Virág Zsófia

Vízparti gondolatok bajai nyáresten

Hazámra gondolok - Bajára gondolok.
Messzire utazom - ide húz szívem.
Hogyha lelkem fárad, gondok alatt roskad,
mindig a Dunának partjára viszem.

Vigasztal a tág tér, nekem int a felleg,
szemben a Gemencnek sötét lombja hív:
s ha a Sugó partján városomra nézek,
hullámok ritmusán dobban meg a szív.

A szép Türr-kilátó titkos cinkostársam,
látta életembe térni a csodát:
velünk volt, amikor a tiszta szerelem
először lépte át szívemnek kapuját.

Sugó-parti sétány, de szeretlek téged!
Alkonynak idején a víz csodaszép!
Kóborló csónakok megpihenni térnek,
elcsendesedik a pletykás kacsa-nép.

Fülemüle szólal: színezi az estet,
gyöngyözik és csattog a lombok közt dala.
Megfáradt emberek arcára mosoly ül,
mert érzik: nekik zeng e drága fuvola.

Távoli tájakról ezernyi illatot
hoz hátán magával a fáradt, vén folyó,
aranyhidat vetvén Nap-lábai elé
Gemenc fái közé gördül a tűzgolyó.

Hűvös szelek kélnek, megborzong a vízpart,
holdvilág-mécsest gyújt a nyári éjszaka...
Gyémántos szögekkel koromszín sártat ver,
gyönyörködő szemünk’ így várja haza.

Ide vágyom mindig, ha messze utazom,
Rád gondolok, Baja, ha azt mondom: haza.
Sugovica vize, Gemenc buja lombja,
Búsuló lelkemnek Ti vagytok vigasza!