köszönjük
Szeretettel szívet hagyok; Sarolta

clarekri2016. augusztus 25. 20:42

Csak kitartóan idézd fel a szépet, s akkor a dühöngést már meg sem hallod. Szívvel olvastalak: Klári

harsfalvi.12016. augusztus 25. 16:24

Kedves Kevelin.Az író nem akkor ír amikor akar.Bár írhat de az nem irat.Pihend ki magad és megjön az ihlet.Egyébként megmutattad,hogy mégis tudsz most is a természetről szép verset írni.Szeretettel.Sanyi.

Demonboy202016. augusztus 25. 15:41

Szívvel olvastam 😊

32016. augusztus 25. 12:22

Jó ! Tetszik a versed ! Gratulálok ! Ibolya

Golo2016. augusztus 25. 11:08

Szívvel és szeretettel olvastam versed: Radmila

Zuzuke2016. augusztus 25. 11:06

Csak úgy vitt magával a versed,nagyon Tetszett! Szívvel:Márti

filo-csibi2016. augusztus 25. 10:13

Nemcsak írtál kedves Kevelin, hanem alkottál egy remek verset.
Gratulálok szívvel: Ilike

anci-ani2016. augusztus 25. 08:39

Szerettél volna írni kedves Kevelin és lám, sikerült!!!
Szép képek jöttek elő, a csodás természetet festetted...
Még a dühöngés sem zavarta! :))
Az írás lélekből fakad, siettetni sosem szabad,
akkor amikor úgy érzi az ember,
hogy előtörve özönlenek a szavak... :))
Szívvel, szeretettel olvastalak: Anci

Divima2016. augusztus 25. 08:03

Kevelin , persze, hogy írtál szépet és írni is fogsz. Remélem az őrült nem veled él egy lakásban!
Szívvel.
Edit

gypodor2016. augusztus 25. 07:22

A nagy művek megszületését a pillanat -legyen bármilyen is a külső körülmény- meghatározza. Szépen megírtad: Látod! Mindhiába a külső dühöngés, belülről felfakadt ez a vers!
Szívvel gratulálok.
Gyuri

editmoravetz2016. augusztus 25. 07:06

Kedves Kevelin!

Látod, csak el kell kezdeni ... észre sem veszed, s belejössz, csak írsz, írsz.... s ilyen csodálatosan szép képek tárulnak fel - még akkor is, ha sokszor a körülmények nem a legmegfelelőbbek az alkotáshoz!

Szívvel gratulálok! Edit /8./

Vadvirag462016. augusztus 25. 06:45

Nagyon szépen írtál.GRATULÁLOK hozzá.Nagyon tetszik.Szeretettel szívem hagyom Vadvirag46

Metta2016. augusztus 25. 06:09

Most is sikerült szépe írnod!
Szívvel olvastam:Margit

kisserzsi2016. augusztus 25. 03:45

Nagyon szép vers,remélem már jobb! nem kell mindig írni,néha emészteni is kell!puszi!

mezeimarianna2016. augusztus 25. 03:40

írj...segít átvészelni,adni és kapsz is közben...:)

dr.vegha2016. augusztus 24. 22:21

Szerintem sikerült szépet írnod.
''zőld fák'' véletlenül hosszú ő vel írtad .
Szívvel olvastam.
Attila

Sida2016. augusztus 24. 22:17

Szép természeti képeket írtál le versedben.
Az élet sajnos nem csak álmodozás...
Szívvel: Si

vargaistvanneel2016. augusztus 24. 22:11

Jaj, Istenem! Írtál szépet is kedves Kevelin, de még milyen szépet.....

Valami szépet szeretnék írni,

Olyan szépet, olyan emberit,
Mitől mindenki örvendezik,
Valami jót akarnék adni,
Ami mindenkinek jó, helyes útmutató,
Nekem meg biztosan biztató.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom