Szerző
Marković Radmila

Marković Radmila

Életkor: 77 év
Népszerűség: 295 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 514 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2016. október 19.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers átdolgozásához a szerző engedélye szükséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (83)

Marković Radmila

Ősz

Köd sincs, mégis szürke minden,
nem kell a napfény, csalfa és szeszélyes,
emlékezetem, ha nem csal, voltam
valamikor fiatal, fekete göndör hajam
csikófarokként ingott sejtelmesen ide, oda,
könnyek mögé rejtve mosollyal, közönnyel
néztem a hulló faleveleket, de a színük az megérintett
régmúlt időkben szerelemmel, akarattal, amit a
kovács az üllőn felhevített, kikalapálta és
hideg vízbe téve acéllá edzette, kezembe tette,
Viking harcost faragott belőlem, sikereset,
aki akadályt vagy így, vagy úgy, karddal kivédett,
féltettem kicsike kis váramban minden lelket,
közben az enyém valahol elvesztettem, de
a kardom szorongatom, csak akkor emelem
föl könnyedén, ha védem azokat, akik az enyémek,
különben annyira nehéz, hogy kettétöri
amúgy is Sors-hozta évgyűrűs testemet.
Régmúlt időben,
időnek mélyében guggolok, nem bántam meg semmit,
most ősz hozza suttogva a sárguló leveleket,
majd mezítelenre lombtalanítja a valaha sokszínű,
fatörzsön ülő, hintázó szemtelenül fiatalnak tűnő emlékeimet...

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Golo(szerző)2018. szeptember 3. 20:30

@lanyigeza: @Beny: @Rika:

Köszönöm szépen az elismerésetek.
Szeretettel: Radmila

Rika2018. szeptember 3. 17:07

Kedves Radmila!
Kifejező, tartalmas soraidhoz gratulálok szeretettel:Ari

Beny2018. május 1. 20:33

Remek vers, szívemet hagyom.

lanyigeza2018. március 2. 08:27

Kedves Radmila, ősszel is sokszínűek a falevelek, gyönyörködjünk bennük, mig le nem hullanak!
Versed szívet érdemelt.
Szeretettel: Géza

Golo(szerző)2018. február 26. 20:24

Drága Zsuzsa!

Megtiszteltél jeleneddel. Nay örömet szereztél nekem. Köszönet érte.
Szeretettel: Radmila

Zsuzsa-Amriswil2018. február 26. 13:32

Mennyire gyönyörű !!!

Szívvel és nagy szeretettel olvastalak:

Fazekas Zsuzsa

Golo(szerző)2018. február 8. 10:27

@atelk: @Irena: @stummer40:

Köszönöm szépen az elismerésetek, kedves László, Iréna és Atelk.
Szeretettel: Radmila

stummer402018. február 7. 19:27

Csodaszép vers!!!

Gratulálok.

László

Irena2017. december 25. 16:10

Az emlékek mindig olyan fiatalok.
Szívvel, szeretettel.
Irena

atelk2017. november 26. 22:20

Köszönöm, hogy olvashattam.

Golo(szerző)2017. október 28. 09:16

@kmezo:

Kedves Kornél!

Köszönöm szépen az elismerésed.
Szeretettel és tisztelettel: Radmila

kmezo2017. október 26. 17:51

Radmila
szep sorok, jo volt olvasni

Golo(szerző)2017. szeptember 18. 08:38

Kedves Zakeus!

Köszönöm szépen az elismerésed.
Szeretettel: Radmila

Zakeus2017. szeptember 18. 06:10

Szívvel gratulálok Szép versedhez!

Golo(szerző)2017. szeptember 8. 16:27

Drága Erzsikém!

Ha az értékelésed olvasom, mindég megtelik a szívem hálával. Olyan szép szavakkal illetsz, amiszívmelengető, de ami a leglényegesebb, saját szíved melege árad bvelőle.

Nagyon szépen köszönöm az elismerésed.

Szeretettel gondolok Rád: Mila

Golo(szerző)2017. szeptember 8. 16:17

@SzaipIstvanne:

Drága Maria!

Nagyon szépen köszönöm az elismerésed.

Szeretettel: Mila

ereri2017. szeptember 8. 11:56

''most ősz hozza suttogva a sárguló leveleket,
majd mezítelenre lombtalanítja a valaha sokszínű,
fatörzsön ülő, hintázó szemtelenül fiatalnak tűnő emlékeimet...''

Drága Mila! Az ősz a kedvenc évszakom, és sokakat megihletett már. Van aki a színpompáját méltatja, van aki az elmúlás érzetét idézi vele elénk. Te az utóbbit tetted - gyönyörűen. Nagy elismerésem és szívem hagyom kifejező, tartalmas és egyedi soraid mellett - szeretettel, mély tisztelettel: E. E.

SzaipIstvanne2017. augusztus 7. 12:58

Mila! Szepseges szep versedet szivvel jutalmazom. Maria

Golo(szerző)2017. július 28. 07:08

@madsampi:

Nagyon szépen köszönöm!
Szeretettel: Radmila

madsampi2017. május 23. 17:30

Ez egyszerűen csodálatos! Gratulálok.

Golo(szerző)2017. február 21. 09:29

@szombati:

Kedves Tibor!

Örömmel látlak versemnél.
Nagyon szépen köszönöm szívmelengető szavaidat: Radmila

Golo(szerző)2017. február 21. 09:24

@eskarita:

Örömmel látlak versemnél, kedves Eskarita.
Köszönöm az elismerésed.
Szeretettel: Radmila

Szaksz_Vanessza2017. február 21. 09:06

Szép emlékező vershez szívből gratulálok. Örülök hogy olvashattam.

szombati2017. február 11. 14:20

Valami csodás vers!
Megérint magával
ragad!
Köszönöm!
Szívvel!
Tibi

eskarita2016. december 27. 22:59

Melankólikus, és egyúttal magával ragadó a vers hangulata, nagyon tetszett! Szívvel jártam itt.

Golo(szerző)2016. december 17. 20:24

Drága Woodoo, bevallom hiányoltalak, de megértelek. Nekem is vannak ilyen olyan napjaim.
Neked a vers, nekem a véleményed az, ami mindég olyan, mintha itt ülnél mellettem, és művészi lelkeddel eltüntetnéd a kételyeimet.
:)))

Köszönet az értékelésedért, és a rám szánt idődet.

Szeretettel: Mila

voodoo2016. november 13. 11:16

Az elmúlt hetekben alig tudtam felnézni (lélegezni) a dolgaimból, sok gondom is akadt, de ezen a hétvégén olvasgatok végre kicsit. Hozzád is ideértem drága Mila, nehogy megint mostohának érezd magad :)) Ha nem gond, nem írok hosszú véleményt, a versed magáért beszél, az egyik legszebb., amit valaha is elhoztál nekünk. Az utolsó pár sort pedig egyenesen imádtam... :))

Golo(szerző)2016. október 31. 08:22

@erzocsend:

Kedves Tibor!

Nagyon szépen köszönöm elismerésed.
Szeretettel és hálával üdvözöllek: Radmila

erzocsend2016. október 30. 20:34

Kedves Radmila! Szép és megnyerő emlékezésedet örömmel és szívvel olvastam: Tibor

Golo(szerző)2016. október 26. 20:59

@Meroni:

Köszönöm szépen elismerésed: Radmila

Meroni2016. október 26. 19:53

Nagyszerű versedhez szívvel gratulálok! Roni

Golo(szerző)2016. október 26. 17:13

Kedves Ági!
Kívánom, hogy mihamarabb teljesen meggyógyuljál.
Köszönöm a hozzám intézett szép szavaidat.
Szeretettel: Radmila

kreativ552016. október 26. 16:27

Drága Radmila!
Jó volt olvasni az emlékeid között, jó volt olvasni az visszaemlékezésedet.
Az életfelfogásod az őszöd, nagyon közel áll hozzám.
Szanatóriumba voltam, azért nem láttál. Jólesett, hogy észrevetted hiányzásom.
Ölellek és viszem a versedet! Ági

Golo(szerző)2016. október 26. 12:24

@valcsi69:

Drága Mária!
Én köszönöm szép elismerésed.
Szeretettel. Radmila

valcsi692016. október 25. 18:00

Csodásan meg fogalmazott élet képet adtál,Köszönöm Mária

Golo(szerző)2016. október 25. 15:40

@nefelejcs:

Kedves Anikó!

Szép értékelésed hálásan köszönöm. Igazán jó volt olvasni értő elemzésed.
Szeretettel: Radmila

Golo(szerző)2016. október 25. 15:39

@egrizsoka:

Kedves Zsóka!
Örömmel látlak versemnél, és köszönöm szépen az elismerésed..
Rendszeresen figyelemmel kísérlek a jövőben: Radmila

nefelejcs2016. október 25. 11:11

Nagyszerű emlékezés, az ősz és az élet párhuzamba állítása.
Lendületes, magával ragadó, és nagyon tetszik a hozzáállásod az élethez.
Szívből gratulálok, kedves Radmila!
Anikó

egrizsoka2016. október 25. 09:56

Szeretettel, szívvel, további figyelemmel olvastam szépséges versedet.
Zsóka

Golo(szerző)2016. október 25. 09:32

@viola61:

Köszönöm szépen a tetszéskinyilvánításod.
Szeretettel: Radmila

Golo(szerző)2016. október 25. 09:31

@olahmariann:

Drága Mariann!

Nagyon szépen köszönöm az elismerésed.
Szeretettel: Radmila

Golo(szerző)2016. október 25. 09:30

@M.Laurens:

Kedves Miklós!
Nagyon szépen köszönöm elismerésed.
Szeretettel és tisztelettel: Radmila

viola612016. október 25. 07:43

Szép ívű sorok.
Szívvel.
Viola

olahmariann2016. október 24. 22:08

Szép..komoly emlékezésedet szeretettel olvastam....tudom, miről beszélsz...
Szívemet itt hagyom.

M.Laurens2016. október 24. 20:45

Kedves Radmila! Az őszinte tisztelet és elismerés jeleként hagyom nálad a kis szívet!
/ Miklós /

Ani9702016. október 24. 05:59

Szep versedhez,szivbol gratulalok:-)Aniko

Golo(szerző)2016. október 22. 17:51

@Maria_HS:

Köszönöm szépen, kedves Maria.
Szeretettel: Radmila

Maria_HS2016. október 22. 16:42

Szép gondolatok, szívvel olvastam!
Maria

Golo(szerző)2016. október 22. 08:49

@Baranyai_Attila:

Köszönöm szépen elismerő szavaidat.
Szeretettel üdvözöllek: Radmila

Golo(szerző)2016. október 22. 08:48

@attgreen:

Köszönöm szépen az értékes elismerésed: Radmila

Golo(szerző)2016. október 22. 08:47

@evacsoki:

Nagyon szépen köszönöm az elismerésed, kedves Éva: Radmila

Golo(szerző)2016. október 22. 08:46

@Erzsi-Zsu:

Nagyon szépen köszönöm, drága Erzsi-Zsu: Mila

Törölt tag2016. október 22. 02:36

Törölt hozzászólás.

attgreen2016. október 22. 00:52

Szépen megírt emlékezés! Tartalmas!
Gratulálok, Attila

evacsoki2016. október 21. 19:10

Drága Radmila! Jó volt olvasni emlékeidet, visszaemlékezésedet.
Szívvel szeretettel olvastam. üdvözöllek Éva

Erzsi-Zsu2016. október 21. 18:52

Szívvel, szeretettel olvastam a szép alkotásodat!
Erzsi

Golo(szerző)2016. október 21. 18:38

@F.I.T..: @HAdriana:

Mindkettőtöknek nagyon szépen köszönöm.
Szeretettel: Radmila

HAdriana2016. október 21. 16:58

Nagyo szép emlékezés, gratulálok!
Szeretettel és szívvel: Adriana

F.I.T..2016. október 21. 15:40

Nagyon szép versedhez szeretettel szívet hagyok: Tünde!

Golo(szerző)2016. október 21. 15:09

@hmbt: @meszaroslajos60: @vargaistvanneel: @dvihallyne45: @erzsebet10: @Paga: @kicsikincsem: @jocker: @111111: @kyri:

Mindenkinek nagyon szépen köszönöm az elismerést. Szeretettel: Radmila / Mila

Paga2016. október 21. 09:11

Nagy formátumú vers! Szívvel gratulálok:János/Paga

erzsebet102016. október 20. 21:22

Nagyon szép vers született az emlékekből. Szívvel szeretettel olvastam: Erzsébet

dvihallyne452016. október 20. 20:52

Drága Mila!
Nagyon szép versedhez szeretettel és szívvel gratulálok!
Ölellek:Saci

vargaistvanneel2016. október 20. 19:31

Drága Radmila!
Nagyszerű versben emlékeztél!
Minden tiszteletem!
Szívvel, szeretettel
Erzsi

meszaroslajos602016. október 20. 19:16

Kedves Radmilla, szép alkotásodnál szívet hagyok, Lajos.

Törölt tag2016. október 20. 19:02

Törölt hozzászólás.

kyri2016. október 20. 18:53

Szép ez az ''ősz''! Csak sokáig tartson!

Üdv.Kyri

1111112016. október 20. 18:34

''Régmúlt időben,
időnek mélyében guggolok, nem bántam meg semmit,
most ősz hozza suttogva a sárguló leveleket,
majd mezítelenre lombtalanítja a valaha sokszínű,
fatörzsön ülő, hintázó szemtelenül fiatalnak tűnő emlékeimet...''
Valahogy én is így vagyok ezzel Mila kedves, nagyon jó lett, szívvel: Piroska

jocker2016. október 20. 17:49

Az emlékezésed, remek...
jocker/Kíber/Feri

kicsikincsem2016. október 20. 17:19

Szívvel gratulálok az őszi gondolatokhoz.
Icus

Golo(szerző)2016. október 20. 16:44

@jade1023: @Ahita: @Motta: @barnaby: @pintyipontyi: @clarekri: @lejkoolga:

Nagyon szép elismeréseiteket hálásan köszönöm.

Szeretettel: Radmila / Mila

lejkoolga2016. október 20. 16:27

Érzelmekben gazdag, szép emlékezés, kedves Radmila!
Szeretettel, szívvel olvastalak: Olgi

clarekri2016. október 20. 16:20

Kedves Radmilla! Mezítelen lombtalanságában is szép emlékezés! Szívvel gratulálok: Klári

pintyipontyi2016. október 20. 16:12

Gyönyörű versedhez szívből gratulálok!
Ilon

barnaby2016. október 20. 14:40

Szépséges melankolikus vers, emlékezés. Az őszben mindig benne van az elmúlás hangulata...nagyszerű versed is ezt sugallja. Gratulálok szeretettel szívvel versedhez.

Motta2016. október 20. 14:33

Egy ősz, ami egy egész életutat eszedbe juttat...
szép soraidat szivvel olvastam
Motta

Ahita2016. október 20. 13:23

Hihetetlen vitalitás van a versedben kedves Radmila! Gazdag érzelmekben, útmutatásban és nem utolsó sorban költő képekben:):)
''Régmúlt időben,
időnek mélyében guggolok, nem bántam meg semmit,
most ősz hozza suttogva a sárguló leveleket,
majd mezítelenre lombtalanítja a valaha sokszínű,
fatörzsön ülő, hintázó szemtelenül fiatalnak tűnő emlékeimet...''

Egyszóval szívvel és szeretettel olvastalak, Éva

jade10232016. október 20. 12:56

Drága Mila!
''időnek mélyében guggolok, nem bántam meg semmit,
most ősz hozza suttogva a sárguló leveleket,
majd mezítelenre lombtalanítja a valaha sokszínű,
fatörzsön ülő, hintázó szemtelenül fiatalnak tűnő emlékeimet...''
Csodálatos emlékezés,szép versed szívvel olvastam!
Szeretettel:Margit

Golo(szerző)2016. október 20. 12:03

@Zsuzsa0302: @kokakoma: @melinda1979:

Nagyon szépen köszönöm elismeréseteket: Radmila

Törölt tag2016. október 20. 11:13

Törölt hozzászólás.

kokakoma2016. október 20. 10:00

Versed olvasása után becsuktam szemem és csodálatos képeket ''láttam''. Szívvel köszönöm. János

Zsuzsa03022016. október 20. 09:59

Szépséges emlékversedhez, melyet örömmel olvastam, szívvel gratulálok: Zsuzsa

Golo(szerző)2016. október 20. 09:25

@gypodor:

Köszönöm szép elismerésed, kedves Gyuri: Mila

Golo(szerző)2016. október 20. 09:24

@merleg66: @keva526: @editmoravetz: @Martonpal: @Rozella: @Reva01: @lizomka: @filo-csibi: @filo-csibi: @schvalmrozsa: @molnarne: @B...yL...o: @dr.vegha: @SAROLTA55: @anci-ani: @1-9-7-0: @orok.szerelem55: @dobosigyorgy: @szell: @LIne: @remember: @kevelin: @Vadvirag46: @PiszarEva: @szalokisanyi1: @195705252012: @Dram: @T.Zia: @m.falvay: @joco57: @uzelmanjanos956:

Mindenkinek nagyon szépen köszönöm a hozzám intézett meleg hangú elismeréseteket, de mivel rajtam a vérnyomásmérő holter, így haptákba kell magam vágni nagyon gyorsan egymás után.
Még egyszer köszönettel: Radmila / Mila Milaanyu

gypodor2016. október 20. 09:04

''időnek mélyében guggolok, nem bántam meg semmit,
most ősz hozza suttogva a sárguló leveleket,
majd mezítelenre lombtalanítja a valaha sokszínű,
fatörzsön ülő, hintázó szemtelenül fiatalnak tűnő emlékeimet''
Gyönyörű sorok.
Szívet hagyva gratulálok.
Gyuri

uzelmanjanos9562016. október 20. 09:00

Csodálatosan szép emlékversedet élmény volt olvasni, baráti szívvel gratulálok:János

joco572016. október 20. 08:55

Gyönyörű befejezéssel megírt emlékezés!
Szívvel gratulálok!
Jocó

m.falvay2016. október 20. 07:54

Szép emlékezés a leélt életre , és úgy látom meg van még az a lélek is .
Szívvel Miki

T.Zia2016. október 20. 07:38

Sosem értettem, hogy az ezüst, vagy fehér hajszálakat miért nevezik ''ősz'' szálaknak... Nem jutott eszembe, hogy nem a színről szól ez, csak most :) Szívvel:Tézia

Dram2016. október 20. 07:09

Remek versbe foglalt
szép emlékezés.
Szívvel olvastalak.
Üdvözlettel; András.

1957052520122016. október 20. 06:49

Szívvel gratulálok nemcsak a versedhez, csodálatos emberségedhez. Ölellek , Irén

szalokisanyi12016. október 20. 06:48

Kedves Mila!
Nagyon szép emlékezés.
Gratulálok! Szívvel. Tisztelettel: Sanyi

PiszarEva2016. október 20. 06:35

Nem is kell megbánnod semmit!
Nagyszerű ember vagy Milám!
Szemtelen az idő már csak emléket hagyott a fiatalságunkból!
Legyen még sok-sok szép emléked!
Szeretettel gratulálok!
Éva

Vadvirag462016. október 20. 06:32

Csodálatos gyönyörű alkotás.NAGYON tetszik.Szeretettel gratulálok.Szívet adok szeretettel.Joli.

kevelin2016. október 20. 04:47

Szèp,jó,őszinte,èrzèkletes versedèrt szivet kûldök szeretettel

remember2016. október 20. 04:47

Ez az ősz.... szüli a szép alkotásokat. Gratulálok Radmila, barátsággal, szívvel.

LIne2016. október 20. 04:45

Őszi szépek.

Ölellek kedves Mila.
Eta

szell2016. október 20. 01:05

Elgondolkodtató szép versedhez gratulálok!

Mery Goo

dobosigyorgy2016. október 19. 23:21

Szépséges versedhez szívvel gratulálok.
Szeretettel:-Gyuri

orok.szerelem552016. október 19. 23:07

Drága Milám!
Gyönyörű emlékverset írtál, szívvel olvastam.
Szeretettel gratulálálok: Margit

1-9-7-02016. október 19. 23:06

Kedves Radmila igen másként látja az ember különböző élet szakaszokban az őszt .........
''időnek mélyében guggolok, nem bántam meg semmit,'' ez a korona csodálatos verseden így kell hozzáállni nagyon példás követendő szívvel gratulálok Anikó

anci-ani2016. október 19. 22:43

Drága Milám!
Biztosan nem csal az emlékezeted, mert amikor szép fekete göndörhajú lányka voltál akkor is tele volt lelked szeretettel és a sors mindig csak tovább edzette...
''Viking harcost faragott belőlem, sikereset,
aki akadályt vagy így, vagy úgy, karddal kivédett,''...
Az évgyűrűk pedig bölcsességet hoztak és semmit sem kell megbánni, inkább csak örülni és a szépre visszaemlékezni!
Gyönyörű verseddel nosztalgiázni mentem a régi szép időkbe... Köszönöm!
Szívet küldök szeretettel!
Anci

SAROLTA552016. október 19. 22:34

Szép emlékeidért szívem hagyom néked; Sarolta
''Régmúlt időben,
időnek mélyében guggolok, nem bántam meg semmit,
most ősz hozza suttogva a sárguló leveleket,
majd mezítelenre lombtalanítja a valaha sokszínű,
fatörzsön ülő, hintázó szemtelenül fiatalnak tűnő
..emlékeimet.''

dr.vegha2016. október 19. 22:24

Őszi szépség a versed kedves Mila!
Szívvel,
Attila

B...yL...o2016. október 19. 22:11

Fekete göndör hajadra biztosan jó emlékezni,de van szépsége a sárguló faleveleknek is! Maradsz örök fiatal...
Szeretettel:
László

molnarne2016. október 19. 22:03

Gyönyörű! Szép emlékezés szeretettel szívvel gratulálok:ICA

schvalmrozsa2016. október 19. 21:53

Nagyon szép emlékezés, szívvel szeretettel gratulálok! Rózsa

filo-csibi2016. október 19. 21:41

Kedves Radmila! Életízű versed megérintett. Nagyon tetszik. Szívvel, szeretettel gratulálok: Ilike

lizomka2016. október 19. 21:37

''most ősz hozza suttogva a sárguló leveleket,
majd mezítelenre lombtalanítja a valaha sokszínű,
fatörzsön ülő, hintázó szemtelenül fiatalnak tűnő emlékeimet...''

Gyönyörű!Nagyon megfogott a versed kedves Radmila,olyan nagyon tiszta lelkű és átérezhető!
Szívemmel,tisztelettel:)Kati

Reva012016. október 19. 21:34

Kedves Radmila ! Nagyon szép az emlékezésed.
Szívvel olvastam. Éva

Rozella2016. október 19. 21:29

Őszinte, szép emlékezésedet szeretettel olvastam, igazán érzékletes, remek hasonlatokat, képeket találtál, hogy megmutasd kicsit magad és az emlékeidet! Szívet hagyva gratulálok! Róza

Martonpal2016. október 19. 21:12

Acélossá edzett az élet.Nagyon szépen írtad le életed változását.
Szívből gratulálok...attila

editmoravetz2016. október 19. 21:07

Drága Mila!

Olyan csodásan festetted le azt a fekete göndör-hajú csikófarkas leánykát, hogy rögtön felismertelek.
Nem volt könnyű életed - mégis megmaradtak szép emlékek!

Szívvel gratulálok - szeretettel ölellek: Edit

keva5262016. október 19. 21:05

Drága Mila! Ez valami csodaszép vers....ízes, zamatos, nagyon tetszik.
Szeretettel hagyok érte szívet,
Éva

merleg662016. október 19. 21:00

Kedves Radmila! Nagyon szép emlékversed szívvel, szeretettel olvastam. Üdv: Gábor

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom