Szerző
Ambrus József

Ambrus József

Életkor: 55 év
Népszerűség: 385 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 631 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2016. október 4.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető, átdolgozás készítéséhez azonban a szerző engedélye szükséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (39)

Ambrus József

Metaforák hálójában

Nincs a történetben metafora,
romantikátlan és tettre készen
közelít, ha ösztönöz a jóra, -
amíg porszívózom a beszédet.
Értelemmel küszködnek a szavak,
csak némelyikről a smink kopott le,
mert így szolgálják az igazat
minden hamisságból kirekesztve.
Ostoba hírvivő, friss ösztönök
vad késeit csorbítja az ének, -
nyirkos metaforám csak füstölög,
és beleférsz abba, ami kiégett.

Nem mondhatok ennél biztatóbbat,
népek nyelvén már fogytán a készlet,
kísérlet mind, megbotlik a jóslat,
velőmben a metafora kész lett.
Tartalmas mozdulatok kísérnek,
egy kézlegyintés, kozmikus szándék,
a szabályok ellenére beérnek
tán, ha megvalósul - mindig másképp.

A minőség körülnéz, szóra kap,
képes, hogy a hangzavart megértse,
mert a részecskék tovább bomlanak,
és ott a "minden" lehet esélye.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Doki66(szerző)2016. október 11. 10:55

Meleg mocsaram füstgombát növel,
az ébredő vetésben elmerül a kéz,
egy marék fájdalom párolog el,
ha szív edényét nyújtja feléd..............Köszönöm szépen a látogatást.. barátsággal...Doki

PiszarEva2016. október 11. 09:20

Te aztán képes vagy szerintem hangzavarban is erre!

''Nem mondhatok ennél biztatóbbat,
népek nyelvén már fogytán a készlet,
kísérlet mind, megbotlik a jóslat,
velőmben a metafora kész lett.
Tartalmas mozdulatok kísérnek,
egy kézlegyintés, kozmikus szándék,
a szabályok ellenére beérnek
tán, ha megvalósul - mindig másképp.''
Erős , ütős gondolataid már megszoktam. Gratulálok!
Szeretettel: Éva

judit.szego2016. október 8. 21:35

Gratulálok, Doki!

lizomka2016. október 8. 21:20

A művészi lélek értékes munkát formált,belekarcolta a figyelemre méltó értékeket,hogy lássuk meg, ha gondosan figyelünk is reá.
Remek vers!
Szív érte!
Kati

Doki66(szerző)2016. október 8. 14:40

Tömény szavak a lélek szövetében,
az erős órák igazat adnak, -
messze a léttől, lágy vízszegélyen,
mint gyors villám, a létért suhannak.........Köszönöm szépen mindenkinek.....Barátsággal. Doki

Molnar-Jolan2016. október 7. 23:39

Jó vers, grat.

eferesz2016. október 7. 17:35

Kedves József!
Ez egy tökéletes mandala, köszönöm szépen!
:)
Szeretettel: Szabolcs

M.Laurens2016. október 7. 14:45

Nagy tisztelettel és szívvel gratulálok versedhez, kedves József!
/ Miklós /

Nichi-ya2016. október 7. 11:47

Sok szeretettel, szívvel gratulálok nagyszerű alkotásodhoz.

Doki66(szerző)2016. október 6. 08:12

Forma nélkül porlad a művészet,
evezőink bizarr ütemre vernek,
halk sírásból rakok örök fészket,
és elvonulok a másvilágra embernek…...Köszönöm nektek.............Barátsággal, Doki

Gmeindlmargitka2016. október 6. 00:50

Kedves Doki!
Sokat mondó remeket hoztál ismét! Szívet ér!
Margó

clarekri2016. október 5. 20:42

Igényes, jó vers! Gratulálok: Klári

gypodor2016. október 5. 11:51

''A minőség körülnéz, szóra kap,
képes, hogy a hangzavart megértse,
mert a részecskék tovább bomlanak,
és ott a ''minden'' lehet esélye.''
ÜTŐS!!! Tetszik a versed Jóska! Gratulálok (29.)
Gyuri

kicsikincsem2016. október 5. 11:43

''A minőség körülnéz, szóra kap,
képes, hogy a hangzavart megértse,''

Szívvel gratulálok a nagyszerű versedhez.
Icus

Törölt tag2016. október 5. 09:44

Törölt hozzászólás.

Anida2016. október 5. 09:26

Nagyon tetszettek gondolataid
Szível gratulálok:Andi

uzelmanjanos9562016. október 5. 09:21

Remek alkotásod igazi mestermunka, poéta szívvel gratulálok:János

Rozella2016. október 5. 08:17

A titok a minőségben van..,ahogy ezt a versed is profin mutatja: ''Jót s jól! ebben áll...''

''A minőség körülnéz, szóra kap,
képes, hogy a hangzavart megértse,
mert a részecskék tovább bomlanak,
és ott a ''minden'' lehet esélye.''

Nagyon tetszett! Gratulálok! Róza

szalokisanyi12016. október 5. 07:03

Művészi munka. Gratulálok! Sanyi

Doki66(szerző)2016. október 5. 06:12

köszönöm szépen.. Köszönöm egyenként külön mindenkinek....Barátsággal....Doki

remember2016. október 5. 04:48

Mondhatnám! A téma ,megközelítése, és kivetítése egy olyan síkra, sajátos látószögből szemlélve, szemléltetve az olvasóval. Ez a te versednek a sajátossága, tipikus Ambrus Jóskás alkotás!
Gratulálok barátom!

olahmariann2016. október 4. 23:27

''népek nyelvén már fogytán a készlet,''...igen,...ez a helyzet, kedves Doki!

A kedvenc részem:

''Értelemmel küszködnek a szavak,
csak némelyikről a smink kopott le,
mert így szolgálják az igazat
minden hamisságból kirekesztve.''

B...yL...o2016. október 4. 21:53

''..a részecskék tovább bomlanak,/és ott a ''minden''lehet esélye'' - bölcs, nagyon elgondolkodtató sorok. És tovább gondolhatók (ha valamit atomjaira bontasz, százféle új alakzat nőhet belőle).
Verseid nem könnyű olvasmányok, ezért különösen izgatóak.
Szeretettel.
László

babumargareta012016. október 4. 20:57

''Ostoba hírvivő, friss ösztönök
vad késeit csorbítja az ének, -
nyirkos metaforám csak füstölög,
és beleférsz abba, ami kiégett.'',,remek alkotásodhoz öszinte tisztelettel gratulálok kedves József.Szivvel....Babu

Törölt tag2016. október 4. 20:48

Törölt hozzászólás.

Olveti2016. október 4. 19:16

Tökéletesen leírtad a versírás rejtélyét..... Nekem is mindig ''kozmikus szándék'' -ként hat...

jocker2016. október 4. 18:35

Jó lett és tetszik is.
Elismeréssel, főhajtással: jocker/Kíber/Feri

FANYIKA2016. október 4. 18:24

Jó vers,szivesen gratulálok Sándor

Zsuzsa03022016. október 4. 18:05

Remek vers!!! Szívvel, szeretettel olvastam soraid: Zsuzsa

lenartanna2016. október 4. 17:59

Szívvel, szeretettel olvastam szép soraidat, kedves József :)

editmoravetz2016. október 4. 17:16

Művészet!
''amíg porszívózom a beszédet''
''
A minőség körülnéz, szóra kap,
képes, hogy a hangzavart megértse,
mert a részecskék tovább bomlanak,
és ott a ''minden'' lehet esélye.

Szívvel-szeretettel: Edit

Martonpal2016. október 4. 16:47

Remek versedhez nagy szívvel gratulálok...attila

dr.vegha2016. október 4. 16:12

''A minőség körülnéz, szóra kap,
képes, hogy a hangzavart megértse,
mert a részecskék tovább bomlanak,
és ott a ''minden'' lehet esélye.''

Gratulálok, versedhez Doki!
Attila

Dram2016. október 4. 16:07

Tisztelettel, szívvel olvastam
szép soraidat, versedet.
Üdvözlettel; András.

molnarne2016. október 4. 15:41

Remek versedhez szeretettel szívvel gratulálok.ICA

attgreen2016. október 4. 15:31

Remek!
Gratulálok, Attila

Maria_HS2016. október 4. 15:08

''Nem mondhatok ennél biztatóbbat,
népek nyelvén már fogytán a készlet,
kísérlet mind, megbotlik a jóslat,
velőmben a metafora kész lett.'' mint mindig../6/. szívvel!
Maria

lejkoolga2016. október 4. 15:00

''Nem mondhatok ennél biztatóbbat,
népek nyelvén már fogytán a készlet,
kísérlet mind, megbotlik a jóslat,
velőmben a metafora kész lett.'' Mély gondolatok, kedves Józsi!
Szeretettel, szívvel: Olgi

Doki66(szerző)2016. október 4. 14:54

Köszönöm köszönöm köszönöm.....

schvalmrozsa2016. október 4. 14:53

Remek vers, szívvel gratulálok! Rózsa

T.Zia2016. október 4. 14:19

:) Szívvel:Tézia

Metta2016. október 4. 13:59

Kedves József!
Nagyszerű versed szívvel olvastam!
''Értelemmel küszködnek a szavak,
csak némelyikről a smink kopott le,
mert így szolgálják az igazat
minden hamisságból kirekesztve.''
Üdvözlettel:Margit

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom