Szerző

Major Hunor

Életkor: 21 év
Népszerűség: 17 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 151 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2016. október 20.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers utánközlése vagy átdolgozása csak a szerző engedélyével lehetséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölte

Major Hunor

Borogatós

Szigeted, pálmájára

Éjfél elmúlt már,
Csendben ketyeg az óra,
Itthon csak én nem tértem nyugovóra,

Mert úgy érzem, borogatni támadt kedvem!
Mi is az a borogatás?
Hát nem csinálom folyton-folyvást!

A borogatás:
Mikor az emberben túlcsordul az érzelem!
Olyan, mint kiönteni a lelked,
De ezt nem lehet, csak borítani e "kelyhet"!

Te vagy az én borogatásom
A szívemre,
Mert betagad, hisz:
A fájdalom ezt tette...

Kiborítom eléd mindenem!
S te szívod, mint a vatta,
Ki dagadt szívem tapogatja.

Hát itt vagyok.
Borogatok.
De így az elején még csak latolgatok.

Azt sem tudjam, hol s hogyan kezdjem,
Mert ha rád nézek, összezavarodik lelkem,
Csordul a "kehely", érzem, érzem.

Szemedbe nézek,
S mindent látok,
Vaknak érzem magam, csak bámulom e világot!

Mennyi mindent rejt!
S hogy sugárzik!
A szemem? El sem hiszi, csak káprázik.

Ott rejlik benne:
A játék,
S számomra ez a legnagyobb ajándék.

A huncutság,
Ő fontos, hogy legyen,
Nélküle üresek az utcák.

A csodás női báj,
Mire ha felnézek,
Varázslatosabban sugárzik a holdnál!

S sorolhatnám
Tova s tova,
De rajtam is fog az idő vasfoga.

Egy élet is kevés lenne rá,
Hogy elmondjam
Csodás szemed minden varázsát.

Hiszen benne vagy te!
Az egészed,
S számomra ez a végtelen szigete.

A sziget,
Hol megvetném bárkám,
Miután megfáradtam oly sok vihar hátán.

Hol öröm nyílik minden virágból,
De letépnem nem szabad
Akármelyik szálból.

Hol a kövek mosolyogva
Rám nevetnek,
S végre érzem: szeretnek, szeretnek!

Hol a patak boldogan csordogál,
Cseppen egyet-kettőt viccesen,
Majd továbbáll.

Hol minden állat
Bőségben él ott, mert nagy szíved van.
S megosztod velük hajlékod.

Minden, mi ott él,
Szent s sérthetetlen!
Elvégre engem idehúz a hajókötél!

Én csak hihetem,
Hogy szeretsz,
S van helyem a szigeten.

S hogy szívedben
Van számomra egy szoba,
S én vagyok lelked tartóoszlopa.

Bejárnám veled
A sötétet,
Együtt elfelednénk a régi sebeket.

Átutaznánk együtt
A fényt,
S egymásba kapaszkodnánk Holdkórosként.

Kalandjaink után
Megfáradtan
Megpihennénk valami puhán.

A szerelemtől
Bágyatagon, s kukán
Kelnénk föl.

S térnénk vissza
Egymás szigetére,
Lehajtva fejünk a holnap örömére.

Bámulnánk egymást,
Míg el nem alszunk,
Álmunkban mosolyra fakadna arcunk.

Álmodnánk
Egymásról
Egy egymással teli nap után.

Fognám kezed.
Én megfáradt hajóskapitány...

2016. október 13.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


szombati2017. március 6. 13:20

Nagyon jó alkotás!
Elismerésem!
Szívvel!
Figyelőmmel!
Tibi

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom