Szerző

Bieber Mária

Életkor: 53 év
Népszerűség: 90 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 361 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2016. szeptember 22.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers utánközlése vagy átdolgozása csak a szerző engedélyével lehetséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (20)

Bieber Mária

Magvetés

Szikes lelkem fel-felszántják:
mélyen árkolt fénybarázdát
szánt a hajnal napekéje,
ez életem magvetése:
Te szórod az áldásmagot,
s hozzáteszem én is részem.
Ahogy telnek a hónapok,
álmélkodva el-elnézem,

mint hajt ki és szökik szárba
sorsom Veled közös álma,
s hajladozva mint növekszik!
Angyalaidnak is tetszik,
és Neked is, ugye, Uram?
De jobban szemügyre véve
az egészet, most csakugyan
szégyenkezve rogyok térdre.

Ez itt zsenge búza, látom,
zölden ring a láthatáron;
az pedig ott közte konkoly,
én vetettem - a gonosztól
megcsalt szívem vetése ez.
A búzához, lám, hasonló,
bő termése jó mégsem lesz,
kigyomlálni volna most jó.

Látod, Te is, Uram-Isten,
nem korholsz, csak állsz szelíden,
szemvillanásod sem vádol,
nem csalódtál, ismersz már jól.
Halkan mondod: már nem lehet
veszteségek nélkül ennyi
lélekgizgaz-rengeteget
gyökerestül kiegyelni.

Ha konkolyom megismertem,
most már a búzát neveljem,
szeressem, hogy termést hozzon,
kegyelmet megsokszorozzon.
Lassan ötven éve, bizony,
hogy vetésünk így növekszik,
angyalaidnak is, tudom,
és Neked is, ugye, tetszik?

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


gyongyver672016. november 4. 18:51

Gratulálok,nagyon szép alkotás!Gyöngyi

Abraks_Anna2016. október 14. 19:38

Szép nagyon! Adri

Hespera(szerző)2016. szeptember 30. 18:27

@gypodor:
Kedves Gyuri!
Nagy örömmel olvastam Máté evangéliumából idemásolt idézetedet. Pontosan ez a részlet volt az ihletadó. Magamra vonatkoztattam a szentírási mondatokat, és saját életem terméketlen és termőre forduló vetéseire gondoltam. Megtiszteltetésnek veszem a velem való együttgondolkodásodat. Hálás köszönettel és sok-sok jókívánsággal!
Hespera

Hespera(szerző)2016. szeptember 30. 18:22

Kedvesek:
@Nichi-ya: @Kicsikinga: @kicsikincsem: @Metta: @111111: @jocker: @uzelmanjanos956: @M.Laurens: @Meroni: @nefelejcs: @szalokisanyi1: @Golo: @anci-ani: @editmoravetz: @Ibolya.52: @195705252012: @1-9-7-0: @dr.vegha:
Nagyon megtiszteltetek olvasásotokkal és véleményetekkel. Hálásan köszönöm!

Nichi-ya2016. szeptember 27. 10:36

Tartalmas, mély sorok. Sok szeretettel, szívvel olvastam.

Kicsikinga2016. szeptember 24. 18:11

''Ha konkolyom megismertem,
most már a búzát neveljem,
szeressem, hogy termést hozzon,
kegyelmet megsokszorozzon.''

kicsikincsem2016. szeptember 24. 15:30

Szívvel gratulálok remek versedhez.
Icus

Metta2016. szeptember 24. 00:33

Kedves Mária!
Nagyon szép vers,bölcs gondolatokkal!
Szívvel olvastam:Margit

1111112016. szeptember 23. 17:33

Nagyon szép a belső tartama és élvezetes a ritmusa is versednek.Szívvel Piroska

jocker2016. szeptember 23. 16:09

Köszönöm az élményt, hogy olvashattam a gondolatsorodat...
Vivát! jocker/Kíber/Feri

uzelmanjanos9562016. szeptember 23. 14:40

Szépséges versedet élmény volt olvasni, poéta szívvel gratulálok:János

M.Laurens2016. szeptember 23. 12:41

''Ez itt zsenge búza, látom,
zölden ring a láthatáron;
az pedig ott közte konkoly,
én vetettem - a gonosztól''
---
Már-már dalszerű ez a strófád, nállam ez viszi a hátán az összes többit. :) Őszinte tiszteletem és elismerésem jeleként hagyom nálad a kis szívet!
/ Miklós /

Meroni2016. szeptember 23. 11:15

Gratulálok kedves Mária! Szeretettel és szívvel! Roni

nefelejcs2016. szeptember 23. 11:08

Öröm volt olvasni szemléletes, igaz versedet.
Szívből gratulálok!
Anikó

gypodor2016. szeptember 23. 10:34

Gyönyörű vers! Azonnal a Bibliához nyúltam. Ne haragudj, ha ídézem, mert ez a gyöngyszem vers ettől szebb!!!('' Az, aki a jó magot veti, az Emberfia, a szántóföld a világ, a jó mag a mennyek országának fiai, a konkoly a gonosz fiai, az ellenség, aki elvetette a konkolyt, az ördög; az aratás a világ vége, az aratók pedig az angyalok. Ahogyan tehát a konkolyt összegyűjtik és megégetik, úgy lesz a világ végén. Az Emberfia elküldi angyalait, és összegyűjtenek országából minden botránkozást okozót és gonosztevőt, és a tüzes kemencébe dobják őket: ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás. Akkor majd az igazak fénylenek Atyjuk országában, mint a nap. Akinek van füle, hallja!” (Mt 13,24-30.36-43).'')
Szívvel gratulálok.
Gyuri

szalokisanyi12016. szeptember 23. 10:06

Kedves Mária! Igaz gondolatok. Mindennapjainkat is hitünkhöz hűen kell megélni. Nem csak az ünnepek alkalmával kell példát mutatni. Nagyon szép alkotás.
Szívvel. Tisztelettel: Sanyi

Golo2016. szeptember 23. 09:34

Kedves Mária!

Bölcs gondolatokat tartalmazó versedhez szívvel és szeretettel gratulálok: Radmila

anci-ani2016. szeptember 23. 08:44

Gyönyörű versed nagyon tetszett kedves Hespera!
A magokat elvetjük reménnyel, szeretettel, hittel és
boldogan látjuk, amint megfogan és növekszik...
ha hibáztunk beismerjük, és jobban ügyelünk, mit cselekszünk...
Szépséges versed szívvel, szeretettel olvastam: Anci

editmoravetz2016. szeptember 23. 06:56

Drága Mária!

Amikor az ember a hibáit belátja, már Istennek tetsző tettet visz véghez!
A továbblépéshez segítséget nyújt.

Szívvel-szeretettel gratulálok Edit

Ibolya.522016. szeptember 23. 01:53

Csodálatos! Szívvel gratulálok. Ibi

1957052520122016. szeptember 22. 23:38

Magaddal vittél. Nagyon tetszenek gondolataid. Szívvel gratulálok , Irén

1-9-7-02016. szeptember 22. 22:41

Kedves Mária biztos vagyok abba hogy a jó Istennek tetsző életed hiszen hibáid elismered alázattal kéred a jobbító segítséget ....
Kívánom hogy jó földbe kerüljön magod és 100 szoros termést hozzon csűrjeid bőven teljenek ........szívvel gratulálok szép versedhez Anikó

dr.vegha2016. szeptember 22. 21:45

Nekem mindenesetre tetszik!
Attila ❤

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom