Nichi-ya Nikoletta

Boldogságra ébredjek

Széttört álmok mezején vezetett utam,
olyan volt az egész, mint egy végső futam.
A szürke égbolt koromfeketévé változott,
éreztem, jobb lesz, hogyha rögtön távozok.

Egy új világba léptem, az út mellett virágok,
rózsaszín fellegek, s az égbolton sirályok.
Maradtam volna még e mesebeli helyen,
de hirtelen rám virradt a keserű jelen.

A valóságba csöppentem, ez már nem álom,
itt még a szivárványt is szürke foltnak látom.
Inkább legyen rémálmom, de boldogságra ébredjek,
ne életemben búslakodjak, s örömet álmaimban érezzek.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Nichi-ya(szerző)2016. október 4. 11:37

@voodoo: Kedves Voodoo! Érdekes megközelítés, de bölcs gondolatok. Nagyon szépen köszönöm megtisztelő figyelmed. Mindig szívesen látlak. :)
Baráti üdvözlettel
Niki

voodoo2016. október 4. 10:29

Kedves Niki, az őszi versedhez nem akartam írni, maximum egy-két esőcseppet tudtam volna alatta hagyni, de ide, ehhez a szép és érdekes írásodhoz hagyok pár sort. Sokan fordítanánk ki a világot sarkaiból, és élnénk az álmunkban a valóság helyett. Így csak álmunkban járnánk a mostani valóságban. Gyerekkorom óta töprengek ezen én is: lehet, hogy az az ''igazi'', amikor alszom? És csak álmodom a nappalokat? Az a baj, hogy ha az álmainkba menekünk, a problémáink nem oldódnak meg, sőt előbb-utóbb álmunkban is utolérnek, és vagy el sem tudunk már aludni, vagy álmunkban is megjelennek nappalaink árnyai... Legjobb kifordítani a valóságot: változni vagy változtatni amit csak lehet. És ha ez sikerül, gyönyörködni ''járunk'' az álmaink közé, nem menekülni. Szeretettel: ѴσσƊσσ

Nichi-ya(szerző)2016. szeptember 27. 14:18

@szaby30: Kedves István! Nagyon szépen köszönöm kedvességed és a versemnél hagyott szívet. :)
Baráti üdvözlettel
Niki

szaby302016. szeptember 27. 14:14

Nagyszerű gondolatok,a befejezés remek,igen életedben legyél boldog az álmok néha csalók,gratula.szívecskét hagyok.

Nichi-ya(szerző)2016. szeptember 26. 21:38

@Mikijozsa: Kedves Miklós! Nagyon szépen köszönöm a dicsérő szavakat és a szíves gratulációt. :)
@Ibolya.52: Kedves Ibi! Nagyon szépen köszönöm kedvességed és a szíves gratulációt. :)
@AkarkiGyula: Kedves Akarki! Igen, ez így igaz. Nagyon szépen köszönöm a gratulációt. :)
@mezeimarianna: Kedves Marianna! Nagyon szépen köszönöm kedvességed, szeretetteljes szavaid. :)


Baráti üdvözlettel, őszinte tisztelettel
Niki

mezeimarianna2016. szeptember 26. 05:10

remélem a valósáig rejt boldogságot neked

AkarkiGyula2016. szeptember 25. 15:28

Kedves Niki!
Ha, az ember válogathatna, nem is lenne rossz. De, nem úgy van. Azt mondják, ezt dobta a gép. Reménykedjünk lesznek még jó dolgok is, az ébrenlétben is. Gratulálok.ü.akarki.

Ibolya.522016. szeptember 24. 20:14

Remek álom!
''A valóságba csöppentem, ez már nem álom,
itt még a szivárványt is szürke foltnak látom.
Inkább legyen rémálmom, de boldogságra ébredjek,
ne életemben búslakodjak, s örömet álmaimban érezzek.''
Szívvel gratulálok. Ibi

Mikijozsa2016. szeptember 23. 18:37

Igazi realista vers, szívvel gratulálok

Nichi-ya(szerző)2016. szeptember 23. 10:38

@195705252012: Kedves Irén! Hálásan köszönöm kedvességed és a hagyott szívet. Nagyon aranyos vagy. :)
@gyongyver67: Kedves Gyöngyi! Nagyon szépen köszönöm dicsérő szavaid és a szíves gratulációd. :)
@kicsikincsem: Kedves Icus! Nagyon szépen köszönöm kedvességed és a szívből jövő jókívánságot. :)


Baráti üdvözlettel, őszinte tisztelettel
Niki

kicsikincsem2016. szeptember 23. 05:34

Ébredj boldogságra, szívemből kívánom.
Gratulálok.
Icus

gyongyver672016. szeptember 22. 20:19

Szívvel gratulálok,szép versedhez!Gyöngyi

1957052520122016. szeptember 22. 20:07

Most megölelnélek! Szívem hagyom , Irén

Nichi-ya(szerző)2016. szeptember 22. 16:46

@Doli-Erzsi: Kedves Erzsi! Nagyon szépen köszönöm kedvességed és a szíves olvasást. :)
@BakosErika: Kedves Erika! Nagyon szépen köszönöm a kedves szavakat és a szeretetteljes olvasást. :)
@laszloklara: Kedves Klára! Nagyon szépen köszönöm szeretetteljes szavaid és a jókívánságot. :)
@remember: Kedves Zoli! Nagyon szépen köszönöm kedvességed és a szíves gratulációd. :)
@szaby30: Kedves István! Nagyon szépen köszönöm kedvességed, a biztató szavakat és a hagyott szívet. :)
@lepko.ila: Kedves Mária! Nagyon szépen köszönöm a gratulációt. Örülök, hogy így gondolod. :)
@kreativ55: Kedves Ági! Nagyon szépen köszönöm megtisztelő figyelmed és a dicsérő szavakat. :)
@Andicsek: Kedves Andi! Nagyon szépen köszönöm a jókívánságot és a szívből jövő, szeretetteljes gratulációd. :)
@clarekri: Kedves Klári! Nagyon szépen köszönöm kedvességed, a jókívánságot és a szíves olvasást. :)


Baráti üdvözlettel, őszinte tisztelettel
Niki

clarekri2016. szeptember 22. 14:36

Azt kívánom, életedben és álmaidban egyaránt boldog légy! Szívvel olvastam szép versedet: Klári

Andicsek2016. szeptember 22. 07:32

Ébredj mindig boldogságra :) kedves Niki!
Nagyon szép verset alkottál, melyhez őszinte szeretettel és szívből gratulálok: andi

kreativ552016. szeptember 22. 07:20

''Inkább legyen rémálmom, de boldogságra ébredjek,
ne életemben búslakodjak, s örömet álmaimban érezzek.''
De jó is lenne Nikikém, ha ez így lenne.
Szeretem a verseidet, ezt is szeretettel viszem. Ági

lepko.ila2016. szeptember 22. 05:55

Aranyos vers, gratulálok!

szaby302016. szeptember 21. 15:14

Niki! Na-ne! hogy lehet neked keserű jelen,mindent meg lehet oldani az idő is segít,kívánom az életben legyen gyönyörű,csak a szép álmok váljanak valóra,
tetszett, lazításkép szívecskét hagyok,

remember2016. szeptember 21. 05:11

Szívvel gratulálok kedves Nikoletta!

laszloklara2016. szeptember 20. 20:31

Kedves Niki, egyetértek veled, inkább boldogságra ébredj, ezt kívánom neked.

BakosErika2016. szeptember 20. 19:17

Szeretettel olvastam szépen megírt versed.
Gratulálok.

Doli-Erzsi2016. szeptember 20. 18:08

Remek alkotásodat szívvel olvastam!
Erzsi

Nichi-ya(szerző)2016. szeptember 20. 17:09

@kokakoma: Kedves János! Nagyon szépen köszönöm kedvességed, a jókívánságot és a szíves gratulációt. :)
@Martonpal: Kedves Attila! Nagyon szépen köszönöm a szívből jövő gratulációt. Örülök, hogy tetszett. :)
@anci-ani: Kedves Anci! Nagyon szépen köszönöm a jókívánságot és a szeretetteljes, szíves olvasást. :)
@Csadra: Kedves Csadra! Nagyon szépen köszönöm a jókívánságot és a szíves gratulációt. Örülök, hogy tetszett. :)
@filo-csibi: Kedves Ilike! Nagyon szépen köszönöm a szeretetteljes szavakat, a jókívánságot és a szívet. :)
@dr.vegha: Kedves Attila! Nagyon szépen köszönöm megtisztelő figyelmed és a versemnél hagyott szívet. :)
@LIne: Kedves Eta! Nagyon szépen köszönöm kedvességed, szeretetteljes szavaid és a jókívánságod. :)
@Paga: Kedves János/Paga! Bölcs gondolatok. Nagyon szépen köszönöm kedves szavaid és a szívet. :)
@Schmidt-Karoly: Kedves Schmidt Károly! Nagyon szépen köszönöm a bölcs hozzászólást, a kedves szavakat és a jókívánságot. Szép napokat! :)
@m.agnes: Kedves Ágnes! Nagyon szépen köszönöm a biztató szavakat és a szíves olvasást. :)
@jocker: Kedves jocker/Kíber/Feri! Nagyon szépen köszönöm megtisztelő figyelmed és a szeretetteljes gratulációd. :)
@Vargazlajos: Kedves VZL! Nagyon szépen köszönöm a dicsérő szavakat és a szíves gratulációt. :)
@PiszarEva: Kedves Éva! Nagyon szépen köszönöm kedvességed, a jókívánságot és a szeretetteljes olvasást. :)
@adamne: Kedves Manyi! Nagyon szépen köszönöm szeretetteljes szavaid, a jókívánságot és a szíves gratulációt. :)
@Metta: Kedves Margit! Nagyon szépen köszönöm a kedves szavakat, a jókívánságot és a szíves olvasást. :)
@szalokisanyi1: Kedves Sanyi! Nagyon szépen köszönöm megtisztelő figyelmed, dicsérő szavaid és a szívet. :)
@gypodor: Kedves Gyuri! Bölcs gondolatok. Nagyon szépen köszönöm kedvességed és a szíves olvasást. :)
@Hopehely: Kedves Hajni! Nagyon szépen köszönöm kedves szavaid, a jókívánságot és a szíves olvasást. :)
@uzelmanjanos956: Kedves János! Nagyon szépen köszönöm megtisztelő figyelmed, a jókívánságot és a baráti szívet. :)
@Meroni: Kedves Roni! Nagyon szépen köszönöm kedvességed, a jókívánságot és a szívből jövő gratulációt. :)
@111111: Kedves Piroska! Nagyon szépen köszönöm a szeretetteljes, szívből jövő jókívánságot. Igazán aranyos vagy. :)
@barnaby: Kedves Barnaby! Nagyon szépen köszönöm a gratulációd. Örülök, hogy így gondolod. :)
@Kicsikinga: Kedves Kinga! Nagyon szépen köszönöm kedvességed, szeretetteljes szavaid és a szívből jövő jókívánságot. :)
@keva526: Kedves Éva! Nagyon szépen köszönöm a szívből jövő jókívánságot és a szeretettel hagyott szívet. :)
@evacsoki: Kedves Éva! Nagyon szépen köszönöm kedvességed, a jókívánságot és a hagyott szívet. :)
@Abraks_Anna: Kedves Adri! Nagyon szépen köszönöm a dicsérő szavakat. Örülök, hogy így gondolod. :)
@V.P.: Kedves Pál! Nagyon szépen köszönöm a kedves szavakat és a gratulációt. :)
@1-9-7-0: Kedves Anikó! Nagyon szépen köszönöm kedvességed, a jókívánságot és a szíves gratulációd. :)
@molnarne: Kedves ICA! Nagyon szépen köszönöm a kedves szavakat és a szeretetteljes, szíves gratulációt. :)
@vargaistvanneel: Kedves Erzsi! Nagyon szépen köszönöm a dicsérő szavakat és a szeretetteljes, szíves gratulációt. :)
@M.Laurens: Kedves Miklós! Nagyon szépen köszönöm megtisztelő figyelmed, elismerő szavaid és a hagyott szívet. :)
@meszaroslajos60: Kedves Lajos! Nagyon szépen köszönöm kedvességed és a szíves olvasást. :)
@donmaci: Kedves Józsi! Nagyon szépen köszönöm kedves szavaid és a szíves gratulációd. :)
@babumargareta01: Kedves Babu! Nagyon szépen köszönöm szeretetteljes szavaid és a szíves gratulációd. :)
@m.falvay: Kedves Miki! Nagyon szépen köszönöm kedvességed, a jókívánságot és a hagyott szívet. :)
@hmbt: Kedves Éva! Nagyon szépen köszönöm kedvességed és a szeretetteljes, dicsérő szavaid. :)
@Zsuzsa0302: Kedves Zsuzsa! Nagyon szépen köszönöm a szeretetteljes, szíves gratulációd. :)
@sanszi66: Kedves Sanyi! Nagyon szépen köszönöm a szívből jövő jókívánságot és a hagyott szívet. :)
@HAdriana: Kedves Adriana! Nagyon szépen köszönöm a dicsérő szavakat és a szeretetteljes, szíves gratulációd. :)
@Baranyai_Attila: Kedves Attila! Nagyon szépen köszönöm megtisztelő figyelmed és a gratulációd. :)


Baráti üdvözlettel, őszinte tisztelettel
Niki

Törölt tag2016. szeptember 20. 11:36

Törölt hozzászólás.

HAdriana2016. szeptember 20. 10:53

Az álom sokszor szép még akkor is ha ébren álmodunk. Szép verset hoztál, gratulálok!
Szeretettel és szívvel: Adriana

sanszi662016. szeptember 20. 08:45

Kedves Niki!
Hát szívből kívánom a boldog ébredést!
Szívvel, szeretettel: Sanyi

Zsuzsa03022016. szeptember 20. 08:36

Álom gyógyít... Az álomnak lehet valóságtartalma, még ha összevegyülve is....Szépséges versedhez szívvel és szeretettel gratulálok: Zsuzsa

Törölt tag2016. szeptember 20. 05:47

Törölt hozzászólás.

m.falvay2016. szeptember 19. 23:13

Az álmok sokszor a valóságból táplálkoznak , kívánok boldog ébredést boldog álom után .
Szívvel Miki

babumargareta012016. szeptember 19. 21:52

''Egy új világba léptem, az út mellett virágok,
rózsaszín fellegek, s az égbolton sirályok.'',,kedves Nikki,,maradj itt ,oly szépnek tünik,,gratulálok öszinte tisztelettel,,,szivvel,,,Babu

donmaci2016. szeptember 19. 20:55

Nagyon szép versedhez szívvel gratulálok: Józsi

meszaroslajos602016. szeptember 19. 20:51

Kedves Nikoletta, remek alkotásodat szívvel olvastam, Lajos.

M.Laurens2016. szeptember 19. 20:50

Kedves Nikoletta! Őszinte tiszteletem és elismerésem jeleként hagyom nálad a kis szívet!
/ Miklós /

vargaistvanneel2016. szeptember 19. 20:21

Drága Niki!
Bölcsen írtál álom-élet versedben!Nagyszerű!
Szívvel, szeretettel gratulálok
Erzsi

Inkább legyen rémálmom, de boldogságra ébredjek,
ne életemben búslakodjak, s örömet álmaimban érezzek.

molnarne2016. szeptember 19. 19:09

Remek alkotás szívvel szeretettel gratulálok:ICA

1-9-7-02016. szeptember 19. 18:53

Kedves Nikoletta
''ne életemben búslakodjak, s örömet álmaimban érezzek.'' tiszta szívből kívánom neked úgy legyen !!!!!!! szép élet versedhez szívvel gratulálok Anikó

V.P.2016. szeptember 19. 18:18

Nagyon jó a versed, gratulálok!

Abraks_Anna2016. szeptember 19. 18:14

Csodás költemény,,kedves Niki! Adri

evacsoki2016. szeptember 19. 17:50

Kedves Nikoletta! Szívet hagyva kívánom boldogságod. Üdvözlettel Éva

keva5262016. szeptember 19. 17:23

Szívből kívánom én is, hogy minden nap boldogságra ébredj!
Szeretettel hagyok szívet gyönyörű versednél!
Éva

Kicsikinga2016. szeptember 19. 17:20

Szívből kívánom, hogy úgy legyen!
Most is, mit mindig, remek a versed!

barnaby2016. szeptember 19. 16:09

elgondolkodtatóak soraid...főleg a záró sorok. gratulálok versedhez:B:)

1111112016. szeptember 19. 16:00

''Inkább legyen rémálmom, de boldogságra ébredjek,
ne életemben búslakodjak, s örömet álmaimban érezzek.''
''Legyen kívánságod szerint'' - és ha tehetném hipp-hopp meglengetném a varázspálcámat - kedves Niki, most viszont csak szeretettel, szívből kívánom: így legyen! Piroska

Meroni2016. szeptember 19. 15:40

Teljesüljön a vágyad és boldogságra ébredj kedves Niki! Szép versedhez szívből gratulálok
Roni

uzelmanjanos9562016. szeptember 19. 15:09

Fájdalmasan szép álomversed nagyon megfogott, sajnos én is így vagyok álmaimmal, de nálam ez már a korral is jár. Kívánom hogy az álombeli örömeid valósággá váljanak, baráti szívvel:János

Törölt tag2016. szeptember 19. 14:51

Törölt hozzászólás.

gypodor2016. szeptember 19. 14:29

Kell, hogy boldogságra ébredjünk. Ha nem ma, akkor holnap...
Szívvel olvastalak.
Gyuri

szalokisanyi12016. szeptember 19. 14:03

''Inkább legyen rémálmom, de boldogságra ébredjek,
ne életemben búslakodjak, s örömet álmaimban érezzek.''

Kedves Niki! Bölcs gondolatok. Gratulálok!
Szívvel: Sanyi

Metta2016. szeptember 19. 13:06

Kedves Niki!
Kívánom teljesüljön kívánságod! Nagyon igazad van ,a rémálomból felébredünk,inkább az élet adjon szép ,boldog perceket!
Szívvel olvastam szép versed!
Üdvözlettel:Margit

adamne2016. szeptember 19. 12:59

Drága Nikikém!
Kívánom neked, hogy minden nap boldogságra ébredj, nagyon
megérdemelnéd!!!!Szép versedhez szívvel gratulálok: Manyi

PiszarEva2016. szeptember 19. 12:14

Igazad van Niki, szerintem is boldogságra ébredni minden reggel, erre van szükség. Kívánom legyen boldog minden napod!
Gratulálok!
Szeretettel olvastalak!
Éva

Vargazlajos2016. szeptember 19. 12:08

Bölcseletek egy versben!
Szívvel gratulálok: VZL

jocker2016. szeptember 19. 12:02

Nekem is = ''inkább az álom legyen borús, ha választani lehetne...''
De! Nagyon átjött a mondanivalód, át is éltem rendesen és még egyet is értek, úgy, egyébként.
Poétaöleléssel és szeretettel csak gratulálni tudok: jocker/Kíber/Feri

m.agnes2016. szeptember 19. 11:57

Biztos vagyok benne, hogy minden nap tartogat számodra is valami örömet!
Szívvel olvastam versedet!
Ágnes

Schmidt-Karoly2016. szeptember 19. 11:53

Kedves Nikoletta!
Bús, borús napra ébredtél, pedig ott volt az csodálatos álom, amely igazán folytatódhatott volna ebben a ''valóságshow''-ban is. Azon gondolkodom, hogy mennyivel volna jobb minduntalan rémálmok közt forgolódni, aztán a csodára ébredni. Én úgy gondolom, hogyha ez bekövetkezne, az sem lenne jobb, már csak azért sem, mert akkor mikor pihennéd ki magadat, mert ugye ez a sűrű anyagi világ ezt még igényli. Maradhatunk(?), maradjunk annyiban, hogyha lúd, legyen kövér. Legyen az álom is és a valóság is egyaránt mesebeli, mesés. A teremtés listájára, a kívánságlistára ezt kell nagy betűkkel felírni, persze nemcsak felírni!
Kívánom, hogy a boldogsággal álmodj, és boldogságra ébredj az év minden napján, szeretettel: Schmidt Károly.

Paga2016. szeptember 19. 11:20

Én is sokszor álmodom olyat, amit szívesen folytatnék az életben, de vannak rémálmaim is. Legjobb lenne valóban itt e Földön boldognak lenni, s nem várni az álom bódító erejére... Szívvel:János/Paga

LIne2016. szeptember 19. 11:19

Teljesüljön kívánságod Niki!

Szeretettel, Eta

dr.vegha2016. szeptember 19. 11:13

Hát, igen... inkább az álom legyen borús, ha választani lehetne...
Szívet hagyok szép versedért kedves Niki!
Attila

filo-csibi2016. szeptember 19. 11:06

Megértem kívánságodat kedves Niki! Úgy legyen, ahogyan szeretnéd! Szeretettel, szívvel: Ilike

Csadra2016. szeptember 19. 10:57

Úgy legyen... Bár a valóság lenne néha olyan, mint egy-egy gyönyörű álom és a sok szenvedés csak rémálom. Nagyon tetszik versed. Szívvel gratulálok! Csadra

anci-ani2016. szeptember 19. 10:47

Gyönyörű álomversed boldogságot, szép remény ad a léleknek drága Niki!
Szívvel, szeretettel olvastam!
Kívánom a boldogság valóssá váljon...
Szívvel, szeretettel olvastam: Anci

Martonpal2016. szeptember 19. 10:46

Nagyon érdekesen írtál az álomról
Ha az álom nagyon jó,az ember nem szívesen ébred,mert szembe találkozik a valósággal.
Ha az álom nagyon rossz,minél előbb szeretnénk megszabadulni tőle,ennél még a valóság is jobb.
És még jobb:''Inkább legyen rémálom,de boldogságra ébredjek''
Tetszett a versed!Szívből gratulálok hozzá....attila

kokakoma2016. szeptember 19. 10:33

Szívvel kívánom, úgy legyen. Szép vers! Szívvel gratulálok. János

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom