Szerző
Uzelman János

Uzelman János

Életkor: 62 év
Népszerűség: 386 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 487 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2016. október 24.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers nonprofit céllal, a szerző és a Poet.hu megjelölésével szabadon átdolgozható.

Címkék
Kedvencnek jelölték (76)

Uzelman János

2016 Valahol Európában

Napjainkban

Könnyektől maszatos arccal
keltette az őszi hajnal
egy lépcsőházban kidobott,
rozoga karton dobozban.

Elvásott, öreg bakancsban
csenevész, gyermeki lábak,
csoszogva lépdel az utcán,
követi rövidnadrágja.

Éhségtől korog a gyomra,
nem evett már napok óta,
álmában kakaót kortyolt,
mellé friss, foszlós kalácsot.

Édesanyja hangját hallja,
altatót énekel halkan,
szorongva bújik ölébe,
süvít egy bomba, majd robban.

Árva lett azon az éjjelen,
otthona romokba dőlve,
elhagyta minden reménye,
csónakját sodorta tenger.

Idegen országban ébredt,
nem érti, hogy mit beszélnek,
forgatják jobbra és balra,
bezárják zsúfolt barakkba.

Megszűnt most gyermeki lénye,
már övé a "nagybetűs" élet,
nem tudja, hol köt ki végre,
mivé lesz emberi léte.

Fájó gyomrát az éhség marja,
de élni akarás űzi, hajtja,
jóllakni végre, csak ezt akarná,
egy kis cipóért a lelkét adná.

Csoszogó lábakkal vonszolja magát,
egy utcai árusnál tántorogva megáll,
az éhségtől szédül, forog vele a világ,
majd elvágódik, egy cipót magával ránt.

A betonon fekszik törött, vérző fejjel,
mellette a kenyér, de neki már nem kell,
tágra nyílt szemekkel az angyalokat nézi,
a hőn áhított cipó őt már nem érdekli.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Chikes2016. november 5. 15:14

Kedves János!
Szívbemaró fájdalmas sorok.
Igazán megható, könnyeket csal
az ember szemébe.
Őszinte szívvel gratulálok!

Szeretettel:
Hajni

gypodor2016. november 3. 20:14

Nagy vers!!!! Szívvel
Gyuri

erzocsend2016. október 31. 00:26

Kedves János! Szomorú, de sajnos mindennapos történetedet nagy szívvel honorálom! Poéta üdvözlettel: Tibor

bogyi2016. október 29. 10:34

Szeretettel és szívet hagyva gratulálok!

Andicsek2016. október 29. 09:34

Ennyi lenne csupán egy gyermek élet :(
valahol Európában!
Őszinte tisztelettel és szívből gratulálok: andi

Nichi-ya2016. október 28. 22:59

Szívszorító, fájdalmas sorok... Szívet hagyok.

uzelmanjanos956(szerző)2016. október 28. 19:59

@ahegedusa: @1958.11.25: @Izabella34: @HAdriana: @kicsikincsem: @clarekri: @Radaszsuzsanna: @PiszarEva: @evacsoki: @Paga: @Maria_HS: @meszaroslajos60: @Elise: @Reva01: @Menda: @lakovics: @Doli-Erzsi: @111111: @m.falvay: @adamne: @schvalmrozsa: @M.Laurens: @Liwet: @m.agnes: @Ani970: @molnarne: @lejkoolga: @egrizsoka: @barnaby: @Perzsi.: @szalokisanyi1: @Motta: @Ahita: @Golo: @kokakoma: @Sida: @remember: @Metta: @Ametist: @Zsuzsa0302: @krammer: @Osel: @hillailaszlo-ve: @anci-ani: @Dram: @SAROLTA55: @195705252012: @MagyarMagdolna: @MagyarMagdolna: @keva526: @merleg66: @filo-csibi: @kovjoe: @1-9-7-0: @B...yL...o: @pintyipontyi: @Olveti: @Vadvirag46: @Martonpal: @editmoravetz: @dobosigyorgy: @vargaistvanneel: Kedves Barátaim!Szívből köszönöm megható hozzászólásaitokat, higgyétek el jobb lenne boldog gondtalan gyerekekről írni, vidám verseket. De nem mehetünk el ezek mellett a gyerekek mellett szó nélkül akik ennek az elborult világnak a legnagyobb áldozatai. Kérlek benneteket közösen imádkozzunk az ő lelkükért, poéta szívvel:János

ahegedusa2016. október 28. 08:59

Nehéz, a súlya rám telepedett a mondanivalódnak.

1958.11.252016. október 27. 23:21

''A betonon fekszik törött, vérző fejjel,
mellette a kenyér, de neki már nem kell,
tágra nyílt szemekkel az angyalokat nézi,
a hőn áhított cipó őt már nem érdekli.''

Fájdalmas és mégis olyan szép!! Gratulálok János, szívet hagyva!
üdv,
Ági

Izabella342016. október 27. 16:40

Nagyon szép vers, szívvel olvastam! Iza

HAdriana2016. október 27. 12:32

Megérintettek soraid. Ezt nem is lehet egy kézlegyintéssel elfogadni, hogy ez van!
Szeretettel és szívvel gratulálok: Adriana

kicsikincsem2016. október 27. 12:23

Nehéz sorok... Szívvel gratulálok.
Icus

clarekri2016. október 26. 21:04

Megható versednél ott hagyom a szívem: Klári

Radaszsuzsanna2016. október 26. 18:16

Kedves János!

Nagyon fáj a lelkem, hogy ez van a világban jó látni, azonban hogy van aki tovább lát és néz a dolgok mögé, nagyon fontosak a szavaid, jó lenne ha a világ is látna már nem csak nézne. Remek versedhez szívből gratulálok!

Zsuzsi

PiszarEva2016. október 26. 14:25

Hátborzongató János!
Soha nem gondoltam volna, hogy előfordulhat korunkban!
Dühítő!
Gratulálok!
Éva

evacsoki2016. október 26. 07:40

Kedves János! Szívvel gratulálok alkotásodhoz. Üdvözlettel Éva

Paga2016. október 26. 00:06

Igazi kórkép, szomorú végkicsengéssel. Mi lenne a megoldás? Szivvel: János/Paga

Maria_HS2016. október 25. 22:49

Sírnak a betűk!
Szívvel.
Maria

meszaroslajos602016. október 25. 22:03

Kedves János, meghatóan szomorú életképek, gratulálok szívvel, Lajos.

Elise2016. október 25. 21:24

Sajnos nagyon aktuális és fájdalmas sorok. Aki ilyet ír, attól még nem idegen az empátia: Sajnos sokakból ez az érzés nálunk már kihalt. Szép és szomorú versedhez szívvel gratulálok!
Elise

Reva012016. október 25. 20:41

Fájó szívvel olvastam soraid. Éva

m.falvay2016. október 25. 20:26

Megrendítő történet
Fájó szívvel olvastam Miki

Menda2016. október 25. 20:00

Kedves János!
Nem gondoltam volna gyermekkoromban, hogy 2016-ban ilyen rettenetes világban fogunk élni, ahol ilyen fájdalmas dolgok megtörténhetnek. Szomorú szívvel olvastalak!
Melinda

lakovics2016. október 25. 19:55

Szívem hagytam.
Erzsi

Doli-Erzsi2016. október 25. 17:45

Megrázó, ugyanakkor szeretettel megírt, alkotásodhoz szívvel gratulálok!
Erzsi

1111112016. október 25. 17:23

No, nálam eltörött a mécses kedves János, annyira megható ez a szépen megírt versed. Szívvel Piroska

adamne2016. október 25. 16:57

Döbbenetes, megrázó történetedet szívvel olvastam kedves
János. Gratulálok nagy szeretettel: Manyi

schvalmrozsa2016. október 25. 15:59

Megrázó, szomorú történet. Szívvel, szeretettel olvastam.
Gratulálok! Rózsa

M.Laurens2016. október 25. 13:59

Tiszteletem és őszinte elismerésem jeleként hagyom nálad a kis szívet!
/ Miklós /

Liwet2016. október 25. 13:35

Megható, nagyon szép vers!Nem is tudjuk, mennyi gyermek él nyomorban és hal meg.Szegény , ártatlan lelkek:((
Szeretettel
Liwet

m.agnes2016. október 25. 13:31

Szívvel olvastam versedet!
Ágnes

Ani9702016. október 25. 12:57

Könny kúszott a szemembe!Nagyon szép vers,és nagyon szomorú!Szívem hagyom,Anikó

molnarne2016. október 25. 12:37

Megrázó történet szívem hagyom:ICA

lejkoolga2016. október 25. 12:10

Alkotásod mélyen meghatott, kedves János!
Szeretettel hagyok szívet: Olgi

egrizsoka2016. október 25. 11:26

János, megríkattál.
Igaz a fájdalmas versed, csak kevesen mernek (akarnak) szembenézni vele.
Szeretettel és szomorú szívvel olvastalak.
Zsóka

barnaby2016. október 25. 10:45

Megrázó és drámai...gratulálok János barátom. Üdvözlettel:b:

Perzsi.2016. október 25. 10:34

''jóllakni végre, csak ezt akarná,
egy kis cipóért a lelkét adná.''

Szívszorító vers. Lélekbe markoló.
Gratulálok :Erzsi

szalokisanyi12016. október 25. 10:18

Megdöbbentő erejű alkotás.
Gratulálok! Szívvel: Sanyi

Ahita2016. október 25. 09:59

Megrázó, fájdalmas, facsarodik a szív, de ugyanakkor a tehetetlen haragtól ökölbe szorul a kezem!!!
Ki, milyen hatalom, az amelyik ezt könyörtelenül megteszi!?
Embernek semmiképp nem mondanám az biztos!
Kedves János, köszönöm ezt a verset!
Szeretettel, Éva

Motta2016. október 25. 09:32

Jaj! Még olvasni is fáj!
szivvel
Motta

Golo2016. október 25. 09:22

Szomorú versedhez, amiben egy gyermek keserves sorsa van, nehéz érzelmek nélkül olvasni.
Szívvel és szeretettel gratulálok: Radmila

kokakoma2016. október 25. 09:14

Druszám! Megrázó igaz történetet dolgoztál fel.Az olvasása közben csak nyelek és nyelek. Nekem a versed a hét verse. Szívvel gratulálok. Jancsi

Sida2016. október 25. 08:31

Megrázó történet.

Klári

remember2016. október 25. 08:25

Gratulálok János!
Az eseményhez és az elékezés tárgyához méltó alkotás, melyet szívvel olvastam.

Metta2016. október 25. 07:01

Kedves János!
Szomorú,megható versed könnyezve olvastam!
Sajnos megtörténhet!
Szívvel,szeretettel:Margit

Ametist2016. október 25. 05:49

Nehéz megszólalni... a kis gyufaáruslány meséje jutott eszembe: elismerésem versedért, János!

Zsuzsa03022016. október 25. 04:51

Megható vers! Mély, fájdalommal teli. Szívvel olvastam: Zsuzsa

krammer2016. október 24. 23:35

Erre nincsenek szavak Kedves János! Fájdalmasan gyönyörű versedhez gratulálok!
Dávid

Osel2016. október 24. 23:14

S hogy ezt 2016- ban még mindig megtörténhet itt Európában is, az szomorú.
A vers nagyon jól sikerült, gratulálok.
Szívvel.

hillailaszlo-ve2016. október 24. 23:13

Kedves János barátom!
Könnyeztem a versedet olvasva, sokan
nem gondolnak rá, hogy a gyerekeknél
milyen nagy tragédia a háború!
Rájuk nem gondoltak a plakát háborúban,
a szegényekre, éhezőkre, elesettekre?
Most olvastam, gyerekeket dolgoztatnak
nyomorúságos körülmények között Törökországban
A gyerekek helye az iskola padban lenne!
Mesterien megírt versed egy jajkiáltás a Világnak!
Segítsetek!
Talán háború sem lenne, ha nem gyártanának
annyi rengeteg fegyvert! Már nem érték az ember!
Szomorú történetedet könnyes szívvel olvastam
Barátod Laci

anci-ani2016. október 24. 22:48

Megható szomorú sorsversed összeszorult torokkal könnyek közt olvastam!
Sajnos a háborúkat a gonosz érdekek kirobbantják és tesznek milliókat, felnőtteket és gyerekeket hontalanná, árvákká...
Nagy szívet küldök szeretettel: Anci

Dram2016. október 24. 22:30

Szívbemarkoló, szomorú sorok.
Versedet szívet hagyva olvastam.
Üdvözlettel; András.

SAROLTA552016. október 24. 22:25

Figyellek !

SAROLTA552016. október 24. 22:24

Sajnos megesik'' napjainkban,''hogy sok ártatlan gyermek esik áldozatúl,a rosszúl döntött politika miatt.
Versedben leírt ártatlan kisgyerek az éhenhalás küszöbén még egy csalfa reménnyel egy cipót magával ránthatott,a halálba.Megszakad a szív,hogy ártatlan gyermekek életét így kell feláldozni valakik miatt.
Kedves Jànos ! -e vershez kevés egy szív,vagy gratuláció,ez többet érdemel.Azért el van kűldve igaz könnyek között.
Tisztelettel : Sarolta

1957052520122016. október 24. 21:59

Borzalom, amit leírtál. Szív beleszakad. Szívvel olvastam soraidat , Irén

MagyarMagdolna2016. október 24. 21:41

Kedves János!
Meghatódtam,és csaknem sírtam,szívbemarkoló verseden.Szívvel:Magdi

keva5262016. október 24. 21:24

Ó, Istenem....szívvel,
Éva

merleg662016. október 24. 21:19

Kedves János! Ehhez a vershez nincs mit hozzátenni! Szeretettel és szívvel olvasva csak azt kívánhatom, gyerekkel, ilyen, soha ne fordulhasson elő! Üdv: Gábor

Nálam ez a nap verse!

filo-csibi2016. október 24. 21:10

Kedves János!
Az éhező, nyomorban élő ember látványa is keserves, de gyerek esetében ez szinte elviselhetetlen!
Empátiád és szívszorító versed előtt fejet hajtok fejet hajtok. Szívvel: Ilike

kovjoe2016. október 24. 20:50

János, most csendben áll a lélek...

J.

1-9-7-02016. október 24. 20:45

Kedves János ma már Klárinak írtam hogy vannak versek amikor az ember csak csendben hagy egy szívet ez is az a vers ............
szívvel Anikó

B...yL...o2016. október 24. 20:45

János, csak gratulálni tudok, elakadt a szavam...
Együtt érző szeretettel:
László

pintyipontyi2016. október 24. 20:42

Egy éhes gyermek leírása...élethűen,ami neked,kedves János,mesterien megy.Meghatódva olvastam a versedet.
Ilon

Vadvirag462016. október 24. 20:40

Nagyon megható.Nagyon szépen írtál.Csodálatos alkotás.Szeretettel szívet hagyok.Joli

Olveti2016. október 24. 20:40

Sajnos ez a jelenet valahol, napjainkban, Európában megtörténhet....

Vadvirag462016. október 24. 20:39

@dobosigyorgy: Nagyon megható.Nagyon szépen írtál.Csodálatos alkotás.Szeretettel szívet hagyok.Joli

Martonpal2016. október 24. 20:39

Megrendítő! Az utolsó versszakkal megsemmisítettél.
Szívvel...attila

editmoravetz2016. október 24. 20:37

Fájdalmas képek - szívet facsaró sors.

Könnyeimmel takarom be a védtelen gyermek ''tágra nyílt szemeit'' -
Szívem nyújtom megrázó versednél: Edit

dobosigyorgy2016. október 24. 20:24

Magható versedhez szívvel gratulálok.
Baráti üdvözletem:-Gyuri

vargaistvanneel2016. október 24. 20:16

Megrendítő.....
Szívvel
Erzsi

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom